Blogprojekt#5 - I. Könyvmolyképzős kedvenceink

Sziasztok, boldog új évet! :D December óta nem volt Blogprojektünk, akkor is csak alacsonyabb létszámban képviseltettük magunkat, mint amilyen az eredeti felállás volt. Ez egyelőre marad így ebben a hónapban is, na de miről is szól az 5. Blogprojekt?

(Amúgy, szinte alig hiszem el, de már csaknem fél éve működik így ez a formáció! :O Nagyon örülök, hogy foglalkozhatok ezzel, mert mindig ad egy kis lendületet az írásnak és blognak. Főleg, hogy az utóbbi időben ilyen-olyan mélypontok és hullámvölgyek miatt nagyon elhanyagoltam, jót fog tenni neki és nem mellesleg nekem is egy kis frissítés. Ki kell másznom néhány gödörből...)

E havi közös projektünkben nem mást, mint a mindannyiunk által kedvelt kiadót, a Könyvmolyképzőt járjuk körbe egy kicsit részletesebben. Az első nap a KMK-s kedvenceinkkel ismertetünk össze benneteket.

A fenti képen azok a Könyvmolyképző gondozásában megjelent könyvek láthatók, amelyeket bármennyiszer el tudnék olvasni. Sorozatok esetén jó párszor csak az első rész borítóját másoltam ki, azt tessék úgy érteni, hogy az egész többrészes csoda ott virít a társai között! :D

Nem mutatom be az összes könyvet, és nem sorrendben írok a kedvenceimről. Azt hiszem, annál kegyetlenebb kérdés vagy utasítás nem is létezik egy könyvmoly számára, mint hogy „És amúgy melyik a kedvenc könyved?” és „Sorold fel a top 10 legjobb olvasmányodat!” No way, guys. Ilyen nincs. Ahogy esik, úgy puffan. J Az fix, hogy ez egy hosszú bejegyzés lesz…

Okváth Anna: Más állapotok, Szonáta gordonkára és kávédarálóra

Okváth Anna számomra azok közé az írók közé tartozik, akinek még a bevásárló listáját is szívesen olvasnám. Tudom, már párszor használtam ezt a hasonlatot itt a blogon is, és még elég sokszor is fogom, talán még bejegyzésen belül is, mert egyszerűen ez a legjobb kifejezés arra, hogy ezek az alkotók mennyire egyediek és utánozhatatlanok, és hogy mennyire felnézek rájuk a műveik miatt. Okváth Anna könyvei számomra mindig tanítottak valami újat, rengetegszer megnevettetek, mikor padlón voltam, vagy néha épp ellenkezőleg, úgy hatottak rám, hogy a fellegekből zuhantam le a sötétségbe. Korábban már írtam erről a két könyvről és a történetemről velük kapcsolatban, ITT visszanézhetitek.

Katie Alender: Bad Girls Don’t Die – A rossz lányok nem halnak meg

Létezik-e ijesztőbb a megszállottságnál? Nem hiszem. Rémisztő ez mindazok számára, akik kívülről látják és azok számára is, akik benne élnek. Egyik fél sem tud mit tenni. A szemlélők csak szemlélők maradnak mindvégig, míg a megszállott önmagával küzd - vagy épp nem küzd. Még nyomasztóbb, ha a megszállott nem más, mint egy kisgyerek, egy tündéri kislány, aki talán tudatában sincs annak, mi történik vele. Ez a könyv egy kísértettörténet egy rózsaszín hajú főhőssel, egy már-nem-is-olyan-kicsi-de-azért-mégis-kis húggal, egy múltbéli tragédiával és természetesen egy bosszúálló szellemmel. A könyvnek elég vegyes megítélése van, de én személy szerint nagyon szeretem, mert mindig is könnyen tudtam azonosulni a védelmező idősebb testvér személyével, egyszerűen belém van kódolva ez a kényszerű féltés, és bármikor kész vagyok átmenni őrült fenevadba, ha bárki is bántani merészelni a testvéreimet… Például te ott! Nem tudom, mire gondolsz most, de… figyellek!

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Ez volt az első On Sai-élményem, és feltett szándékom, hogy korántsem az utolsó. On Sai volt az első olyan regényíró, akivel kapcsolatban csupán egyetlen könyve elolvasása után ki mertem jelenteni, hogy igen, ő egyszerűen zseniális! Bele lehet szeretni egy könyvbe? Mert akkor bocs, én elkötelezett vagyok. Ez van. Vannak ennél érdekesebb, mégis édes kapcsolatok is -> https://www.youtube.com/watch?v=PGLZan1GuAA

Az biztos, hogy én még ennyire féltékeny főhősnőre soha életemben nem voltam! Minden lány érdemelne egy Kószát!

Ha mondhatok ilyet, a blogra feltöltött értékeléseim közül számomra az erről írt könyvről írt kritika a legkedvesebb, ITT érhetitek el.

Sarah J. Maas: Üvegtrón 3. 4. 0,5.

A Üvegtrón sorozatot 2017 egyik legnagyobb élményének könyveltem el magamban. Az első két rész olvasása közben már éreztem valami lelkesedést, de az igazi, mindent lehengerlő áttörés a harmadik kötet olvasása közben történt meg, onnantól kezdve nem volt megállás, és megszületett egy új Üvegtrón rajongó! Az Üvegtrón címkére kattintva láthatjátok ennek a folyamatát.

Cassandra Clare-könyvek

Csak egy szó: Herondale-ek! *.*

Rick Riordan: Percy Jackson-sorozat

Azt hiszem, ez a sorozat volt az első jó, ami a gimiben történt velem, és ezt még nagyon sok más is követte. Zárkózott gólyaként ismerkedni kezdtem két szintén könyvmoly osztálytársammal, ők ajánlották először nekem a sorozatot, aminek köszönhetően profi lettem a görög mitológiából, és lett két új, remek barátnőm. Most éppen a húgom ismerkedik a könyvvel – és már most rajongó! Biztos, hogy még lesz szó róla a blogomon.

***

Innentől kezdve egy kicsit komolyabb lélegzetvételű értékelés következik. Hosszú lesz, de azt hiszem, ez alkotja ennek a posztnak a gerincét.

Tabitha Suzuma: Forbidden – Kimondhatatlan

Oké. Most gondoljon mindenki jó erősen a gimi álompárjára, a legszebb általa látott esküvőre, egy minden ízében romantikus és csöpögős filmre, egyszóval képzeljen maga elé mindenki egy párt, akiknek mintha minden sikerülne, akiknek mindig minden bejön, egy kapcsolatot, ami úgy tökéletes, ahogy van. Most adjuk hozzá azt a mellékest, hogy ugyanez a pár mintha már mindenhol szembe jönne, ők virítanak a legújabb és legtöbbször lájkolt Facebook-posztok élén, ha személyesen találkozunk az egyikükkel, biztos felbukkan előbb-utóbb a másik is… És akkor az első reakció: aranyosak! Második reakció: még mindig cukik! Harmadik: jó, azt hiszem, itt az ideje elfordulni, de… Negyedik: ez kezd kellemetlen lenni. Ötödik: mégis, mit képzelnek magukról, hogy itt mutogatják magukat??
Mert igen, senkinek sem okoz feltétlenül örömet, ha állandóan szembesítik egy olyan ideállal, amivel ő nem rendelkezik, vagy számára nem az lenne az ideális. Egy szerelmespárnak, bármennyire is összeillenek, érdemes meggondolni, hogy a kapcsolatukból mennyi az az egészséges mennyiség, ami még a nyilvánosság elé tárható. Ha egy barát és barátnő 0-24-ben csókolóznak anélkül, hogy kettesben lennének, az másoknak kellemetlen.
De az elfogadóbb rétegnek még ez is áthidalható. Végül is semmi baj sincs vele, nem? Ilyen a szerelem.

Következő állomás: gondoljunk a melegekre! Itt azért már jó páran felhördülnek, azok is, akik az előző mondatfolyamra csak bámultak értetlenül, hogy „ezzel mégis mi lenne a baj? Semmi! Bezzeg a melegekkel...”
És ha valaki bármikor bármilyen szituációban elkezdi szidni a melegeket, és kétségbe vonja az egyenlőségüket, stb. akkor ez az a pillanat, ahol belé kell fojtanunk a szót! Mert ezzel sincs semmi baj. Az ember nem tehet a vágyai ellen, nem befolyásolhatja az érzéseit. Az ókori görögöknek volt erre egy nagyon jó mondásuk: „Semmi, ami emberi, nem idegen tőlem.” Nem mellesleg a világnézetükhöz még a görög politeista vallás hanyatlása után is hozzátartozott, hogy a világ állandó mozgató ereje mindig is Erósz, a szerelem lesz. Az, hogy ki áll a városállam/ az ország/ a birodalom élén, hogy miként fog alakulni holnap a tőzsde, hogy lesz-e holnap tz, vagy nem, mint csak átmeneti alakító tényezők, állandóan változnak. De a szerelem örök! Volt, van és lesz. És az, hogy egy párnak történetesen mindkét fele ugyanabban az öltözőben pakolja le a cuccát, nem jelent semmit! Senkinek nincs joga megítélni más érzéseit (és itt most nem csak a homoszexuálisokra gondolok), anélkül, hogy ismerné azoknak minden apró részletét, ami egyébként meg szinte lehetetlen. Persze, ennél a rétegél is vannak végletek, tehát attól, hogy valaki vágyai különböznek, még lehet ugyanolyan építő és értékes tagja a társadalomnak, de lehet épp egy tömeggyilkos is, mindezt identitástól függetlenül. Mert ezt nem befolyásolhatja – elnyomhatja, titkolhatja, birkózhat vele, ha akar, de legyőzni sohasem fogja. Ilyen a szerelem.

Mit is akarok én ebből kihozni? Türelem, nem kalandoztam el, hamarosan visszatérünk a könyvhöz…

Harmadik, és egyben utolsó feladat: gondoljatok erősen a testvérszerelemre!
Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor még a legelfogadóbbak fojtott hangú felhördüléseiből is mély felháborodás válik, és egyetlen szó jut csak eszünkbe: undorító. Gusztustalan. Ja, ez már két szó, bár szinonimák.
Gondoljuk végig: egy hetero párnak se könnyű (mert bárki is felelős a szerelem feltalálásáért, az egyszerű jelzőt valahogy kifelejtette belőle), egy meleg kapcsolatban élők számára még több akadály vár leküzdésre – de mit tegyenek azok, akik valami okból (gyermekkori trauma, elferdült személyiség, stb.) a saját testvérük iránt éreznek vonzalmat? Beteljesülhet-e valaha is ez a szerelem?

Nem, fúj, nem is szabadna ilyennek megtörténnie – gondoljuk mi. És jól gondoljuk. De, mint az összes többiben is, itt sem a testvérszerelem szerelem része, hanem a testvér veri ki a biztosítékot.

És erről szól igazából a Forbidden! Lochan és Maya két olyan ember, akiket egymásnak teremtettek, akik tökéletesen összeillenek, pontosan az a pár válhatna belőlük, akikkel az egész gondolatmenetet kezdtük. Egyetlen akadály van csupán előttük, az viszont leküzdhetetlen. Hogy történetesen egy anyaméhből származnak. Hogy testvérek.

Létezik erre megoldás? Erre válaszul ajánlom figyelmetekbe a könyvborítót, ahol egy szív fonja körbe a címet. Egy szív. Szögesdrótból.

Ez a könyv egyvalamire tanít: elfogadásra. Hogy van, amire nem lehetünk hatással. Mindig vannak körülmények, amik összejátszanak ellenünk. Hogy egy lány vágyhat egy fiúra, de vágyhat egy lányra is, vagy egy teknősbékára, vagy egy teásvillára – bármire! Bár ez utóbbi elég nagy szívás lenne, mert ilyet még nem találtak fel, de pont ezért lesz nagyon is érzékletes példa. Vágyhatunk olyanra is, ami nem, vagy még nem létezik. A korábban mellékelt videó is ezt igazolja! És ki ítélhetne el bármelyikünket is? Az emberek annyira különbözőek, talán csak egy közös vonásunk van, az hogy mindannyian meg akarjuk találni a boldogságot. Máshogyan és másmilyent, de mindannyiunk útja elején és végén ugyanaz a cél áll. Boldognak lenni. Van, akinek összejön, van, akinek nem. Lochannek és Mayának nem jött össze. A szomorú az, hogy nem is jöhetett volna.

Utolsó, tényleg a very last feladat: gondoljatok erősen még egyszer a testvérszerelemre! Most mi jut eszetekbe?
Mert nekem csak ennyi: tragédia.

Böszörményi Gyula: Álomfogók-sorozat, Rémálom-trilógia

Nem véletlenül kerültek a kedvenceim közé. Első látásra izgalmas ifjúsági fantasy-k. Ez az első látás már alapból bőven elég ahhoz, hogy meleg szívvel ajánljuk a barátainknak is. Azonban van itt még valami. Elsőre nem látunk mindent. Második látásra ezek kemény társadalomkritikák.

Az Álomfogók sorozatában az író rávilágít arra, hogy bár ma már jelentősen más világot élünk, mint őseink, azért emlékeznünk kell a hagyományainkra is. Egész pontosan fogalmazva, hogy van élet a virtuális játékokon túl is...

Na de milyen? Míg az Álomfogók kritikájának elsődleges célpontja egyértelműen a fiatalabb korosztály, addig a Rémálom-trilógia már az egész mai társadalmat veszi kereszttűz alá. A történet Budapesten játszódik, ám ez itt egy egészen másmilyen Budapest, mint amit mi ismerünk… vagy mégsem? Ebben a rendszerben az emberek és démonok együtt élnek, minden tizenhat éven felülinek kötelező magába fogadnia, a testén osztoznia egy pokolfajzattal. Szörnyűnek hangzik, nem igaz? Persze, de a városlakók ezt nem így élik meg. Az útjukat kereső tinédzserek csak úgy divatból akképp váltogatják a démonjaikat, mint a mai fiatalok az okos telefonjukat és a hajszínüket. Mert ez menő. Ami pedig még megrázóbb, hogy  a könyvben bemutatott démonok valóban léteznek! Vegyünk egy példát: a rendkívül agresszív lény, az alkesz démon a gazdatestet arra kényszeríti, hogy változó töménységű szeszes italokkal táplálja, cserébe pedig magabiztosságot és örömöt kínál neki. Elméletben tökéletes szimbiózis, nem? Két fél kölcsönösen előnyös együttélése…

Szóval az embereknek navajonhonnanisismerős démonok laknak a testükben, ami nem csak igazán trendi, de még kötelező is! Ha nincs démonod, senki vagy, más, mint mi, tehát kivetünk magunk közül. Ez is dereng valahonnan, nem igaz? Például adott egy társaság, aminek egy kivételével minden tagja cigizik. Az az egy, aki nem, két dolgot tehet: vagy kiáll az elvei mellett, és nemet mond, kockáztatva ezzel azt, hogy kiderüljön, még egy slukk is mélyebb az ő barátságuknál – vagy enged a nyomásnak, és ő is elkezdi, hogy ne váljon kirekesztetté.

Ez a könyv pontosan ezt nagyítja fel. Olyan szokásaink vannak, amikről már rég tudjuk, hogy károsak, hogy nem egészségesek, hogy akár bele is halhatunk, stb. Mégis csináljuk, mégis áldozunk ezeknek, mert mindenki más is ezt teszi. És ezek a szenvedélyek, hibák öltenek testet itt sötét, másvilágról érkezett lényekként, akiket majdnem mindenki előszeretettel fogad a testébe, hogy végre ő is legyen valaki. Majdnem mindenki. És a trilógia igazából azokról szól, akik ez ellen fojtatnak – sajnos olybá tűnik – meddő küzdelmet.

Exi ab seo!

***

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, hamarosan érkezik a következő blogprojektes poszt. Addig is lessetek be a többiekhez is! Hagyjatok egy kommentet, nektek mely könyvek a nagybetűs ÖRÖK KEDVENCEK?

 Molybirodalom 

Könyves boldogság 

Howler from a Muggle