Brent Weeks: Az árnyékvilág peremén (Éjangyal 2.)

(Több mint egyéves kritika, kicsit késve)

Képtelen vagyok romantikus vagy ifjúsági könyveket olvasni, vagy az örök kedvenceimet újraolvasni, egyáltalán nem is olvasok, ezáltal nem írom a  blogot, szóval kilátásban volt/van egy remek kis olvasói válság. Illetve van ez a könyv, ami most megtörte nálam a csendet, és se nem ifjúsági, se nem romantikus, hanem valami sokkal sötétebb. Úgy látszik, most erre van igényem. Vágjunk is bele! J

műfaj: dark fantasy, high fantasy, kalandregény

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

oldalszám: 646

értékelés a moly.hu-n: 91%

az én értékelésem: 4,5 csillag

karakter, akit imádtam: Jarl, Kylar

karakter, akit utáltam: -

kedvenc jelenet: Jarl beszéde!

Kylar leszámolt orgyilkos életével.
Az Istenkirály hatalomátvétele után a mestere, Durzo, és legjobb barátja, Logan halottak. Kylar új életet kezd: egy új városban, új barátokkal, új hivatással. Új életével új titkok kerülnek napvilágra és régi ismerősök keresik fel Kylart. A sok új rejtély közül csak egy, hogy Logan talán életben van. Kylart fájdalmas választások elé állítják: örökre kilép az árnyak közül, és békében él új családjával, vagy kockára tesz mindent, hogy végrehajtson egy utolsó, nagy megbízatást?

„Kylar ismerte az utcák zenéjét. A hús nyelvét beszélte, amelyet a megfélemlítés húrjain játszottak, félelmet énekelve a férfiak szívébe. Ismerte és szerette ezt a zenét. …vezérmotívuma, akármikor játszotta, a szenvedés volt, mert a fájdalmat mindenki megérti. Brutális volt – de em árnyalatok nélküli.”

„Brent Weeks megmutatta, hogy az első könyve nem csak mázli volt, a srác tényleg ilyen jó!”
– Un: Bound (Blogger)

Elég sok idő eltelt már, mióta kiolvastam az Éjangyal 1.-et, és bár szinte azonnal beszereztem egy könyvtártúrám alkalmával, többször is hosszabbítanom kellett, mire megérett bennem az, hogy jó, most már van kedvem elolvasni. Utólag persze a fejem verem a falba, hogy minek vártam vele ennyit??

Az első részhez képest annyi változott, hogy van benne térkép (s e nélkül nincs epikus fantasy!), még szerteágazóbb a regény cselekményhálója, és viszonylag több karakter szemszögéből látjuk az eseményeket. Fent ugyan megneveztem két kedvenc szereplőt, de igazából minden személyiség annyira összetett, hogy lehetetlen kijelölni egy határt a jók és rosszak között, annyiféle érdek áll háborúban, hogy azok széthúznak, akiknek egy oldalon lenne a helyük, és emiatt sosem lankad az olvasás alatti feszültség, végig meglepő, váratlan és fordulatos!

A világ pedig… hát, még mindig csak erős idegzetűeknek ajánlott. A megszállás után még kegyetlenebb az élet az árnyékban, s a háború még csak most kezdődik el igazán, akár a fronton, akár az utcán, akár a hálószobában. Cenaria nem volt egy kiköpött mennyország, de Khalidor rosszabb, mindenki menekül, harcol, vagy összeesküszik, s ami a legmegindítóbb, hogy a hazátlanok, a társadalom kitaszítottjai, a Telep lakói küzdenek a legelvetemültebben az országért. Valahogy undorítóan gyönyörű, ahogy Brent Weeks szenvtelenül és szókimondóan ábrázolja az árnyékvilágban folyó brutalitást.

Kétségtelenül egy kiakasztó regény, olyan, ami megragadja a figyelmed, megbotránkoztat, és amiben néha őrületesen nagy baromságok történnek! Pl. a Megtorló eladása, annak a nyavalyás kulcsnak a leejtése, a kötél elengedése… ezeknél a részeknél ültünk le a könyvvel beszélgetni, hogy figyelj, édes, ennek semmi értelme sem volt. Mindezekkel a diskurzusokkal csak egyetlen baj van – az, hogy a környezetedben lévők közül néhányakban felmerül az ötletfoszlány, hogy annak a könyvmolynak ott nem biztos, hogy itt lenne a helye, teszem azt, sokat segítene rajta egy sárgább falú ház.

Mikor 20 perccel éjfél előtt (170 oldal nonstop olvasás után) becsuktam a könyvet, azonnal kezdeni akartam a harmadik részt. Nem, ilyen nem létezik, hogy ezek a dolgok a könyv VÉGÉN derülnek ki!!! Áááá, ki kell mondanom: DURZO ÉL!!!!

Szóval azt hiszem, ezzel a sorozattal egy új kedvencet avathatok. Tényleg úgy tartotta fogva a figyelmemet, hogy kb. egy hete érzéketlen vagyok a való életre és valami alfa-állapotban létezem Midcyruban. És ugye még ott az utolsó rész, szóval… I’ll be back to reality after 688 pages! :P

„- Édes, mit csinálsz? – kérdezte Elene elszorult torokkal.
Kylar nem lépett ki az ajtón, és sétált le a lépcsőn. Nem, ma este nem. Inkább kinyitotta az ablakot. A levegő jó illatú volt. Szabad. Nagy levegőt vett, és bent tartotta, mintha csapdába tudná ejteni magában a szabadságot. A gondolat iróniájára kifújta a levegőt, és a lányra nézett.
- Amit mindig, szerelmem – felelte Kylar. – Elcseszem.”

„- Mindannyiunk számára megváltoztak a dolgok az elmúlt hónapokban, mindannyiótok számára és számomra is. Most azt mondom, eljött az ideje azoknak a dolgoknak, amelyek mindannyiunkat megváltoztatnak, együtt. Azt mondom, eljött az ideje, hogy a Sa’kagé megváltozzon. Háborúban állunk és vesztettünk. Tudjátok, miért? Mert nem küzdöttünk. A khalidoriak azt akarják, hogy csendben dögöljünk meg? Csesszék meg! Úgy fogunk harcolni, amilyet még nem láttak. A khalidoriak éheztetni akarnak? Csesszék meg! Ha tudunk riotmagot csempészni, tudunk gabonát is.  Meg akarják ölni a férfiakat? Majd elbújtatjuk őket. Fosztogatni akarnak? Tudni fogjuk, hová mennek, mielőtt elindulnának. Játszani akarnak? Csalni fogunk. Inni akarnak? Belehugyozunk a sörükbe.
- Mit tudunk tenni? – kérdezte az egyik lány. Előre megbeszélt kérdés volt.
Jarl elmosolyodott.
- Most? Azt akarom, hogy álmodjatok. (…) Túl kicsiben gondolkodtunk. Túlélni próbáltunk, és ami engem illet, rosszul vagyok a túléléstől. Amikor legközelebb fájdalomsikolyt hallok, azt akarom, hogy egy khalidori torkából törjön fel.”

„- Akkor szeretném, ha kitalálnád, hogyan fogja Logan Gyre hadserege elpusztítani az Istenkirályét.
- Logannek nincs hadserege – modnta Brant.
- Ezt Mama K gondja – felelte Jarl.
- Hogyan? – kérdezte Mama K.
- Terah Graesinnek van serege. Találd ki, hogyan lesz Logané.”

„- Nem, én vagyok a te adósod, Király. Amikor lejöttél ide, azt mondtam, kapaszkodj bele valami jóba, de te mutattad meg nekem, hogyan. Sokkal inkább ez vagyok, nem számít, mit tettem. Ha most meghalok, nem számít. Nem jó, de te jó vagy, én pedig segítek. Ezt senki nem veheti el tőlem. Csak ígérd meg, Király, hogyha majd mindent visszaszerzel és eljársz azokba a puccos bálokba, emlékezel! A mi királyunk is vagy, a bűnözőké.”