Shannon Hale: Austenland - hangolódás a nyárra

Feltornyoztam az olvasatlan könyveimet az asztalomra. Szégyenszemre már a Könyvfesztivál óta nem jutok hozzájuk, ami persze fikarcnyit sem gátolt meg abban, hogy a Könyvhéten újabb beszerzőkörútra induljak. S míg a szépségeim figyelemért könyörögve álldogálnak a toronyban, én kegyetlenül tudomást sem véve róluk hirtelen felindulásból újraolvasok. És bizonyosságot nyert: a spontán ötletek a legjobbak! Egy iszonyú kemény tanév után ennél jobb vakációra hangolást nem is találhattam volna, még ha szomorú tény is, hogy találkozásomnak az én Darcymmal igen kicsi a valószínűsége.

Az alapszituáció: Jane-t mint egy átok üldözik a félresikerült kapcsolatok, amelyek labirintusában az egyetlen biztos pontja a Jane Austen-regények szeretete és persze Mr. Darcy. Rajongásának megszállottsággá fajulása és múltbeli kudarcai után Jane úgy dönt, inkább egy életre felhagy a férfiakkal. Miközben szoktatgatja magát az örök vénkisasszony szerepéhez, nagynénje örökül hagy rá egy angliai vakációt – 1816-ban. Jane vívódások közepette végül úgy dönt, üdülését egyrészt élete utolsó románcának fogja fel, mielőtt végleg leszámolna az ellenkező nemnek minden képviselőjével, másrészt terápiának, ami örökre kigyógyítja a régenség korabeli álomvilágából.

Talán riasztó lehet azén korosztályom számára, hogy a cselekményt egy harmincas, felnőtt nő szemszögéből ismerjük meg, nem véletlen viszont, hogy akárhogy, akárhányszor, akárhányféleképpen is próbáltam magam elé képzelni a hősnőt, még egyszer sem festett többnek huszonhatnál. Jane a könyv első olvasása óta a kedvenc karaktereim közé tartozik, talán az olthatatlan, közös Büszkeség és balítélet-imádatunk okán, vagy mert nagyon könnyű azonosulni vele, bármely generációba is tartozunk. Jane ugyanolyan álmodozó, reménykedő, önmagát kereső egyéniség, mint bármelyik tinédzser, bármelyik felnőtt. És nemcsak őbenne, de a könyv összes szereplőjében visszaköszön valamennyi Jane Austen világából.

A könyv, habár nem feltétlenül pörgős, akciódús (mint azt az írónő is hangsúlyozza, Jane Austen korában az egyszerű hétköznapok erősen próbára tennék egy huszonegyedik századi ember unalomküszöbét), lebilincselő könyv, remekül olvastatja magát, egy hosszú délután alatt végezni lehet vele. A történet minden szempontból üdítő, hangulatos, és könnyed, vidám olvasmány, és remélem, ha látni nem is, de érezni azért érzitek, hogy villognak a szívecskék az íriszemben! A könyv teljes hosszában találtam a lehető legjobb értelemben véve kiborító részeket és hál’ istennek jó sűrűn nevettetőeket és váratlanokat is, annyira fordulatos, hogy az utolsó pillanatig nem tudhatjuk, hogyan is végződik. Bár a meglepődés élménye számomra most kimaradt, hisz másodjára pörgettem végig az oldalakat, és mivel már első alkalommal is felejthetetlen volt, sok mindenre emlékeztem. De legelőször tényleg csak úgy kapkodtam a fejem, hogy mi? hogyan? ááá! Letehetetlen volt és imádnivaló végig, a kedvenc részeim mégiscsak a könyv tetőpontját, Jane hazautazását leíró jelenetek. Így kell igazán előkészíteni egy frappáns befejezést! Jól láthatóan ívelt a sztori egyre feljebb, a kibontakozás tökéletes felvezetése volt a csúcspontnak.
Végezetül: olvassátok el a köszönetnyilvánítást is! J

A borító véleményem szerint egy műalkotás, remekül tükrözi a könyv könnyed, humoros, álmodozó hangulatát – épp emiatt az álomvilág miatt tartom azt is különösen jó ötletnek, hogy a tervezők nem a fotókat, hanem a rajzos megoldást választották, ami szerintem még inkább ad egyfajta varázslatos és meseszerűen elragadó kisugárzást a könyvnek. Rápillantunk és beleszeretünk.

A huszonegyedik és a tizenkilencedik század bámulatos összeolvadása, egyszerre romantikus és szexi, mégis szemérmes, és remek bizonyíték arra, hogy a két kor és irodalmi alkotásaik pompásan megférnek a másik mellett, sőt páratlanul ki is egészítik egymást. Shannon Hale stílusa semmi kívánnivalót nem hagy maga után, fiatalos és mai, mégis magával hozza azt az Austen-könyvekből oly jól ismert szellemes és kifinomult eleganciát. Legyünk akár Austen-, akár Hale-, akár Vörös pöttyös-rajongók, kötelező olvasmány!

Az írónőnek többek között olyan írásokat is köszönhetünk, mint az Ever After High vagy a Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 4. része. Meglepetésemre könyvei között a moly.hu-n az Austenland mind az angol, mind a magyar kiadása az utolsó helyen áll, csak 81, illetve 76%-os értékelést kaptak. Hát, ez az ízlések is pofonok patthelyzetszerű kategóriája, és bármennyire is szerettem volna megtoldani öt csillaggal a könyv véleményezését, nem emlékszem a molyos azonosítóimra. Viszont új ösztönzést találtam magamnak arra vonatkozólag, miért is feküdjek rá a nyári hónapok alatt az angoltanulásra: az Austenland második része, a Midnight in Austenland című kötet csak eredeti nyelven olvasható.

műfaj: romantikus, Young Adult

oldalszám: 236
kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

értékelés a moly.hu-n: 76%

az én értékelésem: 4,5 csillag

borító: annyira szép, hogy néha csak leveszem a polcról, és nézegetem

karakter, akit imádtam: Mr. Nobley és természetesen Jane

karakter, akit páros lábbal rúgtam volna ki a Pembrook Parkból: Sir John Templeton

kedvenc jelenet: túl sok van :D

Végül a filmről pár szóban. Mert igen, 2013-ban film is készült Shannon Hale regényéből, melynek producerei Gina Mingacci és Stephenie Meyer (akinek egysavas ajánlása – „Elragadó!” – a könyvborító elején is fellelhető), egyik forgatókönyvírója Jerusha Hess mellett maga az írónő volt. Ezek után szerintem különös, hogy a film nem egyezik több helyen is a könyvvel, s bár a fő elemeket nem hagyták ki, átírták, újraformálták. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz, mert amin tényleg, igazán meglepődtem, az az, hogy nagyon tetszett! Más volt, mint a könyv, de élveztem. A legszembetűnőbb változás (ha nem számítjuk a film végét, amiről nem tudom eldönteni ez volt-e a jobb, vagy a könyvbéli), hogy az eredeti történet és szereplők jellemzőit felnagyították, amit szerintem már nem kellett volna, néhol odaillő és vicces volt, de néhol egyben idegesítő is. Például Mrs. Wattlesbrooknál túl messzire mentek, nem volt hihető az az életszituáció, ami ott megjelent. Egy ügyféllel nem szerencsés így bánni, hiába a titoktartási nyilatkozat (ami az adaptációból egyébként kimaradt). Ráadásul teljesen szembemegy a könyvvel. Ugyanez a nagyítás viszont szerintem nagyon is mulatságos volt Amelia esetében. De valóban rengeteget nevettem rajta, a színészek pedig remekül megragadták az alakítandó karakterüket. Főleg JJ Feild – most mondjátok meg, hát nem egy imádni való?