Blogprojekt#2 - II. Az első könyv

2. Blogprojekt, 2. nap. Igazából be kell vallanom, kicsit idegbajosan fogtam bele a következő könyv olvasásába, amolyan S.O.S. kivégzés volt, hogy határidőre ki is olvassam és írjak is róla. Tegnap ugyebár mindannyian megneveztük azt a mindenki, vagy legalábbis sokak által ismert és kedvelt szerzőt, akivel a projekt keretében foglalkozunk. Ámde minden nagy író elkezdi valahol – jöjjenek hát az alanyok első könyvei!

Kerstin Gier első könyvében nem kell csalódnunk - a regényt olvasva nem meglepő, hogy már pályája kezdetén is sokak szívét hódította meg.

műfaj: romantikus

oldalszám: 260

kiadja: Trivium

értékelés a moly.hu-n: 74%

az én értékelésem: 4,5 csillag

borító: nem rossz, de ez alapján nem venném meg

karakter, akit imádtam: Mo, Judith

karakterek, akikkel én se járnék: ööö, az összes férfi a könyvben… annak ellenére, hogy ez egy romantikus regény

kedvenc jelenet: a kóruspróba, klasszikus nős teszt, mozi utáni filmelemzés, Jens utáni lomtalanítás, Annaklarás telefonálások :D

Németország ​modern női sikerírója azt kínálja olvasóinak, amiből ma a legkevesebb van: felhőtlen humort, önfeledt vihogást, könnytörülgetős, térdcsapkodós hahotázást. 
Görbe tükröt tart a magukat istennek képzelő férfiak elé, ugyanakkor segít elfogadtatni velünk saját gyengéinket és emlékeztet bennünket rejtett értékeinkre. Judith, a 26 éves, „nyugdíjas” egyetemista elégedetlen az életével. Izomagyú barátja fontossági sorrendjében ő csak a kerékpározás után szerepel, és folyamatos harcban áll a kilóival, pattanásaival. Barátnői helyzete sem rózsásabb: Susanna elsüllyed egy gusztustalan haspók mellett, Katját gátlástalanul csalja a barátja, Bille fejét pedig elcsavarja egy korlátolt, nagyképű alak. Hősnőnket azonban helyzetkomikumokban bővelkedő magánéleti kudarcai nyílegyenesen vezetik az öntudatos önmegvalósítás felé. A négy barátnő a nagy Ő keresése közben egyik groteszk-humoros kalandból a másikba csöppen, egészen a könyv meglepő végkifejletéig. 
Hogy ez leginkább a Családom és egyéb állatfajták újabb kori megfelelője? Mondhatnánk, fiatalkori önmagunkon nevetünk, vagy éppen azon, hogy mi is itt tartunk majd pár év múlva? 
Legyen akár férfi, akár nő a kedves olvasó bátran engedje át magát ennek a történetnek, és hagyja kiragadni magát azok közül, akik mindig mindent nagyon komolyan vesznek… 

Nem túlzás, ha azt mondom, már az első oldalon is szakadtam a röhögéstől. Ugyan tobzódtak benne a romantikus klisék, Kerstin Gier mégis olyan humorral körítette ezeket, hogy egyáltalán nem tűntek zavarónak. A kreatív Judith-tal, aki az egyetem kerüléséből már valóságos sportot űz, könnyű azonosulni, főleg, hogy a könyvben rengeteg olyan gonddal, problémával kell több-kevesebb sikerrel megküzdenie, amik mindennaposak, amikkel bármelyik lány találkozhat, és nagy valószínűséggel találkozni is fog. Egyébként imádtam a főszereplő gyakori kiakadásait, minden reakciója átérezhető, mégis egyedi és vicces volt.

A könyv első felében voltak kisebb hullámvölgyek, egyszer dögunalmas volt (de mindössze csak néhány oldalig), majd haláli vicces. Aztán ahogy haladtam előre, annál jobban beleéltem magam Judith hétköznapjaiba, nemcsak figyelemmel kísértem, de szinte részt is vettem olyan szituációkban, amik annyira kínosak, hogy más jók, és sokszor annyira groteszkek és hihetetlenek, hogy már hihetők.

Ami nagyon tetszett, hogy a történet igazából nem tartott sehonnan sehová. Ez így most elég furán hangozhat főleg, hogy pozitívumként írtam, de így van. Nem tudnám felosztani előkészítésre, bonyodalomra, kibontakozásra, tetőpontra és befejezésre. Olyan hatást kelt, mintha a sztori mindig is haladt volna, mi egy ponton bekapcsolódunk, nézzük egy kicsit, majd kiszállunk. Azért gondolom ezt zseniálisnak, mert így tényleg olyan életszerű lesz a cselekmény, hisz a való élet sem áll meg. Tegyük fel, a kedvenc könyvünk szereplői valóságosak, és ugyan megismerünk a történetükből egy részt, amit imádunk, óhatatlanul is elgondolkozunk, vajon mi történhetett velük az utolsó oldal után? Nem érezzük úgy mintha elvágták volna a dolgot? Az élet a leghosszabb szappanopera, mindig van egy új szál, mindig lehet folytatni. Kerstin Gier szerintem nagyon klasszul oldotta meg, ahogy a karakterek életéből kiemelt egy részletet, elénk tárta, de még sincs se az elejének olyan hangulata, mint valaminek a kezdete, se a végének, mint valaminek a befejezése. Egy egész folyamat volt, ami nem az első lapon kezdődött és nem is az utolsón ért véget. Ilyen szempontból kicsit befejezetlen, de hasonlít a való élethez.

Egyébként nem is gondolnánk, mennyire, ugyanis Kerstin Gier első regénye levelek tartalmából tevődik össze, amiket anno még maga az írónő írt egy Barbara nevű barátnőjének. Tehát az akkor még nem, illetve nem ilyen formában létező Férfiak és egyéb katasztrófák tulajdonképpen róla szólt, egészen addig, míg a saját, nem épp eseménydús mindennapjait elkezdte kissé kiszínezni, majd új szereplőket álmodott papírra, végül pedig 1996-ban megjelent a könyv.

***

Összefoglalva ez egy nagyon aranyos, humoros könyv, olyan egyszer olvasandó, tipikusan az a könyv, amivel egy borús napon (mint amilyen amúgy a mai is) szívesen kuckóznék be egy sarokba egy bögre forró csokival, hogy kicsit kikapcsoljam a külvilágot. Ajánlom azoknak, akik szeretik a romantikus regényeket, de még ne találták meg a saját álompasijukat…

„Véleményem szerint fontosabb vagyok, mint a kosárlabda, a vízilabda, vagy a röplabda, ő azonban jóval az asztalitenisz mögé sorolt be; ezzel az eredménnyel épp csak megelőzöm a műlovaglást.”

„- Boldog vagy, Susanna? – kérdeztem szomorúan.
- Sokkal jobban vagyok, mint korábban – felelte -, és mint te.
 Letörten csóváltam a fejem. Ó, Susanna!
- Tényleg, Judith – mondta komolyan -, neked is kívánok egy olyan férfit, mint Bruno.
Összerezzentem. Szóval idáig jutottunk! Susanna a nyakamra kívánja a pestist!”

„Az első szemeszter alatt ismertük meg egymást, amikor is meg kellett védenünk magunkat egy szektatagtoborzótól. Magányos, zavarodott elsőévesként az ember különösen könnyű prédája ennek a patkányfogófélének, amelyik édeskés mosollyal közeledik az elveszettnek látszó emberfia felé, mellé telepszik, és minden bevezető nélkül szónokolni kezd a felebaráti szeretetről meg a hitközösségről, mely rendszerint az áldozat ígéretével ér véget, miszerint megjelenik a következő összejövetelen. Nem tudom, mi történik, ha az ember tényleg elmegy, de annyi bizonyos, hogy elveszti az életkedvét, ha puszta udvariasságból, unalomból, vagy félelemből – néhányuk magas és erős – beszámol magáról a szektatoborzónak.”

„Ha az ember germanisztika tanulására adja a fejét, megtörténhet – mint például az én esetemben is -, hogy csak a beiratkozáskor értesül a sajnálatos tényről, miszerint ez a szak csak két további mellékszak felvételével járható. Mivel nincs idő eltöprengeni mely szakokat vegyük fel, előfordulhat, hogy a hallgató – a sürgetés által sarokba szorítva – a zenetudomány és a filozófia mellett dönt, s a továbbiakban nem tud örülni az életének.”

„- Építenénk vidéken egy házat, egy szép bungalót, mint a szüleimé – folytatta Kai-Uwe. – És nekünk is lenne egy kismadarunk. Mit szólnál hozzá?
Hát, mit is? Ha így folytatja, összetöri a saját szívét, rám nincs is szükség hozzá.”

„Ismét elérkezett az ideje a jelszó frissítésének”- állt a képernyőn. „Kérem, adjon meg egy új jelszót, majd nyomja meg az Enter gombot.” Gondolkoztam egy darabig, majd beírtam: „L-i-s-z-t-e-s”. „A jelszó érvénytelen.”  - állította a komputer. „Kérem, adjon meg egy új jelszót, majd nyomja meg az Enter gombot.” „J-u-d-i-t-h-„ – írtam, és megnyomtam az Entert. „A jelszó érvénytelen.”  Francba. Talán csak gyümölcsöt eszik. „e-p-e-r” Megint semmi. Lehet, hogy csak a-val kezdődő gyümölcsöt eszik, mint „a-n-a-n-á-s-z”. De ez sem működött.
Növekvő kétségbeeséssel próbáltam „R-ö-m-e-r”-rel, „h-o-l-l-a-n-d g-i-n”-nel és „s-z-a-r”-ral, a komputer azonban kérlelhetetlen maradt.
Végül a segítőkész Stefanie-hoz fordultam tanácsért.
- Ó, jelszóváltás – mondta vigyorogva. – Nem tudhatod, hogy csak ötbetűs, ékezet nélküli szavakat fogad el.
„f-r-a-n-c” – gépeltem következőként, s csodák csodájára a komputer végre beengedett.”

„- Nekem jobban tetszik egy sokoldalú, muzikális, sportos férfi, mint az, aki Picassót egy parfümnek tartja – felelte Bille ingerülten, Holgerre célozva.
- Még mindig jobb, ha valaki Picassót parfümnek tartja, mintha saját magát Picassónak – vágtam vissza.”

„- Te legalább utánanéztél már egy hozzád való férfinak? – fordult hozzám mama.
- Igen – feleltem őszintén. -, de nem találtam.”

A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, kukkantsatok be a többiekhez is! J

Könyvespolc

Molybirodalom 

Könyves boldogság 

Never Grow Up
Libellum