Augusztus havi projektünk második szakaszához értünk, s míg a csajoknál nem volt semmi cicaharc, itt majdnem, hogy vér folyt. Artemisnek kemény kihívói akadtak, s a győzelme sem igen volt tisztának mondható… mondjuk mikor is csinált ő valamit tisztán? A küzdelem vesztesei Darren Shan, Perselus Piton, Daemon Salvatore és Magnus Bane voltak. Darrennel úgy voltam, hogy ott inkább a könyveket szeretem, Daemont még csak képernyőn láttam, de nyomtatva még nem beszélgettem el vele (érdekes is lenne: mondd csak, Daemon mielőtt rád vetném magam, előjátékként összeszámoljuk, a sorozatban vagy a könyvekben öltél-e meg több embert/vámpírt/vérfarkast/satöbbit éltedben és holtadban?), Magnus Bane kapcsán pedig nem szállt meg az ihlet.
Tehát döntetlen lett:
Perselus Piton vagy Artemis Fowl? Bár egyébként büszkén vallom, hogy kígyót
melengetek a keblemen, még egy Harry Potteres bejegyzést most nem akartam
hozni. Pitonról majd máskor…
KI
az az ARTEMIS FOWL?
„Hogyan
jellemezhetnénk Artemis Fowlt? Jó néhány pszichiáter megpróbálta már, de mind
kudarcot vallott. A fő gond az, hogy Artemis túl intelligens. Csúnyán elbánik
bármilyen teszttel, s úgy megkavarja a legnagyobb orvoskoponyákat is, hogy
többségük csak mekeg zagyván, míg be nem fektetik saját korházának
idegosztályára.”
„A regények alapvetően
Artemis csavaros észjárására és predikciós képességére építenek.” Ezt a
mondatot a Wikipédiáról szedtem, és szerintem tök jól hangzik, szóval beírom.
Meg nem mellesleg tökéletes, rövid és tömör megfogalmazás.
A hétrészes sorozatnak csak
az első négy része lett lefordítva. A kötetek a science fiction és a fantasy
vonalát követik, s mivel Artemis az ötödik regényben is még csak 15 éves,
komolyabb romantikus szál nincs a történetben.
ARTEMIS FOWL, A KEDVENC
Azért – elvétve –
rábukkanhatunk néhány emberi tulajdonságra
is: rendületlenül keresi az apját, akinek halálát képtelen elfogadni, és
szégyelli magát, ha egy pillanatig is úgy érzi, feladta. Az a beletörődő
szomorúság, ami akkor lesz úrrá rajta, mikor az édesanyja elmebajával
szembesül, és az, hogy azt kívánja Berkenyétől, gyógyítsa meg őt, már-már
feltételez némi jóindulatot is… amíg Eoin Colfer – mint a fiú hivatalos
életrajzírója – közbe nem kotyog, és el nem árulja, hogy Artemis „egyszerűen
azért döntött így, mert tudta, a népjóléti hatóságok már vizsgálják ügyét, és
csak idő kérdése, hogy mikor helyezik gyámság alá.”
Így kell agyonvágni egy szép
jelenetet!
Tehát Artemis Fowl egy
negatív főhős nyomokban olyan allergén anyagokat tartalmazva, mint például
emberség, becsület, satöbbi, de nem mondhatjuk, hogy nem kezeli magát
rendszeresen – elvégre a bűnözéssel ezeket a kis kellemetlenségeket nyomban
sutba lehet vágni, nem? Joggal tehető fel a kérdés, Felhő, te normális vagy,
hogy őt szemelted ki kedvenc karakternek? Mi szerethető benne?
Ezen felesleges törni a
fejeteket, megmondom én őszintén: semmi! Vákuumos, széntiszta, nagy fekete büdös semmi. Eleinte legalábbis. Hogy
később megváltozik-e? Bizonyára, sőt lenyűgöző
jellemfejlődésen megy keresztül, míg végül a ravaszsága már nem egyenértékű
a gonoszsággal, többször „visszaeséses tüneteket” produkál (hisz tudjátok, mire
gondolok, mindenkivel előfordul, hogy rosszabb napokon kétszer is majdnem
kirobbant egy fajközi háborút… vagy veletek nem??). De mindegy is, mivel
Artemis Fowl számomra nem a szíve miatt vált felejthetetlenné, hanem amiatt,
hogy furcsa, szokatlan. Tizenkét éves kölyök felnőtt tekintéllyel, nagyratörő célokkal, ambiciózus,
hűvös komolysággal és hátborzongató humorral (ami nem vicc kategória) követeli
meg a tiszteletet. Valljuk be, felejthetetlen egyveleg, de még így is
elkerülhetetlen, hogy önkéntelenül is, de alábecsüljük a magának való
arisztokratát. Ugyan időről időre elbizonytalaníthat minket a visszatérő
vérfagyasztó vérfogyasztó hasonlata, de aztán rövid úton túltesszük magunkat
rajta – egészen addig, amíg Fowl úrfi meg nem győz minket arról, hogy a saját
érdekünkben jobban tesszük, ha jelleme boncolgatása helyett inkább nemes
egyszerűséggel tovább rettegnénk tőle.
Engem meggyőzött, de azért
folytatom.
Most már ismerjük Artemis
karakterének összetettségét, felmerülnek olyan kérdések, hogy hogyan-1 és
hogyan-2. Hogyan-1: Egy éve tulajdonképpen mindkét szülőjét elvesztette, egy
átlagos gyereknél nem a kétségbeesés, az otthontalanság érzése és a felnőttekre
való utaltság lenne az ideális magatartás ebben az esetben? Hogyan-2: Hogyan
uralhatja a világot, hogyan rendelkezhet ennyire magas fokú műszaki és
technikai ismeretekkel egy olyan fiú, aki szemmel láthatóan nem jár iskolába, akinek
lelkileg össze kellene törnie? A válasz mindkét esetben: ne felejtsük el, hogy
Artemis Fowlról beszélünk. Egyébként meg nem tudom. ÉS ez a megválaszolatlanság
mégis megnyugtató, hisz ezáltal tudjuk, hogy az ilyesmi, egy ilyen gyerek lehetetlen. Ilyetén okok miatt pedig
nyugodtan alhatunk az ágyunkban.
Azokból a karakterekből,
akiket a poszt elején is felsoroltam, három negatív, vagy negatívnak hitt
szereplő. Igen, vészesen vonzódom az antihősökhöz,
Artemis Fowl pedig az. Ami még megfogott benne, hogy egy pillanatig se adja fel, akár jó, akár rossz dolgokat akar
véghezvinni, egy pillanatig se habozik. A sorozat folyamán többször szorítják
sarokba, többször látszik reménytelennek a helyzet – de Artemis valahogy mindig
megoldja, mert ő Artemis. Önbizalom,
kitartás – ez a kettő bennem úgy jár ki-be huzat az ajtón, és talán ez az,
amiért a rendíthetetlen és –mint később az kiderül róla- melegszívű Fowl úrfi
teljesen a szívemhez nőtt.
Best
of Artemis Fowl
„Egy pincér
surrant az asztalukhoz.
- Még teát az uraknak? – kérdezte, és hajbókolt hozzá.
Artemis felsóhajtott. – Kíméljen meg a nagyjelenettől és üljön le!
A pincér ösztönösen Butler felé fordult, végül is ő volt a felnőtt.
- De uram, én pincér vagyok.
Artemis parancsolóan az asztalra csapott.
- Ön egyedi készítésű cipőt hord, selyeminget, három arany pecsétgyűrűt. Ön enyhe oxfordi akcentussal beszéli az angolt, s körmeiről elárulja puha fényük, hogy nemrég járt manikűrösnél. Ön nem pincér. Ön Nguyen Xuan, a mi összekötőnk, s azért öltötte magára ezt a szánalmas maskarát, hogy diszkréten kipuhatolja fegyverzetünket.
Nguyen válla elernyedt. – Valóban. Ez káprázatos!” – Tündérekkel életre-halálra
- Még teát az uraknak? – kérdezte, és hajbókolt hozzá.
Artemis felsóhajtott. – Kíméljen meg a nagyjelenettől és üljön le!
A pincér ösztönösen Butler felé fordult, végül is ő volt a felnőtt.
- De uram, én pincér vagyok.
Artemis parancsolóan az asztalra csapott.
- Ön egyedi készítésű cipőt hord, selyeminget, három arany pecsétgyűrűt. Ön enyhe oxfordi akcentussal beszéli az angolt, s körmeiről elárulja puha fényük, hogy nemrég járt manikűrösnél. Ön nem pincér. Ön Nguyen Xuan, a mi összekötőnk, s azért öltötte magára ezt a szánalmas maskarát, hogy diszkréten kipuhatolja fegyverzetünket.
Nguyen válla elernyedt. – Valóban. Ez káprázatos!” – Tündérekkel életre-halálra
Ne rémüljön
meg, Mr. Nguyen – mosolygott Artemis. – A fegyvereket nem fogjuk használni.
Nguyen nem úgy festett, mint akit ez a kijelentés megnyugtat.
- Nem – folytatta Artemis. – Butler ugyanis legalább száz különféle módon képes végezni önnel anélkül, hogy használná a fegyvertárát. Bár meggyőződésem, hogyha egyféle módon már végzett, a többire nemigen lesz szükség.” – Tündérekkel életre-halálra
Nguyen nem úgy festett, mint akit ez a kijelentés megnyugtat.
- Nem – folytatta Artemis. – Butler ugyanis legalább száz különféle módon képes végezni önnel anélkül, hogy használná a fegyvertárát. Bár meggyőződésem, hogyha egyféle módon már végzett, a többire nemigen lesz szükség.” – Tündérekkel életre-halálra
„Nem bíztam
Fowlban, amíg élt, s a legkevésbé sem bízom benne most, hogy halott.” – Tündérekkel életre-halálra
„Artemis nagy
erőfeszítéssel kényszerítette összehangolt mozgásra kimerült tagjait. Lép, fog,
kapaszkodik. Egyszerű dolog. Hát hányszor mászott már létrára! Hm, legalább
egyszer biztosan. Nincs kizárva.” – Artemis Fowl és Opália végzete
Eoin
Colfer
„Soha nem voltam oda a
hagyományos hősfigurákért. Túl sokat dumálnak, és túl keveset hibáznak. A klasszikus
hős mindig pontosan tudja, mit kell mondania, és soha nem verik ki a fogát,
legfeljebb néha éri egy-egy karcolás. Soha nem lenne belőlem hősfigura, pláne
nem ilyen „mindent kibír” típusú. Főgonosz sem lehetne belőlem, az ugyanis
olyan eltökéltséget igényel, ami számomra fárasztó volna, de az antagonisták
akkor is jobban érdekelnek, szerintem izgalmasabb róluk írni.”
könyvek
A sorozat:
Artemis Fowl: Tündérekkel életre-halálra (Artemis
Fowl, 2001) - a kritikámat ITT
olvashatjátok róla
Artemis Fowl: A sarkvidéki incidens (Artemis
Fowl: The Arctic Incident, 2002)
Artemis Fowl és az örökkód (Artemis Fowl: The
Eternity Code, 2003)
Artemis Fowl és Opália végzete (Artemis Fowl:
The Opal Deception, 2005)
Artemis Fowl: The Lost Colony (2006)
Artemis Fowl: The Time Paradox (2008)
Artemis Fowl: The Atlantis
Complex (2010)
Kiegészítő
könyvek:
Artemis Fowl: The Seventh Dwarf (2004)
The Artemis Fowl
Files (2004)
Képregények:
Artemis Fowl: The Graphic Novel (2007)
Artemis Fowl: The Arctic
Incident Graphic Novel (2007)
A
FILM
A könyvből - legalábbis az
elsőből - filmet szándékoznak készíteni, kb. 2003 óta, azonban hol az ír font
magas árfolyama, hol a forgatókönyvírók sztájkja, hol pedig a rossz gazdasági
helyzet akadályozza meg a projektet. Colfer egyszer már nyilatkozott úgy, hogy
szerinte halála után kb. két évvel fog a film megjelenni.
Most viszont (kb. 10 perccel
ezelőt) két olyan idei bejegyzésre is bukkantam, ami után joggal
feltételezhetjük, hogy az Artemis Fowl film projektje ismét ott a teendők
listáján – a cikkek szerint a Disney színészeket keres a főszereplő
alakítására:
Izgatottan várom, mi lesz
ebből…
***
A Blogprojektben, mint
tudjátok, nem vagyok egyedül, lessetek be a többiekhez is! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése