Még nincs túl sok bejegyzés
a blogon, de máris sikerült megszegnem a saját magam szabott az olvasás utáni
24 órán belüli posztolás szabályát. Persze közbejátszott pár rajtam kívül álló
esemény is a késésben, de a legeslegfőbb indok, hogy ezen a trilógián rengeteget
agyaltam. És csak töprengtem… gondolkodtam… összezavarodtam…
Bár már évekkel ezelőtt is
szemeztem ezzel a könyvvel, csak most vettem ki a könyvtárból, és egy kihívás
miatt fogtam bele. Jenny Han trilógiájáról már szinte mindenfélét olvastam már:
rengeteg imádóval, de utálóval is büszkélkedhet, s vannak köztes vélemények is.
Azt hiszem, most ez is egy efféle lesz.
Előszóban még az első rész borítóján feltüntetett
ajánlásról:
„ Benne van minden, amit
szeretnél a nyártól.” – Sarah Dessen, a Tökéletes
és az Altatódal szerzője
Hát, akinek ilyesmi
eszményképei vannak egy kellemes nyárról, azzal szívesen leülnék egy amolyan
beszéljük meg!-féle eszmecsere erejéig, mert az biztos, hogy egy érdekes
lelkivilágba nyerhetnék betekintést.
1. A NYÁR, AMIKOR MEGSZÉPÜLTEM
műfaj: romantikus, ifjúsági,
YA
oldalszám: 256
kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
értékelés a moly.hu-n: 78%
az én értékelésem: 2 csillag
történet: u-na-lom
borító: az egyetlen, ami
tökéletes ebben a könyvben
karakter, akit imádtam: -
karakter, akinél
idegesítőbbel még sosem találkoztam: Belly!!!
kedvenc
jelenet: mikor megemlítették benne Magyarországot
Ha beleszámítjuk az átlag
olvasási sebességemet, illetve azt, hogy nyári szünet van, akkor az egész sorozatról
elmondható, hogy nagyon lassan haladtam vele. Így is kb. egy hét alatt
befejeztem, de az első rész után, amihez nagyon kellett volna unatkoznom, hogy
élvezzem, erősen gondolkodtam azon, belekezdjek-e a másodikba. Sőt, már az első
kötet alatt is gondolkoztam, hogy biztos, hogy kell ez nekem? Végül
végigolvastam, mert beállt nálam a kíváncsisággörcs, hogy ez most végig ilyen
lapos lesz-e, vagy történni is fog benne valami?
Teljesen mást vártam a
sorozattól: egy könnyed kis nyári sztorit sok napsütéssel és szerelemmel. És A nyár, amikor megszépültem nagyjából
erről is szólt, csakhogy annyira unalmasan, hogy tényleg már azon voltam, hogy
ennyi, én ezt most leteszem. Ugyanis adott egy az esetek többségében színtelen,
amúgy meg roppant idegesítő főszereplő, Belly, akiről az első részben annyi
egyértelműen kiderül, hogy nyafka, árulkodós,
gyerekes, szóval egyáltalán nem egy Lara Jean, akit A fiúknak, akiket valaha szerettemből megismertem, és imádtam!
Belly karakterén konkrétan fél napokat gondolkodtam, és arra jutottam, hogy
végül is érthető viselkedést produkál, hisz az egyetlenek, akikkel nyaranta el
tudta volna tölteni az időt, rendszerint levegőnek nézték, valamint otthon, a
nyaralón kívül sincs egészségesnek nevezhető baráti kapcsolata, mint később az
kiderül.
„ A nem duzzogunk-szabályt
Conrad és Steve találta ki egyik nyáron. Úgy rémlik, nyolc vagy kilenc
lehettem. Az volt a lényege, hogy csak rám vonatkozott. És rendben, lehet, hogy
tényleg sokat duzzogtam, de csak így tudtam elérni, amit akartam. Bizonyos
módon sokkal nehezebb volt akkoriban az egyetlen lánynak lenni.”
De Belly szereplésének
túlnyomó részében szimplán csak ostoba, érthetetlen, nevetséges és idegesítő.
Erről a mondatról pl. sejtem, mi akarhatott volna lenni, de hát nem igazán jött
össze:
„Olyan szép arca volt, hogy
le tudtam volna rajzolni, de sajnos nem tudok rajzolni.”
A testvéréről, Steve-ről a
hazautazásakor ilyeneket mond, és bevallom, minimum ötször olvastam végig az
egész oldalt, de nem jöttem rá, ez most pozitív vagy negatív vélemény?
„Hirtelen szomorúság fogott
el, ahogy készülődött. Nélküle minden borulni látszott – ő volt az ütköző, aki
mindig emlékeztetett arra, hogy semmi sem változik igazán, hogy minden ugyanaz
maradhat. Mivel ő soha nem változott. Ő volt az utálatos, kibírhatatlan Steve,
a bátyám - az én keresztem. Olyan volt nekem, min a régi flaneltakaróm, aminek
olyan ázott kutya-szaga volt – megnyugtatóan büdös, a jól megszerkesztett
világom része. Ha ő ott van, minden ugyanolyan marad: három egy ellen, a fiúk
egy lány ellen.”
2. NINCS NYÁR NÉLKÜLED
műfaj: romantikus, ifjúsági,
YA
oldalszám: 264
értékelés a moly.hu-n: 81%
az én értékelésem: 3.5
csillag
történet: kezd izgivé válni…
karakter, akit imádtam: Laurel
karakter, akinél
idegesítőbbel még sosem találkoztam: Belly!!!
kedvenc
jelenet: -
A Nincs nyár nélküled sokkal jobban
tetszett, mint a nyitókötet, mert azt befejezve még mindig voltak kétségeim,
érdemes-e ezt a sorozatot folytatni. Nos, a második rész végeztével azonnal
megragadtam a harmadik részt, részben azért, mert itt már nem adom fel, részben
meg azért, mert ez végre felcsigázott.
Az első részben
felmerülő kérdéseket a második rögtön a 2. oldalon egy-egy félmondattal
megmagyarázta, s bár a könyv folyamán elszórt múltidézések ezeket fokozatosan
majd kifejtik, én úgy éreztem mindent tudok, ami pedig esetleges kérdőjelként
még hátra maradt, az meg nem érdekel. A váltott szemszögű elbeszélés még többet
elárult. De azért csak olvastam, olvastam, s azon kaptam magam, hogy egyre
jobban érdekel, mi fog történni, egyre jobban belemerültem az egészbe, új,
komolyabb témákat dolgozott ki, s összességében azt mondhatom, nem bántam meg,
hogy rászántam magam a folytatásra.
Persze Belly
ismét hozta a formáját, bár ebben a részben sokkal jobban megértettem, az
utálatom pedig egy alapos átgondolás után átalakult sajnálattá. Azt mondjuk
sajnálom, hogy gondolkodnom kellett ezen, mert akkor vagy a könyvvel van a
hiba, hogy sok mindent nem írt le egyértelműen, vagy velem, amiért ilyen nehéz
a felfogásom.
Volt egy
veszekedés Belly és az anyukája között, ami eléggé várható volt, engem mégis
nagyon feldühített, viszont erről most nem írnék részletesebben, hogy ne spoilerezzek
le semmit.
3. ÖRÖKKÉ NYÁR LESZ
műfaj: romantikus, ifjúsági,
YA
oldalszám: 280
értékelés a moly.hu-n: 81%
az én értékelésem: 4 csillag
történet: végre valami!!
karakter, akit imádtam: Conrad
karakter, akinél
idegesítőbbel még sosem találkoztam: Jeremiah (?)
kedvenc
jelenet: minden, ami Conrad szemszögéből volt megírva
A
csillagozásaimból is látható, hogy ahogy megyünk előre, úgy javul ez a sorozat.
Kár, hogy ennyire gyenge az indítása, mert sokakat (majdnem engem is) ez
visszariaszt a folytatástól. Ebben a részben végre elkapott egy kicsit annak a
hangulatnak a visszhangja, amit A
fiúknak, akiket valaha szerettemnél átéltem.
Ez a rész egy
viszonylag nagyobb időbeli ugrással indul, s bár olvastam a fülszöveget, amiből
a lényegre lehetett következtetni, az események mégis megleptek. Botrányszag
lengte körül a lapokat, amit szintén a váltott szemszögekből sejthetünk.
Téteket megtenni, hölgyeim és uraim – vajon kié lesz a mi halálosan idegesítő
főnyereményünk? Igaz, azt meg kell hagyni, hogy Belly ezúttal nagyjából
megütötte a normális szintet, és kevésbé volt fárasztó… habár édesem, a Föld is
egy bolygó!
„- Ahogy itt fekszünk a
csillagos ég alatt, olyan érzés fogott el, mintha egy bolygón feküdnénk. Olyan
hatalmas! Olyan végtelen!”
Már bőven túl
voltam a harmadik rés felén, mikor még mindig fogalmam sem volt róla, mi sülhet
ki ebből. Illetve a végkimenetelt kitaláltam, de hogy jutunk el addig? Reméltem,
hogy ne lesz összecsapott a vége, minden csalódás után végre igazán kellemesen
meg akartam lepődni. Amit végül tapasztaltam, az ismételten egy nagy kérdőjel.
Mert nem volt túlságosan elnyújtva, de nem is volt hirtelen, és bár szépen elő
volt késztve, azért mégiscsak kellett volna oda néhány oldalnyi plusz tartalom.
***
Amint mondtam,
megvolt a személyes elképzelésem az ideális nyárról. Már leírtam, mire
számítottam. Helyette ezt kaptam: rák, halál, szakítás, gyász. A végén
rájöttem, hogy elemezgethetem itt ezeket a könyveket napestig, semmi értelmes
eredményre nem jutnék. Nem igazán tudom, mit gondoljak. Ha azt mondanám, nem
tetszett, hazudnék, ha azt, hogy igen, akkor is. Talán egy hajszálnyival az
előbbi felé hajlok inkább, mert az biztos, hogy nem fogom újraolvasni. Esetleg
egy-egy fél ponttal az utolsó két rész lehetett volna jobb, de az első könyv,
ami tényleg egy kínszenvedés volt, erősen befolyásolt az értékelésben. Ha A nyár, amikor megszépültem egy mostani
friss megjelenés lenne, aminek még nincs kint a folytatása, akkor tuti, hogy
nem olvasnám el az új részeket. De így, hogy azonnal kéznél voltak, átrágtam
magam rajtuk, és nem mondanék száz százalékig igazat, ha azt állítanám, hogy
megbántam. A trilógia számtalanszor gondolkodásra kényszerített, a
szereplőkhöz, a viselkedésükhöz, a történethez az olvasás alatt rendkívül
sokféleképpen viszonyultam, kaptak tőlem hideget is, meleget is. Végiggondolva
a legtöbb őrültségnek volt legalább egy kis értelme. Ez a történet mást adott,
mint vártam, főleg a második rész egy kicsit nyomasztó volt, de másként, mint
egy véres horror sztori, lelkiekben taglózott le totálisan.
Könnyed (és unalmas), majd komoly, végül megint könnyed (és izgi), s ez az egyveleg így olyan, hogy így vagy úgy, de muszáj reagálnod rá, fix, hogy kivált belőled valamit. Szerintem egyszer – akármilyen nehéz is – érdemes végigolvasni, mert biztos, hogy lesz néhány falba verem a fejem-, úristen, ezt a hülyeséget- és én mostantól télpárti leszek-pillanatotok, de a katartikus élményekből se lesz hiány.
Könnyed (és unalmas), majd komoly, végül megint könnyed (és izgi), s ez az egyveleg így olyan, hogy így vagy úgy, de muszáj reagálnod rá, fix, hogy kivált belőled valamit. Szerintem egyszer – akármilyen nehéz is – érdemes végigolvasni, mert biztos, hogy lesz néhány falba verem a fejem-, úristen, ezt a hülyeséget- és én mostantól télpárti leszek-pillanatotok, de a katartikus élményekből se lesz hiány.
Még akár ilyen rózsaszín-kék kiadásban is el tudnám képzelni... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése