Epikus!!! - Sarah J. Maas: Queen of Shadows - Árnyak királynője (Üvegtrón 4.)

Igazából csak úgy ránéztem, és már sejtettem valamit a saját értékelési terveimről. Hát nem elképesztő ez a borító?

műfaj: high fantasy, romantikus,ifjúsági

oldalszám: 812

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

borító: a legszebb, übereli még az elsőt is!

értékelés a moly.hu-n: 97%

az én értékelésem: 5 csillag

karakter, akit imádtam: Rowan, Aelin,

kedvenc jelenet: Aelin és Manon harca, + az összes Rowan-Aelin jelenet!

Első a bosszú, a többi várhat… 

Celaena Sardothien mindenkit elvesztett, aki a szívéhez közel állt, végül mégis visszatért a birodalomba, hogy bosszút álljon, felszabadítsa egykor dicsőséges királyságát és szembeszálljon múltja árnyékaival… 

Tiszta szívéből elfogadta, hogy ő Aelin Galathynius, Terrasen királynője. De mielőtt visszaszerezné trónját, harcolnia kell. 
Küzdeni akar unokatestvéréért, aki harcosként az életét is kész feláldozni érte, a barátjáért, aki egy borzalmas tömlöcben sínylődik és a kegyetlen király rabságában tengődő népéért, akik rendületlenül várják eltűnt királynőjük dicső visszatérését. 
A New York Times bestseller sorozat negyedik kötetében folytatódik Celaena szenvedélyes és időnként fájdalmas epikus utazása, mely fenekestül forgathatja fel az életét.

Gondoltam, innentől kezdve már egyszerű lesz. Aelin visszatér Adarlanba, csatlakozik a lázadókhoz, mindenkit megölünk, viszlát sötét erők és sötét királyok. Hát, nem. Itt annyi bonyodalom van, hogy fel sem tudnám sorolni – árulások, szerelmek, összeesküvés, dráma, gonosz birodalom, varázslat, akció, vér, romantika, gyanú, csel és ármány… csak hogy párat említsünk! Energetikus, lebilincselő, váratlan, fordulatos, és olyan dupla, sőt tirpla átverések vannak, hogy egyszerűen a kezemhez ragadt a könyv, és az alvás opciója szóba se jöhetett addig, míg el nem olvasok „csak még egy fejezetet”, ami mind tudjuk, általában hogyan szokott végződni…

forrás

Emlékszem, még anno az Üvegtrónnál egy kicsit hiányoltam Aelinből, illetve akkor még Celaenából azt a gyilkosokra jellemző harci szenvedélyt – hát, most aztán jól kárpótolva lettem! :D Szerintem néhány helyen még egy kicsit túlzásba is esett az írónő, de mindegy, mert, ahogy Celaenát is megkedveltem, úgy Aelint is nagyon hamar a szívembe zártam. Tetszett a királynő veszélyes, kissé gonosz pimaszsága, az, hogy semmi sem állhat az útjába, ahogy képes acélkemény páncélba vonni a szívét, ha arról van szó, de ugyanúgy el is tud lágyulni. És persze újabb legendás küzdelmeket köszönhetünk neki. Szerintem már majdnem a sorozat összes része kapcsán elhangzott a filmszerű, epikus harcok kifejezés, illetve annak a szinonimái, és annak ellenére, hogy se magamat ismételni, se titeket untatni nem szeretnélek, egyszerűen látványos az egész!

(Volt egy tervem, hogy megszámolom, csak úgy kíváncsiságból, hogy hányan halnak, meg de mint kiderült, ez korántsem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek hangzik.)

Tényleg bámulatosan volt felépítve, akkora hatással volt rám, hogy igenis függőjévé váltam. Végig éreztem, hogy itt valami nagyon nagy készül, és nem is okozott csalódást. Továbbra sincs utált karakterem, mert még az ármánykodó gonoszokat is bírom. Rengeteg új és régi szereplővel találkozhattunk benne, és az összest egyből megkedveltem. Arobynn halála volt az egyetlen, amit kihagytam volna belőle, szerintem egy nagyon nagy egyéniség volt, akkora löketet adott mindig az eseményeknek, örülök, hogy többet szerepelt ebben a részben.

Új kedvenc, ez kétségtelen! Pörgős, hatással volt az eszemre és a szívemre is, és hiába 800 oldal, szorgosan hordozgattam magammal mindenhová. Minden pillanatban olvasni akartam, de hiába éreztem azt, hogy nincs elég időm olvasni, mégis túl hamar vége lett, egyszer csak arra eszméltem, hogy vészesen közelít a vége, az ötödik rész pedig még sehol, de mindegy, onnan már nem volt megállás, nem tudtam tovább húzni, muszáj volt megtudnom a végét! És nekem kell az a gyönyörű ködszürke kiadás, amiben a folytatás van! Már alig várom! J

„Amikor Lysandra betöltötte a tizenhetet és árverésre bocsátották, akkor Arobynn nyerte el őt, azért a pénzért, amit Aelin fizetett neki adósságai törlesztéseképpen. A kurtizán akkor a fejéhez vágta, hogy Arobynn mire használta fel az ő vérdíját.
Aelin valami mást vágott a fejéhez: egy tőrt. Azóta nem találkoztak.”

„- Ülj le!
Meglepetésére a lány engedelmeskedett, de aztán csak nem hagyta szó nélkül a dolgot:
- Ha nem fogadok szót, akkor majd megint azzal fenyegetőzöl, hogy megölsz?
- Nem szoktam fenyegetőzni, megígérni szoktam dolgokat.”

„- Amikor lerázod ennek a világnak a láncait és megteremted a következőt, ne feledd, hogy a művészet éppen olyan fontos egy királyságban, mint a mindennapi kenyér. Nélküle egy birodalom semmit sem ér, és idővel feledésbe merül. Nyomorúságos életem során elég pénzt kapartam, össze, hogy már nem legyen többre szükségem, szóval meg fogsz érteni, amikor azt mondom, hogy akárhol kerülsz majd trónra, függetlenül attól, hogy mennyi idő alatt érek majd oda, én eljövök hozzád, és elhozom magammal a zenét és a táncot.”

„Manon megfordult. A kérdés magától kibukott belőle, még mielőtt magába tudta volna fojtani.
- De mi lesz ennek a vége? Minek ez az egész, miért kell szövetségre lépni a valgokkal, miért gyűlik a sereg? Miért? – Egyszerűen nem fért a fejébe. A kontinens már az övék volt. Semmi értelme nem volt az egésznek.
- Azért, mert megtehetjük – felelte egyszerűen a herceg. – És mert ez a világ túl sokáig létezett tudatlanságban és ősi hagyományok által vezérelve. Ideje megvizsgálni a fejlődés lehetőségeit.”

„Aelin valamelyest tétovázott a nagyszerű hangszer előtt állva.
- Kicsit istenkáromlásnak érzeném, ha játszanék rajta – mondta. Szavai visszhangoztak.
- Mióta vagy vallásos? – kérdezte Rowan féloldalasan mosolyogva. – Hová álljak? Hol hallom a legjobban?
 - Először is sok fájdalomra készülj fel!
- Öntudatosak vagyunk, mint mindig.
- Ha Lorcan utánunk szaglászik – morogta Aelin. -, akkor nem szeretném, ha azt adná hírül Maeve-nek, hogy pocsékul játszom.”

„- Hiányzol – mondta. – Mindennap hiányzol. Folyton azon gondolkodom, hogy te mit csináltál volna. Mi lett volna belőlem, ha együtt maradunk. Azt hiszem, hogy csodálatos király lett volna belőled, és jobban szerettek volna téged, mint engem. – Összeszorult a torka. – Soha nem beszéltem neked az érzéseimről. De szerettelek, és a lelkem egy darabkája, azt hiszem, mindig is szeretni fog. Talán te voltál az én igazi párom, és akkor nem is tudtam róla. Talán életem hátralevő részében ezen fogok töprengeni. Lehet, hogy találkozunk a másvilágon, és akkor kiderül. De addig… addig hiányozni fogsz, és azt fogom kívánni, hogy bárcsak itt lennél velem.”

„Egy napon majd újra érezni fogja azt a szerelmet. Mély lesz, megingathatatlan, és váratlanul tör rá, kezdet lesz, vég és maga az örökkévalóság, olyan, ami képes lenne megváltoztatni a történelmet, a viláot.”

„- Tíz évig sötét volt, de most már elég ebből! Gyújts fényt, királynőm!”

A londoni szerelmi trapéz - Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel

A LOL-könyvek nagyon cuki, mókás, aranyos kis szerelmi történetek, sokban hasonlítanak egymáshoz, mégis valamennyire eltérőek. Elég sokat olvastam már közülük, az Sz mint szűz bővebb kielemzésre is került már az oldalon, amit nagyon szerettem, és csak alig marad le mögötte a most következő, a Vakrandi a végzettel.

műfaj: romantikus, ifjúsági

kiadja: Móra

oldalszám: 388

értékelés a moly.hu-n: 87%

az én értékelésem: 4,5 csillag

borító: egyszerűen imádom!

karakter, akit imádtam: Jason <3

kedvenc jelenet: a könyvesbolti jelenet J

Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy 
tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje! 
Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé… Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében − például, hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem.

Kezdjük azzal, hogyha nekem csak annyit mondanak, London, azzal már meg lehet venni! Az, hogy LOL-könyv, már csak egy kellemes ráadás! :D

Műfaját tekintve a vége könnyen kitalálható, de senkit se riasszon el az attól való félelem, hogy esetleg sablonokkal találkozik, mert ugyan azok is előfordulnak benne, de azért egy elég zegzugos és érdekes út vezet el a könyv végéig. Például nem szerelmi háromszög, hanem rögtön egy szerelmi trapéz bontakozik ki a szemünk láttára, ami szerintem nagyon klasszul lett megoldva. Innentől kicsit spoileres, de akár el is olvashatjátok, mert szerintem már a fülszöveg is sokat elárul. Tőlem max. csak bizonyosságot szereztek ;)

Jason egy igazi bajkeverő, de csak olyan aranyos szinten, mintha egy ötéves ovis gyermekded játékait figyelnéd. Persze ez is kétoldalú, mert ez a korosztály vagy cuki, vagy halálosan idegesítő, és egy hét óvodai közösségi szolgálat után higgyétek el, tudom, mit beszélek… Jasont mégis imádtam, mert laza, magabiztos, a látszat ellenére még értelmes is, és ami a legjobb, hogy annyira törődik Juliával! Még ha a csaj egyáltalán nem is veszi a jeleket, ami szerintem a legidegesítőbb vonal az egész könyvben – hogy tök egyértelmű, mi is az ábra, de Juliának valamiért semmi nem esik le. Jasonnak valóban rengeteg hibája van, gyerekes, sokszor észre sem veszi, hogy átlépett egy bizonyos határt, de közben annyiszor megmutatkozik egy mélyebb oldala is, és a maga temperamentumában és bohóckodásában is rengetegszer azt látjuk, hogy menyire ki akarja rángatni Juliát a csigaházából. Ha nem is használnám rá különösebben az álompasi kifejezést, az édeset mindenképpen kiérdemelte! J Persze, kétségtelenül voltak olyan pillanatai, amikor totálisan felhúzott, de akkor is - bárcsak engem is elragadna egy könyvesboltba…

A sztori Markkal – hát igen, ilyen a plátói szerelmek árnyoldala. A távoli rajongás egy kellemes, bizsergető érzést csempész a mindennapokba, értelmet ad a sulinak is, ahová ezentúl már minden nap azzal a reménnyel lépsz be, hogy hátha láthatod őt… Őt, akivel aztán bekövetkezhet a lehető legjobb, vagy legrosszabb eset, ami ebben a szituációban lehetséges: hogy megismerkedtek. Elkezdetek beszélgetni, és egyre több dolgot tudsz meg arról, akiért már hetek, hónapok, évek óta epekedsz. És szembesülsz azzal, hogy a tulajdonságok, amikkel álmaidban felruháztad őt, csupa alaptalan kitaláció. Ráébredsz, hogy csak idealizáltál magadban egy szuper pasit, amit aztán az ő arcával ruháztad fel, azon kapod maga, hogy nem őt magát, hanem egy azonos kinézetű képet szeretsz. És mire már ő is akarna téged, már te nem akarod őt.

Markról és Jasonről már beszéltünk, gondolom, sejtetek is már valamit. Chris még nem volt téma, igaz? Hát, nem is lesz. Chris a legnagyobb poén a könyvben, amit semmiképp se akarok lelőni. :D

Összességében nekem nem okozott csalódást, könnyen elkap a hangulata, gyorsan lehet vele haladni. Tetszett a felépítése, az útleírások, a közös kalandok és drámák. A LOL-kemény magnak biztos tetszeni fog, a zöldfülűeknek pedig egy remek nyitás, ha jobban meg szeretnék ismerni a Móra Könyvkiadó sorozatát!

„Tulajdonképpen úgy tűnik, mintha sajnálna. Amitől egyáltalán nem érzem jobban magam. Sőt, kimondottan rosszabbul vagyok. Lehet, hogy valóban felszínes vagyok. Áh, tök mindegy. Csak azt tudom, elegem van abból, hogy keresztülnéznek rajtam, sajnálnak és ítélkeznek felettem… mindannyian.”

„- Van egy ötletem. – Elkapja a kezem, és húz maga után a járdán. – Ettől jó kedved lesz. – Belép a szomszédos használtkönyv-kereskedésbe, ami – úgy tűnik – régiségekben és ritka kiadványokban utazik. Odabent olyan illat van, mint egy könyvtár padlásán, én pedig attól a pillanattól, hogy átlépem a küszöböt, és megszólal mögöttem az érkezésemet jelző kis csengő, a mennyországban érzem magam. Ez határozottan jobb buli, mint abban a kávézóban állni és reszkető ideggombóccá válni.”

„- Igen, az csúcs lenne – mondom, és nagyon remélem, hogy a hangom csak annyi lelkesedést árul el, amennyi indokolt, és nincs túlzottan „hogyneperszemostazonnal” színezete! – Megyek és magamra kapok valamit.
- Jól meggondoltad? – Mark rám mosolyog, és hamiskásan felhúzza tökéletes szemöldökét. – Mert a londoniak biztos imádnák, ha fürdőruhában sétálgatnál. Én tutira nem bánnám.”

„Úgy tűnik, Jason valamivel stabilabban lépked, így lazítok kicsit a fogáson. Abban a pillanatban ellendül tőlem, és nekinyomja az orrát egy elég sznobnak tűnő étterem ablakának. Cikornyás aranybetűkkel egy francia név van az üvegre festve.
- Odass, Julia! Hús! Imádom a húst! – Elkezdi kocogtatni az üveget, mintha egy akvárium volna, az ablak mögött ülő középkorú párra mutatva, akik – úgy látom – báránycombot esznek. Elég pipának tűnnek, ami nem is csoda, mivel nem egy részeg tinédzsert rendeltek köretnek.”

Sarah J. Maas: The Assassin's Blade - Az orgyilkos pengéje (Üvegtrón 0,1-0,5)

„- Talán nem lennél olyan fáradt, ha nem olvastál volna fél éjszakát…”

Jaja, valahogy ez az idézet illik az egész olvasásomra… Nem is értem, miért…

műfaj: high fantasy, romantikus

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

oldalszám: 498

értékelés a moly.hu-n:95 %

az én értékelésem: 5 csillag

borító: annak ellenére, hogy az első rész koppintása, nagyon tetszik

karakter, akit imádtam:  Sam, Celaena, Arobbyn

kedvenc jelenet: hát hogy a viharba lehetne más, mint Celaena és Sam első csókja?? És a terraseni fehér szarvas felbukkanása, ami olyan gyönyörűen volt megírva, hogy majdnem sírtam??

Celaena Adarlan legfélelmetesebb orgyilkosa.

Az orgyilkosok törvényei szerint teljes engedelmességgel tartozik mesterének, de ő senkire sem hallgat, és csak társában, Samben bízik.
Celaena öt kockázatos küldetésre indul távoli szigetekre és ellenséges sivatagokba, ahol a rabszolgák felszabadításáért küzd, és egyben elégtételt akar venni a kegyetlen királyon. Ám eközben megszegi mestere, Arobynn parancsait, egy ilyen árulásért pedig elképzelhetetlenül súlyos büntetés jár…
Fedezd fel az öntörvényű hősnő sötét és izgalmas világát, és tudd meg öt fordulatos előzménytörténetben, hogyan kezdődött az Üvegtrón-sorozat legendája!

Hát mit is írhatnék én erről a könyvről? Hogy imádom? Hogy Üvegtrón-fan lettem? Hogy valósággal viszket a tenyerem a következő részért?

Az előzménykötet 5 rövidebb-hosszabb történetet mesél el, amiken keresztül bepillantást nyerünk Celaena Távolvég előtti életébe, illetve abba, hogy pontosan hogyan, milyen úton is került a sóbányákba. Mégsem gondolom úgy, hogy annak, aki még új a sorozatban, ezzel a könyvvel kellene indítania. Szerintem sokkal nagyobb hatást gyakorol akkor, ha már minimum az első két-három részt elolvastad, de A tűz örököse után azonban mindenképp kezdj bele, mert a 4. rész (amivel én már most szerelembe vagyok esve!) kevésbé érthető Az orgyilkos pengéje nélkül.

„Ez a lány nem olyan volt, mint a futótűz, maga volt a futótűz. Halálos és ellenőrizhetetlen. Egy kicsit bolond.”

Az egyik ok, ami miatt nem igazán ajánlanám ezt a könyvet elsőként a sorozatból, az maga a főhős Celaena. Ez a lány egyszerre volt néhol idegesítő, majd tündéri, elkényeztetett, halálos, megbocsátó, de mindenekfelett bátor és nemes lelkű. Akár egy uralkodó. De én azt érzem, hogy Celaenát ez után a könyv után, ha nem is utálja az olvasó, igazán a szívébe zárni se tudja anélkül, hogy ismerné az első két-három kötet tartalmát. Itt olyan, mintha valami semleges területre léptünk volna, de közben mégse, vagy kiakasztó a főszereplő, vagy ámulatba ejtő. De ha valami úton-módon neked nem igazán tetszett a The Assassin’s Blade, és esetleg ezzel a könyvvel nyitottál, adj még egy esélyt a sorozatnak! Hidd el, megéri! Én legalábbis nagyon bírom a csajt!

Aki meg eddig is rajongott az Üvegtrónért, annak meg hajrá! Annyira lebilincselő könyv, szó szerint, mert konkrétan mozdulni nem tudtam mellőle, annyira olvasni akartam! Személy szerint nekem a negyedik történet tetszett a legjobban, de az ötödik gyakorolta rám a legnagyobb hatást – igen, tudtam, hogy így lesz vége, hiszen innen indul az első rész, de mégis szinte összetörtem, és csak azt ismételgettem, hogy nem lehet, nem lehet… De a szöveget tekintve lenyűgözően lett befejezve, csodaszépen fogalmazott, a szarvas szimbolikus jelentésénél már tényleg a könnyeimmel küszködtem (a környezetem közben nyilván azt gondolhatta, hogy a feladott matekpélda indított meg ennyire). SPOILER -> És Celaena – tényleg alig várom már, hogy trónra kerüljön, annyira jó királynő lenne belőle: egy harcos amazon, aki egy jólelkű szépség is egyben. Samért pedig vérzik a szívem!

Még valami: Arobbynn Hamel… nem tudom, ki hogy van vele, de engem nagyon megfogott! Nem, nem azért, mert annyira kedves aranyos simogatnivaló kis sivatagi esőbéka természete lenne – dehogy! – hanem azért, mert annyira kiszámíthatatlan. Még mindig töröm rajta a fejem, hogy mivel mire utalhatott, és egyszerűen megjósolhatatlan, mi fog legközelebb kijönni a száján. A fegyverei voltak csak a szavak, vagy az érzelmeit tükrözték? Egyelőre annyiban maradtam magammal, hogy az orgyilkosok királya egy bonyolult személyiség, de alig várom, hogy többet szerepeljen. Ha ő ott van, máris triplájára nő a megválaszolatlan kérdések száma.

A történetek nagyon röviden:

Az orgyilkos és a kalózok fejedelme

Soha, de soha ne becsülj le egy 16 évest!!

Az orgyilkos és a gyógyító

Ki az a hülye, aki ki akarja rabolni Celaenát. Az egy öngyilkos küldetés!

Alkalmazkodj a világhoz, amiben élsz! Ha az élet citromot dob, csinálj belőle limonádét. Még akkor is, ha vérben kell összekeverned a cukrot és a citromlevet.

Az orgyilkos és a sivatag

Egy nem tökéletes hősnő tökéletes dolgokat cselekszik – már megint.

Az orgyilkos és az alvilág

Hát… Szerelmes vagyok Dorianba, Chaolba, Rowanba és most már Sam-be is. Remek kis sorozat ez ;)

Az orgyilkos és a birodalom

Tudtam, de nem hiszem el. Pedig tudtam…

Kezdek beleszeretni az Üvegtrónba. Kétségtelenül. Nagyon, nagyon, de nagyon tetszett ez az öt történet, és igen, az üvegtrónos szerelmeim listája is tovább bővült Sam Cortlanddal! És már tisztára be vagyok zsongva attól, hogy még több mint 800 oldal van karnyújtásnyira tőlem a sorozatból. Az ötödik résznek pedig már most meg van előlegezve a kívánságlista!

- A nevem Celaena Sardothien – suttogta, és nem félek.”

Nézzétek… Ő valóban nem Arobbynn Hamel *.*

Vihar közeleg - Neil Gaiman: Amerikai istenek

Vihar közeleg… Na jó, de mikor csap le?

műfaj: disztópia, urban fantasy

kiadja: Agave Könyvek

oldalszám: 656

értékelés a moly.hu-n: 86%

az én értékelésem: 4 csillag

karakter, akit imádtam: Samantha, Chad Mulligan, Árnyék , Loki, Szerda, Nancy

karakter, akit utáltam: -

kedvenc jelenet: mikor minden kiderül – amikor kitör a vihar!

Szörnyű ​vihar közeledik…

Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.

Az 1. reakciók azoktól, akik megkérdezték, mit olvasok, kb. így festettek: ez baromság, amerikai istenek nem is léteznek! Én ezt aláírom, mert ha belegondolunk, maga olyan sincs, hogy amerikai nép. Több elképzelés van arra vonatkozólag, hogy kik lehettek az őslakosok, és majdnem biztos, hogy már Kolumbusz előtt is taposta már európai láb a kontinens földjét. És ez a regény egyik alapköve is: a népek jöttek a világ minden tájáról, hozták magukkal az újvilágba a cókmókjukat, családjukat, módszereiket, szokásaikat, álmaikat – és természetesen az isteneiket. Akik manapság komoly bajban vannak…

Óriási lelkesedéssel vetettem bele magam, de aztán idő- meg életkedvhiány miatt nagyon elhúzódott (meg azért is, mert a 10. évfordulós bővített kiadást olvastam végig a-tól z-ig). És való igaz, hogy párszor az is közbejátszott, hogy bár abban az időszakban szinte semmi sem érdekelt jobban a szereplők sorsánál, mégis sokszor közömbössé vált számomra a könyv. Ugyanis rengeteg szürke folt volt benne, a dolgok túl lassan derültek ki, és valójában még most sem igazán értem, mi meg hogyan történt egyes fejezetekben. Árnyék sokszor „nem kérdezett semmit”. Hát, szerény véleményem szerint nem ártott volna, mert lassanként közelítettem a 400. oldalhoz, és még mindig csak bámultam, mint pudingforma a chili szószra. Nem tudom, ez honnan jött…. Hajkurásztunk rég elfeledett, ma már lecsúszott halandó egzisztenciaként tengődő mitológiai alakokat, néha rémálmodtunk egyet, esetleg elrablódtunk, esetleg meghaltunk, esetleg feltámadtunk. Aztán egyszer csak váltottunk, és belecsöppentünk valami egészen másba, amiről csak Odin tudja, hogy kapcsolódott az eddigiekhez. Ez mind szép és jó és izgalmas és érdekes és hűdenagyonimádoméneztakönyvet volt, de nem láttam át, hogyan érnek össze a szálak.

Nos, aki hasonló cipőben jár/járt, mint én, és letette a könyvet, annak most röviden ennyit: AKÁRHOVÁ IS TETTED, KUTASD FEL, ÉS OLVASD TOVÁBB! :D Türelem. Ennyi kell ehhez a könyvhöz. És aki türelmes, annak valóban megterem az a mondásbeli rózsa, vagy jelen esetben a megvilágosodás, mert itt valóban dörögni és villámlani fog! Szép lassan lezúdul az a vihar a gyülekező felhőkből. És átértékelődik az egész könyv!

Mindez pedig abban a jól ismert Neil Gaiman-stílusban! Szókimondó, szókiüvöltő, szóki…  - igen, néha már azt is lehetett volna mondani rá, hogy túlzás, ennek ellenére nekem nagyon bejött. Tele van kiakasztó részekkel, mintha direktbeli célja lenne a bicskanyitogatás, de végül is a célját elérte, garantáltan felkaptam a fejem ott, ahol azt akarta, hogy felkapjam. De talán épp az őrült, és fura (nagyon fura) alakoktól és szituációktól tudtam elhinni azt, hogy igen, végül is ez akár így is történhetett, megvan rá a valószínűség. Elvégre őrült egy világban élünk! ;)

 Ez egy hosszú könyv. Mégis, mikor túlestünk zseniális csavaron, már túl rövidnek tűnt. Összességében nem bántam meg, hogy végigolvastam, még ha okozott is egy kis olvasási válságot, és majdnem 3 hétig tartott, míg a végére értem. Remek történet, kőkemény társadalomkritika és borzongató fantasy. De még maradtak bennem kérdések. Bőven. Komoly újraolvasás-gyanúval terhelt!

