A sorozatban innentől, a
második résztől felfedeztem néhány olyan hibát, ami miatt nem vált örök
kedvencemmé ez a trilógia, viszont a továbbiakban az is kiderül, hogy miért
hunytam végül szemet felettük, mikor a csillagozásra került sor. És egyébként
számomra is érthetetlen, miért sikerült ennyire lassan kiolvasnom ezt a
trilógiát, mikor a könyvek oldalszáma folyamatosan csak csökken, de az
események pedig egyre összetettebbek és izgisebbek!
műfaj: ifjúsági, sci-fi
kiadja: Főnix Könyvműhely
oldalszám: 256
értékelés a moly.hu-n: 85%
az én értékelésem: 4,5 csillag (Elég
sokat bizonytalankodtam itt, hogy ez az érték legyen, vagy adjuk-e meg neki az
ötöst, ráadásul a százalékos értékelés is attól függött – hogy 85% vagy 86% -
hogy melyikre kattintok. Szóval van egy kis bűntudatom, mindkét értéket
többször is bírtam, majd javítottam… szóval ez egy elég beszámíthatatlan
értékelés.)
borító: még mindig az új!
karakter, akit imádtam: Nina,
Miranda, Noah
karakter, akit ettek volna
meg a szemnélküliek: az Eredeti Miranda (Igazgató)
kedvenc
jelenet: a Fáklya megszerzése, Miranda áldozata
FÜLSZÖVEG:
Miranda semmi
másra nem vágyik, csak normális életre. Eltökélte, hogy túllép származása
szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül
élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és többi társával az
iskolában. Ám hamarosan kénytelen ráébredni: „normális” élet nem létezik –
legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven
fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan
háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a
végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.
Sokkal nehezebben olvastam
ki ezt a részt, mint az elsőt, szinte át kellett rágnom magam rajta, eleinte
annyira nem kötött le. Közben ezzel (meg majd a harmadik kötettel is) párhuzamosan
más könyvekbe is belekezdtem, szóval úgy tűnt, ez már csak ilyen parkoló
sorozat lesz, amivel majd csak úgy rendszertelenül, éppen csak hogy haladok. Valószínűleg
bekapcsolt a második részek iránt érzett fokozottan kritikus énem is, mert szerintem
ez volt a „legrosszabb” kötet a trilógiából. A jelző természetesen csak
viszonyító jellegű, hisz még így is megéri az 5 csillagot!
Az első rész függővéges
befejezés után leesett állal konstatáltam, hogy az új helyszín egy iskola. Még
csak nem is egy Iskola, nagybetűvel, mint a Maximum Ride-ban, hanem egy mezei,
átlagos és minden tekintetben véve hétköznapi tanintézmény. Normális. De ez
hamar megváltozik, és hirtelen ismét a cselekmény sűrűjébe csöppenünk.
A sorozat egészéről
elmondható, hogy csak úgy jönnek-mennek az új változók, az olvasónak szinte
ideje sincs felfogni az egyiket, máris jön a másik. Kérdés: ez most pozitív
vagy negatív? Általánosságban véve azt mondanám, hogy az előbbi, hisz egy igazán
élvezetes könyv alapanyaga a fordulatok. A Hamis
valósággal kapcsolatban viszont voltak kétségeim. Nagyjából mindenre fény
derül ugyan, de nekem olvasás közben mégis támadt egy olyan hülye érzésem. Zsupsz,
egy újdonság, de Mirandának a szeme se rebben, semmi értetlenkedés, ez viszont
az olvasón belül akaratlanul is egy olyan benyomást kelt, mintha lemaradt volna
valamiről, mintha a helyzet magyarázatát már neki is tudnia kéne. Idővel persze
kiderül, miről is van szó, és hogy Miranda se tudott semmit, mégis… bennem
maradt azért néhány kérdőjel.
De! A vége számomra mindent
söpört, az apokalipszis-állapot leírása is nagyon tetszett. Miranda kőkemény
hősnek bizonyul, aki emellett ugyan érzékeny is, de az érzelmei nem
hátráltatják, hogy azt tegye, ami helyes, nem a picsogását hallgatjuk oldalakon
keresztül, hanem az elszántságát és a bátorságát. Mintha a kétségeimet
lenullázták volna! Azonnal a következő részt!
kiadja: Főnix Könyvműhely
oldalszám: 208
értékelés a moly.hu-n: -
az én értékelésem: 5 csillag
borító: a zöld a kedvenc
színem, tehát… J
karakter, akit imádtam: Miranda,
Peter, Rhys
karakter, akinek végre volt
egyetlen jó pillanata: az Eredeti Miranda (Igazgató)
kedvenc
jelenet: elég sok van, nehezen tudnék egyet kiemelni
FÜLSZÖVEG:
Az
Igazi Föld visszatér Manhattanbe, és ezúttal egy egész hadsereggel érkezik.
Rhys, Noble, Sophia és Peter azonnal tudja, szükségük lesz Mirandára, aki
ébredése után rémülten veszi észre, hogy világa lángokban áll. Dan Krokos
intrikákkal és feszültséggel teli regényében Miranda utazása észveszejtő
befejezéshez közeledik, és mindent kockára kell…
A trilógia
utolsó s egyben legrövidebb részét tartott a legtovább kiolvasni. Fogalmam
sincs, ez hogyan sikerül. Az évszázad rejtélye.
A második
résszel ellentétben a zárókötet egy szemernyit sem habozik, azonnal belevág a
dolgok közepébe. Nehéz spoiler-mentesen írni erről a könyvről, találtam benne
néhány tartalmi ellentmondást… de ne már, ne legyünk kukacoskodók! Tény, hogy
párszor sikerült összezavarodnom, pár magyarázat nekem megint később esett le. Ha
nem figyelsz eléggé, ez a könyv nagyon meg tud kavarni, mert hasonlóan az előző
részekhez annyira gazdag a fordulatokban, annyira mozgalmas és akciódús a
cselekménye, és annyira ütős a végkifejlete, hogy emiatt még az utolsó pillanatban,
mikor már épp megnyugodnál te is meg az események is… hát nem, még akkor sem hiheted
komolyan, hogy vége van, mindig meg tud lepni!
***
A történetnek
csillagos ötös, a szövegvilágnak négyes, a világépítésről viszont nem mondok
semmit, mert nekem személy szerint ez a fajta elképzelés más világokról nem igazán
tetszik, de ez csak az én dilim, ettől függetlenül mindenkinek ajánlom a
sorozatot, kivéve azoknak, akik mindenben keresnek valami valóságalapot. Elég
hihetetlen, de egy nagyon pörgős törtnetről van szó, ami az egészét nézve
teljesen magával ragad.
„- Ami itt és
most történik, hatással van a jövőre, csakhogy a változások hatása
kiszámíthatatlan, nem tudhatod, hogy mi a fontos, és mi jelentéktelen, amíg ki
nem próbálod.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése