달의 연인 / Moon Lovers #3 - A szerelmi háromszög

Azt hiszem, mind közül ezt a bejegyzést szerettem volna a legjobban megírni, talán azért, mert ezt személyesen nem beszélhettem ki senkivel. A körülöttem lévők általában tudják, hogyha én belekezdek ebbe a témába, akkor csak órákkal később végzünk. Karakterelemzés! Meg egy kis szerelmi háromszög.

Amiket tulajdonképpen én nem szeretek. Nem gyűlölöm őket, vagy ilyesmi, egyszerűen csak kellő távolságtartással kezelem ezt a témát. Elég nagy ez a világ ahhoz, hogy megférjünk egymás mellett, én és a szerelmi háromszögek, nem? És ha nem is tudom, mondjuk a járművekért vagy az atomfizikáért lennék ennyire oda, ez a „nem zavarjuk egymást”-koncepció működne is. De hát ez van, én a könyvekért és a filmekért rajongok, ahol viszont csak úgy hemzsegnek a szerelmi három-, négy-, ötszögek.

Igazából nem tudom megfogalmazni, mi is zavar bennük. Talán az, hogy ha én lennék hasonló helyzetbe, fogalmam se lenne, mihez kezdenék. Kit válasszak, mi alapján… Ebből a szempontból néha örülök, hogy nem vagyok népszerű se a fiúk, se a lányok körében, mert így jelentősen kisebb annak az esélye, hogy valaha is ilyen szituációba kerülnék. Sőt, most jut eszembe, valamiért az állatok sem bírnak. Nemrég egy túrázás során találtunk egy csapat kecskét, és mivel sok kisgyerek volt, mindenki rohant etetni őket. A kecskéknek is valamiért sokkal jobban ízlett a kerítésen kívül növő fű, mint a benti (hozzátenném, a kecskék nem valami okos állatok), szóval egy ideig mindenki boldog volt. Aztán elkövettem azt a hibát, hogy tettem egy lépést a kerítés felé, mire az összes állat 180°-os fordulatot vett, és elszaladt. Visszaléptem, mire visszajöttek. Hát, így van ez.

Lényeg a lényeg, életemben összesen kettő darab olyan szerelmi sokszöget találtam, ami egyszerűen tökéletes volt. A Moon Lovers az egyik.

----

Nem szurkoltam senkinek se. Egyrészt azért, mert tudtam, hogyha elfogult vagyok az egyik karakterrel szemben, és nem pártatlanul figyelem az eseményeket, akkor előfordulhat, hogy átsiklok néhány részlet felett. Másrészt pedig azért nem választottam, mert nem tudtam. Nem lehetett.

Wook, a 8. herceg egy jó ember, aki mindenben támogatja a szeretteit, a hercegek között a legérettebb és a legkiegyensúlyozottabb. Nincsenek nagyratörő vágyai, a háttérbe húzódva figyeli a palotában történő eseményeket anélkül, hogy megpróbálna belefolyni bármibe is. Ő az örök békítő, aki fenntartja a testvérek közötti nyugalmat. De valami azért nyugtalanítja. Ahogy írtam, nincs semmiféle nagyratörő célja, de Wook mindennél jobban szeretné, hogy legyen. Egy olyan emberben, aki ennyi bölcsességgel, ilyen lelkierővel rendelkezik, de konkrét elképzelésekkel, amire mindezeket fordíthatná, nem, általában mindig lesz egy nagy kérdőjel: mit csinálhatnék másképp? Milyen lehetőségek rejlenek bennem? Merrefelé induljak? De a legfontosabb: helyes-e, hogyha tudnék változtatni a dolgokon, mégse teszem?

Wook-nak ezt az oldalát rengetegen próbálják kihasználni, de a 8. herceg céltalanságát maga Wook gyűlöli a legjobban. Gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor Yo-val közösen gyakorolja a lövést, vagy amikor az esőt nézve maga elé mormolja, „Rám is vár valahol egy fontos tisztség.” Vannak képességei, tudja, hogyan használhatná fel őket, mégis a sötétben tapogatózik annak kapcsán, hogy mire. Először önmaga által, majd később rajta kívül álló okok miatt tétlenségre van ítélve. Nem lehet első a szeretett nő szívében, nem lehet első az országban, mihez kezdjen akkor az életével?

A sorozat során átlendül egyfajta holtpont felett, először Hae Su-ban találja meg azt a célt, amiért érdemes lenne egy életen át küzdeni, majd a trónért indít hadjáratot. A probléma csak az, hogy a trón nélkül nem tudná megvédeni Hae Su-t és a családját, viszont ha az uralkodás mellett dönt, egyben Hae Su-t is elveszíti.

Én erősen kétlem, hogy egy néző is kifogásolta volna a „lemondok a hatalomról a szerelmemért”-befejezést. De nem ezt kaptuk, hanem valami sokkal jobbat. Egyedi karaktereket!

Mitől jók a koreai sorozatok? Attól, amitől minden más sorozat, film, könyv is jó. Amikor valaki megkérdezi tőlem, miért vagyok ennyire oda értük, mindig ezt válaszolom. Semmiféle különleges nincs a koreai alkotásokban, nincs semmiféle különleges eszközük, vagy bármiféle innovációjuk arra, hogyan lehet zseniálissá tenni egy sorozatot. Egyszerűen csak ismerik a legalapvetőbb alapokat.

Az egyik ilyen, hogy egy történet fő mozgatóereje többnyire nem az akció, hanem a reakció. Persze fontosak a szituációk, de nem önmaguk miatt. Ha csak száraz tőmondatokban írnánk le a Moon Lovers cselekményét, akkor is egy izgalmas sztori bontakozna ki a szemünk előtt, hiszen ki mondta, hogy a trónviszálykodás lejárt lemez, most álltunk fel a Trónok harca 8. évada elől! Ez egy olyan alapötlet, ami jól fizet, annak ellenére, vagy talán épp emiatt, hogy az uralkodás és a királyok kultúrája enyhén leáldozóban van, emellett pedig számtalan módon lehet ebből a konfliktusból kiindulni és valami újat alkotni.

Ha ragaszkodunk a nyugati példához, ismét csak a Trónok harcát kell említenem. Bárkinek is tettem fel a kérdést, hogy miért szereti ezt a sorozatot akár nézni, akár olvasni, eddig mindenki kiemelte a különböző jellemek fontosságát a történetben. Hogy ki harcol kivel, meg hogy melyik háznak milyen a címere, mindezek persze sokat hozzáadnak a sorozat karakteréhez, de nem mérvadó fontosságúak. A Trónok harcához hasonlóan a Moon Lovers is azért számít zseniális és nem csak jó sorozatnak, mert a benne megjelenő szituációknak jellempróbáló, a rájuk adott reakcióknak pedig jellemformáló erejük van. Ami igazán izgalmas, az maguk a karakterek. Ezért nem lehet nemcsak ez, de szinte semmilyen látszólag alap sztori lerágott csont, mert a jó írók, a jó forgatókönyvírók, a jó rendezők tudják, hogy ugyanazt a történetet más szereplőkkel nem lehet lejátszani. Aki ennek nincs tudatában, az szimplán nem jó író. Ez teszi az írást többek között igazán nehézzé, hogy páratan odafigyelést és szerkesztést igényel. Ha karakteret, egyéniséget szeretnél adni a művednek, akkor a karakterekre és az egyéniségekre kell a legtöbb energiát szánnod, és az akciókat is (hiába az egyik kiváltó oka a másiknak) a reakcióknak kell alárendelned. Az alapján kell megálmodnod az adott epizódot, hogy milyen választ akarsz kiváltani általa a karakteredből. Nem számít, hogy a logika szerint az egyik előbb történik, mit a másik, ha egy történetet akarsz felépíteni, érdemes felcserélni a kettő sorrendjét annak függvényében, hogy melyiket tartod fontosabbnak, és hogy melyiket akarod, hogy a nézők/olvasók is fontosabbnak tartsanak.

Ahogy mondtam, ez nem újdonság. Ez nem csak koreaiaknál, de a világ minden táján működik! A különbség az, hogy a koreai alkotók ezt tudatosan használják.

Nagyon sok író gondolja úgy, hogyha minél felszínesebb, kevésbé kidolgozott karaktereket ír, akkor annál több olvasó/néző tudja beleképzelni magát a szereplők helyébe. Bocs, de ez hülyeség, és valamilyen szinten a befogadók lenézése. Ha el akarod hitetni, hogy a karaktereid éppúgy emberek, mint mi, akkor annál inkább szabd személyre a jellemüket. Ha ők is emberek, akkor a személyiségüktől függ a reakciójuk, ha viszont épp a személyiség az, ami hiányzik belőlük, hiteltelen válaszokat adnak az őket érő hatásokra. Röviden: az esetek túlnyomó többségében nem jó, ha a történés nagyobb hangsúlyt kap, mint az, akivel történik. Szóval ne keress kifogásokat arra, hogy miért ne kelljen foglalkoznod a műveddel, inkább, ha már csinálod, csináld is rendesen!

És akkor mindezek után térjünk vissza a két férfi főszereplőnkhöz. Wook és So azok, akik köré rengeteg jelenet épül, és akiknek a karakterei a legrészletesebb kidolgozást kapták.

Wang So, a 4. herceg a sorozat elején egy dühös ember sötét múlttal, sötét aurával. Viszont Wook-kal ellentétben van egy célja, amiért mindent megtenne: nem megy vissza a gyámszüleihez. Rögtön az első epizódban világossá válik ez az elhivatottság, ahogy az is, hogy ez az eltökéltség egyben So legijesztőbb vonása. Amikor levágja a ló fejét, egyben üzen az egész palotának, hogy nem megy vissza. Ha nincs ló, nincs visszavezető út sem.

A 4. herceg életében rengeteg nehézségen ment keresztül, és számtalan problémával kell szembenéznie anélkül, hogy tudna változtatni az okon, amiért így bánnak vele. Minden rosszért az arca bal felén húzódó sebhelyet teszi felelőssé. A társadalom kiveti maga közül a külseje miatt, a környezete hibáit, de a 4. herceg sokszor még a saját hibáit is a heg számlájára írja. So egy ördögi körben vergődik, amiből képtelenség kitörni, bármennyire is próbálkozik.

Hae Su az első, aki kezdettől fogva figyelmen kívül hagyja a maszkot és azt, ami alatta rejtőzik. Persze rendesen kioktatja a herceget az első találkozásuk alkalmával, de nem a seb miatt. Nem gondolja jó embernek So-t, amikor azzal fenyegetőzik, hogy végez a lánnyal, de nem a seb miatt. Hae Su szemében So a nulláról indult, nem pedig a mínuszról, ami úgy vélem, minden embernek kijár. Hae Su megértése pedig óriásit lendít So önbecsülésén, lassanként megtalálja a helyét a testvérei között, megismeri, milyen is egy igazi család része lenni, milyen az, ha valakit önmaga alapján ítélnek meg, és milyen az, ha az embernek többé nem kell álarc mögé rejtenie azt, hogy ki is valójában.

Azt figyeltem meg, hogy a mérleg nyele sokkal több nézőnél billen So felé, és sokkal többen sorolták a sorozat végéhez közeledve Wook-ot a negatív karakterekhez. Én ez utóbbival nem értek egyet. Szerintem Wook, miután átlendül a céltalanságon, abszolút logikus dolgokat csinál, a motivációi érthetőek, a céljai egyértelműek, remek eszközei vannak ahhoz, hogy el is érje ezeket, valamint elég erős jelleme, hogy ne roppanjon bele a győzelembe. Számomra Wook sosem volt negatív karakter. De meg tudom érteni és magyarázni, hogy mások szemében esetleg miért válhatott azzá, és hogy ezzel miért nincs semmi baj.

Tegyük fel, hogy So nem szerepel a filmben (én szóltam, hogy ezt még eljátsszuk egy párszor). Milyen szemmel néznénk akkor Wook-ra? Egy áruló, aki elárul egy másik árulót, és így hőssé lesz, egy férfi, aki küzdd a szerelméért, egy báty és egy fiú, aki védi a családját, és egy herceg, aki megváltoztathatná egy egész nép sorsát. Semmi probléma. Sőt, látta valaki A császárság kincsét? Mert Wook és Vangju eszközei és világnézetei sok esetben azonosak. Miért kap akkor Vangju pozitív, míg Wook negatív titulust a nézőktől?

A válasz az összehasonlítási alap megléte és hiánya. A Ki Hwanghoo-ban (기황후 = Ki császárné, hogy a fenébe lett ebből A császárság kincse magyarul?) Vangjuval szemben csak a császár állt, akiről röviden annyit, hogy ha ő az ellenfél, akkor voltaképp Vangjunak nincs is vetélytársa. A Moon Lovers-ben viszont a 8. herceggel szemben ott van Wang So, és állandó mércét jelent a nézők számára. A Moon Lovers-ben So személyében adott az összehasonlítás lehetősége. Ahogy írtam, Wook-ot tulajdonképpen önmagában semmi sem helyezné negatív megvilágításba. De ott van So. És innentől kezdve Wook tettei lehetnek bármilyen logikusak vagy problémamentesek, ha a 4. hercegéi szimpatikusabbak.

Vegyük például ezt a jelenetet a 11. epizódban, SPOILER! amikor Hae Su az esőben könyörög a királynak. A palota népének meg van tiltva, hogy a lány mellé álljanak, Wook és Yo kivételével mégis minden herceg csatlakozik Su-hoz, viszont ők is csak az udvar szélén maradnak. Egyedül Wang So az, aki nyíltan Hae Su mellé, az udvar közepére áll, és egy köpenyt tart a lány felé. Mielőtt a 4. herceg felbukkant volna, Wook is feltűnik a jelentben, de ahelyett, hogy a szívére hallgatva a lányhoz szaladna, elfordul és otthagyja a többieket.

Na, akkor most mi van? Wook félelme valóban erősebb lenne, mint a szerelme? So tényleg annyival bátrabb, hogy fittyet hányjon a király parancsára? Nem akarok nagyon mélyen belemenni a részletekbe, elvégre az a célom, hogy meg akarjátok nézni a filmet, nem pedig az, hogy egy összefoglalót írjak a cselekményből, de a lényeg az, hogy Wook semmiképpen se állhatott volna a lány mellé, és nem csak az apja parancsa miatt. A 8. herceg egy nagyon komoly választás elé van állítva: vagy Hae Su-t veszíti el, vagy a húgát. So könnyen, vagy legalábbis könnyebben hozhat áldozatot, hiszen nincs vesztenivalója.

Bár itt természetesen felmerül a kérdés: melyik a jobb? Ha egész életedben senki nem volt, akit elveszíthetnél, vagy ha igen, de arra kényszerítenek, hogy feláldozd? Nehéz döntés, és nem is lenne helyes ítéletet mondani afelett, melyik helyzet súlyosabb. Ebből a jelenetből mindenesetre világos, hogy egyik hercegnek se könnyű. Mégis, amit So tesz, szimpatikusabb, mint ahogy Wook dönt, még akkor is, ha Hae Su élete akkor már egy pillanatig se forgott veszélyben. Wook nem áll a lány mellé, mert tudja, hogy már biztonságban van, és a hallgatásával egyben a húgát is megvédheti, nem csinál semmit, mert bármilyen váratlan lépés kibillentheti a helyzetet az egyensúlyából. So a lány mellé áll, ezzel elérve a… semmit. De tesz egy gesztust, aminek bár sok kézzelfogható haszna nincs, de amire Hae Su-nak legalább annyira szüksége van, mint bármilyen más eredményre is vezető támogatásra.

(És egyébként ez volt az az epizód is, ami végeztével én azonnal megadtam a 10 csillagot a sorozatnak attól függetlenül, hogy még fogalmam sem volt a folytatásról, mert azt az élményt, amit ez a rész adott, úgy éreztem, semmi sem bírálhatja felül.)

Ez a nagy harci helyzet. Mindkét férfi nézeteinek megvannak a maguk előnyei és hátrányai. A 8. herceg inkább a kézzelfogható eredményekben gondolkodik, míg a bátyja minden esetben a szívét követi, ezzel szimpatikusabb tetteket hajtva végre. SPOILER! Amikor Yo-t felségárulás miatt ki akarják végezni, az elítélt 3. herceg az erdőben menekül a katonák elől, míg végül egy szakadék megállítja és küzdelemre kényszeríti. Az epizódban jelen van még Wook, So, és Jung, a legfiatalabb testvér. Miután már egy ideje figyelik a bátyjuk és az őrök egyoldalú küzdelmét, Wook egy nyilat helyez a számszeríjára azzal a szándékkal, hogy véget vet a felesleges vérontásnak. So ezt megakadályozza és ő maga áll ki a 3. herceg ellen. Az eredmény persze ugyanaz, Yo így is, úgy is meghal (…). Csakhogy van, hogy nem a végeredmény az egyetlen, ami számít, sőt, itt Yo maga is jól tudta, hogy nincs menekvés. Ami itt igazán számított, az a halál módja. Wook le akarta nyilazni a testvérét, akár egy állatot. A katonák ki akarták végezni, akár egy bűnözőt. So megadta neki azt a tiszteletet, hogy a bátyja egy egyenrangú küzdelemben egyenrangú félként eshessen el. Hogy hercegként távozzon, ne árulóként.

Még mindig SPOILER! Ugyanez történik Eun halálakor. Az egyik legmeghatóbb és legdühítőbb jelenet. A 10. herceg számára sincs kiút, mindenképpen megölték volna vagy a katonák, vagy Yo. De végül So adja meg a kegyelemdöfést, így teljesítve az öccse utolsó kívánságát. A 10. herceget így nem hatalomféltésből, gyűlöletből, vagy kötelességből ölték meg. Hanem szeretetből. Eun ezzel a tudattal hagyhatta el a földi világot. Hogy szeretik.

(Észrevettétek különben, hogy minden sorozatban valahogy mindig kinyírják az összes KPOP idolt? Mert három itt is meghal… Így akarnak hatni a fanokra, hogy még jobban átérezzék a különböző epizódok súlyosságát? Mert egyébként jó módszer, csak nem tudom, hogy akkor az EXO-sok ezt az epizódot hogyan bírták ki. Mert én nem vagyok EXO-fan, mégis megszakadt ennél a résznél a szívem. Hova lehet ezt még fokozni??)

De még ezer meg egy ilyenféle jelenet van, amiből kiderül, hogy a 4. herceg mennyivel pontosabban érti a szív szavait és az emberi lélek mélységeit, mint a többi szereplő. So figyel a részletekre, mert az ő életét az tette tönkre, hogy mások nem figyeltek rájuk. Illetve figyeltek, de csak egyre. Pont arra, amire nem kellett volna.

És ennek ellenére, vagy talán épp ezért So is elköveti ugyanezt a hibát, mégpedig egyszer Junggal, egyszer pedig Hae Su-val szemben. A lány, igaz, burkoltan, de csak egyvalamit kért a 4. hercegtől. Azt mondta, mindegy hol, kivel, mikor, de szabadon, a saját döntései szerint akar élni, anélkül, hogy irányítanák, korlátoznák, vagy hogy küzdenie kelljen a szabadságáért. So mindent megadhatott volna a lánynak, csak ezt nem. Wook semmi mást, csak ezt. Lehet, hogy a 8. herceg megváltozott, de So mindvégig ugyanaz maradt.

Wooknak jó képességei vannak, és kezdetben tényleg nem vágyott a trónra – csakhogy másra sem. A céltalanság érzése önmagában is elég sok mindent tud művelni az emberekkel. Egyszerűen ilyen faj vagyunk, fejlődésre és haladásra vagyunk programozva. Wook-ot emelett pedig mindenki unszolta is valamivel: targeteld So-t, targeteld a trónt, targeteld Hae Su-t. Ezek közül Wook egyedül Hae Su-t akarta, és majdnem meg is szerezte. Csak aztán jött a mérgezéses ügy, és kristálytisztává vált, hogy se a családját, se Hae Su-t nem tudja megvédeni a trón nélkül. A trón előtt viszont ott állt So mint akadály… és a trónért viszont úgy kell játszani, ahogy azon ülni szokás: piszkosan. (Egyébként tényleg lehet ott valamiféle kórokozótömeg. Eddig bárki is beleült, megbetegedett… OK, rossz vicc volt, haladjunk tovább) Wook valóban nem tudta megmenteni Hae Su-t, amíg nem játszott piszkos eszközökkel. Utána viszont már ki tudta szabadítani, ezzel pedig teljesítette az egyetlen olyan célt, amire csak egyedül ő maga vágyott, amire senki sem kényszerítette, hogy akarja.

Míg Wook bolyong a saját vágyai és mások elvárásai által emelt labirintusban, addig So szeme állandóan a célon. Ami szintén visszaüthet (pl. Hae Su szabadságát és az anyján való bosszúállást tekintve).

Én akárhogy is nézem, nem tudom másra, csak egyenlőre kihozni a két oldalt. Mindkét karakternek ugyanannyi és ugyanolyan erejű negatív vonása van, mint pozitív. Mindketten rendkívül életszerű és összetett személyiségek, amiért óriási köszönet Tong Hua  Scarlet Heart című regényének és Jo Yoon Young forgatókönyvírói munkájának, aki létrehozta a koreai változatot az eredeti kínai történetből. Azzal kezdtem az egész bejegyzést, hogy nem vagyok nagy rajongója a szerelmi háromszögeknek, de ezt az egyet imádom, mert túllép az egyszerű sztereotípiákon. Nem ragad le annyinál, hogy van a rosszfiú, a jófiú meg a lány, nem abból indul ki, hogy a nézőknek ennyi is elég. Persze ez se rossz, mint kiindulási alap, de szerintem hiba az, ha nem akarunk továbblépni az alapokon és valami egyedit alkotni, ahogy az is, ha csak azért nem nyitunk egy alapötlet felé, mert jaj, már annyian megcsinálták. A Moon Lovers pont arra bizonyíték, hogy a lehetőség attól még, hogy már sokan éltek vele, továbbra is lehetőség marad. A sorozat szünet nélkül fejleszti, terjeszti, kiépíti, leépíti, alakítja és formálja a személyiségeket, nonstop nyomást gyakorol a kapcsolatokra, olyan szituációkba helyezi a szereplőket, amik jelentős ráhatást jelentenek a végkifejletre. Egyszóval csinál egy háromfogásos vacsorát egy „lerágott csontból”. Ó, és ha nem lenne az az egyébként gyönyörű filmplakát, ami lespoilerez mindent, akkor nemcsak egy gyönyörű és minden szempontból zseniális szerelmi háromszög lenne, hanem még kiszámíthatatlan is!

SPOILER! Kezdetben nem voltam benne biztos, hogy tetszik-e ez a túl sok fiú-egy lány kombináció, ahogy az is aggasztott, hogy működni fog-e egy negyedik szerelmi szál is Hae Su-hoz kapcsolva. Nem tűnt jó ötletnek, pláne, hogy akkor már a sorozat vége felé jártunk. A tapasztalat azt mondtatja velem, hogy az esetek nagyobb részében nem jön ki jól, ha túl sok romantikus vonal keveredik egy történeten belül. Nagyon ügyesnek kell ahhoz lenni, hogy jól megírjunk egy ilyet. És ha megnézzük, a 16. epizódig minden kapcsolatnak, a Hae Su-Wook, a Hae Su-So, de még a Hae Su-Eun párosnak is volt egyfajta karizmája, valami sajátossága, mindegyik tudott valami olyat mutatni, ami csak rá jellemző, mindegyik képes volt tovább színesíteni és tágítani a sorozat mondanivalóit és érzelmi hatásait. Az új Hae Su-Jung ötlettel kapcsolatban attól féltem, hogy ez az elem már nem fogja tudni megtenni ugyanezeket. Annyi mindent ellőttek már, mi jöhet még? Már csak négy rész volt hátra, amikor ezen gondolkodtam: mi lesz, ha összecsapott lesz ez a szál, vagy ami még rosszabb, személyiség nélküli? Már alig van valamennyi hátra és még olyan sok lezárandó vonal van, lesz elég idő még ennek a kiépítésére is?
Szerintem már mondanom sem kell – nem így történt. Ez a sorozat nem tud hibázni. Nem sok hibalehetőség van a Moon Loversben, de ha valahol fel is bukkan egy, egyszerűen nem bukik bele!

Ami óriási pozitívum, hogy bár romantikus dráma, a készítők tökéletesen találták el az arányokat a szerelmi szálon belül, illetve a szerelmi szál és a politikai harcok között is. Bár összefüggenek egymással, és helyenként befolyásolják is egymást, ennek a befolyásnak a mérlege sosem billen se az egyik, se a másik javára, a történet két vonala teljes mértékben egyenrangú. És ez így helyes. Ez nem egy olyan sorozat, ami azt érdemli, hogy szimplán szerelmi történetté, vagy szimplán harcos történelmi drámává „alacsonyítsák”.

Végezetül pedig a sorozat romantikus oldalával kapcsolatban muszáj megemlítenem még valamit. A változatos és nem értelmetlen szálak, az, hogy a szerelmi szál nem kiegészítője, hanem szerves része a politikai oldal alakulásának, mind-mind nagyon jó. De nem sokat érne, ha nem egy olyan lány állna a középpontban, mint amilyen Hae Su. Nagyon szimpatikus, hogy bár mindegyik herceg barátként, testvérként, stb. közel áll a szívéhez, de szerelemmel mindig csak egy férfit szeret.

Part 1
Part 2_Gwangjong-teóriák