Blogprojekt#3 - III. Találkozunk itt és itt?

A Halloween-t nem mindenki szereti – sokan nem látják értelmét e főleg amerikai eredetű ünnep megtartásának… de ne már! Így a ködös október végi napokban mindenkit elkap bizonyos mértékig ez a túlvilági, borzongó hangulat, akár az időjárás, akár a halottak napjának közeledte, akár Halloween is a kiváltó ok. A harmadik napon egy utolsó nagy halloweeni löketként hátborzongató könyves helyszíneket és karaktereket gyűjtöttünk össze, ahol és akikkel semmilyen körülmények között nem akarsz találkozni! (˘-˘)
Ja, és ezek amúgy ilyen kis tökök szeretnének lenni. (*˘*)

Desmond Tiny

„Lenyűgöző könyv… fordulatokban gazdag meséje felkelti az olvasó kíváncsiságát a folytatásra.” – írja a Darren Shan regényes története sorozatról J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője. A tizenkét részes ifjúsági horror végig borzongásban tartja az olvasót, és mikor valaki megkér, hogy mondjak pár szót a sorozatról, akkor csak hebegek-habogok, értelmetlen félmondatokba kezdek bele, mert egyszerűen lehetetlen úgy beszélni róla, hogy ne spoilerezzek. Higgyétek el, azzal is, hogy kiemeltem Mr. Tiny-t (mert regélhetnék én itt akár a Rémségek Cirkuszáról, a Vámpírok Hegyéről, a Lelkek Taváról, valamint a szereplőgárdának minimum a 80%-áról), már rengeteget elárultam! (^o^ )
Tiny először a 2. részben, A vámpír inasában tűnik fel… és máris ez történik:

„– Gondolod, hogy van valami köze ahhoz, hogy én és Mr. Crepsley megjöttünk? – kérdeztem. 
    – Kétlem – válaszolta Evra. – Talán csak véletlen. Vagy a végzet műve. – Kis szünetet tartott. – És ez a másik dolog: Mr. Tiny keresztneve Desmond. 
    – Na és? 
    – Mindenkit felszólít, hogy hívják Desnek. 
    – Na és? 
    – Kösd össze a vezetéknevével – mondta Evra. 
    Megtettem. Mr. Des Tiny. Mr. Des-Tiny. Mr. … 
    – Mr. Destiny – suttogtam. Mr. Végzet. Evra komoly arccal bólintott.”

Na igen. Az biztos, hogy „senki sem szeretett ülni Mr. Tiny jelenlétében… ha netán váratlanul menekülésre kell fogni a dolgot.”

A képen Michael Cerveris látható, aki Destiny-t személyesíti meg a sorozatból készült filmben.

 A Szellemszállás és a Tiltott rengeteg

Leszámítva azt, hogy Harry Potter, én egyikbe se mernék bemerészkedni felügyelet nélkül. Az állandó ködbe burkolózó rozoga kunyhó, bár talán nem igazán veszélyes, az én idegeimet azért rendesen kikezdené néhány ott töltött óra. A Tiltott rengeteg rejtelmeit pedig nem hiszem, hogy bárki is teljes egészében fel tudná tárni, de talán nem is baj, mert még Hagridnak is felállna a szőr a hátán a teljes listát végigböngészve. Agyar pedig attól fogva soha nem dugná ki az orrát a vadőr házából.

Útvesztő

James Dashner Útvesztője az egyik legnagyobb kedvencem, de ellentétben mondjuk a Harry Potter-könyvekkel, amelyek világába a fentiek ellenére is szívesen lépnék be, ki van zárva, hogy jövő nyáron csak úgy felpattanjak a következő Útvesztőbe tartó járatra! Kamaszok, akik kísérleti patkányok egy liánokkal benőtt sötét labirintusban, kiút nincs, és nem mellesleg félig gép, félig biológiai szövetekből álló szörnyek várják nyálkacsorgatva, hogy melyik tiszttársból lesz a következő vacsorájuk. Ó, és egyébként az Útvesztőn kívül sem rózsásabb a helyzet… sőt, én személy szerint szabadulás után fejvesztve rohannék vissza az óriási labirintusba!

V’Lane

Nem vonzó egy az arany minden árnyalatában pompázó, istenszerű tündérherceg, akire a jóképű összes szinonimája és fokozása sem elég, aki mellett minden férfi eltörpül, és ráadásul (!) aki épp téged környékez meg, veled flörtöl, és veled akar…? Hát hogy a viharba ne lenne az! Ugye, hogy gyanakvás helyett azonnal a karjaiba vetnénk magunkat? Naná! :D

Borzongatónak borzongató ;) ... na, de hogyan védekezhetsz? miért akarnék végekezni, Felhő, nem látsz a szemedtől??? Olvasd el a Tündérkrónikákat és megtudod!

„V'lane az egyik Seelie királyi ház (négy ilyen van) hercege, és amikor teljes álcában pompázik, nehéz közvetlenül ránézni. Arany és bronz, bársony és acél. A szeme ragyog, mint a csillagok a téli éjszakán. Annyira embertelenül gyönyörű, hogy a lelkem egy része zokog. Amikor ránézek, olyan dolgok után sóvárgok, amiket nem is értek. Vágyom az érintésére, de félek is tőle. Azt hiszem, ha szeretkeznénk, darabokra hullanék, és többé már nem lennék az, aki előtte voltam.”

Biztos rengetegen vannak még, nekem most csak ennyi jutott eszembe! :D Apropó, nincs meg valakien véletlenül egy jó szelleműző telefonszáma?

A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, kukkantsatok be a többiekhez is! J

Könyvespolc

Molybirodalom 

Könyves boldogság 

Never Grow Up

Libellum

Ui.:

Naná, hogy csak ennyi jutott eszébe – még nem tudja, milyen az igazi rettegés!! És ti ott, éteren keresztül szemlélődő halandók? Kitől féltek a legjobban és hol?

Ó, és Felhő! A telefonod nem csak lemerült…

Boldog Halloween-t! (^~^)

Blogprojekt#3 - II. Levélkupac könyvekből

Az ősz szerintem az egyik leglátványosabb évszak – a táj egésze megváltozik. Jó, az idő az olyan, amilyen, de kétségtelenül van abban valami varázslatos, ahogy teljes egészében, mégis szinte észrevétlenül változik mg a természet. Zöldből és kékből egyszerre minden naranccsá, vörössé, sárgává, barnává… és szürkéssé válik. Igen, jönnek a frontok, kezdődik a suli, lehullanak a levelek, szinte az összes lehangoló ünnepet ilyenkor tartjuk – mégis ez a kedvenc évszakom! J A Blogprojekt 2. napján olyan borítókat söpörtünk össze egy kupacba, amik hangulatukban és színeikben emlékeztetnek az őszi avarra… vagy épp a Halloweenkor előbújó kísértetekre!

Próbáltam olyan könyveket összeszedni, amiket már olvastam, vagy már régóta a várólistámon csücsülnek. Egyébként, nem is baj, hogy ez utóbbiról is válogattam, mert hajlamos vagyok elfeledkezni a MOLY ilyen szolgáltatásáról. Ha látok egy könyvet, ami érdekel, felveszem várólistára, aztán majd’ egy fél évig felé se nézek. Hát, most néztem, és megdöbbentett a horrorisztikus szám. Ilyen nem létezik, hogy ennyi könyvet pakoltam rá – nem, sokkal valószínűbb, hogy egy igazi, halloween-i kísértet is van a Blogprojekt olvasói között, aki megszállta a profilomat!!!

A barna nem másnak, mint az elszáradt, halott levelek színe – talán nem véletlen, hogy ez dominál a három Darren Shan-könyvön. 

A sárga és a narancs csodálatosan mutat nemcsak a fákon, de könyvespolcon is…

… de a legszebb mégiscsak a vörös! :D

Az ősznek számtalan eltérő és ellentmondó arca van – burkolózhat levert, búskomor ködbe, sejtelmessé téve a tájat…

… vagy épp lehet festőien gyönyörű, napsütéses!

 

És egy bizonyos estén előfordulhat, hogy meglehetősen rémisztő álarcot ölt…

***

Remélem, tetszett nektek ez a rövid levélseprés. Biztosíthatok mindenkit, hogy látványukkal bátran versenyre kelhet a tartalmuk minősége is! J

A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, kukkantsatok be a többiekhez is! J

Könyvespolc

Molybirodalom 

Könyves boldogság 

Never Grow Up
Libellum

Ui.:

AH, végre kinyújtóztathatom rég elporladt csontjaimat. Kösz a megidézést, blogprojektesek! Ezentúl nem tágítok! @Felhőt már elfoglaltam! Téged is kííísééérteni foglak! Ti meg, halandó olvasók, kövessetek minket, akár a túlvilágra is.
[*visszhaaaang*]
És ti? Milyen borítón idéznétek még meg?

Blogprojekt#3 - I. Halloween-i book tag

Miért hoz mindenkit lázba az október? Talán mert „már csak” 9 hónap van hátra a nyárig. Vagy mert max. március 15-én látunk ennél több fekete-fehér fényképet. Vagy mert itt az őszi szünet, amikor az utolsó napokra bőven kijut a borzongásból, és mikor nem mellesleg a könyvmolyoknak végre van idejük a könyveikre. Ez utóbbit kapcsolja össze a hatfős csapatunk a 3. Blogprojekttel! Az első napon egy Lili (Never grow up) által készített book taggel jövünk! J

Trick or treat

- egy könyv, ami tele van ármánnyal, csalással

Csalás és ármány – akkor Loki! J Állítom, hogy lekörözi még Zeuszékat is, ha ördögi tervekről van szó.

„– Mert amikor csak valami baj üt be, először mindig az jut eszembe, hogy Loki hibája. Ezzel sok időt megspórolok.” (Északi mitológia)

Hotel Transylvania

- egy könyvbeli helyszín, ahol nem élnél

Ó, ezen nem is kell gondolkodni – Dublin! Nem lövöm le, miért, de …. -> 1:23

Jack Skellington

- egy karakter, aki csak segíteni akar, de az balul sül el

Lochan Whitely a Forbiddenből. SPOILER! (Higgy, nekem és semmiképpen ne olvasd el!) Szólt Kit tanárának az öccse tériszonyáról – és ez az életébe kerül! SPOILER VÉGE!

Oogie Boogie

- egy tipikus fönök karakter

Gyulus! Vagyis, bocsánat, Gyökér őrnagy. :D

„– Értettem. 
Gyökér átható pillantást vetett rá. – Nem tudom miért, Pinduri százados, de ahányszor maga elkezd egyetérteni velem, határozottan ideges leszek.” (Artemis Fowl 1.)

Halott menyasszony

- egy karakter, aki egy tragédia után talál rá a boldogságra

Az igazság az, hogy még nem tudom biztosan, mi lesz a sztori vége, de nagyon remélem, hogy Celaena számára jól alakulnak a dolgok. Nem hiszem, hogy épp úszik a boldogságban, amikor embereket belez ki vagy spontán öngyulladást produkál…

Cukorka

- egy jófiú/jókislány karakter

Reni az SzJG-ből. Ha mintadiákról vagy mintagyerekről van szó, mindig ő ugrik be. De szögezzük le, attól, hogy valakiről állandóan csak dicshimnuszt zengnek a tanárok vagy szülők, még nem biztos, hogy ő a tökéletes. Ezt azért mondom, mert sokban hasonlítok Renire, de annál nagyobb hazugságot el sem tudok képzelni, mint hogy ez lenne az ideális vagy a tökéletes. Nincs olyan, hogy tökéletes. Reni pl. befolyásolható, én meg szélsőséges és idegesítő vagyok. Bizony.

Természetfeletti lény

- egy lény, aminek szívesen a bőrébe bújnál Halloween estéjére

Jaj, lehet ennél nehezebb kérdést feltenni egy fantasy-rajongónak?? Most kicsit úgy érzem, meg vagyok lőve, gigászi küzdelmek folynak a koponyámban a vámpír, a tündér és a sellő között. Mondjuk, manapság nem egészen egyértelmű, mit is tekintünk vámpírnak, tündérnek vagy hableánynak. Szóval… legyen inkább a varázsló J. Varázserővel szinte bármi lehetséges. Még nem tudom, mihez kezdenék vele, de nem is gondolok bele, mert tuti, hogy elszaladna velem a fantáziám. J

Hókuszpók

- a kedvenc boszorkád vagy varázslód

Nálunk úgy harmadik-negyedik osztály környékén nagy sláger volt Thomas Brezina Fiúk kizárva! sorozata, többek között ő is tettestárs volt abban, hogy rövid időn belül könyvmollyá avanzsáltam.  Nagyon bírtam Tinkát és Lizit, ahogy próbálgatták a különféle hókuszpókuszokat, ahogy állandóan, de szeretetteljesen veszekedtek, ahogy mindent elszúrtak, de mindent helyrehoztak. Újabb nagy kedvenc Magnus Bane és Hermione Granger J.

Fekete macska

- egy balszerencsés karakter

Neville Longbottom – azt el kell is merni, hogy nem volt egy maradéktalanul tökéletes gyerekkora, ő volt az, aki mindig elbénáz valakit. De szerintem nem lehet nem szeretni, mindemellett egy bátor, tiszta szívű karakter, nem véletlenül foghatta a kezébe Griffendél kardját.

