Whitney G.: Alapos kétely

Az elmúlt időszakban rengeteg fantasy és trancsír könyveket olvastam, szóval igazán szükségem volt egy olyan regényre, amikor bár olvasok, de közben kikapcsolom az agyam. És ez az, ami nekem nem megy :/. Az Alapos kétely csak részben volt jó választás.

műfaj: romantikus, erotikus, new adult

kiadja: Könyvmolyképző

oldalszám: 384

értékelés a moly.hu-n: 88%

az én értékelésem: 3 csillag

A farkamnak megvan a maga étvágya – ami nagy és igen sajátos étvágy. Olyan nőt akar, aki szőke, formás és lehetőleg nem egy kibaszott hazudozó. (Hogy miért, az egy külön sztori.) 
Menő ügyvédként nincs vesztegetni való időm párkapcsolatra, ezért névtelen csevegéssel és interneten megismert nőkkel elégítem ki az igényeimet. 
A szabályok egyszerűek: egy vacsora, egy éjszaka, zéró ismétlés. 
Ez csak alkalmi szex. Nem több, nem kevesebb. 
Legalábbis így volt egészen Alyssáig. 
Ő egy 27 éves ügyvédnő, könyvgyűjtő és állítása szerint a legkevésbé sem vonzó. Elvileg jogi tanácsokat adtam neki késő esténként, és rábízhattam a heti kalandjaim részleteit. 
De aztán bejött a cégemhez egy interjúra. Egy hallgatóknak kiírt gyakornoki pozícióra… És rohadtul megváltozott minden. 

Az év egyik legerotikusabb könyve, amiben a forró jelenetek mögött mély lélektani összefüggések bontakoznak ki a múltbéli drámák felszínre kerülésével. 
Hagyd, hogy elraboljon!

A fülszöveg is egy kicsit árulkodó.

Az alap elemek itt is megvannak, gazdag, domináns és lelki sérült pasi, aki jobb emberré válik egy fiatal, élénk és szex terén kevesebb tapasztalattal rendelkező lánytól. „Mély lélektani összefüggések bontakoznak ki…”, aha, aha. Ott vannak, de hogy kibontakozni nem hagyták szegényeket, az tuti.

Kezdem azokkal a dolgokkal, amikkel problémám volt, jó? Jó. Szóval…. UGYANAZ! Ugyanaz a hiba, amibe a legtöbb írónak sikerül belebuknia, ha Andrewhoz hasonló férfi főszereplőt alkot. Ez itt megint nem irányítási mánia, nem alá-fölérendeltség fétis, nem birtoklási vágy. Mert azokat még lehet szexi környezetbe helyezni. De ez itt irányítás, alá-fölérendeltség és birtoklás.  Andrew még nem is találkozott a lánnyal, de már a sajátjaként tekinti, az, hogy barátok, egy készen kapott fogalom, de hogy mi is az alapja, arról fogalmam sincs. Minden egyes beszélgetésük bűzlik a tesztoszterontól, Andrew arrogáns stílusától, Abubrey beszélhet bármiről, lényegtelen, Andrew úgyis csak annyit érzékel belőle, hogy a csaj biztos nedves, és biztos őmiatta. Nem viccelek, mikor már élőben is találkoztak, van egy rész, amikor még ki is jelenti, hogy nem érdekli, miről beszél Aubrey, inkább megdugná még egyszer!!!

És később is ugyanez történik, Andrew sem mint barátot, aztán később sem mint partnert nem tisztelte a lányt, minden mindig róla szólt, a titkairól és a bizalomról, amit megkövetel a lánytól, de viszonozni nem képes. És ez még önmagában nem is akkora baj, hisz ez csak az expozíció, nyilván a fő fókusz Andrew fejlődésének folyamatán lesz.

Csakhogy ez a fázis indokolatlanul hosszú! Komolyan, olyan sokáig láttuk magunk előtt a változás előtti Andrewt, hogy bőven van időnk megutálni. Majdnem letettem a könyvet. Mert a regény kétharmadáig tényleg csak egy óriási narratív körhintán csücsülünk, minden cselekmény ismétli magát, és rohadtul nem történik semmi. Andrew gazdag, ügyvéd (méghozzá elvileg a profi fajtából, aki mégis zseniális hidegvérrel káromkodja végig az összes ügyet), és szeret szexelni – jó, de még mi? Úgy egyébként miből áll a karakter és miért kéne őt szeretnem? Jó, várjam meg a változás végét, de mikor is lesz az, mert egyelőre annyi a különbség, hogy már nem utálom, hanem gyűlölöm. Nem tudom, Aubrey, te hogy bírtad, de béke-Nobelt neked!

És jézusom, nem hiszem el, hogy az összes nő, aki feltűnik a lapok közt, meglátva Andrewt azon nyomban kivetkőzik magából és ajánlatot tesz neki! Bocs, de ez inkább komikus, mint bizonyíték a férfi dögös kinézetére.

Mi az, ami még fókuszba kerül Andrew személyiségfejlődésén kívül? A szex. És az a helyzet, hogy kezdetben nem is volt olyan rossz, egyértelmű volt, hogy a két főszereplő bukik egymásra, és hogy van köztük kémia bőven – de aztán ezeket sem írták különbözőre, annyira egyformák voltak, hogy… Á, hagyjuk. És te jó ég, ha még egyszer meglátom leírva azt, hogy „megdugni”, könyvet égetek. Oké, egy erotikus műben nyilván lehet számítani nyers beszédre… de istenem, háromszor ugyanaz a szó egy oldalon?? Szóismétlés, stilisztika, komolyan zokogok.

Zokogok, mert az a szörnyű, hogy ez a könyv annyira jó lehetett volna! Andrew múltja, bár spórolták a rá vetülő figyelmet, tényleg elég jól ki volt fejtve, sőt, izgalmas is volt, de se megérteni, se megszeretni nem lehetett tőle a férfit, szóval arra, amire kitalálták, hogy szerepeljen a könyvben, egyáltalán nem volt jó. De mindegy, teltek az oldalak, és egyre közelebb kerülünk a várva várt karakterátalakuláshoz… csakhogy az meg annyira hiteltelen lett, mintha egy hámozott uborka mesélte volna! Emberek, Andrew lehet, hogy Aubrey után megy és lehet, hogy tényleg megvilágosodott, de az ugye tiszta, hogy addig eszébe sem jutott elindulni a lány tán, amíg nem érkezett meg az a bizonyos beidézés? Nem áldozatot hozott, hogy láthassa a szerelmét, hanem amúgy is utaznia kellett a saját ügye miatt, szóval akár még egy menet Aubreyvel is beleférhet… Egyszerűen hihetetlen, egyszer se írta neki azt, hogy „hiányzol”, azt bezzeg ezer meg egyszer, hogy „hiányzik a puncid”. Örülök, hogy visszatértünk az őskorba, és ismét eszközhasználók lettünk, de az legutóbbi ismereteink szerint még mindig csak egy darab kő volt, nem egy nő!

Aubrey olyan Andrewnak, mint egy különösen dekoratív stressz labda. Dühös rá a hazugságai miatt, ezért leordítja, közli, soha többé nem akarja látni, aztán órákkal később mégiscsak ő keresi meg, hogy egy kicsit más, de ugyanolyan önző módon is kitöltse rajta a csalódottságát. Aubrey meg hagyja. Akkor. Ami miatt kivételesen nem vagyok dühös rá, hisz a vágyai vezérlik, és belőle még azt is ki tudnám nézni, hogy szereti Andrewt. De aztán mikor félreteszi a hormonjait és elkezd a fejével gondolkodni, akkor hirtelen átváltozik ennek a műfajnak a legjobban megírt karakterévé.  Annyira jól helyre tudta tenni a pasit, olyan jó volt olvasni, hogy minden eszközzel küzd ellene, jó volt látni, hogy nem bocsát meg könnyen, hogy nem hagyja, hogy Andrew tettei és főleg szavai következmény nélkül maradjanak. Szétrombolta a férfi illúzióját, hogy csak az ágybeli tudományáért mindent el lehet és el fog nézni neki, hogy nem omlott a karjaiba az után, hogy semmibe lett véve, mikor neki lett volna rá szüksége, megmutatta, hogy ő nem egy biodíszlet, amit akkor használhat, amikor épp úgy tartja kedve. Én Aubrey-nak szurkoltam, és miatta háromcsillagos ez a könyv!!

A kérdés: meg lehet-e szeretni Andrewt a könyv végén? Ja. Nem tilos. Megengedett.

Igazából csak így néztem, hogy na ne, itt valószínűleg kihagytak pár oldalt, ami alatt az történt, hogy Aubrey ejtette azt a… és talált magának egy rendes pasit. De nem. Villámcsapásszerűen alakul át Andrew arrogáns seggfejből gondoskodó hősszerelmessé, ami igen, remekül áll neki, és igen, megszerethető a karaktere. Másoknak. Nekem nem annyira sikerült, mert miután túl hosszú ideig volt az arcomba tolva az eredeti Andrew, irreálisnak tartottam az ekkora változást. Állítom, ha ez a könyv feleolyan hosszú lenne, mint amilyen, sokkal jobban élveztem volna.

***

Erotikus könyvek rajongóinak remekül fog szituálni ez a regény, forró jelenetekben bővelkedik, és még egy történetet is lenyomtak a torkán, amit úgy-ahogy sikerült visszaöklendeznie. Aubrey (és majd nagyon nagyon nagyon nagyon később Andrew is) szerethető karakter, és igazság szerint minden szál, amit megpróbáltak kibontani a regényben, oké. Csak ne lett volna Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén ilyen sokáig részletezve… De én azt hiszem, most még egy kicsit visszamegyek a fantasyjaimhoz.

„– Tudod, mit? – mondtam, félresöpörve az ábrándozást. – Sosem tudtam jól körülírni a dolgokat. Te hogy nézel ki? 
– Úgy, mint egy férfi, aki meg akar téged dugni.”

(Bocs, ezt a mondatot nem lehet nevetés nélkül kibírni. XD De egyébként erről beszéltem. Andrew agyalapi mirigye túl sokat dolgozik…)

Halleluja! - Nicola Yoon: A Nap is csillag

Nem… nenenene.. Ez nem lehet… Biztos csak egy vicc… Nem… Lehetetlen, hogy Nicola Yoonnak még csak két könyve jelent meg!! Nekem kell még ebből a nőből! A bevásárló cetlije, a naptára, MINDEN, amit valaha is leírt, el akarom olvasni, á, te jó ég, hogy lehet valaki ennyire zseniális??

műfaj: romantikus, young adult (YA) 

kiadja: GABO

borító: gyönyörű, és nagyon egyedi technikával készült

oldalszám: 364

értékelés a moly.hu-n: 89%

az én értékelésem: 5* csillag

Natasha: ​Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim.
Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat… mindkettőnk számára.
Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?

Nicola Yoon a New York Times bestsellerírónője, a Minden, minden szerzője. Jamaicában és Brooklynban nőtt fel, és jelenleg Los Angelesben él a családjával. Reménytelenül romantikus alkat, aki hisz abban, hogy egyetlen pillanat alatt beleszerethetünk valakibe, és ez a szerelem örökké tarthat.

Oké, oké, visszatérni az őrületből, vissza kéne térni az őrületből… Hm, csak nem lehet olyan nehéz… Mindegy, hagyjuk.

Gyerekek, ennek a kritikának nem lesz semmi értelme, és nagyon-nagyon csapongó lesz, ezt már előre látom. Biztos ti is átéltétek már a halleluja-érzést. Max. nem így nevezitek. Ez az az állapot, amikor befejezel valamit, leülsz, csak vigyorogva meredsz magad elé, mialatt belül zajlik a buli. Mikor egyszerűen túl sok a mondanivaló a fejedben, túl sok mindent kell feldolgoznod, rengeteg a gondolat, amik egymást kergetik benned, és azon csatáznak, hogy melyikük törjön elő belőled legelőször. Mikor próbálod valahogy rendszerezni az egész káoszt önmagadban, majd rájössz, hogy tulajdonképpen így érzed jól magad. Mikor képtelen vagy értelmes és összeszedett véleményt mondani, és ha bárki is kérdezi, milyen volt a könyv, csak ráüvöltesz, hogy „olvasd el és megérted!!” Nos, erre ő megijed, mert látja a tébolyodott rajongást a szemedben, és ezek után mindig a háta mögé néz. És minden egyes alkalommal téged fog látni a Könyvvel a kezedben. Hamarosan ráébred, hogy addig nem szabadul tőled, amíg be nem adja a derekát, így elolvassa a könyvet, aztán összejöttök, hogy megbeszéljétek, ami úgy fog kinézni, hogy ész nélkül vigyorogtok egymásra, és mégis szavak nélkül is tökéletesen értitek egymást. Ó, és a világnak már kettőtöktől kell félnie. :)

Te jó ég, de imádom ezt... Más kérdés, hogy nekem szükségem lenne a normális kritikaírás képességére.

„Van egy japán kifejezés, amit szeretek: koi no yokan. Nem azt jelenti, hogy szerelem első látásra. Közelebb áll ahhoz, hogy szerelem második látásra. Az az érzés, amikor megismerkedsz valakivel, akibe bele fogsz szeretni. Talán nem rögtön, de elkerülhetetlenül.”

Na, ezt éltem át ezzel a könyvvel. Nicola Yoon valami bámulatos módon ötvözi a könnyed és a mély tartalmat a regényeiben, és hát igen, per pillanat képtelen vagyok 100%-osan más könyvre koncentrálni, kell, kell, KELL a következő Yoon-könyv! A Nap is csillagban nemcsak két különböző fiatalt, de számtalan különböző életfelfogást, személyiséget, értékrendszert és életutat is összeollóz, és ahogy mindezt olvassuk, fokozatosan döbbenünk rá arra, hogy ezek nemcsak hogy jól megférnek egymás mellett, de ki is egészítik a másikat, akárcsak a főszereplők, akik kicsit sem tűnnek kompatibilisek az regény kezdetén, de a végén világossá válik, hogy ők egy egész két fele. Ahogy minden más is a világunkban egy nagy Egész részét képezi.

Van itt szó családról, nemzeti öntudatról, a közösség és a hagyomány, illetve az egyén akaratáról, a hitről, a sorsról, a szerelemről,  a tudományról, és az életről. Egyetlen nap alatt irracionálisan sok mindenen mennek keresztül a főszerelők, és az a helyzet, hogy nincs ez máshogy az olvasóval sem. Komolyan, nem számít, ki vagy, honnan jöttél, ez a könyv meg fogja találni hozzád az utat, és az elevenedbe hatol! És te jó ég, nincsenek szavak arra, mennyire szeretem ezt a könyvet! Drasztikusan szívbemarkoló, az enyhe szarkazmussal fűszerezett humorával egyszerűen lehengerlően aranyos, és ahogy Daniel és Natasha fokozatosan felfedezik a másikban a belőlük hiányzó részeket, elképesztően szép. Már-már ijesztő, mekkora hatással képes lenni ez a könyv az olvasóra, és hogy milyen mértékben tudja pozitívan megváltoztatni.

A zseniális szóval hajlamosak vagyunk felelőtlenül dobálózni. Ezt a könyvet viszont minden alaptalanságot mellőzve veszem sortűz alá. :)

A tudomány és a logikátlanság ütközik meg és válik eggyé ebben a regényben, és szerintem ti pontosan tudjátok, hogy el akarjátok-e olvasni. Bőven hozza a Minden minden színvonalát, a stílusa egyedi, a történetvezetése szintúgy, a szerelem olyan, amilyenre szerintem mindannyian vágyunk, a humora egyszerre édes és elgondolkodtató, a családokon belüli szálak pedig minden, csak nem elhanyagolható. Én nagyon-nagyon-nagyon ajánlom mindenkinek, lenyűgöző olvasmány. <3

…Szóval, ja, vége a kritikának, mit ültök még itt, nyomás olvasni! ;)

„– Piros Nyakkendő! – szólítom meg. 

– Daniel – javít ki. 

– Ne szeress belém, Daniel.”

„– Hová megyünk? – kérdezem, amikor megállunk egy zebránál. A hajvágás, amelyet most kellene megejtenem, egyelőre várhat. Egészen biztos, hogy hosszú hajú ifjakat is beengednek az egyetemre. 

– Én a felsővárosba, ahol a megbeszélésem lesz, te meg loholsz utánam. – Így igaz – helyeslek, és figyelmen kívül hagyom a nem túl finom nyomatékot."

„Kinyitja a pénztárgépet, és a nagy címletű bankókat átrakja a pénzeszsákba. Charlie és Daniel azt hiszi, hogy a pénz és a boldogság nem függ össze. Fogalmuk sincs, milyen szegénynek lenni. Nem tudják, hogy a szegénység olyan, mint az éles kés, amelyik beléd vág. Nem tudják, mit tesz 

a testtel. Az elmével."

„– Nem hiszek a szerelemben. – Ez nem vallás – mondja. – Létezik, akár hiszel benne, akár nem. – Ó, valóban? Be tudod bizonyítani? – Szerelmes dalok. Költészet. A házasság intézménye. 
– Ugyan, kérlek! Papírra vetett szavak. Tudományos módszerekkel tudod-e bizonyítani? Megfigyelheted, megmérheted, kísérletezhetsz vele, és megismételheted a kísérletet? Nem. Feldarabolhatod és megfestheted, hogy aztán mikroszkóp alatt tanulmányozhasd? Kitenyésztheted egy Petricsészében, vagy feltérképezheted a génszekvenciáját?"

„Az iskola büféből ma hiányzik a kedvenc sütid? Biztosan azért, mert az univerzum azt akarja, hogy fogyózz. (…) Kösz, Univerzum!"

„Talán az a részünk, amelyik beleszeret a másikba, egyben saját magunkat is megszereti."