James Patterson: Az Angyal-próba (Maximum Ride 1.)

Nyár = az idő végtelenje, amit tetszőleges semmittevésre fordíthatsz, hogy kipihend mindazt a szennyet, ami az év más időszakaiban zúdul rád (ha meg épp nem ért semmi ilyesmi, szerencsés vagy). Ebbe az idilli lelassult állapotba már-már annyira bele lehet süllyedni, hogy akár unalmassá is válhat. Hiábavaló tagadni, az ember egy cselekvésre alkotott szerves létforma, amelyik – személytől függő időkorlátokon belül – nehezen tűri a hosszas tett-hiányt. Ha eleged van a napok lassú vánszorgásából, akkor ez a sorozat neked lett kitalálva. Nézz ide, itt repül a kismadár!

műfaj: ifjúsági, fantasy, sci-fi

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

oldalszám: 436

értékelés a moly.hu-n: 77%

az én értékelésem: 5* csillag

borító: külföldön többféle borítóval is megjelent, itthon sikerült ezek közül a legjobbat kiválasztani J

karakter, akit imádtam: Max, Agyar, Gázos

karakter, akitől már most félek, hát még majd a következő részekben…: Jeb, Ari

kedvenc jelenet: a Hang felbukkanása

FÜLSZÖVEG:

Hat felejthetetlen kölyök – család és otthon nélkül – az életéért fut. Maximum Ride és a legjobb barátai egy kísérlet eredményei: repülésre tervezték őket. De ezzel még nem ér véget csodálatos képességeik listája. Most megléptek, és tudniuk kell, ki hozta létre őket, ki vadászik rájuk, és miért tervezték úgy őket, hogy az emberek felett álljanak. 
James Patterson ezt írja regényéről: „A kedvenc könyvem, és talán a legjobb alkotásom.”

Ez volt az első Cool Selection-ös sorozatom, és ennél jobb első benyomást nem is tehetett volna rám a Kaméleon könyvek válogatása. Nem túlzok. A Maximum Ride azonnali kedvencemmé vált, és a babérjait még azóta se aratták le, legfeljebb osztoznia kellett ebben a címben.

Maximum Ride és csapata – Agyar, Iggy, Böki, Gázos és Angyal – mutánsok, csak 98%-ban emberek. Madárgéneket ültettek beléjük, aminek következtében gyorsabb az anyagcseréjük, magasabba a testhőmérsékletük, gyorsabban ver a szívük. Ó, és el en felejtsem: szárnyuk van. Két éve sikerült megszökniük az Iskolából, abból a laboratóriumból, ahol létrehozták őket. Most viszont ismét rájuk találtak, s a Radírozók (az Iskola farkasemberszerű őrei és végrehajtói) elrabolták és magukkal vitték a csupán hatéves Angyalt. Max és társai szemében egy pillanatig sem kétséges, hogy ki kell szabadítaniuk.

„Gratulálok. A tény, hogy most ezt olvasod, egy óriási lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy megéld a következő születésnapodat.”

Nem kérdés, engem ezzel a kezdéssel már rögtön az előszóban levett a lábamról, három évvel ezelőtt is és most is, és a zseniális indítást csak még zseniálisabb folytatás követi. Egyszerűen tapad a kezedhez, lehetetlen letenni. Kimondottan olvasmányosságát laza és vagány stílusa mellett annak is köszönheti, hogy a könyv hat fejezete összesen 134 kisebb egységre van osztva, amelyek fél és öt oldal közötti terjedelemmel rendelkeznek. Tehát hiába mondogatod, hogy „csak még egy fejezetet”, garantált többórás képszakadás, mert ránézel ezekre a kisebb részekre, látod, hogy csak egy, kettő, három oldalasak, és már olvasol is tovább abban a biztos hitben, hogy hamarosan leteszed, csak még ezt az egyet…

Ahhoz, hogy egy regény szereplői igazán élőek legyenek, elengedhetetlen, hogy karakterhűen viselkedjenek. Hiába írja az író egy szereplőről, hogy pl. segítőkész, ha egy olyan szituáció sem adódik a könyv folyamán, amelyben ezt bizonyítani is tudja. A Maximum Ride karakterei ilyen tekintetben nem szenvedtek el semmilyen hibát (bár ez majd jobban szerintem a második részben mutatkozik meg). Max a legidősebb a szárnyas kölykök közül, a csapat vezére, egyben a többiek példaképe. Kicsit anyáskodó jelleme erős kontrasztot alkot a nyers harciasságával, szóval igazi anyatigris, bár még csak tizennégy éves. A hat gyerek egymásra van utalva, csak egymásra számíthatnak. El sem tudjuk képzelni, mekkora kísértést jelentenek nekik normális gyerekkor híján az olyan hétköznapi dolgok, mint a gofri reggelire vagy a szülői szigor, és bár sokszor viccelődnek azzal, hogy egy keltetőgép volt az anyjuk, leghőbb vágyuk az, hogy megtalálják a gyökereiket.

A szöveg elképesztően vizuális hatást eredményez, a cselekmény képei beúsznak a koponyánkba, teljesen olyan, mintha egy film képkockái peregnének a szemünk előtt. Lenyűgözően gyors, vicces és mozgalmas jeleneteivel biztosítja, hogy teljesen belemerülj, mert a történet csak halad és halad, s a legutolsó pillanatig kiszámíthatatlan. Sőt, nem, mivel függővéges, még az utolsó oldal se nyújt válaszokat. Kell a következő!

***

Mindenkinek ajánlott, főleg azoknak, akik még csak ismerkednek a műfajjal, mert azoknak ez egy remek kezdőlökés ahhoz, hogy mélyebben is belemerüljenek a fantasy és a science ficiton világába, garantáltan nem fognak csalódni. Ó, imádni fogják! J

A KÜLFÖLDI BORÍTÓK:

 

A sorozatnak külföldön nyolc része jelent meg, itthon csak három ( L!), a Menekülők trilógia kötetei. A regényből 2016-ban film is készült Jay Martin rendezésével. A trailert itt nézhetitek meg -> https://www.youtube.com/watch?v=5GGnTqIT9aU
A filmről írt értékelésemet IDE kattintva érhetitek el, a második rész kritikáját pedig ITT.

A teljes Maximum Ride

„Figyeled, hová megyünk? Lehetne az Iskola stílusosabb helyen? A Halál-völgy. A Rosszvíz-medence. Mintha odaérve egy jó szándékkal kikövezett utat találnánk, és át kellene kelnünk a Sztüx folyón, hogy bejussunk. Nem lepett volna meg.”

„Egyre növekvő idegességem ellenére is nagyszerűen éreztem magam odafent. Ilyen magasan már madara sem jártak – néhány sólyom, karvaly és más hasonló ragadozó kivételével. Néha odarepültek hozzánk, hogy jobban megnézzenek maguknak. Haver, én ilyen ronda madarakat még életemben nem láttam – gondolták.”

„- Ha jól látom, nem szeretnéd, hogy értesítsem a szüleidet – mondta lágy hangon Ella anyukája,és elkezdte levágni  a pulóverem nyakát.
- Ööö, igen. Jól tetszik látni – feleltem. Halló, laboratórium? Beszélhetnék egy lombikkal, kérem?”

„Aztán fél perccel később meglepetten konstatálta, hogy mini kő- és porlavinát okozva Gázos és Iggy száll le
esetlenül a sziklapárkányra. Böki csak nézte őket. Annyira örült, hogy nem akart hinni a szemének.
- Ti éltek! – mondta.
- Igen, élünk. És ti is – mondta Iggy idegesen. – Ez valami új köszönés?”

„- Ugyan, dehogy – köpött a földre Ari. – Egyszerűen azért üldözlek benneteket, mert ez a munkám. A bosszú csak élvezetesebbé teszi az egészet – vigyorgott önelégülten.
A középső ujjamat mutattam neki. Ne legyen, már olyan boldog, hogy madarat lehessen vele fogatni, nem igaz? (Érted? Madarat. Hülye vicc, felejtsd el!)”