Jack O’Lantern

- egy karakter, aki boldogságot („fényt”) visz egy másik életébe

Haha, az elektromosság J… hoppacsek: McKenna a Michael Vey-ből. Mondjuk, Ostin a lány előtt is mintha egész jól ellett volna, de szerintem nagyon cukik így együtt, a Ragyogó és az Elektroklán egyik normális tagja.

***

A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, kukkantsatok be a többiekhez is! J

Könyvespolc

Molybirodalom 

Könyves boldogság 

Never Grow Up
Libellum

Milyen érzés olvasni, szeretni, újrakezdeni? - Nina George: Levendulaszoba

Hm. Először talán a Líra könyvesbolt újságjában olvastam róla, majd láttam a Könyvfeszten, egy random könyvesboltban a világ végén… és véletlenül belefutottam a könyvtárba is. Egyébként már maga a címe is anno felkeltette az érdeklődésemet, mert valahogy mindig is szerettem az olyan könyvcímeket, amelyekből nem lehet azonnal következtetni a tartalomra. A fülszöveget olvasva az érdeklődésem a duplájára nőtt, és amikor azon a bizonyos szörnyű, morgós, rosszkedvű kedden (… mármint nyilván én voltam szörnyű, morgós és rosszkedvű, mert egy nap nehezen lehet az), amikor a kikapcsolódni vágyás érzésétől vezérelve lebicikliztem a könyvtárig, megtaláltam a Levendulaszobát. Egyszer csak ott termett a polcon. Én meg egyszer csak kivettem. Egyszer csak elolvastam.

műfaj: romantikus

kiadja: Maxim Kiadó

oldalszám: 336

értékelés a moly.hu-n: 82%

az én értékelésem: 4 csillag

borító: szép

karakter, akit imádtam: Max Jordan, Cuneo

kedvenc jelenet: talán mind közül azok a részek tetszettek a legjobban, amikor azt írja le, milyen érzés is olvasni J

A ​párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást. 
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, amit a férfi azóta sem olvasott el. A veszteséget kínzó emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a sértettség börtönében éli mindennapjait, mígnem egy nyári délután új lakó költözik a szomszédba. Az elvált asszony olyan érzéseket ébreszt Jeanban, amelyek létezését a férfi már rég elfelejtette. Ekkor újra a kezébe veszi szerelme búcsúlevelét, és olvasni kezdi… 
Egy pillanat alatt minden megváltozik, és a férfi többé nem menekülhet az elmúlt évek gyötrelmei elől. Mindent hátrahagyva elindul, hogy szembenézzen a fájdalommal, a múlttal és önmagával. 
Egy olyan utazás veszi kezdetét, amely keresztülvisz Franciaország csodálatos tájain, és eközben feltárulnak különös sorsok, és barátságok szövődnek. Az érzések, a gondolatok és az emberek lassan átformálódnak, hogy lezárulhasson a múlt, és helyet engedjen a jelennek és a jövőnek.

Kezdetben nem terveztem írni róla, úgy voltam vele, hogy ezt most csak úgy, magamnak olvasom. Aha, egy frászt!

Szerintem nincs olyan, akinek – függetlenül attól, szeret-e olvasni, vagy nem, könyvmoly-e, vagy nem – az oldalát ne furdalná a kíváncsiság, hogy Jean Perdu milyen könyvet volna hajlandó eladni neki. Én például személy szerint el se tudom képzelni, hogy a számtalan kedvencem közül melyiket nyomná a kezembe, de az is lehet, hogy egy olyan könyvet kapnék, amiről még életemben nem hallottam. De visszatérve ehhez a regényhez…

Ez egy szép könyv! Ha így visszagondolok rá, akkor ez a szó ugrik be először: szép. Összefoglalja, milyen érzés is szeretni, veszíteni, újrakezdeni – és persze olvasni! Tele van szép mondatokkal és gondolatokkal, és ha a címet meg a borítót, a történetet és az összes mondanivalót összevetjük a szövegvilággal, akkor már nemcsak szép, hanem SZÉP! J

Max Jordan nem véletlenül lett a kedvencem: a kezdetben árnyékként rejtőzködő, álmait és önmagát vesztett sikerkönyv-szerző a könyves hajó fedélzetén valósággal megújul, ellazul és be nem áll a szája, egyszóval egy aranyos és poénos dumagéppé változik. Jean… Jean pedig mintegy oktató van jelen. Általa ebből a könyvből rengeteg szépen megfogalmazott életigazságot lehet szemezgetni a szerelemről és az életről. Meg persze könyvekről! Néhányat én is kigyűjtöttem, a bejegyzés alján majd olvashatjátok.

Szóval a karakterek tetszettek, mind különböztek egymástól, de, bár kidolgozottak voltak, valahogy annyira irodalmi volt a fellépésük, a beszédük, az egyéniségük, hogy nehezen tudnám elképzelni őket a való életben. Mármint jó lenne, ha összefutnék valaki hozzájuk hasonlóval, de kicsi a valószínűsége. Emiatt az elvontság miatt kicsit olyan megfoghatatlannak érződött a történet. A szöveg néhol csapongó volt, sehová se tartó, néhol meg ellenkezőleg, mindenhová igyekvő. Egyszerre volt boldog és szomorú, olyan beárnyékoltan vidám, de felderülten bánatos. Légies irodalmisággal fogalmazott, ami beburkolta a történetet magát is, de főleg a szereplőket egyfajta lila ködbe, amitől csak épp annyira lesznek érthetőek, hogy egy apró fuvallatot felfogjunk belőlük, de minden más viszont balladai homályba vesszen. Én így éreztem. És hogy jó volt-e ez a kissé elvont és irodalmias hangulat? Jó. Nekem tetszett, bár alapvetően ez a könyv nem az én stíluskörömbe tartozik, könnyen bele tudtam merülni, és csak kellemesen sodródtam az árral. Olyan volt, mint egy festmény, mint egy ízletes vacsora, mint egy andalító ringatózás a folyón.

Aki szereti a romantikus könyveket egy kis életigazsággal fűszerezve, annak nagyon fog tetszeni. És aki szeret főzni - vannak benne receptek is! A könyvmolyoknak pedig itt egy kis ízelítő ;)

„Így suttogott: - De adhatok Önnek egy könyvet is.
A lámpa kialudt a lépcsőházban.
- Milyen könyvet? – suttogta az ovális arc.
- Olyat, ami megvigasztal.
- De nekem még sírnom kell. Különben megfulladok. Érti?
- Természetesen. Az ember néha úszik az el nem sírt könnyekben, végül pedig elsüllyed bennük, ha magában tartja őket.
- És én egy ilyen tenger fenekén vagyok.
- Akkor hát hozok egy sírásra késztető könyvet.”

„- Max Jorda nem illik önhöz.
- Max Jordan nem illik hozzám?
- Pontosan. Nem az ön esete.
- Az esetem. Aha. Szabad rá emlékeztetnem, hogy én az ön könyves hajóján könyvet keresek. Nem pedig férjet, kedves uram.
- Engedelmével: amit olvas, az hosszú távon meghatározóbb, mint hogy milyen férfihoz megy hozzá, kedves asszonyom.”
„- A könyvek megóvják az ostobaságtól. A hamis reménytől. A nem megfelelő férfiaktól. Kibélelik szeretettel, erővel, tudással. Ők az élet – belülről. Válasszon! Könyvek vagy…”

„- Sokszor tűnődtem rajta, miért nem írnak már könyveket az életről. Meghalni mindenki tud. De élni?”

„- A könyvek voltak a barátaim – mondta Catherine, és a borospohárral lehűtötte a fűzés melegétől kipirult arcát. – Azt hiszem, az összes érzésemet könyvekből tanultam. Többet szerettem és nevettem és tudtam meg belőlük, mint egész nem-olvasott életemben valaha is.”

„- Jó napot, uraim. A Szajna hajózási szolgálata, Champagne kerület, Levec rendőrőrmester – búgta. Az ember kihallotta, mennyire szereti a pozícióját. Perdu már-már azzal is számolt, hogy ez a Levec rendőrőrmester feljelentést tesz ellene nem megengedett eltávozásért a saját életéből.”

„- Mondja, maga nem az a híres író?
- Én? Nem. Biztosan nem. Én… ö – Jordan gyorsan Perdura pillantott – az ő fia vagyok, és egy teljesen átlagos sportzokni eladó.
Perdu rámeredt. Jordan egyszerűen örökbe fogadtatta magát?”

„- A félelem úgy változtatja meg a testedet, mint az ügyetlen szobrász a tökéletes követ – hallotta Perdu Vijaya hangját a fülében. – Csakhogy belülről farag ki, és senki nem látja, mennyi szilánkot és réteget ver le rólad. Belülről egyre vékonyabb és bizonytalanabb leszel, amíg már a legkisebb érzés is felborít. Egy ölelés, és azt hiszed, összetörsz és leveszel.”

„- Azt beszélik, maga egy legenda - próbálkozott meg mégis a társalgással, miután Oslo elővett a szekrényből egy kalapot, majd együtt a Tabac bár irányába baktattak.
- Ne nevezzen engem legendának, fiatalember, ez úgy hangzik, mintha hulla volnék.”

„Könyvekkel egyszerűen jobban kapok levegőt.” – Nina George

Mi van a Felhőben? - Sarah J. Maas: A tűz örököse (Üvegrón 3.)

Zöld borító (kedvenc színem), már sokkal, de sokkal részletesebb világkép, új szereplők és cselekményszálak –úgy érzem, hogy az Üvegtrón és az Éjkorona a Tűz örökösében teljesedett ki!!! És ezzel a kedvencemmé lépett elő! De hogy is nézett ez ki?

Mivel úgy érzem, elég sokat gépeltem már az Üvegtrónról, és csak ismételni tudnám magam, ezért a harmadik rész véleményezése egy kicsit rendhagyó lesz: belenézünk a fejembe! Mondjuk ez elég morbidul hangzik (főleg azok után, hogy tegnap volt szerencsém megnézni A galaxis őrzőit, ahol egy részben szó szerint valaminek az agyát bányásszák, te jó ég! :O), de ezt fogjuk csinálni. Hét napba telt, amíg kiolvastam A tűz örökösét, és ezalatt szinte állandóan, néha minden egyes fejezet után lecsaptam egy időre a könyvet, és elkezdtem magam elé motyogni. Elég hangosan, szóval szerintem mindenki hallotta, aki épp a közelembe keveredett. Inkább nem is akarom tudni, hogy az ő fejükön mi futhatott át ilyenkor velem kapcsolatban… :D

Tehát leírtam ezeket a motyogásokat, amik néhol értelmesek, néhol keszekuszák, de így, ahogy vannak, ebben a sorrendben, az olvasással párhuzamosan futottak át a fejemen, míg végül eljutottam addig a pontig, hogy imádom A tűz örökösét! *.*  Nagyjából úgy kell elképzelni ezt a posztot, mint a könyv olvasása alatti gondolataim visszhangját.

műfaj: romantikus, fantasy, ifjúsági

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

oldalszám: 664

értékelés a moly.hu-n: 95%

az én értékelésem: 5* csillag

borító: zöld, bár ezt gondolom, látjátok :D *.*

karakter, akit imádtam: Aedion, Celaena, Rowan, Sorscha

karakter, akinek csak azért nem akarom kitekerni a nyakát, mert akkor nem lesz következő rész: a király, Maeve

kedvenc jelenet: számtalan, de főleg a V-VII. napon olvasottak

I. nap

Oké. Celaenán az első részben meglepődtem, a másodikban megszerettem – a harmadikban megutálom? Mert nagyon úgy indította ezt a könyvet, hogy legszívesebben ráordítanék volna, hogy szedje már össze magát! Akár még – kizárólag a nyomatékosítás kedvéért – az is előfordulhat, hogy a pofonvágást választom az észhez térítés eszközeként, de mivel még élni szeretnék, azt hiszem, ezt inkább gyorsan el is felejtem, de… Mi lett veled, Celaena?

II. nap

(Aedion felbukkanásakor) Most akkor… ez itt ki? És miért? És végül mi lett Rolanddal? Mert mintha egy kicsit hasonlíta… de nem, ilyen nincs!

Ez most az első rész újrajátszása? Még egy próba? Még egy kiképző? Még egy herceg? Egy kiképző, aki herceg… Chaol + Dorian = Rowan! Húha. Tetszik...

:D

III. nap

A duplájára emelkedett a cselekményszálak, s ezáltal az izgalmak száma is. Eleinte csak kapkodtam a fejem, hogy már megint ki ez az új szereplő, mit csinált ez itt, menjen innen… Szóval volt egy kis káosz. Viszont most már alig várom, hogy összeérjenek a szálak! Egyszerűen nem tudom letenni!

Nem! Nem akarom kiolvasni! A 4. rész nincs meg a könyvtárban, nem fogom tudni folytatni, most mi lesz, a további részek még ki se jöttek magyarul, hogy a Rém vinné el, most mégis mi a fenét csináljak???

IV. nap

(Befejeztem az első részt) Amúgy… miért volt odaírva, hogy Az orgyilkos és a kalózok fejedelme?
15 oldallal később
Á, értem!

V. nap

Ők most flörtölnek??
Miért van az, hogy akárhányszor feltűnik egy új hímnemű ember… vagy tündér…. szóval ja, miért szeretnek egymásba? És ez nekem miért tetszik, mikor más könyvekben idegesíteni szokott!

Egyébként az is érdekes, hogy adott egy 660 oldalas könyv, mégis jóformán minden az utolsó 200 oldalon történik.

Az Üvegtrón végére azt mondtam, filmszerű. Akkor erre itt nincs megfelelő szó. Látom a képet, hallom a zenét, de érzek szagokat is. Az egész több mint vizuális, nemcsak érzékelem, de szinte át is élem!

Ahogy haladok előre, egyre jobb! Ezek a valgok egyébként kínosan emlékeztetnek engem a dementorokra…

forrás

VI. nap

Hát, én most sírok, nevetek, kikészülök, szétesek, és csak amolyan nemes egyszerűséggel nem találok szavakat!

VII. nap

Neneneneneneneneneeeee! Ennek nem lehet így vége! Itt és most? De…de… de ne már! De ennyi? De…

***

Hát, igen. Valahogy így nézett ki a szürkeállományomon belül ez a könyv. Nagyon szerettem, nagyon élveztem, nagyon tetszett, ez a rész egyszerűen egy ilyen nagyon-nagyon! J Aztán, mint később kiderült, megvan az a bizonyos következő rész is a könyvtárunkban, és elégedetten konstatáltam, hogy ez bizony megvan 800 oldal, tehát az biztos, hogy el leszek még látva egy ideig kellő mennyiségű Celaenával!

Olvassatok Üvegtrónt!

 „Rowan közelebb lépett, szemfogai előtűntek.
- Íme az első lecke, lányka: ne beszélj állatságokat! Semmi kedvem most ilyesmivel foglalkozni, és talán én vagyok az egyedüli, aki fütyül rá, hogy milyen bosszús, gonosz és borzalmas vagy valójában.
- Nem hinném, hogy különösebben látni akarod, hogy milyen bosszús, gonosz és borzalmas vagyok igazából.”

„- Mostanában hálás vagyok azért, hogy halandó lehetek, és csak egyszer kell kibírnom ezt az életet.”

„És ő sem fogja erre kérni, mert megértette, hogy amikor Rowant nézi, akkor csak a tükörképét látja benne. Nem csoda, hogy korábban ki nem állhatta a tündért.”

„Celaena nézte a sebhelyes bőrkeményedéses tenyeret, aztán a tetovált arcot, amit átjárt valami zord remény. Valaki talán, valaki talán megértette, milyen az, amikor a lelked mélye sérült, valaki, aki szintén csak lépésről lépésre tud felkapaszkodni a szakadékból. Hogy talán soha nem jutnak ki belőle, talán soha nem lesznek újra épek, de…
- Együtt – mondta, és elfogadta a feléje nyújtott kezet. És valahol, a lelke mélyén, felizzott egy darabka parázs.”

„Csak most Sorcha miatt értette meg azt, amiről beszélt.
- Nem tudod kiválogatni belőle, hogy mi szeress benne, és mit ne – rájött, hogy sajnálja Chaolt. A szíve fájt a barátjáért, azért, amire Chaol is biztosan rájött az elmúlt hónapokban. – Mint ahogy belőlem sem tudod kiválogatni, hogy mit fogadsz el bennem, és mit nem.
- Nem…
- De. Ami történt, megtörtént, Chaol. És nincs már visszaút, függetlenül attól, hogy mennyire meg akarod változtatni a dolgokat. Tetszik, vagy nem tetszik, de szereped volt abban, hogy idáig jutottunk. TE indítottad el az úton, aminek során kiderült, hogy ki ő valójában, akárhogy is dönt most.”

„- Legalább h a pokolba mész – szólt Rowan, közben a lány érezte a mellkasának a remegését. -, akkor együtt leszünk.”

Sarah J. Maas: Éjkorona (Üvegtrón 2.)

„Hogyha Terrasen egyszer újra talpra áll, akkor valódi fenyegetést jelenthet Adarlannak.” Lázadjunk, vagy ne lázadjunk?

műfaj: fantasy, romantikus, ifjúsági

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

oldalszám: 494

értékelés a moly.hu-n: 95%

az én értékelésem: 4,5 csillag

borító: ez is szép, de a teljes sorozatot nézve ez tetszik a legkevésbé

karakter, akit imádtam: Chaol, Celaena

kedvenc jelenet: -

Annak ellenére, hogy alapvetően a pörgős, lendületes, elsöprő történetek híve vagyok, még mindig nagyon tetszik az Üvegtrón nyugodt, sehova se rohanós tempója, amibe könnyen bele lehet merülni (igazából egy olyan könyv, hogy elkezded olvasni, és csak sodródsz és sodródsz, majd órákkal később feleszmélsz, hogy hoppá! :D), mégis, bár lassabb a cselekmény, mindig elvarázsol és folyamatosan feszültségben tart. Először csak egy kicsit, majd ahogy haladsz tovább, úgy egyre jobban, míg a végére olyan mértékben felgyülemlik benned, hogy robban! Ha össze kéne hasonlítanom az Éjkoronát az első kötettel, azt mondanám, jobban tetszett, bár még mindig vonakodtam az 5 csillagtól, viszont már valamennyivel egyértelműbben meg tudom fogalmazni, mi is hiányzik még ahhoz a plusz fél ponthoz.



Az első rész értékelése: Sarah J. Maas: Üvegtrón (Üvegtrón1.)
A harmadik rész értékelése: Sarah J. Maas: A tűz örököse (Üvegrón 3.)

Celaena személyisége bennem az első részt olvasva vetett fel némi kérdést, azonban az Éjkoronában teljesen a szívemhez nőtt! Miért, Felhő, változott valami? Szerintem semmi. :D De most kétségtelenül jobban szeretem!

Ami viszont továbbra sem tetszik, az a fantasy világ, pontosabban annak a vázlatossága. Egész jól körvonalazódik, de még nem kidolgozott, ami olyan szempontból előnyös, hogy az olvasó sose marad megválaszolatlan kérdések nélkül, viszont a bővebb információk hiánya miatt, nem is lehetünk teljes egészében a világ részei, kicsit végig olyan érzésem volt, mintha kirekesztettek volna valahonnan, mert nem tudok semmit, amivel a szereplők viszont jobbára tisztában vannak. Tehát több infót! Engem érdekel, mi van a rémjelekkel, miért botlik mindenki mindenhol titkos ajtókba, mi Celaena feladata, mire valók azok a fekete gyűrűk, lesznek majd tündérek a könyvben, Celaena az a bizonyos trónörökös??? Tele vagyok kérdésekkel, és mindeközben a sztori csak ballag, bandukol, ami annak ellenére, hogy egy nagyon sajátos hangulatot ad a könyvnek (ezt jó értelemben mondom – talán a tempó miatt, de az egésznek egy ilyen ködös, rejtélyes atmoszférája van, ami nagyon tetszik), néhol az őrületbe kergetett, ugyanis épp meg akartam halni a kíváncsiságtól! Annyi bújtatott lehetőség rejlik még ebben a sorozatban, hogy nem is merek spekulálni, hogy vajon melyik valósul végül meg, melyik nem, mert szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy valami újat fogok kapni az Üvegtóntól… csak hát erre várni kell… Én pedig nem épp a türelmemről vagyok híres, főleg akkor nem, amikor valamiért be vagyok lelkesedve! J

Még valami: Celaena, Chaol, Dorian… Nem is tudom, nektek nem ismerős valahonnan ez a felállás?  Mert engem nagyon is emlékeztet Tessára, Willre és Jemre… de ez csak egy futó megjegyzés, egy se nem hideg, se nem meleg észrevétel.

Jaj, fogalmam sincs, mi lesz még itt, mindenesetre egy hajszálnyira vagyok attól, hogy én is Üvegtrón-rajongóvá váljak, de hogy a harmadik részt (amit egyébként mindjárt befejezek, csak elkéstem egy icuripicurit a második könyv értékelésével :/) már az első oldaltól kezdve nem lehetett kivenni  kezemből, az biztos! J Hamarosan róla is írok! ^.^

„Chaol szeme villámlott.
- Csak a gyávák ejtenek úgy foglyul egy férfit, ahogy ti!
- Gyávaság? Vagy inkább pragmatizmus?
(…)
- Nem inkább átkozott idiotizmus? – kérdezte Chaol. – Nem hiszem, hogy tudjátok, kivel van dolgotok.
- Ha tényleg ilyen jó lennél – vágott vissza a férfi gúnyosan -, akkor már nem egy testőrkapitány lennél.
Chaol halkan, köhécselve felnevetett.
- Nem magamról beszéltem.
- Ő csak egy lány.
Bár megfájdult a gyomra arra a gondolatra, hogy a lány idejön ezekhez az emberekhez, bár folyamatosan azon járt az agya, miként juthat ki innen ő és Celaena élve, vigyorogva válaszolt.
- Akkor készüljetek, mert tényleg meglepetés vár rátok.”

„- Abbahagyni! Már agy is elég ellenségünk van! Odakint még rosszabb dolgok vannak, amelyekkel meg kell birkóznunk!
Celaena lassan feléje fordult. Arca össze volt kenve vérrel, szemében lángok lobogtak.
 - Nem, nincsenek – mondta. – Mert most itt vagyok.”