Hogyan NE használjuk fel a jó ötleteinket? - Stephenie Meyer: A burok

Stephenie Meyer neve senki előtt nem ismeretlen az Alkonyat jelensége óta, ami szerintem az eddigi legvitatottabb és ellentmondásos véleményeket kiváltó könyv- és filmszéria a young adult berkein belül. Viszont ezzel együtt Stephenie Meyer az Alkonyatnak köszönhetően stabilan beszorult egy skatulyába, ami szerint – nagyon leegyszerűsítve – paranormális romantikus könyveket ír. Ám, ha megnézzük az Bella Swan-Edward Cullen katasztrófát jelenséget követő műveit, elmondható róluk, hogy igenis kikacsintgatnak a más és komolyabb, drasztikusabb  témák felé is. Szóval én azt érzem, hogy Stephenie Meyer ki akar törni a munkásságát jellemző sztereotípiákból, ami igen dicséretes, na de sikerül-e neki?

műfaj: disztópia, sci-fi, romantikus

kiadja: Agave Könyvek

oldalszám: 544

értékelés a moly.hu-n: 90%

az én értékelésem: 3, 5 csillag

karakter, akit imádtam: Vanda, Ian

A ​Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. 
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni. 

Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen. 
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

A burok első és legfontosabb témája a lélek dualizmusa, és maga téma szerintem megérdemelt volna egy kicsit thrillerszerűbb vonalat. Melanie testében két lélek lakozik, egyrészről ő maga, másrészről pedig a testét megszálló főszereplő, Vándor. Nyilvánvaló, hogy a kettejük kapcsolata nem egyenrangú, az egyikük csupán alárendeltje a társának, de mégis kénytelenek együtt létezni, és egymást megtűrni maguk mellett, mert mást nem igazán tehetnek. Viszont ha valami vagy valaki megszállásáról beszélünk, általában félelmet érzünk, mert a megszállás kontrollvesztést jelent. Valaki rád kényszeríti a hatalmát, az akaratát, miközben te magad elveszted az irányítást az életed felett. És mindez egy magasabb fokon játszódik le, ha mindez szó szerint önmagadban játszódik le. Másvalakivel együtt élni a fejedben nem csupán félelmet, de zsigeri rettegést eredményez. Én önmagam vagyok-e még? Ez melyikünk döntése volt? Ezt én akarom így, vagy ő? És ez a bizonytalanság és tehetetlenség teszi ezt a szituációt rendkívül ijesztővé, és hajszolja akár őrületbe az egyént. Aha… hát, Stephenie Meyernél ez kicsit másképp néz ki.

Néhány jelentéktelen szóváltáson kívül semmi konfliktus nem áll fenn Melanie és Vándor között, olyan gyorsan jutnak kompromisszumra, hogy esély sincs a fenti lélektani folyamatok bemutatására, sőt, még maga a téma se lett igazán megvillantva. A könyv első harmadáról tudni kell, hogy komoly kitartás kell ahhoz, hogy el ne aludj rajta, de én eskü bevállaltam volna még kétszer ilyen hosszú eseménytelenséget, ha ez a szál rendesen ki lett volna bontva. Viszont így ez egy elfojtott gondolatmenet lett, amiből eszméletlen dolgokat ki lehetett volna hozni. De hiába nyúlt ezúttal az írónő keményebb alapanyagokhoz, ha a kezdettől fogva puhává gyűri őket. Olyan, mintha vett volna egy kétélű hosszúkardot, ami már attól darabokra szaggat, ha csak ránézel, aztán fabrikál belőle egy gumibotot, ami ugyan csíp egy kicsit, ha megcsapnak vele, de csak megdörzsölöd az ütés helyét, s szinte olyan, mintha meg sem történt volna. Mintha Stephenie Meyer szándékosan szeretné megkímélni az olvasóit, hogy ne fájjon annyira. Lehet, hogy mazochista vagyok, de egy ilyen erős téma ne legyen elbagatellizálva, az vágjon oda rendesen!

