A londoni szerelmi trapéz - Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel

A LOL-könyvek nagyon cuki, mókás, aranyos kis szerelmi történetek, sokban hasonlítanak egymáshoz, mégis valamennyire eltérőek. Elég sokat olvastam már közülük, az Sz mint szűz bővebb kielemzésre is került már az oldalon, amit nagyon szerettem, és csak alig marad le mögötte a most következő, a Vakrandi a végzettel.

műfaj: romantikus, ifjúsági

kiadja: Móra

oldalszám: 388

értékelés a moly.hu-n: 87%

az én értékelésem: 4,5 csillag

borító: egyszerűen imádom!

karakter, akit imádtam: Jason <3

kedvenc jelenet: a könyvesbolti jelenet J

Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy 
tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje! 
Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé… Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében − például, hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem.

Kezdjük azzal, hogyha nekem csak annyit mondanak, London, azzal már meg lehet venni! Az, hogy LOL-könyv, már csak egy kellemes ráadás! :D

Műfaját tekintve a vége könnyen kitalálható, de senkit se riasszon el az attól való félelem, hogy esetleg sablonokkal találkozik, mert ugyan azok is előfordulnak benne, de azért egy elég zegzugos és érdekes út vezet el a könyv végéig. Például nem szerelmi háromszög, hanem rögtön egy szerelmi trapéz bontakozik ki a szemünk láttára, ami szerintem nagyon klasszul lett megoldva. Innentől kicsit spoileres, de akár el is olvashatjátok, mert szerintem már a fülszöveg is sokat elárul. Tőlem max. csak bizonyosságot szereztek ;)

Jason egy igazi bajkeverő, de csak olyan aranyos szinten, mintha egy ötéves ovis gyermekded játékait figyelnéd. Persze ez is kétoldalú, mert ez a korosztály vagy cuki, vagy halálosan idegesítő, és egy hét óvodai közösségi szolgálat után higgyétek el, tudom, mit beszélek… Jasont mégis imádtam, mert laza, magabiztos, a látszat ellenére még értelmes is, és ami a legjobb, hogy annyira törődik Juliával! Még ha a csaj egyáltalán nem is veszi a jeleket, ami szerintem a legidegesítőbb vonal az egész könyvben – hogy tök egyértelmű, mi is az ábra, de Juliának valamiért semmi nem esik le. Jasonnak valóban rengeteg hibája van, gyerekes, sokszor észre sem veszi, hogy átlépett egy bizonyos határt, de közben annyiszor megmutatkozik egy mélyebb oldala is, és a maga temperamentumában és bohóckodásában is rengetegszer azt látjuk, hogy menyire ki akarja rángatni Juliát a csigaházából. Ha nem is használnám rá különösebben az álompasi kifejezést, az édeset mindenképpen kiérdemelte! J Persze, kétségtelenül voltak olyan pillanatai, amikor totálisan felhúzott, de akkor is - bárcsak engem is elragadna egy könyvesboltba…

A sztori Markkal – hát igen, ilyen a plátói szerelmek árnyoldala. A távoli rajongás egy kellemes, bizsergető érzést csempész a mindennapokba, értelmet ad a sulinak is, ahová ezentúl már minden nap azzal a reménnyel lépsz be, hogy hátha láthatod őt… Őt, akivel aztán bekövetkezhet a lehető legjobb, vagy legrosszabb eset, ami ebben a szituációban lehetséges: hogy megismerkedtek. Elkezdetek beszélgetni, és egyre több dolgot tudsz meg arról, akiért már hetek, hónapok, évek óta epekedsz. És szembesülsz azzal, hogy a tulajdonságok, amikkel álmaidban felruháztad őt, csupa alaptalan kitaláció. Ráébredsz, hogy csak idealizáltál magadban egy szuper pasit, amit aztán az ő arcával ruháztad fel, azon kapod maga, hogy nem őt magát, hanem egy azonos kinézetű képet szeretsz. És mire már ő is akarna téged, már te nem akarod őt.

Markról és Jasonről már beszéltünk, gondolom, sejtetek is már valamit. Chris még nem volt téma, igaz? Hát, nem is lesz. Chris a legnagyobb poén a könyvben, amit semmiképp se akarok lelőni. :D

Összességében nekem nem okozott csalódást, könnyen elkap a hangulata, gyorsan lehet vele haladni. Tetszett a felépítése, az útleírások, a közös kalandok és drámák. A LOL-kemény magnak biztos tetszeni fog, a zöldfülűeknek pedig egy remek nyitás, ha jobban meg szeretnék ismerni a Móra Könyvkiadó sorozatát!

„Tulajdonképpen úgy tűnik, mintha sajnálna. Amitől egyáltalán nem érzem jobban magam. Sőt, kimondottan rosszabbul vagyok. Lehet, hogy valóban felszínes vagyok. Áh, tök mindegy. Csak azt tudom, elegem van abból, hogy keresztülnéznek rajtam, sajnálnak és ítélkeznek felettem… mindannyian.”

„- Van egy ötletem. – Elkapja a kezem, és húz maga után a járdán. – Ettől jó kedved lesz. – Belép a szomszédos használtkönyv-kereskedésbe, ami – úgy tűnik – régiségekben és ritka kiadványokban utazik. Odabent olyan illat van, mint egy könyvtár padlásán, én pedig attól a pillanattól, hogy átlépem a küszöböt, és megszólal mögöttem az érkezésemet jelző kis csengő, a mennyországban érzem magam. Ez határozottan jobb buli, mint abban a kávézóban állni és reszkető ideggombóccá válni.”

„- Igen, az csúcs lenne – mondom, és nagyon remélem, hogy a hangom csak annyi lelkesedést árul el, amennyi indokolt, és nincs túlzottan „hogyneperszemostazonnal” színezete! – Megyek és magamra kapok valamit.
- Jól meggondoltad? – Mark rám mosolyog, és hamiskásan felhúzza tökéletes szemöldökét. – Mert a londoniak biztos imádnák, ha fürdőruhában sétálgatnál. Én tutira nem bánnám.”

„Úgy tűnik, Jason valamivel stabilabban lépked, így lazítok kicsit a fogáson. Abban a pillanatban ellendül tőlem, és nekinyomja az orrát egy elég sznobnak tűnő étterem ablakának. Cikornyás aranybetűkkel egy francia név van az üvegre festve.
- Odass, Julia! Hús! Imádom a húst! – Elkezdi kocogtatni az üveget, mintha egy akvárium volna, az ablak mögött ülő középkorú párra mutatva, akik – úgy látom – báránycombot esznek. Elég pipának tűnnek, ami nem is csoda, mivel nem egy részeg tinédzsert rendeltek köretnek.”