Colleen Hoover: Point of Retreat - Visszavonuló (Szívcsapás 2.)

…Hogy lehet az, hogy végigszenvedtem ezt a könyvet, hogy vagy halálra untam, vagy felképeltem volna a főszereplőket – és mégis 5 csillagot adok rá?? Van valami ebben a nőben…

műfaj: ifjúsági, romantikus, new adult, YA

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

oldalszám: 276

értékelés a moly.hu-n: 89%

az én értékelésem: 5 csillag

karakter, akit imádtam: Will, Gavin, Kiersten

kedvenc jelenet: a vége - egyértelműen

A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak. 
A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”. 
Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életükre, de megmaradt szeretteik életére is végzetes hatással lehet…

Tehát, hogy is van ez? Hogy lehetett az, hogy könyvutálatból megint szerelem lett? Hogy képes valaki ilyet írni, hogy ilyen éles váltás legyen benne? Hogy tud ennyire szétszakítani, aztán megint összerakni?

Ennek az olvasásnak három nagy szakasza volt.

1. Szenvedés – Ezt a szakaszt olvastam végig csigatempóban, egyszerűen annyira nem haladtam vele. Nyilván nem lehetnek még boldogok, amíg meg nem halnak. Nyilván. Különben nem lenne könyv. De ami itt volt, amit ezek ketten (de főleg Lake) itt lenyomtak, az hiszti. Mi lett volna, ha… Mi lett volna, ha nem… Konkrétan olyan dolgok miatt veszekedtek és mentek szét amik MEG. SEM. TÖRTÉNTEK.
Lake-t legszívesebben komolyan felpofoztam volna, hogy hahó, térj már észhez! Itt van Will, az igaz szerelmed, egy olyan tökéletes pasi, aki képtelen fájdalmat okozni, még a nyomulós, hűtlen, kiállhatatlan exének sem… értem én, hogy homlokon csókolta, amiért kijár minimum pár nap mosolyszünet… de ez durván túlzás volt.

2. NA NE! – Innentől jött az, hogy le se bírtam tenni a könyvet. Mert amikor már minden szép és jó lenne… akkor a felélesztett szerelem berobbanását csomagban kapják egy kamionnal. Ehhez a részhez nem fűznék kommentárt. Nagyon izgultam.

3. Imádoooom! – Hát, igen. E miatt a rész miatt vagyok képtelen öt csillagnál kevesebbet adni neki. Mert miután megoldották minden valós és (szerintem) képzelt problémáikat, egyszerűen annyira édes és szívbemarkoló volt a befejezés, hogy ott helyben elolvadtam. Minek kellett ide konfliktus? Ha Colleen Hoover csak bonyodalmak nélküli „unalmas” romantikus novellákat írna, azokat is elolvasnám!!
Szeretem Willt, szeretem Lake-t, szeretem Kelt, szeretem Cauldert, szeretem Gavint, szeretem Eddie-t, szeretem Kierstent, szeretem Sherryt, Juliát, Will nagyszüleit – ezt a sorozatot! Olyan volt ez a második rész is, mint az első. Egyszerre akartam rajta sírni és nevetni.

Szóval Will és Layken Cooper! Nehogy szét merjetek menni nekem a harmadik részben!!!

„- Szerintem felhagyhatnál már az önsajnálattal. Úgy viselkedsz, mint valami hülye liba, pedig nem is te vagy terhes. Belegondoltál már abba, vajon Eddie hogy érezheti magát? Bocs, ha ezzel kiábrándítalak, de a fiúk csak hiszik, hogy ebben a helyzetben ugyanakkora teher nehezedik rájuk, mint a lányokra. Te már megtetted a magadét azzal, hogy felcsináltad. Most már csak annyi a dolgod, hogy befogd a szád, és kitarts mellette, bárhogy dönt is.” (Kiersten)