Nicola Yoon: Minden minden

A csapból is ez a könyv folyik, ki tudja, mióta, s immár személyesen is meggyőződhettem róla, hogy joggal. Eleinte csak úgy „mert miért ne?”-alapon olvastam, de aztán teljesen a hatása alá kerültem, észre sem vettem, már csak öt oldal van hátra, én pedig nem akartam befejezni!

műfaj: ifjúsági, romantikus

kiadja: GABO Könyvkiadó

oldalszám: 336

értékelés a moly.hu-n: 89%

az én értékelésem: 5* csillag

borító: az eredetit preferálom, amivel külföldön jelent meg, de a hazai kék-piros és a hazai filmes borító is hangulatfestő, szép munka

karakter, akit imádtam: Maddy, Olly, Carla

karakter, akinek tényleg négy fal közt volna a helye: Olly apja

kedvenc jelenet: itt bajban leszek, mert nagyon szoros a verseny… lehetne, mondjuk, az első oldaltól az utolsóig?

FÜLSZÖVEG:

Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem. 

Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

A cselekményről bővebben nem is szólnék, hadd lepjen meg titeket is! Egészen addig nem tudtam, hogy is lehetne ezt úgy befejezni, hogy az olvasónak ne legyen hiányérzete, ameddig a könyv nem akarta, hogy tudjam, akkor viszont átmentem kacsába, és percekig csak némán hápogtam, miközben próbáltam feldolgozni, mi is történt.

„Több könyvet olvastam már, mint te. Teljesen mindegy, mennyit olvastál, én még annál is többet, elhiheted. Bőven volt rá időm.”

Hát lehet egy ilyen kezdésnek ellenállni? Na, ugye, hogy nem?

„Hiába igyekszem kizárni a világot, ha az makacsul be akar jönni.”

Ebből a mondatból világosan kiderül, hogy Maddy tisztában van a helyzetével, nem küzd ellene, elfogadja a betegségét. Tudja, ha bármennyit is megtapasztal a külvilágból, nem elégszik meg annyival, többet akar látni belőle. De a vágya, hogy normális, mindennapi életet élhessen, legfeljebb elnyomható, de nem leküzdhető. Bár Maddy élete első látásra (meg az utána következőkre) nem áll, nem is állhat olyan sok mindenből, mint egyébként egy tinédzser napjai, mégis ez a könyv az, amely tökéletesen lefesti, milyen érzés élőnek lenni, élni az életet. A lapok közé van szőve minden lehetőség, vágy, szabadság, minden életérzés. Szól a bizonytalanságról, önmagunk kereséséről, félelemről és aggodalomról, életről és halálról. És szeretetről. Maddy legalább ezt az utóbbit maradéktalanul megkapja, ha a világot kénytelen is kizárni.

„- Köszönöm – Csak ennyit mondok, mert más nem jut eszembe. Szeretném elmondani neki, hogy nem ő tehet arról, hogy én idekint vagyok. A szerelem kinyitja a világ kapuit.
Boldog voltam, amíg nem ismertem őt. De most élek, és a kettő nem ugyanaz.”

Az bonyodalmak természetesen már Maddy és Olly első üzenetváltásakor elkezdődnek, s az első találkozáson, érintésen át végül azzal tetőződnek, hogy Maddy kirohan a házból, és elutazik. A kockázat óriási, és ezzel ő maga is tisztában van, de azt is világosan látja, hogy ez így nem mehet tovább. Bár a cselekmény nem teljes egészében a nyári hónapok alatt játszódik, mégis a könyv egy periódusában él az a tipikus óceános, vizes, napsütéses, nevetős nyári hangulat, ahol egyszer csak arra eszméltem, hogy fájnak az arcizmaim a sok vigyorgástól, és lelki szemeim előtt zöld neonfeliratként villog ez a három szó: AZ ÉLET SZÉP.

forrás: hawaii.com

Ez egy szívhezszóló olvasmány – olyan, ami egyszerre facsarja ki és melengeti is a lelket. Könyvszereplőt még sosem éreztem ilyen közel magamhoz, mint most Maddyt, én is arra vágytam, amire ő, helyette is meg akartam gyógyulni, az ő szemén keresztül láttam a világot, amelyben az autóban utazás vagy a talaj a lábunk alatt is lehet akár óriási élmény. Mire a végére értem, jobban becsültem az életet.

***

Egy gyors összegzés: aki a romantikus műfaj kedvelőjének vallja magát, az biztosan nem fog csalódni, sőt meglepetésként fogja érni az, hogy mi minden pluszt is kapott ettől a könyvtől. Aki szereti az illusztrált könyveket, annak szintén ajánlott a regény behatóbb tanulmányozása, mert a rövid fejezeteket gyakran törik meg rajzok és egyéb kiegészítések. A történet vicces jelenetekben is bővelkedik – igaz, nehéz lesz a döntés: sírj-e rajta vagy nevess?

 Én személy szerint a hazánkban augusztus 3.-án debütáló a regény alapján készült mozifilmre is nagyon kíváncsi vagyok. Ez egy annyira mélyen ható történet, ami olvasmányélményként tökéletesen átjött, remélem, a filmvásznon is hasonló tapasztalatot nyújt majd.

Maddeline betegsége

Utánanéztem a témának, mint laikus érdeklődő. Mivel nem értek a témához, előfordulhat, hogy figyelmetlenségből vagy félreértésből adódóan hibázok, ha valaki helytelenséget észlel, kérem, azonnal szóljon és javítok.
A súlyos kombinált immundefektus (SCID= Severe Combined Immunodeficiency) a legsúlyosabb az immunrendszer betegségei közül. Ritka, veleszületett, fiúknál háromszor nagyobb eséllyel előforduló betegségről van szó. Tünetei az ismétlődő, vagy elhúzódó lázas állapot, étvágytalanság, szopási, súlygyarapodási nehézség, hasmenés, soványság, gyanúra adhat okot, ha az ismétlődő fertőzések ellenére nem, vagy alig tapinthatók a nyirokcsomók, és ha ezek szövettani szerkezet jelentősen eltér a normálistól.  Már újszülött korban kimutatható az immunhiányos állapot, és következményes fertőzések jellemzik. Tehát ahogy az írónő is írta, Maddy jóformán „az egész világra allergiás”, mert immunsejtjei (pontosabban B- és T-sejtjei) működésképtelenek, amelyek miatt fogékonyabb a különböző betegségekre. A kezelés legbeváltabb módja a kemoterápiát követő csontvelő-átültetés, amely után a csontvelői eredetű sejtek (így az immunsejtek is) újra tudnak képződni a beültetett csontvelői vérképző őssejtek segítségével. A donor megválasztása azonban igen nagy körültekintést igényel, hisz akár végzetes kimenetelű is lehet, ha a donor és a beteg szövetei túlságosan különböznek, mert az átültetéskor akár halálos kilökődési reakció is felléphet.

források, illetve további érdekességek: http://www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=94465
                                                                    https://sciencemeetup.444.hu/2015/03/24/genetikailag-modositott-emberek
                                                                    http://www.erdekesvilag.hu/a-buborekfiu-aki-eletet-egy-steril-muanyag-satorban-elte/

Dan Krokos: Hamis valóság, Hamis jövő

Előzmény: Dan Krokos: Hamis emlékek

A sorozatban innentől, a második résztől felfedeztem néhány olyan hibát, ami miatt nem vált örök kedvencemmé ez a trilógia, viszont a továbbiakban az is kiderül, hogy miért hunytam végül szemet felettük, mikor a csillagozásra került sor. És egyébként számomra is érthetetlen, miért sikerült ennyire lassan kiolvasnom ezt a trilógiát, mikor a könyvek oldalszáma folyamatosan csak csökken, de az események pedig egyre összetettebbek és izgisebbek!

műfaj: ifjúsági, sci-fi

kiadja: Főnix Könyvműhely

oldalszám: 256

értékelés a moly.hu-n: 85%

az én értékelésem: 4,5 csillag   (Elég sokat bizonytalankodtam itt, hogy ez az érték legyen, vagy adjuk-e meg neki az ötöst, ráadásul a százalékos értékelés is attól függött – hogy 85% vagy 86% - hogy melyikre kattintok. Szóval van egy kis bűntudatom, mindkét értéket többször is bírtam, majd javítottam… szóval ez egy elég beszámíthatatlan értékelés.)

borító: még mindig az új!

karakter, akit imádtam: Nina, Miranda, Noah

karakter, akit ettek volna meg a szemnélküliek: az Eredeti Miranda (Igazgató)

kedvenc jelenet: a Fáklya megszerzése, Miranda áldozata

FÜLSZÖVEG:

Miranda semmi másra nem vágyik, csak normális életre. Eltökélte, hogy túllép származása szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és többi társával az iskolában. Ám hamarosan kénytelen ráébredni: „normális” élet nem létezik – legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.

Sokkal nehezebben olvastam ki ezt a részt, mint az elsőt, szinte át kellett rágnom magam rajta, eleinte annyira nem kötött le. Közben ezzel (meg majd a harmadik kötettel is) párhuzamosan más könyvekbe is belekezdtem, szóval úgy tűnt, ez már csak ilyen parkoló sorozat lesz, amivel majd csak úgy rendszertelenül, éppen csak hogy haladok. Valószínűleg bekapcsolt a második részek iránt érzett fokozottan kritikus énem is, mert szerintem ez volt a „legrosszabb” kötet a trilógiából. A jelző természetesen csak viszonyító jellegű, hisz még így is megéri az 5 csillagot!

Az első rész függővéges befejezés után leesett állal konstatáltam, hogy az új helyszín egy iskola. Még csak nem is egy Iskola, nagybetűvel, mint a Maximum Ride-ban, hanem egy mezei, átlagos és minden tekintetben véve hétköznapi tanintézmény. Normális. De ez hamar megváltozik, és hirtelen ismét a cselekmény sűrűjébe csöppenünk.

A sorozat egészéről elmondható, hogy csak úgy jönnek-mennek az új változók, az olvasónak szinte ideje sincs felfogni az egyiket, máris jön a másik. Kérdés: ez most pozitív vagy negatív? Általánosságban véve azt mondanám, hogy az előbbi, hisz egy igazán élvezetes könyv alapanyaga a fordulatok. A Hamis valósággal kapcsolatban viszont voltak kétségeim. Nagyjából mindenre fény derül ugyan, de nekem olvasás közben mégis támadt egy olyan hülye érzésem. Zsupsz, egy újdonság, de Mirandának a szeme se rebben, semmi értetlenkedés, ez viszont az olvasón belül akaratlanul is egy olyan benyomást kelt, mintha lemaradt volna valamiről, mintha a helyzet magyarázatát már neki is tudnia kéne. Idővel persze kiderül, miről is van szó, és hogy Miranda se tudott semmit, mégis… bennem maradt azért néhány kérdőjel.

De! A vége számomra mindent söpört, az apokalipszis-állapot leírása is nagyon tetszett. Miranda kőkemény hősnek bizonyul, aki emellett ugyan érzékeny is, de az érzelmei nem hátráltatják, hogy azt tegye, ami helyes, nem a picsogását hallgatjuk oldalakon keresztül, hanem az elszántságát és a bátorságát. Mintha a kétségeimet lenullázták volna! Azonnal a következő részt!

műfaj: ifjúsági, sci-fi

kiadja: Főnix Könyvműhely

oldalszám: 208

értékelés a moly.hu-n: -

az én értékelésem: 5 csillag

borító: a zöld a kedvenc színem, tehát… J

karakter, akit imádtam: Miranda, Peter, Rhys

karakter, akinek végre volt egyetlen jó pillanata: az Eredeti Miranda (Igazgató)

kedvenc jelenet: elég sok van, nehezen tudnék egyet kiemelni

FÜLSZÖVEG:

Az Igazi Föld visszatér Manhattanbe, és ezúttal egy egész hadsereggel érkezik. Rhys, Noble, Sophia és Peter azonnal tudja, szükségük lesz Mirandára, aki ébredése után rémülten veszi észre, hogy világa lángokban áll. Dan Krokos intrikákkal és feszültséggel teli regényében Miranda utazása észveszejtő befejezéshez közeledik, és mindent kockára kell…

A trilógia utolsó s egyben legrövidebb részét tartott a legtovább kiolvasni. Fogalmam sincs, ez hogyan sikerül. Az évszázad rejtélye.

A második résszel ellentétben a zárókötet egy szemernyit sem habozik, azonnal belevág a dolgok közepébe. Nehéz spoiler-mentesen írni erről a könyvről, találtam benne néhány tartalmi ellentmondást… de ne már, ne legyünk kukacoskodók! Tény, hogy párszor sikerült összezavarodnom, pár magyarázat nekem megint később esett le. Ha nem figyelsz eléggé, ez a könyv nagyon meg tud kavarni, mert hasonlóan az előző részekhez annyira gazdag a fordulatokban, annyira mozgalmas és akciódús a cselekménye, és annyira ütős a végkifejlete, hogy emiatt még az utolsó pillanatban, mikor már épp megnyugodnál te is meg az események is… hát nem, még akkor sem hiheted komolyan, hogy vége van, mindig meg tud lepni!

***

A történetnek csillagos ötös, a szövegvilágnak négyes, a világépítésről viszont nem mondok semmit, mert nekem személy szerint ez a fajta elképzelés más világokról nem igazán tetszik, de ez csak az én dilim, ettől függetlenül mindenkinek ajánlom a sorozatot, kivéve azoknak, akik mindenben keresnek valami valóságalapot. Elég hihetetlen, de egy nagyon pörgős törtnetről van szó, ami az egészét nézve teljesen magával ragad.

„- Ami itt és most történik, hatással van a jövőre, csakhogy a változások hatása kiszámíthatatlan, nem tudhatod, hogy mi a fontos, és mi jelentéktelen, amíg ki nem próbálod.”

John Green, Maureen Johnson, Lauren Myracle: Hull a hó

Tél vagy nyár? Tél. Még nyáron is, sőt nyáron igazán. A következő könyv ugyanis – bár tény, hogy nyáron nem kell feltétlenül nyári történeteket olvasni, dehogyis! – karácsonyi. Egy olvasási kihíváshoz összeállított listámon volt rajta, amin látszik, hogy csak öt perc alatt dobtam össze, mert az öt regény közül mind ujraolvasás (és ezen a nyáron egyáltalán nem akartam őket olvasni, hisz annyi olvasatlan társuk vár még rám, ráadásul a könyvtártúrás könyvekkel se igazán haladok), valamint az egyik (ez) szöges ellentéte az időjárásnak. Ennek ellenére nekem a Hull a hó mégis egy olyan olvasmány, amit bármikor szívesen veszek kézbe. Ámbár furcsa, hogy ez idáig még egyszer sem olvastam a téli hónapok alatt…

műfaj: ifjúsági, romantikus

kiadja: GABO Könyvkiadó

oldalszám: 314

értékelés a moly.hu-n: 82%

az én értékelésem: 5 csillag

borító: nekem tetszik ez a hógömbös megoldás, és a piros-kék színösszeállítás borítókon az egyik kedvencem

+ nem lesznek utált karakterek J

FÜLSZÖVEG:

Akár egy tökéletes karácsonyi ajándék…

A karácsony varázsát az utóbbi idők három bestseller-szerzője – JOHN GREEN, MAUREEN JOHNSON és LAUREN MYRACLE – kelti életre egymáshoz kapcsolódó, kacagtató és elbűvölő történeteiben, amelyek úgy szólnak szerelemről, romantikáról és csókokról, hogy az olvasónak a lélegzete is eláll tőle.

„Olyan mulattató komédia, hogy Shakespeare-hez is méltó lenne.”
– Washington Post Book World

1. Maureen Johnson: Az ünnepi expressz

karakter, akit imádtam: Jubilee

kedvenc jelenet: mikor Jubilee „elveszíti” a telefonját

Az első történetben Jubilee tűkön ülve készülődik az egyéves évfordulójukra a fiújával, Noah-val - ami történetesen épp karácsony előestéjére esik – mikor Sam, a család ügyvédje sietve érkezik a hírrel, miszerint a lány szülei egy vásárlási zavargás közszereplőiként börtönbe kerültek. Jubileenek nincs más választása, mint vonatra szállni, hogy egy barátnője miatt aggódó idegen és egy rendkívül élénk pomponlány csapattal való utazás után az ünnepeket Floridában, a nagyszüleinél tölthesse, távol Noah-tól és az otthonától. Csakhogy mindössze Gracetownig jut a vihar miatt, amihez foghatót a környék már ötven éve nem tapasztalt.

Ez az indítás szerintem a könyv legviccesebb harmada, egyben az én kedvencem. Jubilee csípős humora minden oldalra varázsolt valamit, ami nevetésre késztet, őt és Stuartot egyszerűen lehetetlen nem szeretni. Sokszor – mint azt ahogy a továbbiakban is láthatjuk majd – annyira abszurd helyzetekbe keverednek, amik már-már az egész cselekményt hitelessé teszik. Nekem ez egy tökéletes nyitása volt a regénynek, ami csak megerősít abban, hogy ez a könyv évszaktól, ünneptől függően bármikor jöhet!

2. John Green: A pomponisztikus karácsonyi csoda

karakter, akit imádtam: Hercegem, Tobin

kedvenc jelenet: mikor Carlával másodjára is megkísérel feljutni a domboldalra

A második történet sem kevésbé mozgalmas, mint az első, folytatódnak a karácsonyi komplikációk. Tobin szülei Bostonban ragadnak az ünnepek idejére, így Tobin barátaival, JP-vel és Hercegemmel James Bond-filmekkel ütik el az időt, amikor váratlanul befut a hívás egy a Waffle House-ban dolgozó ismerősüktől, Don-Keuntól, hogy az éttermet elözönlötték a viharban elakadt vonatról menekült pompon lányok. Csakhogy nem ő az egyetlen alkalmazott, aki telefonált, így ezzel kezdetét veszi egy versenyfutás Tobinék, a Reston-ikrek és a söröshordós főiskolások között. Ki ér előbb a Waffle House-ba, ahova csak egyik csapatot engedik be, a „hímneműek és pompon lányok aránya hígításának” elkerülése érdekében.

Itt következik a dolgok legfázósabb, egyben legélőbb része. Illetve nem tudom, használatos-e a legélőbb kifejezés, mindenesetre számomra a második történet minden részlettől eltekintve a három sztori közül a legéletszerűbb volt. Ez az első írás, amit John Greentől olvastam, de a stílusát azonnal megkedveltem! Számos viszontagság mellett, amit három főszereplőnknek hősiesen át kell vészelniük, itt sem marad el a humor és a vicces jelenetek sokasága, és kifejezetten tetszett, ahogy egy-egy félmondattal megtöri a pompon lányokról alkotott sztereotípiát.

3. Lauren Myracle: A malacok védőszentje

karakter, akit imádtam: Addie, Charlie, Mayzie

kedvenc jelenet: amikor megtudjuk, hogyan ér össze a három történet

Addie a barátnője miatt aggódó idegen, Jeb barátnője, és most megtudjuk, miért is aggódik annyira, hogy még egy hadseregnyi pompon lány se jelent vigasztalást számára. Addie és Jeb ugyanis szakítottak, de Addie nem bírja ki, és ír Jebnek egy email-t, amelyben egy találkozóra invitálja. Jeb viszont nem megy el, és Addie-nek, úgy tűnik, ettől még folytatnia kell az életét - nélküle. Egy szerelmes szív gondolatait viszont nehéz másfelé terelni, és az események egyszer és mindenkorra szemesítik a lányt saját hibáival.

Míg az előző kettőn halálra nevettem magam, itt a poénok száma egy kissé megfogyatkozik. Ám ez egyáltalán nem rossz, sőt, itt megjelenik egy kicsit az a klasszikus „a karácsony szelleme”-motívum, de nem egy nyálas, szirupos formában, hanem egy hihető, életszerű szituáción keresztül, ami szerintem nagyon szívhez szólóvá tette a befejezést. Engem ebben a harmadik történetben nem igazán a romantikus lezárás, hanem Addie jellemfejlődése nyűgözött le, ahogy rendezi régi és friss nézeteltéréseit és hibáit, és ahogy elkezd észrevenni másokat is önmagán kívül.

***

Három író, három hang, három történet. Másodjára sem volt kisebb élmény, hiába nem terveztem újraolvasásokat, ezt a könyvet imádtam, és örültem, hogy – ha furán is időzítve – de ismét elolvastam. Mindenkinek ajánlom, azoknak is, akik nem igazán kedvelik a romantikus könyveket, mert egy rendkívül üdítő fiatalos olvasmány rengeteg poénnal. J

„Már-már olyan érzés volt, mintha repülőn ülve egyszer csak megszólalna a kapitány a hangosbeszélőn át: „Hé, emberek, csak most jutott eszembe, hogy landolásban nem vagyok valami menő. Úgyhogy azt hiszem, addig fogok körözni a levegőben, míg valaki elő nem áll valami jobb ötlettel.””

„Sam vállat vont, mintha ezzel jelezné, hogy a karácsony problémája őt már meghaladja, s a jogrendszer sem képes semmit kezdeni a dologgal.”

„Láttam, ahogy felhúzza a szemöldökét az „érintőlegesen” szóra. Amit én elég sokat használok. Noah egyik kedvence, tőle tanultam el. Jó lenne, ha nem használnám mások előtt, mert tulajdonképpen a mi szavunk. Emellett az sem biztos, hogy az „érintőlegesen svéd” kifejezés odavetése sokat segít, amikor épp egy idegent igyekszünk meggyőzni arról, hogy a négy kerék terén semmiféle hiányt nem szenvedünk.”

„A házakat mintha riasztóan véletlenszerűen pottyantották volna le a helyükre – összevissza, egymástól eltérő távolságra, mintha a tervező (bárki legyen is) így szólt volna: „Kövessük csak ezt a macskát, és ahol leül, ott majd építünk valamit.””

„- Adeline, egyáltalán nem kellene ennyire megnehezítened a dolgokat a magad számára – mosolygott rám. – Buta kislány, hiszen sosem az számít, hogy mit ad nekünk a világ. Hanem az, hogy mim mit adunk a világnak.”

Egy kis Szonáta, egy kis Más állapotok...

Belegondoltatok már, hogy mindig arról a legnehezebb értelmesen írni, beszélni, értekezni, ami nagyon közel áll a szívetekhez? Hogy hogyan tudnátok átadni, vagy legalábbis lefesteni másoknak is azt, ami bennetek játszódik? Mikor annyi mindent akartok mondani, mégsem tudjátok, honnan kezdjétek vagy hogyan? Én teljesen így vagyok Okváth Anna könyveivel, egyszerűen imádom őket! És természetesen az elején fogom kezdeni!

A Szonáta gordonkára és kávédarálóra még a csellista húgom kapta ajándékba, de úgy alakult, hogy én olvastam ki először, és egész pontosan április 28.-ától tudom keltezni azt a rajongást, ami kialakult bennem a regény iránt. Alapból mindenre vevő vagyok, ami cselló, hegedű (a húgom, valamint az én hangszerem J), vagy Olaszország, de ez! A naplómba anno, mikor még a blog gondolatának csírája sem ütött szöget a fejemben, ezt írtam róla:

Körülbelül 2 órája tervezgettem, hogy elmegyek vízért, de a könyv utolsó egysége (3. Rondó) teljesen rabul ejtett, csak olvastam, és olvastam, mígnem azt vettem észre, hogy belül valami elkezd csordogálni. Szép lassan, fokozatosan, feltöltődtem. Tudtam a végét, előre megéreztem a végkifejletet… de nem maradtam le semmiről. Furcsa érzés volt befejezni. Úgy érzem, tele vagyok ezzel a könyvvel, megragadt bennem, talán megváltoztatott. Ki lehetne akasztani rám a MEGTELT táblát. A lélegzetem még mintha a cselekményt szívná, magam előtt látom a festői színeket, a fülemben hallom a zenét, és a szívdobbanásaim rendületlenül visszhangozzák a szavakat. A részemmé vált, nem is tudom, nem is értem igazán, hogyan. De itt van. A hatása alatt vagyok – nem hiszem, hogy egyhamar rá tudnék hangolódni egy másik sztorira. Ezt most hagyni kell pihentetni, mint a kelt tésztát sütés előtt. Van az a kifejezés: elveszni egy könyvben. S a szívem egy darabkája valóban a lapok között maradt. De nem tűnt el, nincs elveszve. A lehető legjobb helyen van.

Tehát így kezdődött. Pedig egyáltalán nem szoktam ilyen költői lenni, és abban se vagyok teljesen biztos, hogy a kelt tészta az, amit pihentetni kell, én szó szerint vagyok a konyha ördöge, mindent elrontok. Mindenesetre ez az egész itt korántsem ért véget.

Az Ünnepi Könyvhétre hatalmas lelkesedéssel, barátokkal, rokonokkal, üzletfelekkel és persze egy szigorúan tartandó bevásárló listával készültem. A Könyvfesztiválon így is sikerült elragadtatnom magam azzal a tizenkét könyvvel, amit szereztem, ideje egy kicsit visszafognom a fanatizmusig fajuló szenvedélyemet. Gondoltam én. Bár a hat könyv kimondottan fejlődésnek titulálható, menthetetlenül elcsábultam az ismeretlen felé. Fix, időhöz kötött programunk nem volt, csak az unokatestvérem szerette volna dedikáltatni a Szonátát az írónővel. Bennem pedig talán egy órával a dedikálás előtt kis hangocska alattomosan suttogni kezdett. Nem lényeges mit, már azért sem, mert ha az lett volna, emlékeznék rá. Nem tudom, hogy az események végkimenetelét mennyire befolyásolta a hang, vagy az, hogy a Könyvmolyképző standja előtt tört rám, illetve hogy a szemem pont a Más állapotokra tévedt. Mindenesetre olyan ember vagyok, aki bízik a benyomásaiban. Persze nem vagyok csalhatatlan, sőt, a frász tör rám az ilyen déja vu-któl, de abban a pillanatban ez valahogy kiment a fejemből, és arra eszméltem, hogy van két aláírt könyvjelzőm és egy friss szerzeményem szintén illetve az írónő kézírásával és körüllengve az új könyvek illatával. Már csak egy volt hátra: elolvasni!

műfaj: romantikus, new adult

oldalszám: 224

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

értékelés a moly.hu-n: 81%

az én értékelésem: 5* csillag!

karakter, akit imádtam: az a helyzet, hogy az összes. Még a névtelenek is J

az utált karakter, aki értelemszerűen nem létezik: -

kedvenc jelenet: döntésképtelenség!

FÜLSZÖVEG:

Egyedül nem megy?

Mit teszel, ha egy nap szembesülsz a benned ketyegő biológiai vekker sürgetésével, ám reménytelenül szingli vagy?

Léna önálló fiatal nő, családi állapota: független, és ezt nem is hajlandó feladni.

Ám vágyik arra, hogy anya legyen.

Tervéhez a véletlen egy apát is a rendelkezésére bocsát – Iványi professzort, régi, rettegett egyetemi tanárát, aki feleségével gyermektelenül él. Megállapodásuk világos: semmi gyengéd érzelem, semmi személyes. Az érintkezés egyetlen célja a kívánt terhesség.

Vajon mihez kezdenek, ha meglepő, más állapotokban találják magukat?

Mennyit ér a becsület, az adott szó? Hol ér véget az értelem, és hol kezdődik az érzelem?

Először a Könyvhétről hazafele zötyögve a vonaton kezdtem bele – ahogy az egész hatfős társaságunk is kinyitott egy-egy könyvet. Tele voltunk az élményekkel, mégsem beszélgettünk, csak elfoglaltunk két négyes blokkot, hárman-hárman mindegyikbe. Hat fej, mind a lapokba mélyedve, s nagy egyetértésben olvasva. Pontosan tudom, hogy ez kívülről hogyan festett, mert én is megnéztem, aztán csak percekig vigyorogtam egy helyben, hogy ilyet gyakrabban kéne csinálnunk, mert hihetetlenül jó érzés volt. A barát az, akivel hallgatni is lehet, s akivel a csend sem kínos. Aztán magamban mosolyogva én is kinyitottam az egyik szatyorlakót – történetesen a Más állapotokat - s végigolvastam a teljes első fejezetet.

És akkorra annyi volt. Félreértés ne essék: nem a könyvvel volt a baj. Egy könyvesboltban kezdődik, hogy is lehetne rossz? Ez a könyv egyszerűen tökéletes úgy, ahogy van, kívülről-belülről, szép a borítója, és már akkor a vonaton, az első 50 oldal után éreztem, hogy én ezt szeretni fogom. De ugye hol van már a Könyvhét? Miért csak most olvastam ki?

Egy: féltem belegyömöszölni a sulitáskába. Még összegyűrődik nekem. Kettő: van hozzá egy különkiadás. Egy kiegészítőkönyv. Egy A/4-es alapú, kemény táblás, 1512 oldalas, 3 kilós kiadvány. Nevezett Magyar értelmező kéziszótárral meg mégannyira nem nehezíteném az életemet a szó legszorosabb értelmében. Viszont nyári szünetben nem kell sehova se hurcolásznom egyiket se, szóval minden készen állt az új Okváth Anna-élményre!

Akinek a fülszöveg nem keltette fel az érdeklődését, vagy alapjáraton is idegenkedik a romantikus témájú könyvektől, annak is ajánlom, ha másért nem, a szövegvilága miatt. Ugyanis az írónőnél tapasztalható, hogy gyönyörűen fogalmaz, maximálisan kihasználja a magyar nyelvet, változatosan, gazdagon és rendkívül szórakoztatóan festi le a hangulatot, mindezt fűszerezve a gyakorta megmutatkozó intelligens humorával. A cigaretta szó ismétlésének elkerülése végett eszébe se jutna a cigit használni. Füstölgő koporsószög. Egyszerű, lényegre törő. Különleges.

De mi is a helyzet ezzel a Magyar értelmező kéziszótárral? Összefügg az amúgy is csodálatos anyanyelvünk e regény lapjain történő kiszélesítésével. Kezdetben a saját műveletlenségemnek tudtam be, hogy időről időre szembetalálkozom egy ismeretlenül csengő, még-soha-nem-is-hallottam szóval, amiknek megértéséhez minduntalan fel kellett ütnöm az akadémiai kiadványt, de miután egy teljes A/4-es oldal megtelt a sebtében lefirkantott fogalmakkal, valamint minden közelemben lévő beszédképes humanoidot feleltetés alá vettem, úgy módosítottam (nem kevés hátsó szándékkal a saját malmomra hajtva a vizet), hogy az írónő túlontúl művelt. Nos, az, ha egy amúgy lebilincselő történet folyamán rendszeresen meg kényszerülsz állni amiatt, mert nem érted a mondat kulcsszavát, kétféle lelehet: vagy zavaró, vagy lenyűgöző. De egyáltalán nem célom senkit se elriasztani ettől az olvasmánytól. Én az utóbbi mellett voksoltam, egyáltalán nem éreztem kizökkentőnek, üdítő újdonságként hatott. Hopp, még egy ismeretlen szó, hopp, elő a szótárral, a fene egye meg, hát nem sikerült megint megrándítani a vállam, miért ilyen súlyos ez a könyv?, milyen betű, ’K’, rendben, keressük… Olyan szavakat tanultam, mint frivol, joviális, obligát vagy éppen exhibicionizmus. Persze lehet, hogy ezeket speciel ti már ismeritek, ez esetben restellem a tudatlanságomat, de akkor is egy élmény volt!

Az utolsó fejezet előtt teljesen kétségbeestem. Hová tűnt ilyen gyorsan a többi négy? Alig vártam, hogy kiolvashassam, de akkor volt nagy pánikolás. Szembetűnő volt, hogy a karakterek mennyire élőek. Mintha Iványi professzor bármikor mögém állhat, ellenőrizve, rendesen betartom-e a nyári olasztanulási menettervemet, vagy egy könyvesboltba beperdülve csak úgy szembetalálkozhatnék Lénával, amint spiccelve nyújtózkodva igyekezne elérni egy könyvet. Sajnáltam, hogy nem tudom őket valahogy leugrasztani a lapról, már hiányoznak.

És összességében ugyanazt érzem, mint Szonátát befejezve: én ennek a könyvnek ezennel hűséget fogadtam, nem tudok róla rosszat mondani, és újfent kiakaszthatom a MEGTELT feliratot. Olyan könyv, ami az első oldaltól fogva a szívedbe zárja magát, közel kerülsz hozzá, annyira, hogy legszívesebben megölelnéd. Én meg is tettem.

„- Ne mulassza el megszimatolni, ha kinyílik! Ez az egyetlen, amit kimondottan virágként tartok.
Meggyőző lett volna, ha ekkor nem gyúlnak fel megint azok a lidércfények ott a szemgödrében. És Loránd pont nem kapja el őket. Nem ismeri ezeket a sarkvirágokat, de lassan úgy érzi, nem ismer és nem ért ő már semmit ezen a világon. Főleg nem konkrétan ezt a nőnemű, csillagszemű humanoidot itt a tetőteraszon. Mi van közte és ezek között a virágok között?”

„- Miért hagyta ott a vőlegényét? –kérdez vissza. (…)
- Volt egy álmom – érvel.
- És?
- Ennyi.
- Volt egy álma, ezért nem ment férjhez?
- Pontosan.”

„Zazi kozmopolita, öntudatos, joviális beállítottságú hölgy, korának törtető amazonja.”

„ A kocsiban ülve Léna két említésre máltó dolgot cselekszik. Az egyik, hogy elállítja a rádiót. A másik, hogy bocsánatot kér. Nem az előbbi miatt, hanem a jelenet miatt.
- Nem a maga hibája – védekezik a férfi. – Nem értem, miért kér folyton elnézést mindenért.
- Már bocsánat, de nem kérek mindenért elnézést – ellenkezik. Csak utólag esik le neki, hogy tulajdonképpen most is elnézést kért. – Felelősnek érzem magam. Ha nem nyafogok, hogy álljunk meg, akkor… Legközelebb, ha hív a természet, mondja neki, hogy nem vagyok itt.”

„ Az élet nem egyszerű. De nem is ezért szeretjük.”

Dan Krokos: Hamis emlékek (Hamis emlékek 1) - villámkritika

Elhanyagoltam ezt a könyvet: egyik nap csak úgy elkezdtem olvasni, majd más könyvek kedvéért félretettem, végül tegnap ismét visszatértem hozzá, hasonlóan csak egy  légből-kapott felindulástól vezérelve. És még mindig nem fogom fel, hogy hagyhattam, hogy egy ilyen könyvet csak ennyi idő elteltével kebelezzek be. Mert azt tettem, csak úgy faltam az oldalakat. Időérzék kikapcs, s annyira magával ragadott, hogy mire észbe kaptam, már alig fél óra választott el attól, hogy a mából holnap legyen.

műfaj: ifjúsági, sci-fi

kiadja: Főnix Könyvműhely

oldalszám: 262

értékelés a moly.hu-n: 86%

az én értékelésem: 5 csillag

borító: a régi valami borzasztó volt, az újfajta kiadás viszont azonnal vonzza a tekinteteket, nem túl hivalkodó, mégis egyedi J

karakter, akit imádtam: Peter, Miranda, Noah,

karakter, akik ugyanolyanok, mint az emlegetettek az előző pontban: Grace, Tobias,  Joshua

kedvenc jelenet: minden rész, ahol Miranda Grace-szel küzd meg. Csak képzeljétek el…

FÜLSZÖVEG:
Miranda egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán.
Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani.
Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe…

A Hamis emlékek trilógiáról az áprilisi Könyvfesztiválig még csak nem is hallottam, akkor is csak a végén, mikor a húgom egyszer csak feltűnt egy szignálatlan szatyorral a kezében. Természetesen fogalmam se volt róla, mi az, miről szól, honnan van, de neki se. Sőt, engem olyan szinten lekötöttek a saját szerzeményeim, hogy még a fülszövegét sem olvastam el, nemhogy magába az első részbe belekukkantottam volna. Persze utána mindenhol ez a sorozat köszönt vissza, minden webes felületen beleakadtam… vehetjük ezt univerzum által küldött jeleknek? De térjünk is rá az értékelésre – ami mindenképp rövidebb lesz, mint a többi, mert sok mondanivalóm nincs róla. Nem tudok belekötni. Jó volt!

Az alaphelyzetről nem sokat mondanék, mert nem akarok semmit lelőni arra vonatkozóan, mitől is különlegesek a szereplők. Hagylak titeket is meglepődni. S mivel bennem ez az első rész kicsit az Útvesztő hangulatát idézte, könnyen lehet, hogy az, amit most biztosra veszek, később teljesen a visszájára fordul, szóval ssss!

Mirandáról már rögtön, a harminckét fejezetből az elsőben megmutatkozik, mennyire talpraesett. Persze kétségbe van esve, mégis sugárzik belőle egyfajta céltudatosság, még úgy is, hogy azt sem tudja, van-e célja egyáltalán. A gyorsan pörgő, mozgalmas események közepette pedig ez egyre inkább megmutatkozik, megismerjük a többi karaktert is, akik közül még a negatívak közül sem igazán tudtam kiválasztani senkit, akit utálni lehetett volna. Ami egyfelől a könyv hiányossága, az ellenségek személyiségéből szerintem még jöhetett volna egy icipicivel nagyobb intenzitás, de ez a későbbiekben még változhat, főleg, hogy a vége engem teljesen összezavart, szóval abban se lehetek biztos, ellenség-e az, akit annak gondoltam.

Feltűnik egy romantikus szál is a cselekményben, de nem zavaró, nem jön ki hülyén, s habár azt nem mondanám, hogy mindig odaillő volt, de abszolút rendben van, csak színesítette a könyvet.

Nem érdemes úgy belekezdeni a könyvbe, hogy nincs karnyújtásnyi távolságra a következő rész. Egy-egy kötet nem túl hosszú, és a Hamis emlékek befejezése totálisan függővég, ami hangosan követeli a Hamis valóságot.

„- Mi nem az a lány vagyunk – mondom neki.
- Akkor mondd, kik vagyunk mi?
Rámosolygok, és ez jó érzéssel tölt el. Igazi mosoly ez.
- Hiszen pont ez benne a szép! Hogy épp most jövünk rá.”

a Cleveland-i Key Tower

További bejegyzések: Dan Krokos: Hamis valóság, hamis jövő

Laura Arkanian: Holdezüst, vérarany

Nem alakítottam ki semmiféle szabályt arra, hogyha egy könyv nem köt le, mikor teszem le véglegesen. Járhatok még csak az 50. oldalnál, vagy már a 200.-nál, ha én egy könyvbe belekezdek, azt végig is olvasom, pláne, ha az a könyv saját példány. Hiába lesz még rengeteg időm, hisz bármikor lekaphatom a polcról, nálam ez mégis így működik – végigolvasom! Hülyeség, nem hülyeség… a végéig úgysem derül ki.

Egy ilyen bevezető után, bizonyára sejthető, hogy nem nagy áradozásokba kezdek bele. Mialatt olvastam többször is letettem, annak, aki balszerencsétlenségére éppen a közelembe tévedt, legyen az bárki, kifejtettem a véleményem (vagy inkább letámadtam vele), és a netes felületeket is felkutattam kapaszkodók reményében, értékeléseket néztem, véleményeket, hogy rájöjjek, velem van-e a baj. De nem, valószínűleg nem, annyira vegyes visszajelzéseket találtam, hogy az enyém még akár jónak is számíthatna mellettük. Szóval vágjunk bele!

Ez a könyv életem csalódása. Illetve biztos éltem már meg ennél nagyobb tragédiákat is, s biztos, hogy gondolni fogom még azt, hogy bár megint a Holdezüst, vérarany lenne megint a legnagyobb problémám, de per pillanat egyet sem tudok felidézni, jövőbelátó médium meg nem vagyok. A 2014-es megjelenéstől kezdve érdekelt ez a könyv, ha más nem, már a címe is felkeltette a kíváncsiságomat, ráadásul a borítója is eszméletlenül csodálatos! Aztán szinte el is feledkeztem róla, majd az idei Könyvfesztiválon egyszer csak ott termett előttem a polcon, én pedig habozás nélkül vettem le onnan, és tettem a Történetek az Árnyvadász Akadémiáról 3. része mellé. Ha lehetséges a kémia könyv és olvasó között, köztünk kétségtelenül működött. És abban a döntő pillanatban számomra az év addigi legjobban várt olvasmányává lépett elő.

műfaj: ifjúsági, romantikus, fantasy

oldalszám: 352

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

értékelés a moly.hu-n: 74%

az én értékelésem: 2,5 csillag

borító: gyönyörű, annyira egyszerű, és hatásos és… óóó!

karakter, akit imádtam: -

az utált karakter, akihez mindig írok valami könyvhöz passzoló jellemzést, de most nem jut eszembe semmi: -

kedvenc jelenet: -

FÜLSZÖVEG:

Szerelem, harc, szövetség

Vámpírnak lenni jó - kivéve, ha a kedvesed egy vérfarkas.

Peter és Andrea éli a fiatalok életét, randiznak, szakítanak, ám egyszer egymással találkoznak.

De nem sejtik, hogy kicsoda a másik, és túl későn jönnek rá.

A szerelem azonban dacol a törvénnyel, nem tűr határokat. Ketten megalapítják a renegát falkát. 

Csakhogy a város kényes egyensúlya felborul. 

Vámpírok és vérfarkasok összecsapnak, de a saját kolóniákon belül is elindul a hatalmi harc. 

Ki lesz az új vezető? Hogy éled túl a testvéreid bosszúját? Lehet-e szeretni valakit, aki ennyire más?

Tarts velünk az izgalmas körjátékban, ahol a szerelem és a halál kéz a kézben jár. 

Most, hogy már ismerjük a fülszöveget, felejtsük is gyorsan el. Ha belekukkantotok a könyv végébe, az utolsó oldalon méltatásokat találtok. Szám szerint hármat. Ezek közül a másodikat emelném ki. Miről is van szó?  A szereplők vámpírok és vérfarkasok, de leginkább mégis emberek. Természetfeletti vagy szupererők nélkül. Történetesen élnek egy másik életet is a hétköznapin túl. Valójában hatalmi harcok és bandaháborúk története. Éppen csak annyi romantikával fűszerezve, amennyi elég ahhoz, hogy felforgassa egy város életét… Ha hiszitek, ha nem, ugyanezek a jellemzők bennem is szóról szóra ugyanígy megfogalmazódtak – csak épp ellenkező értelemben.

1)  A szereplők vámpírok és vérfarkasok, de leginkább mégis emberek

Kezdjük is innen: ez a könyv emberi! Ezzel önmagában még nem is lenne baj, de akkor könyörgök, miért volt paranormálisként beharangozva? Nekem egészen a 127. oldalig nem volt világos, hogy is működik ez, egyáltalán, miért is neveztük eddig vámpíroknak és vérfarkasoknak a mást sem csináló, csak buzgón telefonálgató és elemezgető szereplőket. Majd egy kevésbé epikusra sikeredő vérfarkas vs. vámpírklán összecsapás után (mikor az egyik felem már lemondott a sztoriról) végre kiderült, hogyan is lehetne definiálni ezeknek a lényeknek a tulajdonságait. A vérfarkasok elnagyoltan még igazodnak az elterjedt mitológiai alapokhoz. De hogy a vámpíroknak nincs szükségük vérre, meg hogy ők is csak telihold idején változnak át (?), az kissé abszurd.  Honnan jött ez, az Oreo reklámból? Az újítás sohasem rossz, ezt megjegyezném; és csak a vegyes véleményekre hivatkozva mondom, hogy speciel ez az újítás nem tetszett. Van, akiknek igen. Nekem nem. Ha le kéne írnom a Holdezüst, vérarany „vérszívóit”, előbb gondolnék menstruációszerű rendszerességgel befolyásolhatóan mutálódó holdkórosokra, mint vámpírokra. Milyen vagy mitől vámpír az, amelyik nemcsak, hogy nem iszik, de nincs is szüksége vérre és a holdra reagál?

2) Természetfeletti vagy szupererők nélkül

Nincs mit tárgyalni – nincs nekik.

3) Épp annyi romantikával megfűszerezve… stb.

Nincs benne romantika. Ki van jelentve, hogy szeretik egymást. És van igazság abban, hogy nem kell mindennek csöpögnie az érzelmektől, és én sem egy következő Alkonyat szériára voltam kíváncsi, de azért érdekelt volna, mégis milyen erős az a szerelem, amiért ennyien halnak meg. Az egyedüli romantika a könyvet nyitó dalszövegidézet.

4) Valójában hatalmi harcok és bandaháborúk története

Aláírom – ez így van. És az, hogy eredetileg nem ezt vagy nem így vártam a könyvtől, az még nem feltétlenül rossz. Ha ez tényleg az, ahogy ebben a véleményben olvasható - hatalmi harcok és bandaháborúk története – és kihagyták volna a történet gerincét, a másvérűek világát, a világon semmi bajom és egy rossz szavam se lehetett volna. Még tetszhetett is volna. Talán.

Szóval tudom, hogy nagyon nehéz már újat alkotni ebben a műfajban. De egy műfaj mégiscsak attól műfaj, hogy vannak jellegzetes, ismerős jegyei, amiket nem lehet csak úgy kihagyni, bennem legalábbis az újdonságvarázs helyett tartós hiányérzet élt.

Tehát: miért olvastam akkor végig, azt leszámítva, hogy szívem szerint sose hagynék félbe könyvet? Ez egyszerű: nem tudtam, mi lesz a vége. Hogy hol érnek össze a szálak. Annál nincs jobb, ám egyben idegesítőbb érzés, mint amikor önmagadtól rájössz a végkifejletre. Okos vagy és vállon veregetheted magad. Ebben a könyvben bőven voltak konfliktusok, és egyik megoldását se találtam ki előre. És mivel a váratlan fordulatok egy jó könyv elengedhetetlen tartozékai, főleg a fantasy kategóriában, természetes, hogy tovább olvastam, és reménykedtem, hogy az utolsó pillanatok végre felülírnak mindent.

Ami tényleg eléggé tetszett, amiért piros pont, hogy több, különböző szemszögekből mutatta meg a szituációkat, mindenki álláspontját alaposan megismerve. A szemszögváltások sorrendje helyenként túl korán lelőtte a poént, helyenként pedig óriási kérdőjeleket hagyott, de összességében nem volt vele baj. Viszont vajmi keveset tudunk meg arról, hogyan folynak a dolgok békeidőben, s ezzel karöltve arról is, mi változott.

***

Az én értékelésem pontosan középen áll. Nagyon negatívan írtam a mi kis bimbódzó, majd csírájában elfojtott történetünkről, de nem véletlenül soroltam az „egynek elmegy”-kategóriába. Se nem negatív, se nem pozitív élmény nem volt, inkább valahol a kettő között, hol az egyik, hol a másik irányba billenve ki. Időnként azért itt is elkapott az a „csak még egy fejezetet” című két órás képszakadás. A könyv maga belül két részre van osztva, az első a Holdezüst, második a Vérarany címet viseli. Személy szerint engem a második kerített teljesen a hatalmába, ott és akkor valóban nem tudtam letenni, és ha lenne, nem is tudom, talán egy Hajnalbronz című harmadik része, biztos elolvasnám, mert a legeslegvége nekem így nem volt rendben.

Az biztos, hogy szívesen látnám filmen, ezt a komor hangulatot pár hatásos filmzenével és vizuális effekttel remekül meg lehetne oldani, de engem így könyvben nem fogott meg, amit sajnálok. Viszont meg tudom érteni azokat is, akiknek tetszett. Kinek ajánlom? Azoknak, akik egy teljesen új és eredeti világképet szeretnének kapni az éjszaka teremtményeiről, kötelező olvasmány, mert száz százalék, hogy hasonlóról még nem olvashattak.

Utólagos agyalásom a könyvről: ITT

Aki már ismeri, mindenképpen írja meg a véleményét! Ha nem ért velem egyet, azért, ha igen azért, meggyőzhető vagyok, és tényleg nagyon-nagyon szeretném szeretni ezt a könyvet - ellenben ami nem megy, azt ne erőltessük…

Nyárközepi minikönytártúrám

Pár nappal vagyunk a majd' egy hónapos nyári zárástól - ennyi még belefért :)

UPDATE - értékelések, avagy az utazás állomásai

1. John Green: Csillagainkban a hiba

A névtelen book tag

Ó istenem, ez a book tag már annyiszor szembejött velem, hogy szinte tuti, hogy valahol a csillagokban van megírva az, hogy nekem ezt ki KELL töltenem! Imádok ilyen kérdéssorokon gondolkodni, de ez az első, amit ténylegesen ki is töltök és publikálok.

1. Melyik könyv van a polcodon a legrégebb óta?

Fogós kérdés, mert sok olyan könyvem van, ami helyhiány miatt vándorolt hozzám, vagy én hordoztam át őket még kicsiként anya szobájából vagy a nappaliból, de az első, amit talán először kaptam, és ami miatt ez az egész könyvmoly-állapotom elstartolt még anno 9 évesen: az Berg Judittól a Rumini című könyv. Gyerekkönyv, s párszor én is érzem, hogy már kicsit kinőttem belőle, ennek ellenére, ha bárki bármi rosszat nyilatkozik erről a sorozatról, azonnal ugrok (Felhő, ne tűnj teljesen őrültnek!), annyira összefonódott velem ez a könyv. Ha a gyerekeddel korán meg szeretnéd szerettetni az olvasást, akkor ez a te lehetőséged!

2. Mit olvasol jelenleg, mit olvastál ezelőtt és mit fogsz ezután?

Jelenleg Sarah Dessentől az Altatódalt olvasom (hamarosan kibeszélem J), ezelőtt J. K. Rowling első forgatókönyvével, a Legendás állatok és megfigyelésükkel estem szerelembe (erről is kiáradozom majd magam), a következő meg valószínűleg az Éhezők viadala, a Bane Krónikák, esetleg a Holdezüst, vérarany lesz. Az utóbbiért már majd’ egy éve csorgatom a nyálam, nem is értem, hogy maradhatott olvasatlan!

3. Melyik az a könyv, amit mindenki szeret, de te utálsz?

Egész friss élmény: Jenny Han: A nyár, amikormegszépültem. Csakis csak jókat hallottam erről a könyvről, s bár  A fiúknak, akiket valaha szerettem egy nagy kedvenc, ennek a trilógiának az első része egy hatalmas csalódás volt. A további két rész elolvasását erősen veszélyeztette az első könyv utáni pofára esés, de rászántam magam, s nem bántam meg, mert az utolsó rész már megüti az ’újraolvasásgyanús’ 4 csillagot. De ez az indítás…

4. Melyik az a könyv, amit folyamatosan mondogatsz magadnak, hogy elolvasod, de valószínűleg nem fogod?

Margaret Mitchell: Elfújta a szél. A tavalyi nyár Nagy Projektje lett volna, de aztán nem került rá sor, év közben meg biztos voltam benne, hogy a suliba nem fogok hordozgatni egy több mint ezer oldalas könyvet. Idén is terveztem, de valószínűleg most is elmarad. L

5. Melyik az a könyv, amit nyugdíjas korodra is megőrzöl?

Sajnálom, ha sablonosnak tűnök, de a Harry Potter 1-től 8-ig, plusz a forgatókönyv – szóval az összes e témában, amivel per pillanat rendelkezek. A filmek felejthetőek. KÖNYV!

Sajátok :)

6. El szoktad olvasni az utolsó oldalt előbb, vagy kivárod a könyv végét?

Régebben mindig elolvastam, ha nem is az utolsó oldalt, de az utolsó mondatot mindig meglestem. A spoilerek sem zavartak, sőt, egy időben még enyhe túlzással vadásztam is rájuk. De minderről valamikor leszoktam. Meglepődni sokkalsokkal jobb.

7. Köszönetnyilvánítás: papír- és tintapazarlás vagy érdekesség?

Kb. egy hónapja mindig elolvasom őket, amennyiben nem hosszabbak 4 oldalnál. Nem tudom, mi idézhette elő a változást, mert régebben sosem tettem. Ez egy kedves, mindkét félnek jóleső gesztus azok felé, akiknek sokat köszönhet az író, de az olvasónak nem igazán fontos. De hatódtam már meg rajtuk, a Veled minden hely ragyogó végén lévő köszönetnyilvánítása után pl. átértékelődött nálam az egész könyv, az Austenlandé, amiről az első bejegyzésemet írtam, pedig megnevetetett.

8. Melyik karakterrel cserélnél szívesen helyet?

Percy Weasley-vel… Miért? Mert utálom! De varázsló, van egy imádnivaló családja (nekem is van, s a világért nem cserélném el őket, ez itt pusztán fikció!), akiknél rendszeresen vendégeskedik Harry Potter és Hermione Granger. Emellett pedig én rengeteg mindent másképp csinálnék, mint Percy, s akkor eltörölhetném a karakterét, muhahaha!

9. Van olyan könyv, ami valami különlegesre emlékeztet az életedben?

A korábban már említett A fiúknak, akiket valaha szerettem. Ez amolyan titkosan személyes dolog, mindenesetre eddig fél éven belül háromszor olvastam, s mindig egy nap alatt végeztem vele. A másik a Büszkeség és balítélet, aminek a hatrészes (és csak az!) filmadaptációja óriási kedvenc a családban, számtalanszor megnéztük, s a könyvet is már kétszer olvastam ugyanazzal a szeretettel.

10. Mondj egy könyvet, amit érdekes módon szereztél meg!

Az egyik Elle Kenedy: The Mistake – A baklövés című regénye, amit technikailag még nem szereztem meg, azaz még nem postázták. Az érdekesség pedig abban rejlik, hogy egy nyereményjátékon nyertem. Én nem szoktam nyerni! Már nagyon várom, hogy megérkezzen...
A másik pedig a Legendás állatok és megfigyelésük forgatókönyve. Az idei Könyvfesztiválon, a bookline zöld dobozánál vettük ezt a könyvet, s az aznapi utolsó példányt vittük el. Az eladók kezdetben nem is találták a könyvet, mert elmondásuk alapján egy fiú, aki előttünk volt ott, szintén meg akarta venni, de végül nem fizetett, a könyvek pedig nyoma veszett. Végül közös erővel megtaláltuk a pénztárgép mellett (mármint a könyvet), s a kis furfangos tényleg úgy helyezkedett, hogy az eladók nem vehették észre. De a miénk lett! J

11. Adtál már valaha könyvet valami egyedi okból egy különleges személynek?

Nem.

ez egy NAGY könyv

12. Melyik könyv volt veled a legtöbb helyen?

Az ebook-olvasóm mindenhol nálam van. De szilárd könyveket nézve Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fi-je már járt velem otthon, a kertben, nyaralás alatt az úton, a strandon, suliban, vonaton. Ez az a keménytáblás kiadás, amelyben a teljes sztori benne van, szóval nyom vagy egy tonnát, de az okért, ami miatt szó szerint végigvittem/cipeltem/szenvedtem/vonszoltam a fél Magyarországon, csak ki kell nyitni a könyvet. J

13. Van olyan kötelező olvasmány, amit középiskolában nem szerettél, de pár évre rá kiderült, hogy nem is olyan rossz?

Mivel még mindig középiskolás vagyok, ez a kérdés nálam nem teljesen így játszik. A Rómeó és Júliához például, ami ugyan rajta volt a kötelező olvasmányos listánkon, de a tanév során nem tértünk rá, mindig is eléggé félve viszonyultam, de pár hónapja elolvastam a Mészöly Dezső- és a Kosztolányi Dezső-féle fordításban is, és a vártak ellenére nagyon tetszett. Legalábbis utána napokig önkéntelenül rímekben gondolkodtam, meg néha beszéltem is.

14.Használt vagy új könyvek?

Inkább új, de a használttal sincs bajom – a Harry Potter 4. és 5. része például használt, viszont egyszer biztosan kicserélem őket újra.

15. Olvastál valaha Dan Brown-könyvet?

Még nem. Még.

16. Megtörtént már veled, hogy a filmadaptáció jobban tetszett, mint a könyv maga?

Előbb, ha tehetem, mindig a könyvet olvasom el, és csak aztán nézem meg a filmet. A María Dueñas Öltések közt az idő könyvéből készült sorozat kivétel, a filmadaptáció jobban tetszett, bár a könyvet még anno félbehagytam, így ez az ítélet nem teljes értékű. A regényt egyébként még az év végéig tervezem, hogy elolvasom, egy molyos kihívásnak sikerült rávennie. J

17. Volt már veled valaha, hogy éhes lettél olvasás közben?

Volt. Jesse Andrews: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni. Meg nem mondom, miért, de ez alatt a könyv alatt folyamatosan ettem.

18. Ki az a személy, akinek könyvajánlását mindig megfogadod?

A barátnőim méltatását mindig figyelembe veszem, mert hasonló az ízlésünk, bár igazából nekem elég annyi, ha az utcán véletlenszerűen megüti a fülemet egy könyves beszélgetés; ha elhangzik az, hogy ez és ez a könyv jó, akkor nálam szabad utat nyer. Rendszeresen, de összevissza olvasok könyves blogokat is, onnan is válogatok az egyre csak bővülő várólistámra, de ritkábban. Értékeléseket direkt pl. csak olyan könyvekről olvasok, amiket már korábban befejeztem, vagy ha bizonytalan vagyok, megvegyem-e. Nem szeretem, ha bármi is befolyásol a végső véleményalkotásban.

19.Van olyan könyv a komfortzónádon, kedvenc műfajodon kívül, amit végül imádtál?

Még sosem határoltam be így az ízlésemet, mert mindenféle műfajt imádok. Talán egy picit a történelmi- és a detektívregények állnak távolabb tőlem. Viszont pár napja fejeztem be Dickens Két városregényét, ami a francia forradalom idején játszódik, és nálam megérte az öt csillagot, a Büszkeség és balítélet után ez lett a második kedvenc szépirodalmi művem.

***

Én személy szerint nagyon élveztem ennek a könyves kérdéssor megválaszolgatását. Remélhetőleg lesz még ilyen a blogon. Egyet viszont nem tudok: van ennek a book tagnek valami címe?

És a ti válaszaitok?