Felhő: Blogprojekt#2 - III. Kedvenc könyv Kerstin Giertől

Sziasztok!

Örülök, hogy itt vagytok!

Remélem, kedvet tudok csinálni nektek az olvasáshoz, filmekhez, a színházhoz, és a koreai popkultúrához, s hogy tetszeni fognak a bejegyzéseim. Fontos számomra, hogy ti, akik az oldalon jártok, ne csak egy arctalan tömeg legyetek. Az oldal tényleg naplószerű, már olyan tekintetben véve, hogy tényleg az őszinte benyomásaimat írom le. Örülnék, hogy ha ti is részt vennétek benne, írnátok egy kommentet vagy e-mailt bármikor, ha egy téma felkeltette az érdeklődéseteket, ha egyetértesz velem, ha nem értesz egyet velem, ha tetszik az oldal, ha nem tetszik, ha észrevételed van, kérdésed, ötleted, kívánságod, hogy miről legyen még szó, plusz a ti ajánlásaitokra is kíváncsi vagyok. Erre nem azért van szükség, hogy növelje a statisztikai adatokat, hanem hogy élettel telivé váljon a blog, s hogy alapvetően egy kommunikatív közösséget alkothassunk, akiket a könyvek hoznak össze. Ha kritizálni akarsz, azt is megteheted, csak arra kérlek, legyen valami használható alapja, hogy javíthassak ott, ahol kell. Az utálkozókkal nagyon nem tudok mit csinálni. A maximum, amire képes vagyok, hogy felhőtlen időtöltést kívánok!

2017. október 1., vasárnap

Blogprojekt#2 - III. Kedvenc könyv Kerstin Giertől

Blogprojekt, 2. felvonás, 3. szín! Egy híres író, a pálya kezdete… jöhet a pálya csúcsa! Mármint egy személytől függő változatban. A harmadik napon mind a hatan az adott alkotó által írt kedvenc könyvünket mutatjuk be, amivel volt egy kis gondom, hiszen nagyon régen olvastam már azokat. Igen, azokat, mert ráadásul holtverseny is van! De legyen, mondjuk a Silber, mert imádom a démonidézős történeteket… persze, ameddig bele nem kerülök egybe… Mivel tényleg elég régen olvastam, így elöljáróban véleményként csak ennyit tudok mondani: IMÁDTAM! Erre világosan emlékszek. J

Fülszöveg

Ez vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

„Egy lányregény, amit akár 35 évesen is élvezhetünk. És akinél túl gyorsan elrepült ez a négyszáz oldal, annak üzenem: két további kötet van előkészületben.” – Karin Wehrheim, SWRI

„Vicces, izgalmas és romantikus… mi mást akarhat egy nő?!” – Anja S.

Idézetek

„Az otthon ott van, ahol a könyveid vannak.”

„Henry szokásához híven egy könyvespolcnak támaszkodott, és karba tette a kezét. Úgy tűnt, Jasper anyukája nagyon kedveli a pasztellszínű szerelmes regényeket, és eléggé zavart, hogy közvetlenül Henry feje mellett olyan címeket lehetett olvasni, mint „Csókolj meg, lázadó!” és „Engedd, hogy erős karjaidban haljak meg!”. Úgy gondoltam, legjobb, ha oda sem nézek.”

„Most komolyan, ha valaha egyszer ilyen cicababa leszek, aki egy pasas miatt megszabadul az agyától, és az iskolai füzeteibe már csak szívecskéket firkál, akkor inkább lőjenek le!
– Emlékeztetni foglak rá.
– Komolyan mondom! Annyira örülök, Livvy, hogy mi immunisak vagyunk a fiúkra.
– Talán nem egészen immunisak, de legalábbis nehezen kapunk lángra – ismertem el. Kénytelen-kelletlen. Ha valaki, hozzánk hasonlóan, minden évben máshová költözik, óvatosnak kell lennie a szerelemmel, különben búcsúzáskor összetörik a szíve. Kinek volt arra szüksége? – De anyának talán igaza van, és majd egyszer, ha eljön az igazi…
– Akkor majd szépen megvárja, amíg leérettségizem!”

„– Olivia? – kérdezte. – Legalább tíz Oliviát ismerek. A barátnőm macskáját is Oliviának hívják.
– Te viszont az első Persephone vagy, akivel találkoztam. – Mivel ez egy olyan név, amit még egy macskának sem adna az ember.”

„– Igazán nagyon aranyos – mondtam.
– Te is nagyon aranyos vagy – mondta Henry az arcomat fürkészve.”

„- … Kérlek, mondd, hogy ezt az egészet csak képzelem!
– Sokkal jobbat mondok: ezt az egészet csak álmodod!”

„– Kérlek, mondd, hogy nem tudsz gitározni! – csúszott ki a számon.
Henry felvonta a szemöldökét.
– Mert…?
– Mert… – Mert a pokolba is, ez már túl sok a jóból! Én megelégedtem volna azzal is, hogy szép szeme van, és viktoriánus verseket tud idézni fejből, és hogy mindig melegséget érzek a gyomrom tájékán, valahányszor elmosolyodik… De talán rettenetesen rosszul játszik, gondoltam, akkor legalább lenne valami, amit bénának találnék benne. Kihívóan néztem rá.
– Akkor most tudsz játszani, vagy csak úgy teszel?
Megpengette a húrokat, és fölényes mosolyt villantott rám.
– Ez itt egy álom, Liv, és ha akarnám, úgy gitározhatnék, mint Carlos Santana. Vagy mint Paul Galbraith, attól függ, melyik tetszik neked jobban.”

„– Liz még nem tért magához döbbenetéből, hogy Jasper Grant megjegyezte a nevét, nem igaz?
– De igen, főleg, hogy rosszul jegyezted meg – feleltem, és kiszabadítottam magam a szorításából.”

„Egy pillanatra behunytam a szemem. Lehet, hogy totálisan túlreagáltam a dolgot, és pániktól vezérelve követtem egy szerelmespárt, akik csak kettesben akartak lenni.
Igen, pontosan. Éjjel a temetőben. Egy kriptában. Mert itt olyan kellemes.”