A másik komoly problémám vele, hogy számtalan elpocsékolt történetszálat vonultat fel a könyv. Néha-néha megvillant valami izgalmasat, valami mondanivalót, egyáltalán – valamit, és aztán önmaga elfojtja az egészet. Egyes helyeken a regény halál komolyan magát gyilkolja szét, és magától veszi el a lehetőségeket. Ember-alien konfliktus? Hát kit érdekel, csorgassuk a nyálunkat továbbra is a szerelmi trapézre, jó lesz az. (És hiába szól szinte csak erről A burok, erről mi nem fogunk beszélgetni, mert ma még nincs bennem kávé, és ehhez nincs elég energiám. Egy szóban összefoglalva: olyan, mint egy szerelmi háromszög, csak itt az egyikünk skizofrén.) Nagyon sok mindent áldoz A burok a romantika oltárán, ez tény, és közben lógva és befejezetlenül hagy olyan elemeket, amiket ha kibontana, egy olyan epikus posztapokaliptikus sci-fi románc kerekedne belőle, amilyet még nem látott a világ. Így? Így felejthető.

Viszont az a 3,5 csillag nem véletlenül van ott, nem tévedt el, nem, az célegyenesen odavándorolt a könyvhöz, mert bármily hihetetlen, de a regénynek van megmentő aspektusa. Mégpedig a főszereplője.

Bár Vándor, vagy későbbi nevén Vanda szerepe van jobban kidomborítva, a regénynek igazából két főszereplője van. Illetve lett volna, ha az egyiknek nem az az egyetlen tulajdonsága, hogy szerelmes Jaredbe. Így viszont tényleg csak Vanda marad. Első látásra én azt mondtam volna, hogy Melanie, a megszállt helyzete és küzdelme sokkal érdekesebb és bemutatásra érdemesebb folyamat, ám meglepően azt tapasztaltam, hogy Melanie-val semmit nem lehetett volna kezdeni. Szerintem Vanda a könyv igazi hőse. Mivel ő egy lélek, ezért természeténél fogva becsületes, békés, és jó, és ezzel a földi viszonyokhoz képest – valljuk be – kissé életképtelen kombinációval kell nem legyőznie, de megértenie egy sokkal erőszakosabb és gyanakvó világot, ahol a bizalom nem születési előjog, és meglátnia annak összetettségét. Vanda karaktere nemcsak egy erős hősnő képe, de egyben üzenetet is hordoz: amit nem ismersz, nem pusztíthatsz el. A faja viszont pontosan ezt csinálja, hiába a jó cél, hiába az erőszak eltörlésére irányul minden, a cél valóban szentesíti az eszközt?

Szóval Vanda személye minden lyukból kihúzta a könyvet, bár még továbbra is maradtak bennem kétségek. Tényleg elég annyi egy szerelem kialakulásához, hogy levetítenek neked egy dokumentumfilmet a pasiról? Tényleg szerette Vanda Jaredet, vagy azt valóban csak Melanie ültette a fejébe? Mi célja volt Jeb személyi diktatúrájával a menedékben? Egyáltalán: mi lesz a könyv vége??? Mert nincs befejezve. Nagyon, hű, de nagyon nincsen! A regény háromnegyede csak úgy lóg a levegőben, mikor elérünk az utolsó oldal végére, és semmi, semmi nincsen megoldva és befejezve, kivéve – na vajon? - …. a romantikus szálat.

BUMM, szerelmi háromszög... :/

És Stephenie Meyer itt bukott óriási nagyot! Mert hiába a más téma, hiába a keményebb alapanyag, hiába a fajok közti világméretű konfliktus, ha az egész megy az enyészetbe, és mindenki a szerelemmel törődik. Tudom, jó dolog az, én is így vagyok vele, sosem árt, ha van egy nem is kötelezően szerelmi, de egy lélektani vonala a könyvnek, de itt az a helyzet, hogy a történetnek csak az van. Szóval bármennyire is jó fele tapogatózik az írónő, ez a skatulyatörő keményfedeles féltégla méretű sci-fi vállalkozás nem nevezhető maradéktalanul sikeresnek, de nem volt eredménytelen sem. Én azt mondom, ha gondolkodtatok már a regényen, akkor csak hajrá, csalódni nem fogtok (legalábbis nem nagyot), ha viszont a történetből nem a szerelmi trapéz érdekel, hanem bármi más, akkor ne kezdj bele, mert azt nem találod meg.