Látogatók

Sziasztok!

Örülök, hogy itt vagytok!
Remélem, kedvet tudok csinálni nektek az olvasáshoz, filmekhez, a színházhoz, és a koreai popkultúrához, s hogy tetszeni fognak a bejegyzéseim. Fontos számomra, hogy ti, akik az oldalon jártok, ne csak egy arctalan tömeg legyetek. Az oldal tényleg naplószerű, már olyan tekintetben véve, hogy tényleg az őszinte benyomásaimat írom le. Örülnék, hogy ha ti is részt vennétek benne, írnátok egy kommentet vagy e-mailt bármikor, ha egy téma felkeltette az érdeklődéseteket, ha egyetértesz velem, ha nem értesz egyet velem, ha tetszik az oldal, ha nem tetszik, ha észrevételed van, kérdésed, ötleted, kívánságod, hogy miről legyen még szó, plusz a ti ajánlásaitokra is kíváncsi vagyok. Erre nem azért van szükség, hogy növelje a statisztikai adatokat, hanem hogy élettel telivé váljon a blog, s hogy alapvetően egy kommunikatív közösséget alkothassunk, akiket a könyvek hoznak össze. Ha kritizálni akarsz, azt is megteheted, csak arra kérlek, legyen valami használható alapja, hogy javíthassak ott, ahol kell. Az utálkozókkal nagyon nem tudok mit csinálni. A maximum, amire képes vagyok, hogy felhőtlen időtöltést kívánok!

2017. augusztus 4., péntek

James Patterson: Iskolaszünet... örökre (Maximum Ride 2.)

Folytatódik az áradozás! Immár hivatalosan is Maximum Ride-rajongónak nyilvánítom magamat!
Az első részről ITT!
műfaj: ifjúsági, fantasy, sci-fi
kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
oldalszám: 424
értékelés a moly.hu-n: 89%
az én értékelésem: 5* csillag
borító: Agyar van rajta… ;)
karakter, akit imádtam: Max, Agyar, Gázos, Ari
karakter, aki megérdemli a bűzbombát: Mr. Pruitt, Anne, Jeb
kedvenc jelenet: az FBI kihallgatás, Max&Agyar összes, 89-90. oldal, 44. oldal, 406. oldal
FÜLSZÖVEG:
Mentsetek ki ebből a rémálomból, mielőtt késő lenne! 
Agyar, Iggy, Böki, Gázos, Angyal és Maximum Ride: hat elképesztő kölyök, szabadok, mint a madarak, és úgy is repkednek… amíg Maxre és csapatára rá nem talál egy FBI-ügynök, és nem kényszeríti őket, hogy nézzenek szembe a legrosszabb rémálmukkal. Talán már ki is találtad: az Iskolával. Azzal a szörnyű hellyel, ahol mindent megtanítottak nekik, csak azt nem, hogyan maradjanak életben, amikor folyamatosan gyilkosok elől kell menekülniük…
A csapat bizonyítványa:
Számítógépes ismeretek:5-ös. Pillanatok alatt képesek bármelyik számítógépet feltörni – hasznos képesség, ha az ember az eltűnt szüleit keresi
Tudományos Kutatás:4-es. Pluszpont jár azért, hogy képesek megtalálni a gonoszság gyökerét, de sajnos csőbe lehet őket húzni hasonló klónokkal vagy csalókkal
Randevúzás:3-as. Fejlődést mutatnak a nem-szárnyas-társaikkal való kapcsolatok terén. De jobban meg kellene válogatniuk a hozzájuk illő társakat.
Magatartás:2-es. Bombák gyártása, titkos dokumentumok lopása, vagy a tanári kar zaklatása tilos! Még akko is, ha az igazgató maga a gonosz.
Világmegmentés: Nincs jegy. Ez egy átmész/megbuksz vizsga…
A végső osztályzaton a zsűri még gondolkodik!
A minap megfordult a fejemben, hogy a húgomnak vékony madárcsontjai vannak, gyors anyagcseréje (sokat eszik, mégis egy pálcika), és tökéletesen utánozza a galambok hangját. Hm.
Szóval… Mit is mondtam az első részre? Hogy zseniális? Hogy imádom? Hogy letehetetlen? Ez esetben jelentem, nem maradt szavam a második kötetre!
Még több bonyodalom, még több feszültség, még nagyobb kiszámíthatatlanság, még nagyobb poénok, még gyorsabb tempó! Még az 50. oldalig sem jutottam, már részem lehetett néhány izgalmas küzdelemben, felvetődtek újabb kérdések, nevettem, átélhettem az életveszélyt, lelepleződtem a könyvszereplőkkel, szóval kalandokban itt sincs hiány, szinte semennyit se kell várni az akcióra. És természetesen mindez James Patterson egyedi, laza és vagány stílusával körítve egy újabb letehetetlen olvasmányt eredményez olyan feszültséggel átitatva, amitől megfeledkezel a világról, és csak a könyv érdekel. Veszélyesen rá lehet függeni. Az unalom felülmúlhatatlan ellenszere!
Az Iskolaszünet… örökre 5 fejezetet és ezek felosztásait, 142 darab kisebb egységet számol. A leghosszabb 8, a legrövidebb fél oldalas.
A szereplők szavai, cselekedetei – ahogy az első rész kritikájában is írtam – mindig, kivétel nélkül magukban foglalják a leírt karakterük jellemzőit. Ez teszi őket annyira valóságossá. Az Anygyal-próbában is becsúszott néhány váltott szemszögű elbeszélés, itt viszont jóval több van belőlük. Különböző karakterek, különböző életkorok, különböző életek, különböző világnézetek – még változatosabb és szélesebb körű betekintés Max világába. Nem mindig szeretem az ilyen típusú leírásokat, de – mint minden egyebet – Pattersonnak sikerült ezt is királysirályul megalkotnia.
A felvonultatott személyiségek igen változatos elegyet alkotnak. Van itt határozott vezető, akit az élet, pontosabban a túlélés edzett cinikussá, hallgatag keménylegény, akinek helyén van a szíve, kétségbeesett kamasz, csacsogó tini, életvidám, csintalan nyolcéves, tündéri kislány, aki még nem látja a különbséget jó és rossz között, valamint féltékeny hétéves, akit az elhanyagoltság reménytelensége, és a kezében lévő rossz eszközök kegyetlen szadistává torzítottak.
Agyarba sikerült teljesen beleszeretnem. Csak mondom, de nem igazán ez vagy ő a lényeg, mert számomra a könyv leghatásosabb és legjobb karaktere mégis Ari volt. Igen, Ari, a Radírozó, a félelmetes rosszfiú, akitől rendesen lehet parázni, én mégis őt éreztem a legvalóságosabbnak, talán azért, mert a legbonyolultabb egyéniség a sorozatban, Ari torz érzéseit és lelkivilágát hosszasan lehetne boncolgatni. Szóval Arit nem utálom – az egyik legösszetettebb gonosztevő, akivel csak könyv lapjain valaha találkoztam. Az ő szemszögéből bemutatott események, a leírások, amelyek az ő érzéseit tükrözik, a legvitatottabbak a könyvben, olyan vegyes gondolatokat ébreszt az olvasóban, amin lehetetlen csak úgy túllépni és figyelmen kívül hagyni. Valahogy beeszi magát a bőröd alá, muszáj töprengened rajta.
Összességében a második kötetet kétszer, háromszor jobban élveztem, mint az elsőt, mindazt, amit már elmondtam az Angyal-próbáról, elmondhatom az Iskolaszünetről is, csak súlyozva. Egyszerűen nincs semmi, amit felhozhatnék a sorozat ellen, szóval tessék minél hamarabb elolvasni, mert a csalódás kizárt!
Még egy fontos dolog: csakúgy, mint az előző könyvben, ebben is találhatunk egy kis beleolvasót a következő részbe. Nos, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE, mert egy világ törhet össze benned. A magyarázatért James Patterson: Világmegmentés és más extrém sportok.
KÜLFÖLDI BORÍTÓK:

„- Maguk kik? – kérdeztem meglepően nyugodt és semleges hangon. Egy pont ide.
- A Szövetségi Nyomozóirodától jöttünk – mondta az egyik férfi, és felém nyújtotta a névjegyét. Volt rajta egy FBI-pecsét meg minden, ami kell. Persze ez még nem jelentett semmit. – A ti oldalatokon állunk. Megtudtuk, hogy bajban vagytok, és eljöttünk, hogy segítsünk.
Annyira őszintén hangzott.
- Milyen kedves maguktól – rogytam le a székbe, nehogy elájuljak. – De az emberek nagy része azért jön kórházba, mert bajban van, és kétlem, hogy mindenkihez kivonulna az FBI. Szóval árulják el, mit akarnak tőlünk.”
„- Figyelj, Max, mindketten tudjuk, hogy a szüleid nem misszionáriusok.
Rámeredtem.
- Nem? És ezt ők is tudják? Nehogy elmondja nekik! Összetörnének. Annyi munkát végeztek az Úr nevében, meg minden.”
„Lehet, hogy Jeb szöktetett ki a ketreceinkből, de te voltál az, aki kint tartott bennünket.”
„- Tudom. Én Sam vagyok. – Kedvesen rám mosolygott, én meg pislogtam egyet, mert akkor vettem észre, mennyire jóképű. Nem mintha megengedhettem volna magamnak azt a luxust, hogy a srácokat a helyesség alapján rangsoroljam. Eddig ugyanis két kategóriában gondolkoztam: Radírozó vagy nem Radírozó.”
„- Ugye igent mondtál?! – kérdezte Böki
- Te jó ég! – kapott a homlokához Iggy. – Max meg a randi! Eddig azt hittem, kerülni akarjuk a könnyeket, az erőszakot és a csonkítást!
Ilyenkor bántam, hogy Iggynél semmire sem megyek a gyilkos pillantással.”
„- Majd gondolkozunk rajta. Szerintem megoldható. Florida ideális hely arra, hogy kirepüljünk az óceán fölé, és keressünk egy lakatlan szigetet. Kutatni fogunk. – Minél többet gondoltam rá, annál jobb ötletnek tűnt. Biztonság, pihenés. Napozás a parton, kókuszdió-zabálás, és Angyal megkérhetne pár halat, hogy nyiffanjanak ki az ebédhez. Maga lenne a mennyország.”

„A régi Max leszállt rólam. Köhögtem, és a kezemmel a torkomat tapogattam.
- Én vagyok az erősebb – kiáltotta a tudósoknak. - Erősebb vagyok még maguknál is! Mert nem fogom megölni ezt a lányt a kedvükért! Nem süllyedek le a maguk szánalmas szintjére!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése