Vihar közeleg - Neil Gaiman: Amerikai istenek

Vihar közeleg… Na jó, de mikor csap le?

műfaj: disztópia, urban fantasy

kiadja: Agave Könyvek

oldalszám: 656

értékelés a moly.hu-n: 86%

az én értékelésem: 4 csillag

karakter, akit imádtam: Samantha, Chad Mulligan, Árnyék , Loki, Szerda, Nancy

karakter, akit utáltam: -

kedvenc jelenet: mikor minden kiderül – amikor kitör a vihar!

Szörnyű ​vihar közeledik…

Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.

Az 1. reakciók azoktól, akik megkérdezték, mit olvasok, kb. így festettek: ez baromság, amerikai istenek nem is léteznek! Én ezt aláírom, mert ha belegondolunk, maga olyan sincs, hogy amerikai nép. Több elképzelés van arra vonatkozólag, hogy kik lehettek az őslakosok, és majdnem biztos, hogy már Kolumbusz előtt is taposta már európai láb a kontinens földjét. És ez a regény egyik alapköve is: a népek jöttek a világ minden tájáról, hozták magukkal az újvilágba a cókmókjukat, családjukat, módszereiket, szokásaikat, álmaikat – és természetesen az isteneiket. Akik manapság komoly bajban vannak…

Óriási lelkesedéssel vetettem bele magam, de aztán idő- meg életkedvhiány miatt nagyon elhúzódott (meg azért is, mert a 10. évfordulós bővített kiadást olvastam végig a-tól z-ig). És való igaz, hogy párszor az is közbejátszott, hogy bár abban az időszakban szinte semmi sem érdekelt jobban a szereplők sorsánál, mégis sokszor közömbössé vált számomra a könyv. Ugyanis rengeteg szürke folt volt benne, a dolgok túl lassan derültek ki, és valójában még most sem igazán értem, mi meg hogyan történt egyes fejezetekben. Árnyék sokszor „nem kérdezett semmit”. Hát, szerény véleményem szerint nem ártott volna, mert lassanként közelítettem a 400. oldalhoz, és még mindig csak bámultam, mint pudingforma a chili szószra. Nem tudom, ez honnan jött…. Hajkurásztunk rég elfeledett, ma már lecsúszott halandó egzisztenciaként tengődő mitológiai alakokat, néha rémálmodtunk egyet, esetleg elrablódtunk, esetleg meghaltunk, esetleg feltámadtunk. Aztán egyszer csak váltottunk, és belecsöppentünk valami egészen másba, amiről csak Odin tudja, hogy kapcsolódott az eddigiekhez. Ez mind szép és jó és izgalmas és érdekes és hűdenagyonimádoméneztakönyvet volt, de nem láttam át, hogyan érnek össze a szálak.

Nos, aki hasonló cipőben jár/járt, mint én, és letette a könyvet, annak most röviden ennyit: AKÁRHOVÁ IS TETTED, KUTASD FEL, ÉS OLVASD TOVÁBB! :D Türelem. Ennyi kell ehhez a könyvhöz. És aki türelmes, annak valóban megterem az a mondásbeli rózsa, vagy jelen esetben a megvilágosodás, mert itt valóban dörögni és villámlani fog! Szép lassan lezúdul az a vihar a gyülekező felhőkből. És átértékelődik az egész könyv!

Mindez pedig abban a jól ismert Neil Gaiman-stílusban! Szókimondó, szókiüvöltő, szóki…  - igen, néha már azt is lehetett volna mondani rá, hogy túlzás, ennek ellenére nekem nagyon bejött. Tele van kiakasztó részekkel, mintha direktbeli célja lenne a bicskanyitogatás, de végül is a célját elérte, garantáltan felkaptam a fejem ott, ahol azt akarta, hogy felkapjam. De talán épp az őrült, és fura (nagyon fura) alakoktól és szituációktól tudtam elhinni azt, hogy igen, végül is ez akár így is történhetett, megvan rá a valószínűség. Elvégre őrült egy világban élünk! ;)

 Ez egy hosszú könyv. Mégis, mikor túlestünk zseniális csavaron, már túl rövidnek tűnt. Összességében nem bántam meg, hogy végigolvastam, még ha okozott is egy kis olvasási válságot, és majdnem 3 hétig tartott, míg a végére értem. Remek történet, kőkemény társadalomkritika és borzongató fantasy. De még maradtak bennem kérdések. Bőven. Komoly újraolvasás-gyanúval terhelt!

„…egy regény, mint azt talán már említettem, nem más, mint terjedelmes próza, amiben akad egy csomó hiba.” – Neil Gaiman

Ha érdekel az Amerikai istenek, előzményként ajánlom az író egy másik művét, amelyben a skandináv mitológiát meséli újra. Nekem az is nagyon tetszett, és ennek ismeretében talán nem érzed magad majd annyira elveszettnek a tv sorozatként is hódító Amerikai istenek olvasása közben. És mivel nem csaka skandináv, de az ír, az egyiptomi, a hindu stb. hitvilág istenei is feltűnnek, nem árt, ha az Északi mitológián kívül még kéznél van a Google is.

„A börtönbüntetésben a legjobb dolog – Árnyék véleménye szerint talán az egyetlen jó dolog – a megkönnyebbülés érzése. Az érzés, hogy a lehető legmélyebbre zuhant – és ennél mélyebbre már nem fog. Nem aggódott, hogy el fogják kapni, mert már elkapták. Egyszer sem riadt fel halálfélelemmel eltelve, és többé nem rettegett attól, mi fog történni holnap, mert az már tegnap megtörtént.”

„- Mondj meg valamit Szerdának, haver. Mondd meg neki, hogy ő már történelem. Elfelejtették. Megöregedett. Jobb, ha ebbe beletörődik. Mondd meg neki, hogy mi vagyunk a jövő, és szarunk rá meg a hozzá hasonlókra. Neki ennyi volt. (…) Mondd meg neki, hogy kurvára átprogramoztuk a valóságot. Mondd meg neki, hogy a nyelv egy vírus, a vallás egy operációs rendszer, és az ima sem több, mint egy kibaszott spam. (…) Fogtad? Egy kattintás, és már át is írtak véletlenszerű egyesekkel meg nullákkal.”

„- Az istenek meghalnak. És amikor valóban meghalnak, senki sem gyászolja őket és senki sem emlékszik rájuk többé. Az eszméket nehezebb megölni, mint az embereket, de a végén őket is el lehet pusztítani.”

„- Szép nagydarab vagy – mondta Nancy, és öreg, mahagónibarna szeme Árnyák fakószürke tekintetébe mélyedt -, jó magas legyén, de ha mondhatok valamit, nem tűnsz túlságosan eszesnek. Volt egy fiam, olyan ostoba, mintha egyet fizet, kettőt kap alapon vásárolta volna az ostobaságát, ő jut rólad az eszembe.
- Ha nem bánja, ezt dicséretnek veszem – mondta Árnyék.”

„- Még nem is szóltál semmit – jegyezte meg Sam. – Mondj valamit!
- Ember vagy? – kérdezte Árnyék. – Igazi, hamisítatlan, apától-anyától származó, élő, lélegző emberi lény?
- Naná – mondta a lány.
- Oké. Csak tudni akartam. Szóval mit mondjak?
- Valamit, amivel most megnyugtathatnál. Hirtelen rám tört ez a… tudod, ez „A francba, egy őrülttel ülök egy kocsiban” érzés.”

„… ő művész, és a történetei nem szó szerint értendő konstrukciók, hanem imaginatív újjáalkotások, az igazságnál is igazabbak, mire Bolond Sweeney azt mondta neki, hogy „Mutatok én neked imaginatív újáalkotást, és kezdésként mondjuk imaginatívan újjáalkotom azt a kibaszott pofádat…”

„Amondó vagyok,egy város nem is város könyvesbolt nélkül. Lehet, hogy városnak hívja magát, de ha nincsen könyvesboltja, senkit nem tud átverni.”

„Ez a föld nem az isteneknek való.”

„- Helló, Chad – mondta Árnyék.
- Helló, öregem – mondta Chad Mulligan. – Kaptam egy levelet, hogy meghalt a börtönben. Szívroham.
- Mit mondhatnék erre? – kérdezte Árnyék. – Úgy tűnik, mindenhol az én hullámba botlik az ember.”