#8Blogprojekt - III. Nagy Városok book tag

Utolsó nap, és miután kiderült, hogy Velarist mindenki szereti ;), mára egy Helie által készített book taget fogunk kitölteni, aminek én nagyon örülök, mert imádom a book tageket. Úgyhogy nem is húzom tovább, (1) mert jelenleg semmi fantáziám és (2) mert ez az intro rész úgyse érdekel soha senkit :P.

London: A királynő városa - Melyik az a könyv, ami könyvgyűjteményed éke?

Ha ez a kérdés úgy értendő, hogy melyik a kedvencünk, akkor arra most érthető okokból nem válaszolok :). Úgyhogy felszínes leszek, és a kinézetre fogok rámenni.
A könyv, ami dekoratív értelemben véve a polcom dísze, a keményfedeles Silber 3 példányom Kerstin Giertől. Gyönyörű ez a könyv, néha csak úgy leveszem a polcról, hogy nézegessem.

Budapest: A hidak városa - Melyik az a könyv, aminek a leírása lenyűgözött?

Sarah J. Maas-tól igazából bármi. Mindig lélegzetelállító világokat alkot, és annyira tökéletesen írja le, mintha nem is könyvet olvasnánk, hanem mi is ott lennénk - például Velarisban.

Washington: A Fehér Ház otthona - Melyik az a könyv, ami azonnal rabul ejtett?

Két ilyen is van, mindkettő magyar írótól – fura, de hazai szerzők könyve mindig nagyobb hatást gyakorolnak rám, mintha szóról szóra ugyanaz a regény külföldről származna, vagy jobban tetszik, vagy jobban utálom, vagy jobban vagyok belé szerelmes, vagy jobban dühít, vagy magasabbról teszek rá. Ez van.
Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el! és On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal? viszont totálisan szerelem volt első olvasásra! Korábban már értékeltem őket, ITT és ITT tekinthetitek meg őket. Röviden összefoglalva: mindkét regény zseniális!!

Róma: Az ókori csodák városa - Melyik múltban játszódó könyv a kedvenced?

Ezen gondolkodtam, mert csak alig jutott eszembe múltban játszódó történet az olvasmányaim közül. Beugrott a Pokoli szerkezetek és az Ambrózy is, de az utóbbit még nem olvastam teljesen – szóval Legendás állatok és megfigyelésük, a hivatalos forgagtókönyv :D. Én az a típus vagyok, akinek minden, ami Harry Potter jöhet, és aki olyannyira elfogult, hogy minden hibája ellenére is állítja, hogy ez a világ tökéletes. Mármint persze, ha lennének a Harry Potternek hibái... ;)
Olvastam, hogy sokaknak csalódás volt a Legendás állatok film, de én imádtam. Jól nézett ki a film, remekül voltak meganimálva az állatok, a történet is izgalmas volt, és már nagyon nagyon várom a második részt!!

Tokio: A robotika otthona - Melyik jövőben játszódó könyv a kedvenced?

Disztópiarajongóként itt az előző ponttal ellentétben sokkal több minden eszembe jutott, de jelenleg nálam a Ready Player One viszi a pálmát, mert (1) annak ellenére, hogy disztópia, nincsenek se zombik, se őrült tudósok, se szuperképességű kiválasztottak, se semmi ilyesmi, sőt, a hangsúly egyáltalán nem a világkatasztrófán van. Ennek oka sincs túltolva, a könyv a lehető legegyszerűbb és legvalószínűbb jövőképpel dolgozik: az energiaválsággal, azzal, hogy előbb-utóbb nem lesz miből elég áramot előállítanunk, ami képes ellátni a Föld teljes lakosságát. És akkor kitör az anarchia. És (2) annak ellenére, hogy a regény a jövőben játszódik, nem jellemző rá a „itt minden kis porszem high tech, még a lábtörlő és a vécéülőke is” effektus. Illetve de, igen, de nem olyan dominálóan jelenik meg és nem olyan oldalas tudományos leírások képében, amiket szerintem még maga az író sem ért, nemhogy egy laikus olvasó. Nem, ilyen téren a Ready Player One pont annyit és pont úgy mutat, hogy ne legyen se unalmas, se érthetetlen, viszont kellően fűszerezze a történetet részletességét. Végül pedig (3) bár jövőbeli sztori, tökéletesen hozza a ’80-as évek retro hangulatát.
A könyvről bővebben ITT írtam.

Párizs A romantika otthona: Melyik a kedvenc romantikus könyved?

Mivel az utóbbi időben eléggé ki vagyok ábrándulva a romantikából, ezért ez nem is olyan nehéz :). Bezzeg fél évvel ezelőtt…

Számomra örök kedvenc az Anna és a francia csók (ha már Párizs), mert nem csak aranyos, de hihetetlenül vicces is. Már legalább ötször olvastam ki, nem egyszer egy nap alatt, és máig nem tudom megunni. Plusz meg kell említenem egy másik könyvet a közelmúltból, mert A Court of Mist and Fury, azaz A köd és harag udvaránál szebb könyvet a szerelemről még soha életemben nem olvastam!!

Velence a sóhajok hídjának színhelye: Mondj egy olyan könyvet, ahol megjelenik valamilyen folyó

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura. Ott volt folyó.

Hong-Kong- ahol a tömegfőbia tabu: Mondj egy olyan könyvet, ami szerinted tele volt zsúfolva szereplőkkel.

Neil Gaiman: Amerikai istenek és Brent Weeks: Éjangyal-trilógia. Ezeket mind szeretem az akció dús cselekményük, az egyedi stílusuk és igen, a zseniális karakterek miatt, de tény, hogy belőlük túl sok van. Az Amerikai isteneket még kicsit most is emésztgetnem kell, hogy „oké, jó könyv volt ez, na de mi is történt benne?” Az Éjangyal 3-ban pedig, a Túl az árnyakon című kötetben pedig konkrétan valaki olyan lesz az (egyik) ellenség, akivel először talán a második rész epilógusában találkoztunk, addig fel se tűnt, és nem ő volt az egyetlen „helló, én is itt vagyok, nem csinálok semmi különöset, de azért benéztem”-karakter! De, őszintén szólva még így is azt kell mondanom, hogy a lezáró rész volt a kedvencem. Akármekkora tömeg is volt ott.

Rio de Janeiro - ahol bulizni kötelező: Mondj egy könyvet, ahol a szereplők buliztak.

Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel. Annyira aranyos ez a könyv, és annyira nem az én stílusom, de valami megmagyarázhatatlan okból szeretem. A bulis részek pedig kifejezetten tetszettek. Értékeltem ITT.

Kairo - piramisok mindenhol: Mond egy könyvet, ami különleges a számodra.

Sorozatot mondok – Darren Shan: Darren Shan regényes története. Ez a tizenkét részes ifjúsági horror egyike annak a négy sorozatnak, amik engem végérvényesen könyvmollyá tettek és halálig tartó olvasásra kárhoztattak (örök hála nekik!), de egyszerűen eddig senkivel sem sikerült megszerettetnem. Azon kevesek, akik mégiscsak elkezdték olvasni, onnantól kezdve kissé furán néztek rám. Hát, persze, mert nem fejezték be! Egy életre szóló tanács: ha belekezdesz egy Darren Shan-sorozatba, mindenképp fejezd be, mert fix olyan vége lesz, hogy át kell gondolnod utána az egész életedet!! Szívesen.

***

És ezzel véget is ért az ehavi őrületünk a lányokkal, nézzetek be hozzájuk is. :)

Molybirodalom

Könyves boldogság

Egy könyvmoly élményei

#8Blogprojekt - II. Fiktív városok

És itt is vagyunk a második nappal, ami nekem még jobban tetszik, mint az első. Fantasy!!!

