Blogprojekt#2 - II. Az első könyv

2. Blogprojekt, 2. nap. Igazából be kell vallanom, kicsit idegbajosan fogtam bele a következő könyv olvasásába, amolyan S.O.S. kivégzés volt, hogy határidőre ki is olvassam és írjak is róla. Tegnap ugyebár mindannyian megneveztük azt a mindenki, vagy legalábbis sokak által ismert és kedvelt szerzőt, akivel a projekt keretében foglalkozunk. Ámde minden nagy író elkezdi valahol – jöjjenek hát az alanyok első könyvei!

Kerstin Gier első könyvében nem kell csalódnunk - a regényt olvasva nem meglepő, hogy már pályája kezdetén is sokak szívét hódította meg.

műfaj: romantikus

oldalszám: 260

kiadja: Trivium

értékelés a moly.hu-n: 74%

az én értékelésem: 4,5 csillag

borító: nem rossz, de ez alapján nem venném meg

karakter, akit imádtam: Mo, Judith

karakterek, akikkel én se járnék: ööö, az összes férfi a könyvben… annak ellenére, hogy ez egy romantikus regény

kedvenc jelenet: a kóruspróba, klasszikus nős teszt, mozi utáni filmelemzés, Jens utáni lomtalanítás, Annaklarás telefonálások :D

Németország ​modern női sikerírója azt kínálja olvasóinak, amiből ma a legkevesebb van: felhőtlen humort, önfeledt vihogást, könnytörülgetős, térdcsapkodós hahotázást. 
Görbe tükröt tart a magukat istennek képzelő férfiak elé, ugyanakkor segít elfogadtatni velünk saját gyengéinket és emlékeztet bennünket rejtett értékeinkre. Judith, a 26 éves, „nyugdíjas” egyetemista elégedetlen az életével. Izomagyú barátja fontossági sorrendjében ő csak a kerékpározás után szerepel, és folyamatos harcban áll a kilóival, pattanásaival. Barátnői helyzete sem rózsásabb: Susanna elsüllyed egy gusztustalan haspók mellett, Katját gátlástalanul csalja a barátja, Bille fejét pedig elcsavarja egy korlátolt, nagyképű alak. Hősnőnket azonban helyzetkomikumokban bővelkedő magánéleti kudarcai nyílegyenesen vezetik az öntudatos önmegvalósítás felé. A négy barátnő a nagy Ő keresése közben egyik groteszk-humoros kalandból a másikba csöppen, egészen a könyv meglepő végkifejletéig. 
Hogy ez leginkább a Családom és egyéb állatfajták újabb kori megfelelője? Mondhatnánk, fiatalkori önmagunkon nevetünk, vagy éppen azon, hogy mi is itt tartunk majd pár év múlva? 
Legyen akár férfi, akár nő a kedves olvasó bátran engedje át magát ennek a történetnek, és hagyja kiragadni magát azok közül, akik mindig mindent nagyon komolyan vesznek… 

Nem túlzás, ha azt mondom, már az első oldalon is szakadtam a röhögéstől. Ugyan tobzódtak benne a romantikus klisék, Kerstin Gier mégis olyan humorral körítette ezeket, hogy egyáltalán nem tűntek zavarónak. A kreatív Judith-tal, aki az egyetem kerüléséből már valóságos sportot űz, könnyű azonosulni, főleg, hogy a könyvben rengeteg olyan gonddal, problémával kell több-kevesebb sikerrel megküzdenie, amik mindennaposak, amikkel bármelyik lány találkozhat, és nagy valószínűséggel találkozni is fog. Egyébként imádtam a főszereplő gyakori kiakadásait, minden reakciója átérezhető, mégis egyedi és vicces volt.

A könyv első felében voltak kisebb hullámvölgyek, egyszer dögunalmas volt (de mindössze csak néhány oldalig), majd haláli vicces. Aztán ahogy haladtam előre, annál jobban beleéltem magam Judith hétköznapjaiba, nemcsak figyelemmel kísértem, de szinte részt is vettem olyan szituációkban, amik annyira kínosak, hogy más jók, és sokszor annyira groteszkek és hihetetlenek, hogy már hihetők.

Ami nagyon tetszett, hogy a történet igazából nem tartott sehonnan sehová. Ez így most elég furán hangozhat főleg, hogy pozitívumként írtam, de így van. Nem tudnám felosztani előkészítésre, bonyodalomra, kibontakozásra, tetőpontra és befejezésre. Olyan hatást kelt, mintha a sztori mindig is haladt volna, mi egy ponton bekapcsolódunk, nézzük egy kicsit, majd kiszállunk. Azért gondolom ezt zseniálisnak, mert így tényleg olyan életszerű lesz a cselekmény, hisz a való élet sem áll meg. Tegyük fel, a kedvenc könyvünk szereplői valóságosak, és ugyan megismerünk a történetükből egy részt, amit imádunk, óhatatlanul is elgondolkozunk, vajon mi történhetett velük az utolsó oldal után? Nem érezzük úgy mintha elvágták volna a dolgot? Az élet a leghosszabb szappanopera, mindig van egy új szál, mindig lehet folytatni. Kerstin Gier szerintem nagyon klasszul oldotta meg, ahogy a karakterek életéből kiemelt egy részletet, elénk tárta, de még sincs se az elejének olyan hangulata, mint valaminek a kezdete, se a végének, mint valaminek a befejezése. Egy egész folyamat volt, ami nem az első lapon kezdődött és nem is az utolsón ért véget. Ilyen szempontból kicsit befejezetlen, de hasonlít a való élethez.

Egyébként nem is gondolnánk, mennyire, ugyanis Kerstin Gier első regénye levelek tartalmából tevődik össze, amiket anno még maga az írónő írt egy Barbara nevű barátnőjének. Tehát az akkor még nem, illetve nem ilyen formában létező Férfiak és egyéb katasztrófák tulajdonképpen róla szólt, egészen addig, míg a saját, nem épp eseménydús mindennapjait elkezdte kissé kiszínezni, majd új szereplőket álmodott papírra, végül pedig 1996-ban megjelent a könyv.

***

Összefoglalva ez egy nagyon aranyos, humoros könyv, olyan egyszer olvasandó, tipikusan az a könyv, amivel egy borús napon (mint amilyen amúgy a mai is) szívesen kuckóznék be egy sarokba egy bögre forró csokival, hogy kicsit kikapcsoljam a külvilágot. Ajánlom azoknak, akik szeretik a romantikus regényeket, de még ne találták meg a saját álompasijukat…

„Véleményem szerint fontosabb vagyok, mint a kosárlabda, a vízilabda, vagy a röplabda, ő azonban jóval az asztalitenisz mögé sorolt be; ezzel az eredménnyel épp csak megelőzöm a műlovaglást.”

„- Boldog vagy, Susanna? – kérdeztem szomorúan.
- Sokkal jobban vagyok, mint korábban – felelte -, és mint te.
 Letörten csóváltam a fejem. Ó, Susanna!
- Tényleg, Judith – mondta komolyan -, neked is kívánok egy olyan férfit, mint Bruno.
Összerezzentem. Szóval idáig jutottunk! Susanna a nyakamra kívánja a pestist!”

„Az első szemeszter alatt ismertük meg egymást, amikor is meg kellett védenünk magunkat egy szektatagtoborzótól. Magányos, zavarodott elsőévesként az ember különösen könnyű prédája ennek a patkányfogófélének, amelyik édeskés mosollyal közeledik az elveszettnek látszó emberfia felé, mellé telepszik, és minden bevezető nélkül szónokolni kezd a felebaráti szeretetről meg a hitközösségről, mely rendszerint az áldozat ígéretével ér véget, miszerint megjelenik a következő összejövetelen. Nem tudom, mi történik, ha az ember tényleg elmegy, de annyi bizonyos, hogy elveszti az életkedvét, ha puszta udvariasságból, unalomból, vagy félelemből – néhányuk magas és erős – beszámol magáról a szektatoborzónak.”

„Ha az ember germanisztika tanulására adja a fejét, megtörténhet – mint például az én esetemben is -, hogy csak a beiratkozáskor értesül a sajnálatos tényről, miszerint ez a szak csak két további mellékszak felvételével járható. Mivel nincs idő eltöprengeni mely szakokat vegyük fel, előfordulhat, hogy a hallgató – a sürgetés által sarokba szorítva – a zenetudomány és a filozófia mellett dönt, s a továbbiakban nem tud örülni az életének.”

„- Építenénk vidéken egy házat, egy szép bungalót, mint a szüleimé – folytatta Kai-Uwe. – És nekünk is lenne egy kismadarunk. Mit szólnál hozzá?
Hát, mit is? Ha így folytatja, összetöri a saját szívét, rám nincs is szükség hozzá.”

„Ismét elérkezett az ideje a jelszó frissítésének”- állt a képernyőn. „Kérem, adjon meg egy új jelszót, majd nyomja meg az Enter gombot.” Gondolkoztam egy darabig, majd beírtam: „L-i-s-z-t-e-s”. „A jelszó érvénytelen.”  - állította a komputer. „Kérem, adjon meg egy új jelszót, majd nyomja meg az Enter gombot.” „J-u-d-i-t-h-„ – írtam, és megnyomtam az Entert. „A jelszó érvénytelen.”  Francba. Talán csak gyümölcsöt eszik. „e-p-e-r” Megint semmi. Lehet, hogy csak a-val kezdődő gyümölcsöt eszik, mint „a-n-a-n-á-s-z”. De ez sem működött.
Növekvő kétségbeeséssel próbáltam „R-ö-m-e-r”-rel, „h-o-l-l-a-n-d g-i-n”-nel és „s-z-a-r”-ral, a komputer azonban kérlelhetetlen maradt.
Végül a segítőkész Stefanie-hoz fordultam tanácsért.
- Ó, jelszóváltás – mondta vigyorogva. – Nem tudhatod, hogy csak ötbetűs, ékezet nélküli szavakat fogad el.
„f-r-a-n-c” – gépeltem következőként, s csodák csodájára a komputer végre beengedett.”

„- Nekem jobban tetszik egy sokoldalú, muzikális, sportos férfi, mint az, aki Picassót egy parfümnek tartja – felelte Bille ingerülten, Holgerre célozva.
- Még mindig jobb, ha valaki Picassót parfümnek tartja, mintha saját magát Picassónak – vágtam vissza.”

„- Te legalább utánanéztél már egy hozzád való férfinak? – fordult hozzám mama.
- Igen – feleltem őszintén. -, de nem találtam.”

A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, kukkantsatok be a többiekhez is! J

Könyvespolc

Molybirodalom 

Könyves boldogság 

Never Grow Up
Libellum

Blogprojekt#2 - I. Kerstin Gier

Emlékeztek még a Blogprojektre? Bízunk benne, hogy ti is élveztétek az augusztusit, mert mi nagyon! J Emlékeztetőül: a Blogprojekt annak a havonta frissülő rovatnak a roppant fantáziadús neve, amely során hat blogger, köztük én is, összefog, s közösen boncolgat egy témát. Bár a szeptember sokunknak megszázszorozta a tennivalóit, mégsem hagytuk magára a projektet, szeptemberi témánk keretében ezúttal híres írókkal foglalkozunk. Ha van kedvetek, tartsatok velünk ebben a hónapban is! A csapat tagjainak elérhetőségeit a poszt alatt találjátok meg.

Kerstin Gier

Az én alanyom nem más, mint a német írónő, Kerstin Gier, akinek neve hazánkban sem ismeretlen. Mindenki szeme, aki legalább egyszer volt már könyvtárban illetve könyvesboltban, elkerülhetetlenül is megakad a lenyűgöző borítójú Rubinvörösön, Zafírkéken vagy Smaragdzöldön, a Silber könyvekről nem is beszélve, s a többi ötletes című könyve (Halálom után felbontandó, A fiúk olyanok, mint a rágógumi, Anyák maffiája stb.) is arra késztet minket, érdeklődően nyúljunk a kötet után, hogy elolvassuk a hátulját. A már említett Időtlen szerelem trilógiát pedig külföldön már a mozivásznakon is élvezhetik a sorozat rajongói.

Kerstin Gier 1966-ban született Bergisch Gladbachban, Németországban, azzal a gyerekkori álommal, hogy belőle egyszer írónő lesz. Az érettségi után germanisztikára, zenészetre és anglisztikára is járt, ám végül üzleti pedagógiából és kommunikációs pszichológiából szerzett diplomát. Ezen az ágon elhelyezkedni azonban nem tudott, ezért titkárnőként és telefonosként dolgozott cégeknél, valamint anya-gyermek-kurzusokat tartott egy családsegítőnél.  28 évesen visszatért az írói terveihez – legnagyobb örömünkre! 1996-ban jelent meg a Férfiak és egyéb katasztrófák című regénye, amely nyomokban az írónő életéből is tartalma motívumokat. Azóta is ír, néhány könyve Sophie Berard és Jule Brand álnéven jelent meg, humoros történetei mind külföldön, mint itthon nagy népszerűségnek örvendenek.

Munkássága nem maradt díjazatlanul, 2005-ben uyganis a Booklover Conference keretein belül Kerstin átvehette a DeLiA 2005 díjat Wiesbaden-ben, a zsűri tagjai az Ein unmoralisches Sonderangebot (Felettébb tisztességtelen ajánlat) című művét választották az év regényének.

Megjelent művei: https://moly.hu/alkotok/kerstin-gier

Legközelebb megjelenő könyve: https://moly.hu/konyvek/kerstin-gier-wolkenschloss

Weboldala: http://www.kerstingier.com/

Én és Kerstin Gier

Őszintén szólva már fogalmam sincs, hogy találtam rá anno az Időtlen szerelemre, olyan rég volt már, hogy a történet sem teljesen kristálytiszta, csupán annyiban vagyok biztos, hogy a mi szerelmünk a sorozattal valóban időtlen. Bocs a béna szóviccért J…

Már olvastam:

Rubinvörös

Zafírkék

Smaragdzöld

Silber – Az álmok első könyve

A fiúk olyanok, mint a rágógumi

Férfiak és egyéb katasztrófák

Az írónő hamarosan megjelenő regénye

Ez a lista sajnos jóval kurtább, mint amilyen szeretném, hogy legyen. De pozitívum, hogy ezek közül viszont már az összes ott csücsül a polcomon a Silber 2-vel kiegészülve, amit szégyen gyalázat, de még mindig nem sikerült kiolvasnom, ami egyáltalán nem a történet hibája, mert az első részt majd’ felfaltam, olyan lendülettel és élvezettel olvastam, mint még kevés könyvet életemben! És ez Kerstin minden könyvére igaz, utánozhatatlan fantasykat alkot, humort csempész a legunalmasabb hétköznapba is, bármit is alkot, az garantáltan levesz a lábadról! Tipikusan az az író, akinek még a bevásárlólistáját is szívesen elolvasnám! J

Molyos kihívás Kerstin Gierhez kapcsolódóan, amire én is jelentkeztem: https://moly.hu/kihivasok/olvassuk-el-kerstin-gier-osszes-konyvet

***

A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, kukkantsatok be a többiekhez is! J

Könyvespolc

Molybirodalom 

Könyves boldogság 
Never Grow Up
Libellum

Bele lehet szeretni egy könyvbe? - On Sai: Apa randizhatok egy lovaggal?

Feladó: Egy abszolút szerelmes lány

Címzett: Mindenki, aki azt állítja az olvasás uncsi

Tárgy: ITT A TÖKÉLETES KÖNYV!! :O <3

Nyomás olvasni!!

műfaj: ifjúsági, romantikus, fantasy

kiadja: Könyvmolyképző Könyvkiadó

oldalszám: 376

értékelés a moly.hu-n: 91%

az én értékelésem: 5* csillag

borító: piros, fehér, kék, fekete – nem tudom, ez a kompozíció valahogy mindig bejön, de ezen a könyvön valami elképesztően gyönyörű!

karakter, akit imádtam: Kósza, Amon Dollond, Helmholtz

karakter, akit utáltam: meglepő, de nem volt ilyen, még a főgonosz is a szívemhez nőtt! :O

kedvenc jelenet: az első 50 oldalon még bírtam számolni, aztán elvesztettem a fonalat… J

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt. 

Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant. 

Bele lehet zúgni valaki állába? 

Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai. 

Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni. Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag? Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.

De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

Na, ilyenkor vagyok gondban. Mikor úgy érzem, milyen kár, hogy a pupillánk nem tud szívecske alakban tágulni, hogy nem elég bő ez a magyar nyelv arra, hogy kifejezzem, mennyire imádom, vagy mikor fogalmam sincs, melyik végén kezdjem el a kimerítő áradozást. Így ha valaki élőszóban véleményt kért tőlem a könyvről, az kb. úgy festett, hogy belesikítottam az arcába, és azt ismételgettem, hogy nagyon, nagyon, nagyon… Mást nem, csak ennyit. És akkor még csodálkozom, mikor anya közölte velem, hogy kezdi zavarni, hogy vigyorgok, pontosabban az, ahogyan…

Mia Anne és Kósza
forrás

Először is szögezzük le, hogy imádom Kószát, szerelmes vagyok belé a lábujjától kezdve a feje búbjáig, már intézkedtem is a házasságkötő ügyében, és ha lányunk lesz, Almának fogják hívni. Köszönöm a figyelmet.

A sztori három szemszögből ismerszik meg, Mia Anne, Kósza és Amon Dollond professzor szemszögéből. Komolyan, még maga az, hogy hogyan osztja fel a történetet a három szereplő szerint, is zseniális! Kósza lovag és Mia Anne két különböző világnak a dolgok menetéről mit sem sejtő képviselője, akikkel csak úgy megtörténnek a dolgok, Amon Dollond, Mia apja pedig velük párhuzamosan magyarázza meg a történtek tudományos hátterét, ami a hangzás ellenére egy cseppet sem unalmas, ugyanis a professzor úr mindig egy kicsit előttünk jár a dolgok felfogásában, mindig előrébb gondolkodik, ráadásul az ő körében is javából zajlanak az események. Amon karaktere különben is nagyon tetszett, a jellemváltozását csodás fokozatossággal vezeti végig, nincsenek hirtelen és érthetetlen személyiségi kanyarok… nem vagyok biztos abban, hogy létezik ilyen kifejezés… hasonlóan Kyle Hamiltonhoz (max. annyi eltéréssel, hogy ez a könyv SOKKAL JOBB), az ő gondolatai és érzései sem egy csapásra változnak meg, úgy alakul át, hogy közben mégis önmaga marad. A legeslegkedvencebb szereplőm!!!

Van egy jelenet, amikor „11:47-kor a laborban elszabadult a pokol”. Ez a rész rám különösen nagy hatással volt, nincsenek szavak arra, amit átéltem, egyszerre volt mind a stílus, mind az események nyersek és szenvedélyesek, kaotikusak és rendezettek. Az egy filmbe illő jelenet…

On Sai ezzel a regénnyel teljesen belopta magát a szívembe. Olyan lezserül fogalmazott meg mély gondolatokat, hogy csak néztem, és nem hittem el, hogy valaki ennyire jól írhat. Kellő mennyiségben rakott bele, humort, izgalmat, mágikus elemeket, rejtélyt és romantikát. Állandóan vigyorogtam rajta és össze-vissza ölelgettem a könyvet, a legváratlanabb időpontokban nevettem fel rajta, (sőt, még egy olyan ismerősömet is letámadtam a lelkesedésemmel, akivel nemhogy jóban nem vagyunk, de khm… á, egy kicsit se ajánlotta, hogy nézessem meg magam…). Így mondja ezután nekem bárki is, hogy kishazánkban nincsen jó fantasy könyv! Mondjuk, ez tényleg nem egy jó könyv volt…. Ugyanis EZ A TÖKÉLETES KÖNYV! Amit az első oldaltól az utolsóig imádsz! Amivel nem bírsz betelni! Ami miatt majdnem elbőgöd magad, hogy vissza kell vinned a könyvtárba (hüpp-hüpp…)! Ami arra ösztönöz, hogy azonnal, hagyd ott azt a „szánalmas és primitív Földet” Bah mester szavaival élve, és nyomban átálmodd magad abba a másik világba!

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, de tényleg, fiúknak, lányoknak, könyvmolyoknak, olvasni nem szeretőknek, analfabétáknak, süketnémáknak, az egész világnak, akár áll diófa a kertetekben, akár nem! Mert nekünk áll… és azóta kicsit félek elaludni! :D

„Igen, Budapest lenyűgöző város, ezek a magyarok úgy sétálnak a műemlékek között, minta a Mekibe ugranának le.”

„- Csak óvatosan – szól rájuk Elán, amikor a férfiak körbefogták. Hatalmas tenyerével akkorát csapott Kósza vállára, hogy majdnem összeesett tőle. – Még elég gyenge, vigyázzatok rá.”

„ – Mi ilyen vicces? – kérdezte bosszúsan a lovag.
- Te.”

„- Nem gyanús egy kis nép, ami megérkezik Európa szívébe, és egyedi harci módszerével rettegésben tartja a fejlettebb országokat? Majd látszólag megnyugszik, de sosem fogadja el sem a kor uralkodóit, sem a pápa fennhatóságát.”

„- … Bonyolultnak hangzik, tudom.
- Nem. Ez logikus, valószínűleg olyan a Fal, mint egy szemipermeábilis hártya a nyomáskülönbség esetén, amin át diffundálnak a legkisebb részecskék, de a nagyokat nem engedi át. – Amon bólogatott. – Világos.
- Ööö… izé…”

„- Csak van valami gondolata. Pont magának ne lenne? – erősködött Moon tábornok.
- Én agyakkal dolgozom. Ha rákos a szövet, kivágom, és nem faggatom a tumort, akarja-e. Nem érdeklenek a jogai. De biztos élni szeretni, hisz mindenki élni akar.”

„Amon végre rájött, miért nem kedveli a fickót: a fiatal nyelvész saját magára emlékeztette. Mindketten úgy tesznek, mintha részei lennének az emberi társadalomnak, de ez egy hazugság. Igazi kívülállók, akiket nem nyomaszt a világvége, sőt izgalmasnak találják. Mások az életükért küzdenek, de ők ketten csak játszanak.
Kérdés, mivel?”

- Ej, tizenhét éves vagy, és még csak egyszer mentetted meg a világot? Pocsék életed van, testvér.”

- Néha azt kívánom, bárcsak értenél, bárcsak tudnád, mi a félelem, Milyen aggódni a szeretteidért, vagy örülni, csak mert látod őket. – Nem nézett rá, az ujjait pucolta, nyugtalan mozdulattal dörzsölve a körömágyakat. – Te vagy a legjobb barátom, de hiába vagy zseni, a világ felét nem ismered, az igazán fontos dolgok rejtve maradnak előtted. ÉS ez rohadt nehéz nekem…”

„- Egy null az evulóciónak.”

„Amon meglepve tapasztalta, hogy él. Ez nem szerepelt a tervei között, így egy pillanatig nem tudott mihez kezdeni a helyzettel.”

„- Mi ez a menekülési mánia mindenkinél? – Az apjának azért rosszul eshettek a szavai, mert nagy levegőt vett, és fegyelmezte magát. Már csak fele hangerővel folytatta a nevelést. - Különben is, attól, hogy világvége van, még nem üvöltözhetsz velem.”

„Minden rendes háborút sült báránnyal kell kezdeni.”

„- Tudja, először csak át akartam törni a Falat, és visszajutni a világomba. Ötezer év után egy felettébb furcsa helyen ébredtem. És senki nem emlékszik rám! Nem vagyok benne a Pantheonban, sőt a Percy Jackson kötetekben sem! Tudja, milyen érzés ez a mellőzöttség?”

„- Nahát, a szavába vághatsz egy varázslónak? – kérdezte ingerülten Mia Anne. – Mi az, kitört nálatok a demokrácia?
- Nem tudom, mi az a demokrácia, de a hangsúlyodból ítélve valamik sértés!”

„- Hiányzott a meztelen mellkasom? Hát, igen, üres az életed.
- Löktek már le tetőről? – érdeklődött vészjóslóan Mia Anne.”

Moony Witcher: Morga, a szél mágusa (Morga, a szél mágusa 1.)

Lógok még jó néhány régebbi olvasásommal, de erről itt mindenképp ki akartam beszélni magamat.

műfaj: ifjúsági, disztópia

kiadja: Könyvmolyképző Könyvkiadó

oldalszám: 416

értékelés a moly.hu-n: 76%

az én értékelésem: 1 csillag

borító: nem tetszik, szörnyű

karakter, akit imádtam/utáltam: -        

kedvenc jelenet: -

Emiós bolygó, az 500. esztendőben. Morga egy 12 éves, feketehajú, kék szemű, lila szeplős kislány. A Fehér Papnő mágikus tanításainak köszönhetően, Morga képes a felhők és a csillagok állásából olvasni, a szél illatából tudja merre kell menni, esővizet iszik, hogy megtisztítsa gondolatait és hallgatja a csendet, hogy felfedezze az energiák erejét. A három hold bolygóján ő az egyetlen Tökéletlen, mert emberi DNS-t hordoz magában, mely a Fharok Birodalmi Törvénye szerint tiltott, ugyanis a Fharok kitörölték a lakosságból az érzések, érzelmek emlékét. De ha Morga a Tökéletlen, akiről az ősi prófécia szól, akkor ő a Birodalmi Törvény legnagyobb ellensége, és Emiós népének egyetlen reménysége, akik már oly hosszú ideje elfelejtették a szerelmet, a szabadságot és földi életük eredetét.

Hát, hol is kezdjem? Nagyon nem tetszett, pedig szeretem a disztópiákat, egyébként pedig 396. oldalon „Az Emiós bolygó” című ismertetővel. Ennek a résznek a környékére folyamatosan vissza kell térni, hogy megértsünk olyan idegen szavakat, amik szerintem merőben feleslegesek voltak, és amiket a könyv sehol máshol nem magyaráz (meg néha itt se).

Moony W. szerint kevesebb, mint 3 év múlva meghalunk. Gondoltam, jobb, ha szólok. A könyv ezután 500 évvel játszódik, egy olyan bolygón, ami nagyjából hasonlít a Földhöz: egy nap 24 óra, egy év 365 nap, de három hold van az égen, háromféle évszak létezik, amelyek évi tízszer váltják egymást. Az emberek szigorú hierarchiában élnek különféle kategóriákban, a gyerekek egy program alapján születnek, elvileg érzések nélkül. Érezni úgy nagy általánosságban véve is tilos! Az Ezer Túlélőt, akit a Földről Emiósra telepítettek, egy szektaféle alkimista közösség, a fharok irányítják, akik a hiedelem szerint örökéletűek, de ez valójában csak ádáz diktatúrájuk álcája. Hatalmukat pedig csak a próféciában (amiről csak nagyon kevés derül ki, olyanokra sem kapunk választ, hogy pontosan mi az, honnan jött, ki jósolta, miért, stb.) említett Tökéletlen tudja megdönteni.

Maga az egész regénynek a kezdete… hát, érdekes volt. Ahhoz képest, hogy Morga, a Tökéletlen elméletileg óriási titkok között nőtt fel, a Papnő már az első kérdésére vígan kitálal, ami felvetette bennem a kérdést, volt-e itt egyáltalán titkolózás, vagy Morga csak elképzelte magának. És igazából az egész könyvön ez a fajta hiteltelenség megy végig, mert hiába írják le azt, hogy ez ilyen fontos, meg nagyon függ tőle a világ sorsa, és a többi és a többi, ha egyszer mintha mindenkinek célja lenne, hogy minél hangosabban kikiáltsa a nagyvilágba.

A főszereplőnk, Morga fiatal kora ellenére nagyon szenvedélyes. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért nagyon gyerekként kezelik. Végig azt éreztem, hogy a felnőttek igazából tesznek a kislányra, azon túl persze, hogy folyton mondogatják, ő a Szél Mágusa, akiről a prófécia szól. Pedig a lány sokkal érettebben viselkedik, mint az átlag tizenkét évesek, azonnal átlátja a helyzeteket, nem értetlenkedik, teszi, amit tennie kell. Vagy legalábbis szerinte, mert mindezzel akkora ellentmondást alkot az, hogy ellenállhatatlan vágyat érez, hogy az óriási titkot, hogy ki is ő, meg mi a feladata úton-útfélen mindenkinek hangoztassa, majd miután mindent szép sorjában elregélt, közli, hogy most többet nem mondhat. Hát, ja, mert már nincs is mit!! Az igaz, hogy akiket beavat, történetesen épp megbízhatónak bizonyulnak, de mi lett volna, ha mégsem? Ebbe senki nem gondolt bele?

Szintén nem tetszett, hogy teljesen random, véletlenszerűen követték egymást az események. Morga nem aggódik a prófécia, meg a világuralom megdöntésének veszélyei miatt, holott gőze sincs, pontosan mit is kéne tennie, de nem is töri magát azon, hogy kitaláljon egy tervet vagy akár csak elgondolkodjon egy kis ötletfoszlányon. Hibát, hibára halmoz, de ő a Szél Mágusa. Ezt ügyesen tudja mondogatni, de szerintem ennél egy kicsit többre lenne szükség a gonosz legyőzése végett.

Apropó, gonosz! Megint jövök a karakteres mániámmal, hogy mennyire agyon tudja vágni a legjobb cselekményt is egy kidolgozatlan főszereplő vagy főgonosz. Nem mintha itt lett volna akármelyik is. Okrad annyira komikusan tehetetlen a megjövendölt kiskamasz Morga ellen, hogy egyszerűen nem lehet rettegni tőle. Könyörgök, Morga annyira szerencsétlen, hogy csupán két percbe telne végleg eltávolítani! Hahó, Okrad reagálj valami használhatót is!

Tehát, se epikus küzdelem, se lebilincselő karakterek, se logikus gondolatmenetek, mi van akkor tulajdonképpen ebben a könyvben? Semmmmi  Van benne egy romantikus szál. Hú, máris jobban hangzik nem igaz? Elvégre egy könnyed kis románc bármit képes feldobni… Nem! Itt ez sem sikerült. Összefoglalva annyi történt, hogy meglátták egymást, és egymásba szerettek összejöttek, és érzelgősebbnél érzelgősebb kliséktől csöpögve imádják egymást. Kettejük közözz nincs semmi személyes, csak ez a nyáltenger, amitől egy annyira rózsaszínben tündöklő, mégis lélektelen kapcsolatot kapunk, aminél én már úgy voltam, hogy most akkor beásom magam a föld alá, és csendben regenerálódok egy kicsit, mondjuk úgy tíz évet! Az én ízlésemnek ez túl nyálas volt, ezek a kacifántosan megfogalmazott gondolatok a szerelemről meg miegymásról úgy lenyomtak mindenféle történést a könyvben, amiből eddig se volt túl sok, hogy egy idő után azon kaptam magam, hogy csak állunk egy helyben, és nem haladunk sehová. Értem én a könyv üzenetét. A szeretet mindent legyőz. Hát, engem is sikerült. Megyek a föld alá.

***

RÖVIDEN: Talán hiba volt ifjúsági könyvet választani, mert valamiért végig azt éreztem, én ebből már kinőttem. A szereplők nem az én korosztályom volt, ami önmagában még nem lenne baj, de az életkoruk és a viselkedésük szerintem egyáltalán nem passzolt. Morga annak ellenére, hogy tizenkét éves, olyan szónoklatba illő szóvirágokat fogalmaz meg, ami - számomra legalábbis - hihetetlenül hangzik egy kiskamasz szájából. De a kedvenceim még mindig azok, mikor a lánynak el kell rejtőznie és csendben lapulnia, elkezd magában beszélni, olyan egyértelmű dolgokat megállapítva, amit már ennek előtte is vagy ötször megtett, majd megjelenik a "kiáltott fel". Istenem, ha egyszer rejtőzködik, minek kiabál?? Valaki szóljon a kislánynak, hogy ez a két cselekvés nem fér meg egymás mellett, ha az ember épp nem akar lebukni.

A világ, amelyet felépített, szerintem teljesen abszurd, az érzelmek eltörlésére nem lehet alapozni egy egész bolygó új társadalmát és rendszerét. (És ugye mindez elviekben 3 év múlva lenne esedékes, szóval lehet készülni a világvégére :D )Mivel a könyv üzenete az, hogy a szeretet mindennél erősebb, s mindenkiben ott lakozik, elkerülhetetlen, hogy helyenként érzelgős legyen a sztori. Ez rendben is lenne, hisz ez egy időtálló mondanivaló. De itt valami akkora nyáltenger volt, ami 95-5% arányban elnyomta a cselekményt, az események ellaposodtak, majd mintha semennyire sem haladtak volna. Két szóba sűrítve: nem tetszett. Jól indult, de hamar beleuntam, és onnantól kezdve már csak szenvedtem, hogy érjünk már a végére!

„ – Rettenetesen sajnálom a prioszok elvesztését – mondta a kislány Horp és Drima felé fordulva. – Ahhoz, hogy megértsük az élet fontos dolgait, igen gyakran el kell viselnünk a fájdalmat és a vereséget. Rettenetes megpróbáltatás látni, hogy azok az állatok, akikhez kötődtetek, elpusztulnak. Megértem a fájdalmatokat. Talán még időre lesz szükségetek, de ha velem tartotok, az a sorsotok, hogy küzdjetek és visszaszerezzétek az eltörtöl szeretetet. Nem tudom, mi fog történni, nem tudom, hogy a Szél Mágiája le tudja-e győzni a fharok hamisságát. De a prófécia kezd megvalósulni, és kérlek benneteket, higgyetek benne!”

Ez tök aranyos, tényleg! De képzeljétek el ugyanezt több mint 400 oldalon át…

M. Leighton: Down to You - Rajtad áll;Rajtam áll (Rossz fiúk 1.-2.)

Tegnap rám jött a Nagy Érzelmi Instabilitás. Megfigyeltem, hogy havonta egyszer-kétszer omlik össze az érzelmi-értelmi szintem, valamint annak a közvéleménynek a tényszerűsége, hogy normális vagyok… Ilyenkor vagy nagyon bepörgök, és a talaj fölött lebegek harminc méterrel, vagy órákat töltök a hátamon fekve álmodozással, vagy minden ok nélkül eszembe jut minden rossz, ami valaha történt velem, és álomba sírom magam, vagy minden vágyam, hogy valami bajt keverjek, vagy csak előadom a flegmát és nem érdekel semmi. Az első kettőt meg az utolsót leszámítva gyűlölöm őket, sőt még ezeket a kivételeket is, mert két ugyanolyan még egyszer sem követte egymást, ha ma hopp, akkor legközelebb kopp! Nem tudom, hogy ez csak velem van-e így, vagy veletek is előfordult már, hogy megbolondultak a hormonjaitok, mindenesetre ez ugyanúgy a részem, mint az, hogy minden gond nélkül simogatok meg kígyót, de a világért se nyúlnék hozzá a vattához, gombhoz vagy fonalhoz. De tiszteljük egymás agybajait, és ne ítéljünk el senkit és semmit!

A rövid közösségnevelés után pedig nézzük is a könyvet!

műfaj: erotikus, romantikus

kiadja: Könyvmolyképző Könyvkiadó

oldalszám: 264

értékelés a moly.hu-n: 83%

az én értékelésem: 3,5 csillag

borító: hú… hát nagyon forró, az biztos ;)

karakter, akit imádtam: -

karakter, akik robbantak volna fel: a maffia tagjai, akikkel kapcsolatban majdnem elindult volna még egy szál, de aztán mégsem… majd mégis…?

kedvenc jelenet: kiírtam őket, a bejegyzés végén megtalálhatók J

Egy lány. Egy ikerpár. Egy furcsa háromszög.

Amikor a főiskolás Olivia Townsend hazautazik, hogy segítsen édesapjának a munkájában, még nem is tudja elképzelni, micsoda bonyodalmakba keveredik majd. Cash és Nash Davenport, a két ikerfivér nagyon sokban különbözik egymástól, de egy dolog közös bennük: mindketten őrülten vágynak Oliviára.

Cash veszélyes és ellenállhatatlanul vonzó, igazi rosszfiú, akinek a csókjai elfeledtetik Oliviával, hogy a tűzzel játszik. Nash sikeres, megbízható, és szenvedélyes… és foglalt. De egyetlen, lágy érintése elfeledteti Oliviával, hogy máshoz tartozik.

Ám Oliviára nagy meglepetés vár. A két fivérnek van egy titka, ami elől a lány jobban tenné, ha elmenekülne. Gyorsan és messzire… amíg nem késő.

Érzéki játék, három játékossal…
Vajon hogyan végződik a játszma?

Szóval jött ez az Érzelmi Bigyó, úgy tűnik most éppen az álmodozás volt a soros. A lényeg, hogy elfogott a vágy, hogy valami nagyon romantikus, nyálas, szexi, stb. könyvet olvassak, és mivel súlyos Könyvmolyképző-fétisem van, egyenes út vezetett a Rubin Pöttyös könyvekhez, úgyhogy random kiválasztottam egyet, bekuckóztam a takaróm alá a kiújuló náthámmal meg egy csomag zsebivel. Izgatott voltam, mert a Callie és Kayden 1-2-őn kívül még nem olvastam ebből a válogatásból. Alapvetően nem ez a műfaj a kedvencem (vagy csak még nem találtam meg a Rubin Nagy Ő-t), de levegőváltozásként mindenképp jót tett! J

Nagyon rövid idő alatt olvastam ki (5 óra 20 percnyi megállás nélküli olvasás ^.^), ez szerintem még nálam is valami rekord, pedig gyorsabban olvasok, mint az átlag. Igazából minden benne volt, amire számítottam vele kapcsolatban: a szereplők azonnal elkezdik egymást hajkurászni, bővelkedett forró pillanatokban, és pocsék lett a szerelmi háromszög (Az valahogy mindig az. Eddig egyedül a Pokoli szerkezetekben tetszett). A karakterek nem igazán kerültek közel hozzám, leszámítva annyit, hogy a főszereplő, Olivia külsőre és belsőre is hasonlít egy kicsit rám, gondolok itt a sötét hajra és a „talán zöld szemre” (mert igen, én nem tudom, hogy milyen színű a szemem, leginkább arra hasonlít, amikor valami sűrű, zöld étel az anyagcsere végső stádiumába… mindegy, erre nem igazán hinném, hogy van külön színmegnevezés), és arra, hogy idegenekkel, akikről tudom, hogy valószínűleg nem lesz hosszú távú az ismeretség, sokkal könnyebben ismerkedek. Ja, és itt van ez a mondata, rögtön az elején:

„Rádöbbenek, hogy nem nézi ki belőlem. Senki nem nézi ki belőlem. Na, akkor már csak azért is!”

Na, ez pl. teljesen én vagyok! Szóval Oliviát kedveltem, de azért voltak érdekes pillanatai, amiket nem igazán értettem, vagy egyszerűen csak untam. Cash részei dettó, mindketten sokszor ismételgették ugyanazokat a dolgokat, aminek túlzásba vitele engem könyvlapokon és a valóságban is egyaránt előbb-utóbb az őrületbe tud kergetni.

Viszont! Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy én ezt végig fogom olvasni (lásd: Érzelmi Inga)! És szerintem jól is tettem, mert kb. a regény háromnegyedénél van egy akkora csavar, amire egyáltalán nem számítottam, és ami elindíthatott volna egy igazán izgalmas eseménysort. Aztán ez az egész leült, és a könyv végéig úgy tűnt, már nem is kerül ismét szóba, de az utolsó oldalon mégis található egy előreutalás a folytatásra. Emiatt fogom mindenképp elolvasni majd a második részt!

Amúgy lenne egy kérdésem: Olivia, mégis honnan vetted azt, hogy Cash született rosszfiú??

***

„- Ha bármire szükséged van, hívjál. Mindig nálam van a mobilom – mondja.
- Honnan van meg a számom?
- Egy Nash nevezetű seggfejtől.
- Seggfej?!
- Az. Seggfej. Szerinted talán nem az?
Kínomban nevetek.
- Hát, szerintem… nem seggfej, Hozzám mindig nagyon rendes.
- Naná. Mert gyönyörű vagy. Van olyan pasi, aki nem kedves hozzád.
- Bőven.
- Azok is mind seggfejek – piszkálódik Cash.
- Mindannyian?
- Aha.
- Ma mindenki seggfej neked?
- Aha – ismétli. – A mai kedvenc trágárságom.”

„- De hát… a szabályod, hogy nem élsz társasági életet az alkalmazottaiddal… - emlékeztettem halkan.
- Veled kivételt teszek – mondja, és végtelenül lassan, centinként egyre közelebb ér az arca az enyémhez.
- A szabály az szabály…
- Érted megszegném… - suttogja.
- Azt nem szabad – mondom, és elakad a lélegzetem.
- Rendben, akkor ki vagy rúgva – mondja és a szája a számhoz ér.”

„- Liv, komolyan, abban a szar ócskavasban életveszélynek teszed ki magadat. Egyetlen kocsinak sem lenne szabad ennyiszer ledöglenie. Nincs véletlenül Münchausen by Proxy-szindrómád?
- Münchausen… by Proxy… szindrómám?
- Olyan, hogy a családtagjaidat bántalmazod, például megmérgezel valakit a pereputtyból, hogy mások jobban figyeljenek rád.
- Igen, tudom, mi az, csak meglep, hogy te is.
- Most láttam egy adást a Discovery-n.
- Te a Discovery Channelt nézed?
- Azt hát.
- De miért?
- Elvesztettem a távirányítót.”

„Tudom, mit érez. Értem. Érzem. És viszonzom.”

UPDATE - 2017.11.03. 18:48

És akkor a második rész...

műfaj: erotikus, romantikus

kiadja: Könyvmolyképző Könyvkiadó

oldalszám: 256

értékelés a moly.hu-n: 83%

az én értékelésem: 2 csillag

karakter, akit imádtam: -

kedvenc jelenet: -

Olivia végre megtalálta az Igazit. Cash minden, amire-akire valaha is vágyott. Kiszámíthatatlan rosszfiú, de Olivia kedvéért felhagy zűrös életével, és hagyja magát megszelídíteni. Mert Olivia az a nő, aki elfogadja őt úgy, ahogy van. 

Ám a múlt árnyéka kísérteni kezd. Valami van Cash birtokában, amit sötét bűnözők akarnak megszerezni. Mindenáron. És ha Cash nem adja, hát elveszik tőle azt, ami a legdrágább kincse. 
Olivia mindig tudta, hogy ha beleszeret Cash-be, pórul járhat. De hogy ennyi veszélynek tenné ki magát, azt nem is sejtette. Most rá kell bíznia az életét a férfira… és Olivia az életét könnyebben bízza rá, mint a szívét.

Hát, most mint mondjak? Tényleg tök cukik együtt meg minden, és aranyosan képesek fejezeteken keresztül lelkizni, na meg a leglogikátlanabb pillanatokban beindulni, de egy külön bejegyzést nem áldozok rájuk, inkább idetoldom kiegészítésként. Nos…

Először spoileresen szerettem volna írni a második részről, de meggondoltam magam. Szóval, mint írtam, egy új cselekményszál teljesen felcsigázott a Rajtad áll végén, emiatt kezdtem bele ebbe a részbe is. És, bár nem tökéletesen és jó pár hiányossággal meg lett oldva a sztorinak az ilyen vonala is, de lehet, hogy inkább nem kellett volna.

Klisék. Hatalmas, bődületes, vakító klisék. Romantikusak és bűnügyiek egyaránt. Az elsőben otthon vagyok, a másodikban kevésbé, de akkor is, lapos volt, unalmas, és kb. többezerszer ismételt volt mindaz, ami itt elő lett adva! Az Érzelmi vírusveszélyre emlékeztetett, és nem, ez nem jelent jót, sőt, azt jelenti, hogy legfeljebb kínomban röhögtem rajta, azt ennyi. Mindazonáltal úgy éreztem, minden esetben ez lenne a maximum, amit egy ilyen szinten romantikus regényből ki lehetett hozni. Ez a szál egyszerűen nem illett bele.

Kinek ajánlom? Ha tetszett az első rész, akkor ez is tetszeni fog. Ha bírod a romantikus megmentős és szabadítós sztorikat, ez a te könyved! Ha nem… akkor nem :/

„- Hát, asszem, talán hazavihetném, ha már úgyis egyszerre végzünk.
- Na persze, mert az olyan jó lesz neki – jegyeztem meg cinikusan.
- Miért ne? Tudok ám kedves is lenni.
- Igen, tudsz, de nem szoktál.”