Látogatók

Sziasztok!

Örülök, hogy itt vagytok!
Remélem, kedvet tudok csinálni nektek az olvasáshoz, filmekhez, a színházhoz, és a koreai popkultúrához, s hogy tetszeni fognak a bejegyzéseim. Fontos számomra, hogy ti, akik az oldalon jártok, ne csak egy arctalan tömeg legyetek. Az oldal tényleg naplószerű, már olyan tekintetben véve, hogy tényleg az őszinte benyomásaimat írom le. Örülnék, hogy ha ti is részt vennétek benne, írnátok egy kommentet vagy e-mailt bármikor, ha egy téma felkeltette az érdeklődéseteket, ha egyetértesz velem, ha nem értesz egyet velem, ha tetszik az oldal, ha nem tetszik, ha észrevételed van, kérdésed, ötleted, kívánságod, hogy miről legyen még szó, plusz a ti ajánlásaitokra is kíváncsi vagyok. Erre nem azért van szükség, hogy növelje a statisztikai adatokat, hanem hogy élettel telivé váljon a blog, s hogy alapvetően egy kommunikatív közösséget alkothassunk, akiket a könyvek hoznak össze. Ha kritizálni akarsz, azt is megteheted, csak arra kérlek, legyen valami használható alapja, hogy javíthassak ott, ahol kell. Az utálkozókkal nagyon nem tudok mit csinálni. A maximum, amire képes vagyok, hogy felhőtlen időtöltést kívánok!

2017. október 7., szombat

James Dashner: Halálparancs (Útvesztő 0,5)

Hogy miért gondoltam azt annak idején, hogy nem érdemes elolvasni az Útvesztő előzménykötetét? A VESZETT tudja! Talán elkaptam a Kitörést, de akkor viszont véghezvittem a lehetetlent – kigyógyultam belőle!
műfaj: disztópia, fantasy, sci-fi
oldalszám: 390
kiadja: Cartaphilus
értékelés a moly.hu-n: 81%
az én értékelésem: 5* csillag, de még milyen!
borító: az általam ismert legjobb disztópia sorozatához méltó J
karakter, akit imádtam: Mark, Alec
karakter, akiknek fognák rá a nem nemesebbik felére a Transz-port: úgy kb. mindenki más az irányításban
kedvenc jelenet: nincs, az egész könyv egy nagy KEDVENC!
Mielőtt megalakult a VESZETT, mielőtt létrejött a Tisztás, mielőtt Thomas belépett az Útvesztőbe, napkitörések sora érte a Földet, és szörnyű ragállyal fertőzte meg az emberiséget. A bolygó lakóinak nagy része odaveszett. Aki megbetegedett, annak lassanként elborult az elméje, és előbb-utóbb tomboló véglénnyé vált. 
Mark és Trina a túlélők kis csoportjához tartozik. Miután elmenekültek a New Yorkra lesújtó szökőár pusztítása elől, nap mint nap az életben maradásért küzdenek, az élelmükért, a nyugalmukért. A természet lassan mintha már az újjáéledés jeleit mutatná a napkitörések után, amikor egy napon különös légi jármű – egy Berg – jelenik meg településük fölött. A Bergről a Kitörés vírusával fertőzött lövedékekkel kezdik lőni a csoportot. 
A túlélőknek ismét menekülniük kell. Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Lehetséges, hogy a titokzatos ellenség célja az egész emberiség kiirtása? Vajon ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből a borzalomból?
Mikor a Halálkúrát befejeztem, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok! Az Útvesztő világa engem teljesen elnyelt, s mikor egyszer csak arra ébredtem, hogy ennyi, ez volt az utolsó oldal, először el sem akartam hinni. Imádtam a trilógiát, máig nem olvastam olyan disztópiát, ami verte volna James Dashner művét. Mikor megjelent a Halálparancs, teljes eksztázisba esve próbáltam anyagi függésben tartóim lelkére beszélni, sikertelenül persze L, aztán egy idő után lecsendesült bennem a rajongói vihar. Különben, is én teljesnek éreztem magamban a trilógiát, úgy, ahogy van, egyébként is, kinek kell még ennél is több bonyoda…
Na, és ha legközelebb ilyet találnék mondani, valaki azonnal vessen be egy könyvesboltba, lehetőleg az új Útvesztő-könyv elé!
Hogy én mennyire örülök, hogy végül mégsem hagytam ki! Minden megvolt benne, amit vártam, filmszerű volt és horrorisztikus, úgy játszott az idegeimmel, mint egy VESZETTes az emberéletekkel… oké, ez erős volt. És különben se spoilerezzek itt. Bár, ha már szóba jött, én érdemesebbnek tartom a trilógiával kezdeni, s csak utána olvasni az előzménykötetet.
Hasonlóan a vázsorozathoz James Dashner most is képes volt a (lehetőségekhez képesti) nyugodtságból egy csapásra minden figyelmeztetés nélkül káoszt generálni. A 25. oldal környékén járhattam, onnantól kezdve elvesztem, a könyv a kezemhez tapadt, világ KI, időérzék KI, Halálparancs BE! Szabályos elvonási tüneteket produkáltam, ha csak öt percre is elszakítottak a történettől. Kár, hogy pont a suliban olvastam… L
forrás
Sokan azért nem szeretnek ilyen, az alapkönyvhöz kapcsolódó, de már más cselekményvonalat követő könyvet olvasni, mert hogy „az már nem ugyanaz”. Nálam nem volt ilyen probléma, illetve ilyen volt, a Halálparancs tényleg sok mindenben más, mint a trilógia, csak nem problémaként éltem meg. Nekem különösen tetszett, hogy Mark és a többiek nem holmi kiválasztottak, csak egyszerű emberek, akik ugyanúgy a túlélésért küzdenek, mint bárki más, és akikben az egyetlen különleges az, hogy voltak elég pimaszok ahhoz, hogy megpróbálják kideríteni, mi folyik itt. Tetszett, hogy nem is hasonlítottak az Útvesztő szereplőire. Külön piros pont azért, hogy nem csak a természeti katasztrófák következményeivel szembesülünk, mint szinte minden más disztópiában, hanem maguk a katasztrófák is megjelennek a maguk nyers valójában, semmiről sem másodkézből, nem a látottak, hanem a tapasztaltak alapján kapunk képet, és ez James Dashnernél azt jelenti, hogy nem csak azért nem alszunk éjjelente, mert képtelenek vagyunk elszakadni a könyvétől…
Az egyetlen dolog, amire kicsit kritikusabban vagyok csak képes tekinteni, hogy a regény egy periódusában szerintem túl sok volt a bunyó, kevesebb a fordulat, volt egy rész, ahol fejezeteken keresztül csak egyik verekedésből sodródtunk a másikba. De ezt leszámítva tökéletes. Egyszerűen imádtam! És ha megkérdezné valaki, jobb-e a trilógia a Halálparancsnál, valószínűleg vívódva azt felelném, hogy igen, de semmiképpen sem ajánlom az előzménykönyv kihagyását!
„A pata partján bukkant rá Trinára, az egyik olyan csendes helyen, ahova félre szokott húzódni valamelyik könyvével. A könyvekre útjuk során tettek szert, egy régi könyvtárból mentették ki őket. Ez a lány úgy imádott olvasni, mintha hirtelen be akarná hozni a sok-sok hónapnyi kihagyást, amikor szó szerint az életükért futottak, és csak hébe-hóba jutott idő egy-egy könyvre. A digitális könyv már a múlté, legalábbis Mark biztos volt benne, hogy mind megsemmisült, mikor a számítógépek és a szerverek megsültek. Tirna hagyományos, papírra nyomtatott könyvet olvasott.”
„Ha a szomszédodban lakik valaki, akkor az a fizika törvényei szerint a haverod lesz – ha lány, ha fiú, ha földönkívüli.”
„- Szüksége volt rám. Tudom, mert amikor nagyon rosszul lett, bementem hozzá, és a karomban tartottam. Magamhoz öleltem, és megcsókoltam a homlokát. Mint egy kisbabának. Mint az én babámnak. Életemben nem voltam olyan boldog, mint amikor őt foghattam, és végignéztem, amint a karom közt hal meg.”
„- Van valami rémisztő abban, hogy mindegyik ajtó nyitva áll – suttogta Mark. – Ráadásul olyan sötét van mindegyik helyiségben…
- Mire akarsz kilyukadni?  - kérdezte Alec. – Mi van, meg akarsz fordulni, és hazahúzni?
- Nem. Csak mondom, hogy te mész be előre.”

„- Hé, mi a baj? – kérdezte Mark.
Alec tett megint egy lépést előre, nehézkesen.
- Beteg vagyok, Mark. Tényleg nagyon beteg vagyok. Meg kell halnom. Meg kell halnom, de nem akarok értelmetlenül meghalni.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése