Vissza oda, amit Nem Nevezünk Nevén - I. Én és a suli

Ah, a suli… Mindenki máshogy viszonyul hozzá, annak ellenére, hogy a globális reakció az oktatási intézményekre a NEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Pontosan így – beletörődő elhalással a végén. A végzete elől senki se menekülhet, muha-ha…

De azért valljuk be, nem olyan nagy katasztrófa ez. A mi kis humanoid, kétlábú és minden tekintetben mulandó társadalmunk tagjai leginkább a hangyákhoz hasonlíthatók. Ha belegondoltok, az ember folyamatosan csinál valamit, még nyáron/szabadság alatt is dolgozik, csak épp akkor a hobbijai kötik le, nem pedig a házi/munkahelyi feladatok. Ahogy a mondás tartja: az aktív pihenés a legjobb!

Ám mindenre rá lehet unni. Különböző, hogy kinek, miből, mikor lesz elege, de egyszer még az „aktív semmittevők” is rádöbbennek, hogy hé, nem kéne már valami mást csinálni? Ja, a sulivárás legfelismerhetőbb tünete, hogy a kis humanoid, kétlábú és minden tekintetben mulandó egyén minden mást is mulandónak kezd el látni maga körül, nem találja a helyét, egyszerűen már nem kötik le azok, amik eddig majd három hónapig hű társai voltak a hirtelen meghétszereződött szabadidőben. Aggodalomra semmi ok, ez csak azt jelenti, hogy itt az ideje a szeptembernek!

#1 Back to school TAG

A Vissza oda, amit Nem Nevezünk Nevén-bejegyzéssorozat 1. részében azt kísérlem meg fevázolni előttetek (meg amúgy magam előtt is), hogyan is viszonyulok a nyár véget értéhez. Kész vagytok? MEHET!

1. Szereted az iskolát?

Bármily kiábrándítóan hangzik is – eddig, gondolom, azt hittétek, hogy normális vagyok – igen. Van egy feelingje. Bár a válasz inkább úgy hangzik, hogy szeretem az iskolába járást, magáról a mostani épületről meg az iskoláról inkább nem nyilatkoznék – nem titok, hogy én sokkal jobban éreztem magam a volt sulimban. L

2. Mi az, ami miatt izgatott/ideges vagy?

Ki lesz az új rajztanárunk? Rajta kívül még hány pedagógus fog leadni minket, amiért kiakasztottuk? Ki fog ismételten – egy gyönyörű éves kihagyás után – rémisztgetni a biológiával? Tényleg lesz osztálytársunk, vagy ez az üzenet is csak annyi információértéket hordoz magában, mint az eddigi összes másik az osztálycsoportunkban?

Ok, nem leszek ilyen negatív, hisz a bejegyzés lényege az lenne, hogy éljen az ősz, vagy mi! Lesz egy történelmi kirándulás Szlovéniában és Olaszországban, amit già aspetto molto! Végre beszélhetek olaszul! J

3. Milyen tantárgyaid lesznek?

Idén? MINDENFÉLE! Tavaly még nem, de idén vége lesz a szép bioszmentes szabadságnak, de miéééért?

4. Mi a kedvenc tantárgyad?

Sosem, legalábbis pár éve még nem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de a tesi. A gimi előtt a matek volt, de most már ott tartok, hogy a számok tudományának óráin egyfajta világvégepánik vesz rajtam erőt, mivel azon kevesek közé tartozok, akit a tanárunk szeret. Kérdezhetnétek, hol itt a baj? Hát, akkor a tanárnő még nem mosolygott rátok… Meg hát elég kellemetlen, ha 1 kilométeres körzetben érződik, hogy kivételeznek veled.

5. Mi a legkevésbé kedvelt tantárgyad?

Hé, ez a teszt tök logikus! Mármint ahogy követik egymást a kérdések.

A biosz és a földrajz. Ez az a kettő, amit csak órákon át tartó küzdelem árán vagyok képes beleverni a buksimba. Ó, és ti is biztosan tanultatok már embertant. Hát, én is! Mikor a szemről volt szó, akkor könnyeztem, mikor az idegrendszerről, kis híján lebénultam a fáradtságtól, ha az emésztő szervekről, erősen kellett volna egy zacskó… Igen, azt hiszem, mindenem, amiről tanultunk, hasonlóképpen, fokozottan figyelt az órán…

6. Tippek, hogyan élj túl egy unalmas órát:

·        Tanulj dolgozatra, készítsd el a leckéd, hogy ne maradjon otthonra.

·        Olvass a pad alatt! J

·        Firkálj tele MINDENT, hidd el, akár még jól is jöhet az otthoni ismétlésnél, meg a számonkérésnél, ha pl. egy évszám mellé odabiggyesztesz egy kiskacsát – garantáltan megjegyzed.

7. Hányadik osztályos voltál, amikor először használtál sminket?

Öööö… miért van itt szükségszerűen ez a kérdés?? (jól látjátok, nem olvastam végig a kérdéssort, csak úgy nekiestem).

Először 11 évesen voltam kisminkelve egy táncfellépés alkalmából (tehát elég korán), ami akkor persze nekem is nagyon izginek tűnt, de így utólag nem sok értelmét láttam, mert még a legelső sorban ülők se láttak belőle semmit. Azóta egyébként már nem táncolok, hétköznapokon pedig sosem viselek sminket, leszámítva a különleges alkalmakat, mint például hegedűfellépés vagy színház, de ez is kb. úgy néz ki, hogy a kezembe veszem azokat az izéket, amik nagyjának a nevét se ismerem, és elkezdek kísérletezni, aztán az egészet lemosom, annyira béna lett, belemosolygok a tükörbe, és ennyi. Az összes, amit be merek vállalni, egy nagyjából 4-5 milliméteres fekete csík az orrtól távolabbi szemsarkaimtól kiindulva (nem húzok teljes csíkot a szemhéjam mentén, mert hála a sűrű szempilláknak, ez szükségtelen… mondjuk leszokhatnának arról, hogy mindig a legrosszabb pillanatokban mennek bele a szemembe, mármint a szempillák), viszont ez is csak akkor, ha nagyon bal lábbal kelek fel, olyan hangulatban, hogy bármikor robbanhatok, mert ez a szöszmötölés elképesztően le tud nyugtatni, de ez is ritkaszámba megy, és sokszor ennek is a gyors eltávolítás a sorsa.

Viszont akkor se vágom a kérdés e keretek közé való behelyezésének miértjét. Ez is elvárás lenne a korosztályunkkal szemben…?

8. Hol szereted megvásárolni a sulis cuccokat?

Tesco, vagy bármilyen más nagyobb üzletház. A kis mezei papír-írószer kereskedések nem a szívem csücskei, mert mindent sokkal drágábban kapni, mikor az iskolakezdés egyébként is egy gigantikus kiadás.

9. Mi az a 3 nem sminkcucc, amit magadnál kell tartani a hátizsákodban?

Nem tud leszállni erről a sminkelésről… Lehet, hogy ez a tag kifejezetten az iskoláskorú divat- és sminktanácsadó lányokat hivatott megcélozni, akkor viszont elég rossz helyen jár… Én az ilyenekhez nem értek, sőt, szerintem ehhez valami született tehetség kell, ami vetekszik a lehetetlenségfaktorral!

Egyébként pedig toll, víz, és KÖNYV *.*! Ezek nélkül nem megyek sehova J.

10. Hogyan tudsz egyensúlyt tartani a barátok, a család, az iskola és az internetes életed között?

Na, ez már egy olyan dolog, ami tényleg megérdemli az odafigyelést. Iskola alatt a fent nevezettek közül leginkább a családot hajlamosabbak elhanyagolni, vagy ne adj isten, magát az iskolát. Hát, én meg pont a másik kettőt. Nincs túl nagy társasági igényem, sőt, szükségem van naponta kábé egy órára, amikor egyedül lehetek. Mivel a barátaimmal nem egy városban élünk, hét közben sulin kívül nem találkozunk, a szünetekben – meg néha órák alatt – szoktunk beszélgetni, illetve otthon csetelni. De mivel a tanulás plusz egyéb programok elég sok szabadidőt felemésztenek, azzal az eggyel, akivel nemcsak egy városban, de egy utcában lakunk, sőt a családfánknak is van egy közös ága, sem igazán tudok közös programokat szervezni a reggeli és a délutáni kómás vonatzötykölődésen kívül L. Ezen idén változtatni szeretnék.

***

Hát, azt leszámítva, hogy kicsit zabos lettem a sminkelésnél, voltak itt hasznos kérdések. És igaz, vár rám egy-két negatív dolog (wáá, biológia!), de összességében én mégiscsak várom, hogy beinduljon a tanítás, arról nem is beszélve, hogy hamarosan lehullanak a levelek, minden gyönyörű lesz, és végre nem fogunk megsülni! Szeretem az őszt, csakúgy, mint a telet, ez a két kedvenc évszakom. J
Ti hogy érzitek magatokat, így egy nappal elseje előtt? Várakozás, iszonyodás, vagy egy vállvonással elintézitek, hogy mindent túl lehet élni?

Blogprojekt#1 - III. Ki a kedvenc pár???

E havi utolsó bejegyzés a Blogprojekt keretében, egyben számomra a legnehezebb döntés: ki a kedvenc könyves szerelmespárod? Na, ha a fiúknál világvége hangulatot éreztem, akkor most nem is tudom, mit szóljak! Hosszas tépelődés volt ez is, először senki se jutott eszembe, aztán hirtelen megrohantak az ötletek, de nem untatlak titeket a részletekkel, hisz a lényeg úgyis az, hogy minduntalan Okváth Annánál lyukadtam ki.

A napokban elfogott a vágy, hogy elmenjek egy könyvesboltba, és megkaparintsak egy könyvet az írónőtől… a probléma mindössze annyi, hogy mind a szám szerint kettő megvan. Így máshogy kellett kiélnem a rajongásomat, itt, ebben a posztban, és közben arra is rájöttem, hogy őnáluk jobbat nem is választhatnék! J

A könyv fülszövegének nyitómondata: Mulatságos véletlenek, izgató irónia egy különös szerelmi kapcsolatban. Tömör, pontos, imádom! Okváth Anna első regényének, a Más állapotok szerelmeseiről lesz szó – NAGYON SPOILERESEN! Aki még esetleg nem olvasta, tegye meg, ez egy eszméletlenül jó könyv.

Loránd és Léna

Léna és Loránd kapcsolata egy könyvesboltban indul, tehát rossz már nem lehet! J A fiatal balerina régi „éppen háromnapos” vágya egy gyermek, ámde egy férj, vagy bármilyen más kapcsolat nélkül. Egy nap a munkahelyéül szolgáló boltban megpillantja régi egyetemi tanárát, Iványi professzort, Lorándot, és az eladóval folytatott beszélgetésének kihallgatása során kiderül, hogy a férfiben is feltámadtak a családnév továbbörökítésének ösztönei. Léna – akkor még Petrovics – ajánlatot tesz neki, miszerint ő megszülné a gyermekét. De nem ám szép felvezetést követően, lassan előkészítve a talajt. Nem. Az ajánlat mind Lorándot, és szerintem a lányt is meglepetésként éri, de még akkor sem hátrál meg, mikor a professzor úr a feleségére hivatkozva kijelenti, hogy szó sem lehet róla. Mulatságos véletlenek? Pipa.

A két főszereplő régebbi, Léna egyetemista évei alatti érintkezéseikről csak később, a történet előre haladtával olvashatunk. Iványi már akkor is kitüntetett figyelmet szentelt Lénának, magasabb elvárásai voltak vele szemben, mint a többi hallgatóval, ami miatt Lénának szent meggyőződése lett, hogy a professzor pikkel rá, s ez a benyomása az évek alatt egy cseppet sem változott. Később kiderül, hogy Loránd valódi célja a lányra terhelt nyomással és az erőltetett haladással, hogy bízott benne, Lénát nevezheti ki majd utódjának az egyetemi tanszéken. De mint mondtam, ez csak később derül ki, s bár Léna őt választotta donorjának, ellenszenve mit sem változott a professzor iránt. Izgató irónia? Pipa.

Lóránd és Léna története tehát egy tanár-diák szerelem pár évvel a tanulás befejezése után, de már akkor is így vagy úgy, de felfigyeltek egymásra. És akkor, abban a könyvesboltban Léna kirohanásszerű ajánlatát követően mindkettejük élete aljától a tetejéig, kívül-belül megváltozik, száznyolcvan fokos fordulatot vesz, tótágast áll, és igen, kicsit őrültekházává változik. Elvégre nem mindennapi kapcsolatkezdés az, ha valaki odaáll egy másik valaki elé, és felajánlja a méhét. Különös szerelmi kapcsolat? Pipa!

„- Miért hagyta ott a vőlegényét? –kérdez vissza. (…)
- Volt egy álmom – érvel.
- És?
- Ennyi.
- Volt egy álma, ezért nem ment férjhez?
- Pontosan.”

Mindkét karakter remekül be lett mutatva a könyvben, annyira élőnek éreztem őket, hogy szinte már keresni kezdtem őket az utcán. Léna egy vidám, nem hétköznapi lány, akiben folyton folyvást viaskodik a balettcipő és a rugdalózó, de eltökél, ha a fejébe vesz valamit, azt végre is hajtja. Hogy átgondolja-e, az már más kérdés, hisz csupán egy sugallat hatására képes faképnél hagyni a vőlegényét az esküvő napján. Loránd, aki jóval idősebb és nyugodtabb nála, sokszor gondolkozik azon, hogy a lány esetleg valami bűbájos boszorkány, aki a bűvkörébe vonta. Mind a ketten gondoskodó szelleműek, olyan féle pár ők, akikről első ránézésre látszik, hogy mindkettejükből remek szülő válna. Ismeretségük különösen indul, először barátsággá, majd lassan szerelemmé mélyül, míg végül erősebb összetartozást már el sem lehet képzelni.

„- Gyere haza, Léna!”

A szerelmük története szerintem egyáltalán nem az a nyálas féle elbeszélés, a cselekmény jóformán csak kettejük beszélgetéseiből és a babavárás különféle állomásairól szól, de látni ezt a szárba szökkenő, és egyre terebélyesedő vonzalmat csodálatos volt. Ők is csodálatosak! Imádtam minden közös jelenetüket! A könyv vége ugyan hagyott bennem némi kérdőjeleket, de az egymás iránti érzéseikben senki sem kételkedhetett. Ugyanis a befejezés: Léna váratlanul eltűnik, Loránd azonnal tudja, hogy valami baj van vele, s végül a korházban talál rá, ahol végleg fény derül arra, milyen fontosak is egymásnak. De a lezárás amilyen szép, éppannyira idegesítő is - mert nem tudjuk meg, hogy mi lesz Lénával, hogy minden rendbe jön-e, vagy a kapcsolatuk talán tragikus irányt vesz? Képzelhetitek, mennyire kiakadtam a levegőben lógó vég miatt. Kénytelen voltam én magam dönteni: Léna meggyógyul és Loránddal meg a kislányukkal, Szofival boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Másképp egyszerűen nem lehet! Vagy összetörik a szívem L!

***

A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, kukkantsatok be a többiekhez is! J

Könyvespolc

Molybirodalom 

Könyves boldogság 
Never Grow Up
Libellum

Lesz Artemis Fowl-film?

A napokban az Tündérekkel életre-halálra kritika miatt, valamint a Blogprojekt második részével kapcsolatban sokat foglalkoztam Eoin Colfer Artemis Fowl sorozatával, ami nálam amúgy is egy nagy kedvenc. És mindig felmerül bennem a kétely: hogy is volt ez az egész a filmkészítéssel? Lett film, vagy nem lett film? Az itt a kérdés…

A könyvből - legalábbis az elsőből - filmet szándékoznak készíteni, kb. 2003 óta, ám valami mindig közbejött. Most viszont két olyan idei bejegyzésre is bukkantam, ami után joggal feltételezhetjük, hogy az Artemis Fowl film projektje ismét ott a teendők listáján – a cikkek szerint a Disney színészeket keres a főszereplő alakítására. A linkeket már közzétettem a blogprojektes posztomban is, viszont így külön posztban nagyobb figyelmet kap, plusz nem kell végiggörgetnetek egy terjedelmes szereplőelemzést.

https://www.rte.ie/entertainment/2017/0516/875678-eoin-colfer/

http://www.eveningecho.ie/corknews/Disney-coming-to-Cork-to-audition-boys-for-Artemis-Fowl-movie--75f25c7e-24c2-4663-8a9c-a168141234c0-ds

Izgatottan várom, mi lesz ebből…

Blogprojekt#1 - II. Ki a kedvenc fiú??

Augusztus havi projektünk második szakaszához értünk, s míg a csajoknál nem volt semmi cicaharc, itt majdnem, hogy vér folyt. Artemisnek kemény kihívói akadtak, s a győzelme sem igen volt tisztának mondható… mondjuk mikor is csinált ő valamit tisztán? A küzdelem vesztesei Darren Shan, Perselus Piton, Daemon Salvatore és Magnus Bane voltak. Darrennel úgy voltam, hogy ott inkább a könyveket szeretem, Daemont még csak képernyőn láttam, de nyomtatva még nem beszélgettem el vele (érdekes is lenne: mondd csak, Daemon mielőtt rád vetném magam, előjátékként összeszámoljuk, a sorozatban vagy a könyvekben öltél-e meg több embert/vámpírt/vérfarkast/satöbbit éltedben és holtadban?), Magnus Bane kapcsán pedig nem szállt meg az ihlet.

Tehát döntetlen lett: Perselus Piton vagy Artemis Fowl? Bár egyébként büszkén vallom, hogy kígyót melengetek a keblemen, még egy Harry Potteres bejegyzést most nem akartam hozni. Pitonról majd máskor…

KI az az ARTEMIS FOWL?

„Hogyan jellemezhetnénk Artemis Fowlt? Jó néhány pszichiáter megpróbálta már, de mind kudarcot vallott. A fő gond az, hogy Artemis túl intelligens. Csúnyán elbánik bármilyen teszttel, s úgy megkavarja a legnagyobb orvoskoponyákat is, hogy többségük csak mekeg zagyván, míg be nem fektetik saját korházának idegosztályára.”

Eoin Colfer hétrészes fantasy-sorozatának főszereplője, egy több évszázados hagyományokkal rendelkező nemesi bűnöződinasztia legifjabb tagja. Apját, az idősebb Artemist minden valószínűség szerint atomjaira bontotta egy „típusára nézve Stinger, eredete szerint lopott légvédelmi rakéta” (vagy mégsem?), anyja pedig beleőrült a férje elvesztésének bánatába. Az első kötetben a fiú még csak 12 éves, de… hát…a képességei nem épp lebecsülendők. A fiatal géniusz fényt derít egy titkos földalatti társadalomra, kilesi titkait, és terveket sző a kizsákmányolásukra. Terve sikerül is, foglyul ejt egy elflányt, Pinduri Berkenyét, aki afféle rendőrtiszt a tündérek világában. Ám a váltságdíj átadása illetve –vétele már korántsem megy olyan zökkenőmentesen, mint ahogy azt Második Artemis elképzelte.

„A regények alapvetően Artemis csavaros észjárására és predikciós képességére építenek.” Ezt a mondatot a Wikipédiáról szedtem, és szerintem tök jól hangzik, szóval beírom. Meg nem mellesleg tökéletes, rövid és tömör megfogalmazás.

A hétrészes sorozatnak csak az első négy része lett lefordítva. A kötetek a science fiction és a fantasy vonalát követik, s mivel Artemis az ötödik regényben is még csak 15 éves, komolyabb romantikus szál nincs a történetben.

ARTEMIS FOWL, A KEDVENC

Tizenkét éves, a gyerek- és a kamaszkor határán billeg, de felnőtteket megszégyenítő mocskosan gondolkodik. Megjelenését tekintve is hátborzongató, Colfer gyakran vámpírszerűnek írja le vézna alkattal, sápadt bőrrel, és hűvös mosollyal. Ez a jellemzés szerintem a lehető legpontosabb összefoglaló is egyben, nemcsak a külsőre, de a személyiségére is igaz az élőhalottak benyomása: Artemis Fowl halálnyugodt, vérfagyasztó, kegyetlen fagyosságától még az edzettebb idegzetűek hátán is a hideg futkosna, pláne, ha vékony gyerek mellett ott magasodik a testőre, Butler. Az ifjú bűnöző lángelme a fentieken kívül páratlanul intelligens, könyörtelen, ravasz, és mindig képes meglepetéseket okozni. Azt hiszed, követni tudod, mi jár a fejében? Tévedsz. Tökéletesen hazudik. Ha hibázik, az már gyanús. Minden mozdulata egy terv része. Még a mások terve is az őt tervének a része! Jóformán megállíthatatlan – kivéve persze, ha ő nem akarja az ellenkezőjét.

Azért – elvétve – rábukkanhatunk néhány emberi tulajdonságra is: rendületlenül keresi az apját, akinek halálát képtelen elfogadni, és szégyelli magát, ha egy pillanatig is úgy érzi, feladta. Az a beletörődő szomorúság, ami akkor lesz úrrá rajta, mikor az édesanyja elmebajával szembesül, és az, hogy azt kívánja Berkenyétől, gyógyítsa meg őt, már-már feltételez némi jóindulatot is… amíg Eoin Colfer – mint a fiú hivatalos életrajzírója – közbe nem kotyog, és el nem árulja, hogy Artemis „egyszerűen azért döntött így, mert tudta, a népjóléti hatóságok már vizsgálják ügyét, és csak idő kérdése, hogy mikor helyezik gyámság alá.”

Így kell agyonvágni egy szép jelenetet!

Tehát Artemis Fowl egy negatív főhős nyomokban olyan allergén anyagokat tartalmazva, mint például emberség, becsület, satöbbi, de nem mondhatjuk, hogy nem kezeli magát rendszeresen – elvégre a bűnözéssel ezeket a kis kellemetlenségeket nyomban sutba lehet vágni, nem? Joggal tehető fel a kérdés, Felhő, te normális vagy, hogy őt szemelted ki kedvenc karakternek? Mi szerethető benne?

Ezen felesleges törni a fejeteket, megmondom én őszintén: semmi! Vákuumos, széntiszta, nagy fekete büdös semmi. Eleinte legalábbis. Hogy később megváltozik-e? Bizonyára, sőt lenyűgöző jellemfejlődésen megy keresztül, míg végül a ravaszsága már nem egyenértékű a gonoszsággal, többször „visszaeséses tüneteket” produkál (hisz tudjátok, mire gondolok, mindenkivel előfordul, hogy rosszabb napokon kétszer is majdnem kirobbant egy fajközi háborút… vagy veletek nem??). De mindegy is, mivel Artemis Fowl számomra nem a szíve miatt vált felejthetetlenné, hanem amiatt, hogy furcsa, szokatlan. Tizenkét éves kölyök felnőtt tekintéllyel, nagyratörő célokkal, ambiciózus, hűvös komolysággal és hátborzongató humorral (ami nem vicc kategória) követeli meg a tiszteletet. Valljuk be, felejthetetlen egyveleg, de még így is elkerülhetetlen, hogy önkéntelenül is, de alábecsüljük a magának való arisztokratát. Ugyan időről időre elbizonytalaníthat minket a visszatérő vérfagyasztó vérfogyasztó hasonlata, de aztán rövid úton túltesszük magunkat rajta – egészen addig, amíg Fowl úrfi meg nem győz minket arról, hogy a saját érdekünkben jobban tesszük, ha jelleme boncolgatása helyett inkább nemes egyszerűséggel tovább rettegnénk tőle.

Engem meggyőzött, de azért folytatom.

Most már ismerjük Artemis karakterének összetettségét, felmerülnek olyan kérdések, hogy hogyan-1 és hogyan-2. Hogyan-1: Egy éve tulajdonképpen mindkét szülőjét elvesztette, egy átlagos gyereknél nem a kétségbeesés, az otthontalanság érzése és a felnőttekre való utaltság lenne az ideális magatartás ebben az esetben? Hogyan-2: Hogyan uralhatja a világot, hogyan rendelkezhet ennyire magas fokú műszaki és technikai ismeretekkel egy olyan fiú, aki szemmel láthatóan nem jár iskolába, akinek lelkileg össze kellene törnie? A válasz mindkét esetben: ne felejtsük el, hogy Artemis Fowlról beszélünk. Egyébként meg nem tudom. ÉS ez a megválaszolatlanság mégis megnyugtató, hisz ezáltal tudjuk, hogy az ilyesmi, egy ilyen gyerek lehetetlen. Ilyetén okok miatt pedig nyugodtan alhatunk az ágyunkban.

Azokból a karakterekből, akiket a poszt elején is felsoroltam, három negatív, vagy negatívnak hitt szereplő. Igen, vészesen vonzódom az antihősökhöz, Artemis Fowl pedig az. Ami még megfogott benne, hogy egy pillanatig se adja fel, akár jó, akár rossz dolgokat akar véghezvinni, egy pillanatig se habozik. A sorozat folyamán többször szorítják sarokba, többször látszik reménytelennek a helyzet – de Artemis valahogy mindig megoldja, mert ő Artemis. Önbizalom, kitartás – ez a kettő bennem úgy jár ki-be huzat az ajtón, és talán ez az, amiért a rendíthetetlen és –mint később az kiderül róla- melegszívű Fowl úrfi teljesen a szívemhez nőtt.

Best of Artemis Fowl

„Egy pincér surrant az asztalukhoz.
- Még teát az uraknak? – kérdezte, és hajbókolt hozzá.
Artemis felsóhajtott. – Kíméljen meg a nagyjelenettől és üljön le!
A pincér ösztönösen Butler felé fordult, végül is ő volt a felnőtt.
- De uram, én pincér vagyok.
Artemis parancsolóan az asztalra csapott.
- Ön egyedi készítésű cipőt hord, selyeminget, három arany pecsétgyűrűt. Ön enyhe oxfordi akcentussal beszéli az angolt, s körmeiről elárulja puha fényük, hogy nemrég járt manikűrösnél. Ön nem pincér. Ön Nguyen Xuan, a mi összekötőnk, s azért öltötte magára ezt a szánalmas maskarát, hogy diszkréten kipuhatolja          fegyverzetünket.
Nguyen válla elernyedt. – Valóban. Ez káprázatos!” – Tündérekkel életre-halálra

Ne rémüljön meg, Mr. Nguyen – mosolygott Artemis. – A fegyvereket nem fogjuk használni.
Nguyen nem úgy festett, mint akit ez a kijelentés megnyugtat.
- Nem – folytatta Artemis. – Butler ugyanis legalább száz különféle módon képes végezni önnel anélkül, hogy használná a fegyvertárát. Bár meggyőződésem, hogyha egyféle módon már végzett, a többire nemigen lesz szükség.” – Tündérekkel életre-halálra

„Nem bíztam Fowlban, amíg élt, s a legkevésbé sem bízom benne most, hogy halott.” – Tündérekkel életre-halálra

„Artemis nagy erőfeszítéssel kényszerítette összehangolt mozgásra kimerült tagjait. Lép, fog, kapaszkodik. Egyszerű dolog. Hát hányszor mászott már létrára! Hm, legalább egyszer biztosan. Nincs kizárva.” – Artemis Fowl és Opália végzete

Eoin Colfer

„Soha nem voltam oda a hagyományos hősfigurákért. Túl sokat dumálnak, és túl keveset hibáznak. A klasszikus hős mindig pontosan tudja, mit kell mondania, és soha nem verik ki a fogát, legfeljebb néha éri egy-egy karcolás. Soha nem lenne belőlem hősfigura, pláne nem ilyen „mindent kibír” típusú. Főgonosz sem lehetne belőlem, az ugyanis olyan eltökéltséget igényel, ami számomra fárasztó volna, de az antagonisták akkor is jobban érdekelnek, szerintem izgalmasabb róluk írni.”

könyvek

A sorozat:

Artemis Fowl: Tündérekkel életre-halálra (Artemis Fowl, 2001)    - a kritikámat ITT olvashatjátok róla

Artemis Fowl: A sarkvidéki incidens (Artemis Fowl: The Arctic Incident, 2002)

Artemis Fowl és az örökkód (Artemis Fowl: The Eternity Code, 2003)

Artemis Fowl és Opália végzete (Artemis Fowl: The Opal Deception, 2005)

Artemis Fowl: The Lost Colony (2006)

Artemis Fowl: The Time Paradox (2008)

Artemis Fowl: The Atlantis Complex (2010)

Kiegészítő könyvek:

Artemis Fowl: The Seventh Dwarf (2004)

The Artemis Fowl Files (2004)

Képregények:

Artemis Fowl: The Graphic Novel (2007)

Artemis Fowl: The Arctic Incident Graphic Novel (2007)

A FILM

A könyvből - legalábbis az elsőből - filmet szándékoznak készíteni, kb. 2003 óta, azonban hol az ír font magas árfolyama, hol a forgatókönyvírók sztájkja, hol pedig a rossz gazdasági helyzet akadályozza meg a projektet. Colfer egyszer már nyilatkozott úgy, hogy szerinte halála után kb. két évvel fog a film megjelenni.

Most viszont (kb. 10 perccel ezelőt) két olyan idei bejegyzésre is bukkantam, ami után joggal feltételezhetjük, hogy az Artemis Fowl film projektje ismét ott a teendők listáján – a cikkek szerint a Disney színészeket keres a főszereplő alakítására:

https://www.rte.ie/entertainment/2017/0516/875678-eoin-colfer/

http://www.eveningecho.ie/corknews/Disney-coming-to-Cork-to-audition-boys-for-Artemis-Fowl-movie--75f25c7e-24c2-4663-8a9c-a168141234c0-ds

Izgatottan várom, mi lesz ebből…

***

A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, lessetek be a többiekhez is! J

Könyvespolc

Molybirodalom 

Könyves boldogság 
Never Grow Up
Libellum

Blogprojekt #1 - I. Ki a kedvenc lány?

Hölgyeké az elsőbbség, ahogy mondani szokás! A havi témánk első pontja a legeslegjobban szívedhez nőtt női karakter bemutatása. Gyors és egyszerű volt a témakifejtés, egy pillanatig se voltak bennem kétségek arra vonatkozóan, kire esik a választásom.

Ki az a Hermione Granger?

Hermione, a mugliszármazású boszorkánytanonc Harry Potter-univerzumnak kulcsfontosságú főszereplője az első résztől a folytatásokon át egészen a színdarabig. A filmekben Emma Watson, a színdarabban pedig Noma Dumezweni játssza a szerepét. Tavaly egy képes kalauz is megjelent a személyéhez kapcsolódóan.

Fiktív születése napja 1979. szeptember 19. Szülei közönséges fogorvosok, a lány egyke. Az írónő állítása szerint az éltanuló griffendéles lány saját fiatalkori énjére emlékezteti, Rowling ugyanis a lányhoz hasonlóan nagyon sokat tanult, és ezért strébernek tartották. Az írónő különben híres a zseniális beszélő neveiről; Hermione a mitológiában Heléna és Menelaosz spártai király lánya, akit minden történetíró gyönyörűnek ír le – bár szerintem ennyiben ki is merül a két karakter hasonlósága. A lány patrónusa vidra, a hős hármas másik tagjáé, Roné viszont egy Jack Russell terrier, ami nevezetes arról, hogy üldözi a vidrákat…

Hermione Granger pálcája: szőlő sárkány-szívizomhúrral.

Hermione, a kedvenc

Számomra Hermione egyfajta példakép. Talpraesett, okos, tehetséges, szép, szorgalmas, könyvmoly, kitartó, kreatív, bátor, és ami a legfontosabb, mindenre képes a barátaiért – még ha az a szabályok megszegése is. Meg persze boszorkány, aki tud varázsolni. :D

Mivel a Harry Potter könyvek az első „önálló” olvasmányaim között voltak, Hermione azzal emelkedett ki a legjobban, hogy nem kell megmenteni. Na, hát nekem ez egy fene nagy újdonság volt. Gondoljatok bele – hercegnők, természetfeletti lények minden esti mesében vannak, de mi is történik végül? A királykisasszonyokért eljönnek a hős lovagok, hercegek hetedhét országból, majd boldogan élnek, míg meg nem hal… És STOP! Én állítom, hogy Harryék már az első rész végét se érték volna meg Hermione nélkül! A mesékben a fiúk a legjobbak. Itt nem.

Ki ne állhatom ezt a fajta „a nő a gyengébbik nem” sztereotípiát, és szerintem a legtöbb író se szívesen él vele. Különböző könyvek léteznek még különfélébb karakter-felhozatallal, de akár Az éhezők viadala Katnissét, akár A beavatottos Trist, akár Isabellt és Claryt nézzük a Végzet Ereklyéiből, Hermionét a Harry Potterből, egyvalami biztosan közös bennük: hogy csuklóból cáfolják a lányok gyengeségét. Kétségtelen, van igazság abban is, hogy ÁLTALÁNOSSÁGBAN a nők az érzékenyebbek, de a gyengédség akkor sem keverendő össze a gyengeséggel. Hermione nem gyenge – előbb nevezném őt sekélyesnek, mint gyámolatlannak.

A lány mugli származása, „sárvérű” volta miatt egyesek szemében céltáblává válik. Szerintem az érzékenysége mindenféle másság, fogyatékosság, elnyomottság iránt is innen eredeztethető. Gondoljunk csak például a MAJOMra (Manók Alkotmányos Jogaiért Országos Mozgalom), vagy Csámpásra, akit azért vett magához, mert az állat senkinek se kellett. A hatodik részben, amikor Harrynek meggyőződése, hogy Draco halálfaló lett, Hermione nem ítélkezik (annak ellenére, hogy Draco és görény), és Harryt is óvja attól, hogy csupán az alapján vonjon le következtetéseket valakiről, mert az illető az, aki. Mások megbélyegzése mindig is nagy probléma volt és sajnos lesz is, ezért szerintem az, aki így gondolkodik, az bőven megbecsülendő egyéniség.

Hermione fontoskodó kislányból érik egy bámulatosan intelligens és erős nővé. Mindig tartja a lépést a fiúkkal, sőt, többtávnyi előnye is van velük szemben. Tanulási mániája sokszor válik vicc tárgyává, de lexikális tudása még többször húzta már ki a srácokat a csávából. A lány szinte mindig iránymutató szerepet tölt be Harryék küldetésében, mindenre felkészült. Ha bajban vannak, segít rajtuk, ha kell, a céljukig rugdossa őket. Ha Hermione akár csak egy árnyalatnyit is különbözne önmagától, Harry számára már elő lenne jegyezve a Godric’s Hollow-i temetőben egy helyes kis parcella, Voldemort sötétségbe borította volna a világot, mi, muglik meg nagy valószínűséggel felkerülnénk a WWF veszélyeztetett fajok listájára. Csak utánunk senkinek se kell majd büntetést fizetnie.

A  képes kalauz

A hatvannégy oldalas képeskönyv nálam kívánságlistás! J

Hermione Granger szinte soha sem szegi meg a szabályokat – kivéve, természetesen, ha meg kell mentenie barátait és szembe kell szállnia a Sötét Nagyúrral, Voldemorttal. A nyolc Harry Potter film alatt, barátaival, Harry-vel és Ronnal átélt kalandjai során Hermione bölcsességről és bátorságról tesz tanúbizonyságot, titokban Százfűlé-főzetet készít, megmenti Sirius Black-et az időnyerő segítségével és megalapítja Dumbledore Seregét. 
Éld át újra ezeket a pillanatokat a lányról, aki bebizonyította, hogy a mugli születésűek közül is kikerülhetnek minden idők legtehetségesebb boszorkányai és varázslói.

Best of Hermione Granger

„Hermione felállt, és lesújtó pillantást vetett a fiúkra. 
– Remélem, elégedettek vagytok magatokkal. Meghalhattunk volna, vagy, ami még rosszabb, kicsaphattak volna minket.” – Harry Potter és a bölcsek köve

„– Lebilincselő történet – vetette oda megvető gúnnyal Hermione. – Rémségesen érezhetted magad. Mi közben csak Godric's Hollow-ban voltunk, nem is emlékszem… történt ott velünk valami érdekes, Harry? Ja igen, ránk támadt Tudjukki kígyója, majdnem megölt minket, aztán a gazdája is befutott, kábé egy másodperccel került el minket.
– Micsoda??? – Ron elhűlve meredt rájuk, de Hermione ügyet sem vetett rá.
– Ő meg elvesztette két körmét! Hallod ezt, Harry? Fantasztikus, hogy egyesek micsoda megpróbáltatásokat állnak ki!” – Harry Potter és a Halál ereklyéi

„– Harry… te nagyon nagy varázsló vagy.
– A nyomodba sem érek – szabadkozott zavartan Harry, miután kibontakozott az ölelésből.
– Ugyan már! – legyintett Hermione. – Könyvek és okoskodás! Ezeknél sokkal, de sokkal fontosabb a barátság és a bátorság…” – Harry Potter és a bölcsek köve

„Attól a perctől fogva Hermione Granger a barátjuk volt. Vannak helyzetek, amelyekben az ember akarva-akaratlan is megkedveli a másikat. Egy négyméteres hegyi trollal szembe nézni – nos, ez pontosan ilyen helyzet.” – Harry Potter és a bölcsek köve

„– Milyen óránk lesz délután? – váltott témát Harry.
– Sötét varázslatok kivédése – felelte Hermione.
Ron felemelte a lány órarendjét.
– Miért rajzoltad körbe kis piros szívecskékkel Lockhart óráit?
Hermione elvörösödött, és kikapta Ron kezéből az órarendet.” – Harry Potter és a Titkok Kamrája

„– Tanárnő, most volt az első jóslástanóránk. Teafüvet olvastunk, és…
– Áh, értem már. – McGalagony megcsóválta a fejét. – Nem is kell tovább mesélnie, Granger kisasszony. Halljuk, az idén melyikük fog meghalni?” – Harry Potter és az azkabani fogoly

„– Egyszerre ennyi mindent nem érezhet valaki, mert felrobbanna.
– Csak azért, mert te egy teáskanál érzelmi színvonalán állsz, nem kell másokról is ezt feltételezned.” – Harry Potter és a Főnix Rendje

„Hegyi trollok böklencháton vágtatnak keresztül Magyarországon.” – Harry Potter és az elátkozott gyermek

„El kell rohannom a könyvtárba!”
– Harry Potter 1-7

Tudtad?

- Hermione Grangerrről és Emma Watsonról

     A kezdeti tervek szerint lett volna egy húga, de mivel Rowling már túlságosan előre járt a történetben, inkább kihagyta.

     Rowling szerint Hermione és Ron egyáltalán nem illenek össze.

     A három barát közül egyedül Hermione ült vissza az iskolapadba a Halál ereklyéi cselekménye után.

     Harry, Ron és Hermione képe bekerült a Csokibéka-kártyák közé.

     Emma Watson modell és színésznő nagy könyvmoly hírében áll, így biztos nem okozott neki nehézséget, hogy eljátssza Hermione szerepét.

     Emma teljesen odavolt a gonosz Draco Malfoy-t alakító Tom Feltonért a Harry Potter forgatások alatt, mert nagyon cukinak találta, és imponált neki, hogy néhány évvel idősebb nála, kicsit rosszfiús, és még egy gördeszkája is volt.

     A Hermione névhez a magyar Hermina áll a legközelebb. A Hermione az utazást, míg a Hermina a hadsereget jelenti.

     Hermione vezetékneve, a Granger, Ray Bradbury 451 fok Fahrenheit című könyvében bukkan fel. Így hívják a regényben azon személyek vezetőjét, akik szóról szóra agyukba véstek egy-egy könyvet, hogy megmentsék egy olyan társadalomban, ahol a tudást a könyvek elégetésével üldözték. Kiváló név a könyvkukac Hermione számára, habár nem lehetünk biztosak benne, hogy az írónő valóban a Bradbury regényből kölcsönözte.

Források és további érdekességek:
http://www.tapmancs.eoldal.hu/cikkek/nevek-jelentese.html

http://www.noiportal.hu/main/npnews-24353.html

http://starity.hu/magazin/56878-21-erdekesseg-a-harry-potterrol-melyet-az-irono-utolag-arult-el/

És ugye ne felejtsük el, hogy nem vagyok egyedül:

Könyvespolc

Molybirodalom 
Könyves boldogság 
Never Grow Up
Libellum

Blogprojekt - csatlakozás

Sziasztok!

Új projektet szeretnék bejelenteni. Illetve az elsőt, merthogy több nincs. A Könyvespolc blog szerkesztője, Petra agyából pattant ki a gondolat, hogy összehozzon egy bloggerekből álló csapatot. Ennek tagjaként minden hónapban három napon keresztül fejtegetünk egy közösen megbeszélt témát. A csapat hat tagból áll, a többiek oldalait itt megtaláljátok:

Könyvespolc

Molybirodalom 
Könyves boldogság 
Never Grow Up
Libellum

A projektet a továbbiakban a Rovatok és projektek fül alatt érhetitek el.

Remélem, tetszeni fog nektek ez az új kezdeményezés. J

Jó olvasást!

Felhő

Sarah Dessen: Altatódal

Létezik olyan, hogy egy blogger megír egy bejegyzést, és aztán elfelejti feltölteni? Hát, Felhő…

***

Sarah Dessen könyvei eddig sem voltak ismeretlenek számomra. A stílusa mindig is imponált, s habár nem váltak óriási kedvenceimmé, ha választanom kéne egy ismeretlen könyv, és egy Dessen-regény, biztos, hogy az utóbbi mellett döntenék, mert az írónő még sohasem okozott csalódást. Még ki sem nyitottam az Altatódalt, már megsaccoltam neki a 4 csillagot.

műfaj: ifjúsági, romantikus

oldalszám: 399

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

értékelés a moly.hu-n: 85%

az én értékelésem: 4.5 csillag

borító: neten az a virág teljesen lila – élőben inkább fukszia színű, ami sokkal szebb!

karakter, akit imádtam: Barbara, Dexter, John Miller

karakter, aki felé máris repülhet a diétás kóla: Don

kedvenc jelenet: 198-199. oldal + a következmények – tetszett az az evőeszközös vívódás :D

Fülszöveg:
A szakítás tudománya...

Remy mindig tudja, mikor kell megtartania „A Beszéd”-et egy srácnak – rögtön azután, hogy az első romantikus roham lecseng, de még mielőtt a dolgok túl komolyra fordulnának. Számtalan fiúval járt már, és rengeteget tanult az anyjától is, aki éppen az ötödik férjét fogyasztja. De akkor miért van az, hogy valahogy sehogy sem akarja ejteni Dextert? Pedig a srác olyan esetlen. És rendetlen. És szétszórt. Ráadásul zenész – épp úgy, mint Remy apja, akit a lány sohasem ismert, mert a férfi lelépett, még mielőtt ő megszületett volna. Lehetséges volna, hogy Remy kapcsolatokra vonatkozó szabályai egyszerre érvényüket vesztik?

A regény az elismert szerző, Sarah Dessen magával ragadó története egy kőkemény fiatal lányról és egy fiúról, aki arra hivatott, hogy megpuhítsa.

Induljunk ki a főszereplőből, Remyből. Sarah Dessen karakterei mindig is jól kidolgozott alakok voltak, a főszerepben visszatérő motívum a határozott, kissé merev, de talpraesett lány. Ilyen visszatérő elemek minden regényében tapasztalhatóak, még sincs soha két egyforma. Remy nem ismerhette az apját, az édesanyja fényképein és elbeszélései kívül egyetlen dal ad neki kapaszkodót, amit az apja Remy születésekor írt, s amivel aztán sikeressé vált. Csak ez a dal, hát… Mint egy átok. Mint egy rossz ómen Remy eljövendő életére nézve.
A történetben Remy édesanyjának esküvőjére készülődnek, s a szervezésének feladata szinte teljes egészében Remyre hárul. Szám szerint már ötödjére. Érthető, hogy Remy a világon semmiért se képes lelkesedni, aminek köze van a szerelemhez, végtelenül cinikus, ha a szerelemről van szó, s az is a meggyőződésévé vált, hogy semmi szüksége a szerelemre. Anyja házasságaiban egész életében csak erre látott példát.

„A legtöbb embert könnyű kiszámítani. De egy olyan lánynak, mint te, Remy, rétegei vannak. Amit látsz, az nagyon távol áll attól, amit végül kapsz.” (Dexter)

Remy az első 100-150 oldalon egyáltalán nem volt szimpatikus. Idegesítő maximalizmus, a hozzáállás, miszerint az élet csak egy lista, ahol lehetőleg minél előbb ki kell pipálni a tennivalókat, a vágy, hogy végre elköltözhessen, a bizonyítási kényszer. Az egész személyiségét annyira lenézőnek, gúnyosnak, érzéketlennek éreztem! De a történet rendben volt, a többi szereplő rendben volt, érdekelt mi lesz a vége, az is rendben volt… ezen kívül pedig mindvégig érezhető volt a rejtett tartalom, valami a felszín alatt, valami, ami egyelőr még láthatatlan. És aztán Remy, ahogy megismertem és ahogy változott, oldalról oldalra egyre csak lopta be magát a szívembe.

Remy és a barátnői összetartását, ahogy szenvtelenül ugratják a másiknak, de közben mindig ott vannak egymásnak, csak a megindító anya-lánya jelenteke ütötték. Barbara, ahogy fent is írtam, a kedvenc szereplőim egyike. Dexter pedig szerintem pont az a laza, vicces srác, akire Remynek szüksége van! Nagyon bírtam a srácot, (bár én inkább mint havert fogadnám el, nem mint pasit).

A történet eleje még nem idézett elő függőséget pár oldalnál hosszabb ideig, alkalmanként le kellett tennem egy kicsit pihentetni, de ez a könyv második harmadára fenekestül a visszájára fordult, s észre sem vettem, hogy már csak egy fejezet maradt. Elképesztő dolgokat művelt velem ez a könyv, ismerős volt hangulata a korábbi olvasmányélményeimhez az írónőtől, amik szintén újraolvasás-gyanúsak a megfakult emlékek miatt. De a feelingjükre még emlékszem. Sarah Dessen könyvei amolyan alkalmi drogok számomra kevésbé erőteljes hatással, de azért érezhetően elkap az olvasásuk alatt ez a rajongói görcs. Semmi természetfelettiség, csak a hétköznapok letisztult varázsa. Valóságos, s azon kívül, hogy nem szaladgálnak minden utcasarkon vámpírok, még az tetszett benne, hogy nem szappanopera szerű, a végtelenig húzott sztorikról van szó hétszázféle összeesküvéssel meg bűnös ügylettel, hanem tényleg olyan, mint bárki élete, mintha ugyanezek az események bárkivel bármelyik pillanatban megtörténhetnek. Bizonyos szempontból ilyet még nehezebb írni, mint földtől elrugaszkodó sosem hallott világokat és lényeket megalkotni. Tálcán nyújtja eléd az élet egy darabját, ami már jól, sőt, unásig ismersz, mégis lebilincsel és magával ragad. Az egyetlen hibája, hogy nehezen azonosultam Remyvel, de erről szegény könyv nem sok mindent tehet. Kinek ajánlom? Hogy mindenkinek, az egy kissé túlzás, a romantikus regények kedvelői a főbb kiszemeltek.

„ – Nagyon tuti, ugye? – kérdezte, amint a gyíkocska újra megmozdult a kis úszóhártyás lábain. – Mi vagyunk az első dolog, amit életében lát.
A gyík ránézett, mi pedig őt bámultuk, jól megvizsgálva egymást. Apró volt és védtelen, és én máris sajnáltam. Ez egy elcseszett hely, ahová érkezett. De ő ezt nem tudja. Legalábbis mér nem. Ott, abban a szobában, ami szűk volt és meleg, a világ valószínűleg még elég kicsinek tűnt ahhoz, hogy azt higgye, lehet benne boldogulni.”

„Nem mintha a Joie szalon valami rossz hely lett volna. Egyszerűen csak nem tehetsz mindenkit boldoggá, különösen a nőket nem, ha a külsejükről van szó.”

„Ahogy közeledett a füvön keresztül, figyeltem a kutyát, és elámultam az egész testét eluraló óriási izgalom láttán, amit pusztán az okozott, hogy meglátott egy embert, aki nem több, mint egy bő órát volt távol tőle. Milyen érzés lehet, töprengtem, ennyire szeretni valakit? Annyira, hogy kontrollálni sem vagy képes magad, amikor közeledik feléd, és ha tehetnéd, olyan erővel ugranál oda hozzá, ami mindkettőtöket felborítana. Nekem gondolkoznom kellett ezen, de Monkey jól láthatóan tudta: látni, érezni lehetett, ahogy áradt belőle ez a mérhetetlen szeretet, akár a hő. Szinte irigyeltem. Szinte.”