„…egy regény, mint azt talán már említettem, nem más, mint terjedelmes próza, amiben akad egy csomó hiba.” – Neil Gaiman

Ha érdekel az Amerikai istenek, előzményként ajánlom az író egy másik művét, amelyben a skandináv mitológiát meséli újra. Nekem az is nagyon tetszett, és ennek ismeretében talán nem érzed magad majd annyira elveszettnek a tv sorozatként is hódító Amerikai istenek olvasása közben. És mivel nem csaka skandináv, de az ír, az egyiptomi, a hindu stb. hitvilág istenei is feltűnnek, nem árt, ha az Északi mitológián kívül még kéznél van a Google is.

„A börtönbüntetésben a legjobb dolog – Árnyék véleménye szerint talán az egyetlen jó dolog – a megkönnyebbülés érzése. Az érzés, hogy a lehető legmélyebbre zuhant – és ennél mélyebbre már nem fog. Nem aggódott, hogy el fogják kapni, mert már elkapták. Egyszer sem riadt fel halálfélelemmel eltelve, és többé nem rettegett attól, mi fog történni holnap, mert az már tegnap megtörtént.”

„- Mondj meg valamit Szerdának, haver. Mondd meg neki, hogy ő már történelem. Elfelejtették. Megöregedett. Jobb, ha ebbe beletörődik. Mondd meg neki, hogy mi vagyunk a jövő, és szarunk rá meg a hozzá hasonlókra. Neki ennyi volt. (…) Mondd meg neki, hogy kurvára átprogramoztuk a valóságot. Mondd meg neki, hogy a nyelv egy vírus, a vallás egy operációs rendszer, és az ima sem több, mint egy kibaszott spam. (…) Fogtad? Egy kattintás, és már át is írtak véletlenszerű egyesekkel meg nullákkal.”

„- Az istenek meghalnak. És amikor valóban meghalnak, senki sem gyászolja őket és senki sem emlékszik rájuk többé. Az eszméket nehezebb megölni, mint az embereket, de a végén őket is el lehet pusztítani.”

„- Szép nagydarab vagy – mondta Nancy, és öreg, mahagónibarna szeme Árnyák fakószürke tekintetébe mélyedt -, jó magas legyén, de ha mondhatok valamit, nem tűnsz túlságosan eszesnek. Volt egy fiam, olyan ostoba, mintha egyet fizet, kettőt kap alapon vásárolta volna az ostobaságát, ő jut rólad az eszembe.
- Ha nem bánja, ezt dicséretnek veszem – mondta Árnyék.”

„- Még nem is szóltál semmit – jegyezte meg Sam. – Mondj valamit!
- Ember vagy? – kérdezte Árnyék. – Igazi, hamisítatlan, apától-anyától származó, élő, lélegző emberi lény?
- Naná – mondta a lány.
- Oké. Csak tudni akartam. Szóval mit mondjak?
- Valamit, amivel most megnyugtathatnál. Hirtelen rám tört ez a… tudod, ez „A francba, egy őrülttel ülök egy kocsiban” érzés.”

„… ő művész, és a történetei nem szó szerint értendő konstrukciók, hanem imaginatív újjáalkotások, az igazságnál is igazabbak, mire Bolond Sweeney azt mondta neki, hogy „Mutatok én neked imaginatív újáalkotást, és kezdésként mondjuk imaginatívan újjáalkotom azt a kibaszott pofádat…”

„Amondó vagyok,egy város nem is város könyvesbolt nélkül. Lehet, hogy városnak hívja magát, de ha nincsen könyvesboltja, senkit nem tud átverni.”

„Ez a föld nem az isteneknek való.”

„- Helló, Chad – mondta Árnyék.
- Helló, öregem – mondta Chad Mulligan. – Kaptam egy levelet, hogy meghalt a börtönben. Szívroham.
- Mit mondhatnék erre? – kérdezte Árnyék. – Úgy tűnik, mindenhol az én hullámba botlik az ember.”