Az Éhezők viadala és a Párválasztó szerelemgyereke - Amy Ewing: Az Ékkő (The Jewel-trilógia 1.)

Tavaszi kezdőszett book tag/  9. Hosszabb nappalok, rövidebb éjszakák – egy könyv, ami sokáig ébren tartott, így pillanatok alatt reggel lett.

Bocsi, Üvegtrón, de átvették a helyed!

műfaj: YA, fantasy, disztópia, romantikus, ifjúsági

kiadja: Maxim

oldalszám: 368

értékelés a moly.hu-n: 86%

az én értékelésem: 5* csillag

karakter, akit imádtam: Raven, Violet, Lucian, Garnet

karakter, akit utáltam: a Hercegnő, a Választófejedelem – nagyjából mindenki, aki rangját tekintve az Ékkőbe tartozik

kedvenc jelenet: az utolsó 5 mondat!!!

Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot. 
Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.

Már az olvasás elején azt gondoltam, hogy jé, ez kicsit olyan, mintha az Éhezők Viadala és a Párválasztó kombinálása. De erről majd még később beszélünk.

Az Ékkő egy színes, új világba kalauzol bennünket, de ez a szivárvány, mint minden disztópiában, csalárd természetű, és a vad csillogás még vadabb sötét titkokat takar. Ebben a világban a szerencsés génkészlet okozhatja a legnagyobb szerencsétlenséget, a helyettesek (mint Violet is) akaratlanul is az uralkodói kör összeesküvéseinek célpontjaivá válnak, lelkileg törik meg őket, és szimplán csak fegyverek abban a harcban, amiben az elit konkrétan darabokra akarja szaggatni egymást.

Ma 00:10-kor, amikor letettem a könyvet, szóhoz sem jutottam, ami mondjuk nem volt feltűnő, mert már mindenki az igazak álmát aludta, úgyhogy senki sem zavart meg magányos tátogásomban. Azt hiszem, emberek, találtam egy csoportot, aki bőven megüti azt a kegyetlenségi (és értelmetlenségi) mércét, mint a VESZETT. Embertelen az a lelki terror és testi fenyítés, ami itt van, arról nem is beszélve, hogy pszichésen hogy a viharba lehet azt feldolgozni, hogy „arra születtél”, hogy egy másik nő gyerekét szüld meg?

Mivel hasonló történetet még nem is olvastam (a fent említett két sorozattal való hasonlóságra mindjárt kitérünk), az elejétől kezdve fogalmam sem volt, mire számítsak a következő oldalon, el sem tudtam képzelni, mi lesz a következő lépés, ármány, fordulat. Kiszámíthatatlanok, nemcsak az események, de a karakterek is – az olvasó a legkegyetlenebb iránt is képes egy minimális empátiára. Nem túl hosszú ideig, de azért képes.

Na, és akkor ott a könyv vége!  Rövid ugyan, de kiütéses győzelemmel mindent visz, amit csak vinni lehet! Csak így néztem ma hajnalban, hogy mi, merre, mikor, hogyan??? Eszméletlen ez a befejezés, nem is lephetett volna meg jobban, és alig várom, hogy kezdjem a második részt, mert rengeteg kérdésem lett az utolsó öt mondat miatt! J Az nem is kérdés viszont, hogy új kedvencet avathattam.

Nézzétek meg a gyönyörű book trailert is! 

Az Éhezők Viadala és a Párválasztó szerelemgyereke

Ahogy írtam, Az Ékkő nagyon hasonlít erre a két sorozatra, mind hangulatában, mind pedig egyes momentumokban. Ez nem jelenti azt, hogy egy koppintást olvasunk, mert az a helyzet, hogy egyedibb már nem is lehetne ez a regény – illetve, ha Amy Ewing valóban tudatosan vett át elemeket Suzan Collinstól és Kiera Casstól, akkor ez bocsánatos bűn, mert ez minden idők egyik legmesteribb elegyítése! Apropó, ez a kitárgyalás innentől kezdve egészen a poszt végéig csak úgy tobzódni fogy a spoilerekbe, szóval aki nem ismeri akár az Éhezők Viadala, akár a Párválasztó, akár Az ékkő cselekményét, attól most elköszönünk, és egyazon lendülettel el is küldjük olvasni. Utána szeretettel várunk vissza. J

1. A Kapitólium hogyan nyilvánította ki hatalmi státuszát? Évente megrendezte az Éhezők Viadalát, ahol a kiválasztottaknak kegyetlen próbákat kellett kiállniuk. Az Ékkőben hasonló szerepet tölt be az évente megrendezett aukció, ahol a helyetteseket úrnők vásárolják meg – a kegyetlenkedés része pedig ugyanúgy megvan. Míg a Kapitólium hatalmi titulusának kifejezőeszközei a kiválasztottak voltak, itt az egyes uralkodócsaládoké a helyettesek.

2. Katniss attól lett különleges a kiválasztottak között is, hogy nem állandóan a saját túlélése vezérelte, az Arénában és a viadal alatt többször is bebizonyította, hogy mennyire intelligens, mély érzésű és bátor. Bátorság kellett ahhoz, hogy Prim helyett önként jelentkezett a Viadalba, hogy meggyászolta Rutát, és hogy számtalanszor túljárt a játékmesterek eszén. Violet személyisége sokban hasonlít Katnisséhoz. Dahlia meggyászolása és az, hogy Ravennek adta a szabadságot jelentő szérumot (amivel konkrétan aláírja a saját halálos ítéletét), arra vall, hogy ismét egy erős lelkű és tiszta szívű, bátor hősnőhöz van szerencsénk.

3. Aspen és America – tiltott kastélybeli szerelem a kiválasztott és egy beosztott között. Violet és Ash – tiltott kastélybeli szerelem a helyettes (egy szobabútor) és a kísérő (egy másik szobabútor) között.

4. Paloták, bálok, mesés ruhaköltemények – a környezet, attól eltekintve, hogy nem egy tárgyi tulajdonként tekintetnek a kiválasztottakra, egy és ugyanaz.

5. Körzetek: 12 körzetet találunk az Éhezők Viadalában, 8 kaszt van a Párválasztóban. Minden körzetnek és kasztnak megvan a feladata, és abból társadalmi helyzetből, amibe beleszülettél, csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudsz feljebb lépni. Az Ékkőben 5 körzet van: a Láp (ami a megélhetési helyzetét tekintve egyenrangú a 12. körzettel, vagy a hatosokkal), a Farm, a Füst, a Bank, és az Ékkő. Itt is minden körzetben megvan, kinek mi a feladata.

6. A Párválasztón ugyan nem volt kötelező a részvétel, míg Az Ékkőben az első menstruáció után kötelező elvégezni a vizsgálatot, ami során kiderül, alkalmas-e a lány helyettesnek. Akárhogy is, mindkét esetben a lányok feljebb lépnek a ranglistán/jobbak lesznek az életkörülményeik, mint eddig, hogy segítsék a családjukat. Az Éhezők Viadala nyertesének hozzátartozói is különféle plusszokban részesültek.

7. Peeta egy ponton a Kapitólium markába kerül. Asht a könyv végén szintén elfogják és tömlöcbe vetik.

Mindezek szerintem nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Az Ékkőt olvasva úrrá legyen rajtunk egyfajta déja vu benyomás, hogy mintha már ez megtörtént volna valahol. Mindenesetre az biztos, hogy Az Éhezők Viadala brutalitása és a Párválasztó (ami egyébként egy elég lájtos példány a disztópiák között) luxusa egy olyan lenyűgöző keveréket alkot, ami egyszerűen letehetetlenné teszi Amy Ewing regényét.

Spekulációk

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog folytatódni Violet Lasting története. Kiváltképp az érdekel, hogy hogy lehet az, hogy ilyen aránytalanul a nők irányítanak mindent? Ennek van valami múltbéli oka, vagy csak azért érződik így, mert csak ezt az egy szemszöget látjuk, és ha így van, milyen lehet a másik? Első helyen áll az a kérdés is, hogy mi okozhatta a társadalom ilyen szintű átalakulását? Általában minden disztópiában találunk többé-kevésbé kidolgozott indoklásokat arra nézve, mi volt a kiváltó oka az új társadalmi berendezkedésnek (vírus, természeti katasztrófa, háború, félresikerült génkísérlet, csak hogy a legnépszerűbbeket említsük). Itt ezt az indoklást egyelőre nem kaptuk meg, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. Ha jól értettem, a várost egy fal veszi körül, ami kint tartja az óceánt, és megakadályozza, hogy Violet hazájából legyen a következő Atlantisz. De hogy jutottunk el idáig?

A Magányos Város hivatalos térképe

„- Ha rád nézek, megint embernek érzem magam. Ha rád nézek, teljes egész vagyok. Nem ismersz olyan jól, Violet, de hidd el, ha azt mondom, összetört voltam, mielőtt megismertelek. Képtelen vagyok visszakerülni abba az állapotba.”

Még egy elméletem van a romantikus szálra. Az az Ash-Violet kapcsolat valamiért úgy érzem, nem fog sokáig tartani, ha Garnet is belép a képbe. Komolyan ébreszthet szerelmet pusztán a közös sors? Feltétlenül szerelmet jelent ez? Nem csak az az érzés teszi őket függővé, hogy megbízhatnak valakiben, valakiben, aki egy cipőben jár velük, valakiben, aki tudja, min mennek keresztül? Talán igen, mindenesetre én nem hiszem, hogy ez a pár a trilógia végéig így fog maradni. Ha megfigyeljük Garnet személyisége határozottan tisztábban körvonalazódik ki, hiába volt kevesebbet szerepeltetve, míg Ash számomra kicsit sémakarakternek érződik, megbízható, fülig szerelmes, hűséges, olyan, akitől mindig tudtam, mire számítsak, míg Garnet állandóan váratlan volt, és mindvégig gyanúsan a mellékszereplő státuszban tartották. Mikor a könyvben először tűnt fel a Hercegnő fia, át is futott a fejemen, hogy mekkora botrány lenne, ha a helyettes és Garnet összejönnének, egyszerűen ez túl magas labda ahhoz, hogy ne csapják le! Hát, meglátjuk, mennyire válik be ez a sejtésem…

***

„Egy g-dúr szvit prelűdjét játszom; ez volt az egyik első darab, amit tanultam. A hangjegyek könnyedén lebegnek, egymásra buknak, mint a sima köveken átcsorgó víz, a fekvésben biztos ujjaim ügyesen mozognak. Eltűnik körülöttem a szoba, és csodálatos felszabadultságot érzek; a lényem megváltozik, amikor játszom. Én vagyok a zene, a húrok és a testem úgy rezonál, mit a csellóé. Eggyé válunk, és olyan helyen vagyunk, ahol senki sem érhet hozzám, ahol nincs Ékkő, se helyettesek. Egy olyan helyen, ahol csak a zene van. Gyorsul a tempó és a hangmagasság, ahogy a tétel végéhez közeledek, a hangok egyre magasabbra kapaszkodnak, amíg hosszan végig nem húzom a vonót az utolsó akkordnál, ami egy csillámlón és tökéletesen levegőben lebegő kvint.”

„- A remény értékes dolog, nem? – mondja csendesen. – És mégsem méltányoljuk, amíg el nem veszítjük.”

„- Könnyebb lenne elfelejteni téged is, és az elmúlt hetinket – mondja nekem. – Könnyebb lenne, ha gyűlölni tudnálak. De a szomorú igazság az, hogy nagy valószínűséggel életem végéig szeretni foglak.”

 „- Ki tudlak vinni innen – sutogja.
A szavak ott lebegnek közöttünk a levegőben. – A palotából? – súgom vissza.
- Az Ékkőből – válaszolja.”