Még a téli szünetben kezdtük el
egy barátnőmmel nézni ezt a sorozatot, és mint nagyon sok más kdrama, ez is
nagyon édes, nagyon szerethető, és mindenki nagyon jól néz ki benne. Se
karaktereket, se a történetet, se a kompozíciót tekintve nem hoz semmi újat,
viszont tökéletes ahhoz, hogy egy délutánra lazíts. Kim Jojo egy aranyos lány,
de az élet nem volt kegyes hozzá (sok-sok spoiler, nem megyek bele). Hwang Sun
Oh a herceg, aki beleszeret a Hamupipőke sorsú lányba. És Lee Hye Yeong, aki –
ha ez valóban a Hamupipőke lenne – max az egyik egér lehetne, csak annál persze
százszor helyesebb és kevésbé lüke. Meg van egy gonosz nagynéni, egy gonosz unokatestvér,
és egyetlen kérdés: mikor jönnek már össze? Nagyon leegyszerűsítve ennyi a
sztori, élvezhető, megható, stb., de láttunk már ilyet. Ami viszont nagyon
érdekes és újdonság, az ez a Love Alarm.
Kim
Jojo, Hwang Sun Oh és Lee Hye Yeong olyan világban élnek, ahol egy telefonos
applikáció jelzéseket küld, ha 10 méteres körzetben van olyan, aki szerelmes az
emberbe.
7/10
7/10
A Love Alarm vagy Joalarm egy
fiktív, jövőbeli alkalmazás, amely megmondja neked, hogy a 10 méteres
környezetedben mennyien kedvelnek, hány embernek tetszel, ki szerelmes beléd.
Ahhoz, hogy valaki megszólaltassa valaki más Joalarmját, nem feltétlenül kell a
két embernek ismernie egymást. A dráma koreai címe Joahamyeon Ullineun (좋아하면 울리는), ami szó szerint azt jelenti: ha kedvel, cseng. Vagy csengő,
csörög… a két nyelv nem igazán kompatibilis egymással. Vagy csak nekem kell még
többet tanulnom. Lényeg a lényeg, a dolog már-már nevetségesen egyszerű: ha
tőled maximum 10 méterre áll valaki, akinek bejössz, a telefonod csörögni kezd.
A sorozat
egyik fő konfliktusforrása ez. Egyrészt természetesen, mert kiváló
pletykaalapanyag, ki ne szeretné tudni, hogy kinek ki tetszik, és ki ne
szeretné tudni, hogy a választottja viszonozza-e az érzéseit vagy nem? Másrészt
konfliktusforrás, mert előbb utóbb, ahogy minden jövő-menő trendnek, státuszszimbólummá
válik. Ha nem csilingel a telefonod, a többiek szemében egy senki vagy, akit senki
se szeret. A külvilág felé mindenképpen egy üzenet, és önmagunk számára is egy
visszajelzés. És itt a látszólag „hasznos” alkalmazás sötét oldala, ami miatt
fiatalok követnek el tömeges öngyilkosságot, mert nem bírták tovább elviselni a
bizonyítékot a magányosságukra, a saját csendjüket a csengő világban.
Én személy szerint nem szívesen
élnék egy olyan világban, ahol egy telefonos applikáció többet ér, mint egy
szerelmi vallomás. Pláne a Joalarm 2.0, ami még azt is megmondja helyetted,
kibe KELL szerelmesnek lenned. Persze, érthető, miért van ekkora népszerűsége
az alkalmazásnak. Beleszeretni valakibe - nem is, bevallani önmagadnak, hogy
megtaláltad azt a személyt, akivel életed hátralevő részét tölteni akarod,
ijesztő. Egy végleges döntés, és mindenkiben ott a félelem, hogyha elszúrja,
nem kap újabb esélyt. És bevallani annak a személynek, hogy szereted, talán még
nehezebb. De lehet, hogy nem véletlenül.
Tudnánk-e igazán szeretni
valakit, hogyha nem küzdünk érte? Akarnánk-e küzdeni érte, ha nem ismerjük?
Ismerjük-e attól, mert egy alkalmazás azt mondta róla, ő számunkra a Nagy Ő?
A telefonunk árulja el az érzéseinket
ahelyett, hogy mi magunk beszélnénk róluk? Egy szerelmi vallomás egyben
tiszteletadás is a felé az ember felé, akit szeretünk, bátorság kell hozzá,
hisz ott van az esély, hogy sérülhetünk, de egyben a bizalom jele is, hiszen teljesen
kitárulkozunk valakinek, lehetőséget adunk neki, hogy össze törjön vagy hogy kiteljesítsen
minket. Önszántunkból, mert úgy érezzük, az a személy megéri a kockázatot, és mert
megérdemli, hogy tudja, szeretik. Ezzel szemben a Joalarm hangjelzése olyan,
mintha rajtakaptunk volna valakit, amint _______________(Ide mindenki gondolja oda
a legkínosabb dolgot, amit csak el tud képzelni. Na, pont olyan) Zavarba ejtő,
kellemetlen és erőszakos.
Idén így érettségi és
pályaválasztás előtt mindig azt mondogattam magamnak: ne aggódj, jó lesz,
keményen dolgoztál, és különben is, már annyi embernek sikerült előtted.
Rájöttem, hogy koronavírus ide vagy oda, nem az határozza meg valami nehézségét,
hogy hányaknak sikerült. Na, hát szerelmesnek lenni sem könnyű, pedig
majdhogynem biztos vagyok benne, több ember volt már életében szerelmes, mint
amennyi abban az állásban dolgozik, amelyikben mindig is szeretett volna. Egyszer
mindenki szerelmes lesz. Mindenki találni fog valakit, akiért mindenét odaadná.
De nem lesz könnyű attól, mert mindenki átéli.
Ha egy gépre bízzuk a szívünk
elemzését, egy idő után elmondhatjuk-e, hogy valóban ismerjük magunkat? Ha
teljes mértékben egy alkalmazásra hagyatkozunk a saját gondolatainkkal szemben,
nem válunk-e sérülékennyé? Még ha az az alkalmazás pontos is, még ha pontosabb
is annál, amit mi magunk gondolnánk… A biztos tudás biztonságérzetet ad ugyan,
de ha feladod a szabad akaratod, ha hagyod, hogy valaki, valami más irányítson,
nem épp ez az, ami kiszolgáltatottá tesz?
Én imádom a telefonomat. Szép, jobban
fényképez, mint egy professzionális fényképezőgép, akkor se reped meg a
képernyője, ha beejtem a vágányok közé, néha nem tudja magáról, hogy ő most
melyik, a fogadó vagy a hívő fél, nem működik rajta a Facebook, meg
tulajdonképpen a kamerán kívül semmi se… Szóval kis béna szegény, de
valósínűleg épp emiatt nem vagyok telefonfüggő, mert nem is tudnám nagyon mire
használni. De ha létezne, a Joalarm lenne az egyetlen alkalmazás, amit sose
töltenék le, akkor se, ha a telefonom egyszer csak ráébredne, hogy okosnak lett
tervezve. Még szerencse, hogy tudja hol a helye. :)
Sun Oh a Joalarmnak hisz, ami egy
bizonyos fokig érthető, mivel az nem hazudik. Van egy bemeneti adat, és az
alapján egy eredmény. Igen, nem. Szeret, nem szeret. És Sun Oh első kérdése mégis
az, hogy miért? A Joalarm célja az, hogy bizonyosságot nyerjünk mások
érzéseiről, de akárhogy is, a végén mindig mi leszünk azok, akikben bizonytalanság
ébred. Az ember nem 1-esekből és 0-kból áll, még akkor se, ha különféle kutatások
szerint agy működése kísértetiesen hasonlít a számítógépekéhez. De azért van,
hogy a hagyományos út a járhatóbb.
A sorozat maga 8 epizód után úgy
ér véget, mintha elvágták volna. Hivatalosan is elérhetővé válik a Love Alarm
2.0, a főszereplők olyan elszántan állnak egymással szembe egy folyosón, mintha
a bármelyik pillanatban valami drámai történne… majd a következő pillanatban drámaian
meg is jelenik a VÉGEFŐCÍM! Ez a befejezés egy óriási mínusz, mert egyik képkockáról
a másikra nem vághatsz el egy történetet. Szóval… gondolom, jön a második évad,
és nem tudom, hogy érzek vele kapcsolatban. Ez se egy rendes sorozatajánló lett
végül, csak egy… nem is tudom, egy eszmefuttatás a szerelmi vallomásokról? Mindenesetre úgy éreztem, muszáj mindezt kiírnom magamból. A
karakterek közül csak Hye Yeonghoz és Jojohoz kerültem közel, így a szerelmi
háromszög nem nagyon köt le, hiszen csak egy favoritom van. A történetben
vannak érdekes ugyan elemek, de annyi viszont nincs, hogy kihozzanak belőle még
egy évadot. Nyolc epizód is volt, hogy nyögve nyelősen ment. A középpontban
álló Joalarm pedig kifejezetten idegesít.
Nem nevezném negatív élménynek,
de kiemelkedően pozitívnak se a sorozatot. Eltekintve pár egyedülállóan
romantikus résztől valójában semmi extra, de arra, hogy kicsit elgondolkozzunk
bizonyos dolgokról, kifejezetten alkalmas. Meglátjuk, mit hoz a második évad…
„One
Is Bigger Than Any Other Number in the World"(a kedvenc részem, ez egyike azon tényezők közül, amiért nagyon megérte! ->)