Dan Wells: Partials ​– Részben ember (Részlegesek 1.)

Dan Wellstől ezelőtt csak a Nem vagyok sorozatgyilkos első két részét olvastam, ahol John Wayne Cleaver azonnal megkapta tőlem a földkerekség legbátrabb főszereplő díját. Öltetem sem volt, mit hozhat majd ki az író egy disztópiából, de hogy magasak voltak az elvárásaim, az biztos.

műfaj: ifjúsági, romantikus, kaland, disztópia, sci-fi

kiadja: Fumax Kiadó

oldalszám: 456

értékelés a moly.hu-n: 88%

az én értékelésem: 5 csillag

Az ​emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

„Ha van valami, amit megtanultunk az elmúlt tizenegy év alatt, barátaim, az az, hogy a szabadság felelősség, amit ki kell érdemelni, nem pedig engedély a gondatlanságra és az anarchiára.”

Az alapszituáció kellően megosztó, az olvasó egyszerűen nem kerülheti ki, hogy állást kelljen foglalnia. Ésszerű, ami történik, mégis, mindenki ellenállna, lélekben legalábbis biztosan, ha vele történne meg. Nem lehet a helyzetet annyival, hogy erkölcsi szempontokból mi lenne a helyes, pláne, ha maga az is kérdésessé válik, mik is tulajdonképpen ezek a szempontok.

Az emberi faj haldoklik, az újszülöttek nem maradnak egy-két napnál tovább életben. A gyerekeket pusztító vírus mellett jelentős problémákat jelentenek a Részleges-háború következményeként hátramaradó társadalmi feszültségek, a városfal határain kívül élők, terrorcsoportok, stb. A káosz közepén a kormány egy újabb törvény bevezetéséről készül döntést hozni, miszerint lecsökkentenék azt az alsó korhatárt, amelytől kezdve a nőknek kötelező jelleggel gyereket kell szülniük annak érdekében, hogy az emberi faj után ne csak csontvázak maradjanak.

„Minden nap az életüket kockáztatják a társadalomért, dolgoznak, és bármelyik pillanatban azt követelhetik tőlük, hogy ők maguk is gyerekeket szüljenek, és valahogy mégis van pofájuk ahhoz, hogy ne kezeljék őket felnőttként?”

A főszereplőt, Kirát, mint minden tinédzsert a könyvben bemutatott világban, a gyors felnövés fenyegeti. Ő is csak egy átlagos lány a kamaszok minden vonásával, van, hogy szeleburdi, de a megfelelő helyzetekben komoly. Még jóformán ő is csak egy kislány, mégis a felnőttek terhe nyomja a vállát. Nem a valaha volt legjobb könyves női karakter, de engem különösen például különösen megragadott a szociális érzékenysége, a kritikus alkalmakkor megmutatkozó lélekjelenléte és leleményessége. A hozzá kapcsolt szerelmi háromszög se csak a szokásos egyszerű hiszti-kategória, sőt túl tud nőni e szimpla romantikus szerepkörön, viszont nem tereli el a figyelmet a lényegről: hogy épp meg kéne menteni a világot.

„…végignéztem, ahogy az egész világom élve falja fel saját magá…”

A felnőttek, a Szenátus egy darabjára hulló világra emlékszik. Kira és a többi pestisbébi egy magát összeszedő, egy harcoló, küzdő és fel nem adó világra. Igen, a Szenátus próbálkozik, próbálja menteni a menthetőt, de semmi egyebet. A felnőttek, az idősebb generáció az általuk ismert világgal együtt roppant össze, és adta fel. Persze, próbálják megmenteni a fajt, erőltetik a gyerekszülést. De hiába ez a törekvés, úgy is fel lehet adni valamit, hogy közben megállás nélkül küzdünk érte. A Szenátus próbálkozott, de csak egyféleképpen.

„- Nézz körbe a világban, Xochi, eléggé igazságtalan hely.
- A világ az igen – mondta Xochi. – De ez nem jelenti azt, hogy utánoznunk kell. Szeretem azt gondolni, hogy az embereknek erősebb az igazságérzetük, mint a véletlenszerű természeti erőknek.”

Kira felfedezése az, ami elindítja nemcsak a lányt, de az egész világot a felnőtté válás útján. Ez a világ halott volt, de újjászületett. Úgyszólván ismét fel kell nevelni, de ez nem sikerülhet a régi módszerekkel. Az újdonságot egyedül Kiráék hozhatják el a világ számára, azok a gyerekek, akik a felnőttekkel ellentétben még nem vesztették el a világba vetett hitüket.

 „Egy emberi arc. Egy emberi száj és orr. Emberi szemek bámultak üresen a plafonra. Egy fiatal, jóképű férfi, rövid sötétbarna hajjal, és egy zúzódás kezdeményével az állán. A legnagyobb ellenség, akivel az emberiség valaha is szembekerült, a gonosz szörnyeteg, aki véget vetett a világnak.”

Az ember, akár egy isten, saját képmására létrehozza a teremtményét, ami aztán elpusztítja a világot. Bármire képesek vagyunk. Bármire, önmagunk legyőzését kivéve. A kormányzat manipulációi remekül terelik a közfigyelmet és befolyásolják a közvéleményt, de a nyilvánvaló előtt még mi sem tudunk sokáig fel-alá sétálgatni anélkül, hogy előbb-utóbb észre ne vegyük: mi magunk vagyunk a felelősek minden katasztrófáért.

***

Ebben a könyvben aztán tényleg van minden: tizedel minket egy vírus, kiirtott minket egy félig ember, félig gép valamicsoda, kényszerít minket egy elnyomó hatalom… Számtalan számtalanszor ismételt elem a disztópia műfaján belül, mégis, a Részben ember számomra egyedülálló, mert bár rengeteg dologgal vehetné el a figyelmünket -  hathatna az akciójeleneteivel az agresszív hajlamainkra, félelmet ébreszthetne bennünk a másság ellen, elutasítóvá változtathat bennünket mindenféle hatalommal és kontrollal szemben –, ehelyett inkább minden rendelkezésére álló eszközt arra használ fel, hogy abszolút a lényegre koncentráljon. Felküzdöttük magunkat a tápláléklánc csúcsára, rajtunk kívül nincs még egy olyan faj, élőlény, amelyiknek nagyobb ráhatása lenne a világra, mint nekünk. Semmi nem áll felettünk – ami azt jelenti, ha bekövetkezik a katasztrófa, nem lesz senki, akit magunk helyett okolhatnánk.

„- Nem gonoszak – mondta Isoldi. – Minden nap együtt dolgozom velük. Emberek, egész egyszerűen.”

Összefoglalva: Dan Wells számomra ezzel a könyvével teljes mértékben bizonyította, hogy érdemes rá odafigyelni. A Részben ember karakterei szerethetőek, a cselekmény fordulatos és jól felépített, a hangsúlyelhelyezése romantika, akció, filozófia stb. között pedig szerintem simán egy újfajta aranymetszésként szolgálhatna ezentúl minden regényíró számára. Jó olvasást! J