Tagadhatatlan, hogy egy könyvben mennyire fontos a világépítés, mind megismerés, mind pedig a vizuális hatás szempontjából. Az adott környezetben játszódó regényekben fontos, hogy bepillantást nyerjünk a világ legmélyébe, a társadalmi szerkezetébe, a művészetébe és egyéb jellegzetességeibe. És szerintem itt nemcsak hogy hanyagolható, de hanyagolni is kell az olvasó szabad fantáziáját, jónak kell lennie a hangsúlyelhelyezésnek a látványvilágban, a különösen jellegzetes és fontos vizuális elemekre jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni, míg máshol elég csak egy-egy jelzésértékű melléknév. A könyvbeli helyszíneknek a hangulat megteremtésében is nagy szerepük van, előrevetíthetik a cselekmény egy részét, illetve kizárhatnak esetleges történésnek. Nem állítom, hogy nincs ilyen (biztos van), de kisebb a valószínűsége annak, hogy egy szellemjárta temetőben csattan el egy első csók – és most, hogy ezt leírtam, mibe fogadunk, hogy a következő könyvben, ami szembejön, pont ez fog történni? Na mindegy, kezdjük is, és nézzünk is meg pár lenyűgöző fiktív várost!

Alicante

Avagy az Üvegváros. Ez az összetett szó pedig tökéletesen lefedi Idris fővárosának karakterét, ötvözi azt a két esetet, amit fentebb írtam: nagy hangsúly, de csak egy melléknév, egy jelző! Alicante fénye, a csillogó és fenséges látványa egyben utal egy kicsit az árnyvadászok felsőbbrendűségére is – mert valljuk be, azért az árnyvadászuk inkább az egójukról, és nem az önbizalomhiányukról híresek, és ezt nem is titkolják. Alicante nem csak a fajuk erejének, de az öntudatuknak is a jelképe. Egyszerű, de összetett – ezért szeretem A végzet ereklyéit, hisz maga az alapkoncepció ott sem valami nagy durranás: démonok vs. démonvadászok. A kivitelezése, na az viszont 2000 IQ-s!

Velaris

Velaris szép. Komolyan, egyszerűen öröm olvasni róla a leírásokat olvasni. Sarah J. Maas különben is nagyon jó eszközöket használ a látványvilág bemutatására. De Velaris egyben egy egész szimbólumrendszer, a béke, a szépség, és az önmegvalósítás városa. Meg is értjük, Rysand miért akarta annyira eltitkolni és megvédeni a háborútól…

a Suramar City a World of Warcraftból

Cenaria

Ez a város talán egy kicsit kevésbé ismert, mint az előző kettő. Cenaria egy vele azonos nevű birodalom fővárosa Brent Weeks Éjangyal-trilógiájából, amit én egyébként egyszerűen imádok! Ezt a sorozatot én az Üvegtrónnal egyetemben előszeretettel emlegetem, mint a Trónok harca mutációját, Az árnyak útján című résszel startoló sorozat rengeteg szereplőt vonultat fel, nagyon akció dús – és elképesztően részletes a világ. Cenaria Velaris szöges ellentéte, három arca van: a gazdag, jómódú elit, a nyílt titokként működő befolyásos, mindent lefedő bűnszervezet, a Sa’kagé, és az ennek szolgálatában álló lecsúszott emberek, utcagyerekek, tolvajok, prostituáltak, orgyilkosok. A gazdagság és nyomor ellentéte befolyásolja a város infrastruktúráját, így a város két felét összekötő híd egyik oldalán terül el a – egy birodalom fővárosához méltó – gazdag, míg a másikon a törvénytelen, nyomorgó terület.
Az alvilág és a korrupció uralta város állandóan a birodalmak közti háború központjában áll, és minduntalan felmerül a kérdés: érdemes-e megmenteni a bűnben lubickoló Cenariát? Meg bizony. Mert bármily sötét és undorító is egy világ, létezik még olyan, hogy hazaszeretet!

***

Ezek lettek volna az általam legkarakteresebbnek talált városok, nézzetek be a többiekhez is! Holnap visszatérünk az utolsó nappal. :)

A Blogprojekt további résztvevői:

Molybirodalom

Könyves boldogság

Egy könyvmoly élményei

#8Blogprojekt - I. Kedvenc városok

Sziasztok! :D Hosszú-hosszú kihagyás után ismét sikerült összehoznunk a blogprojektes csapatot. Pedig már reménykedtetek, ugye? Ez a téma már egy ideje érlelődik bennünk, de kivitelezésre még nem került, szóval vágjunk is bele! Júniusban a városok témát járjuk körbe, legyen szó valós vagy fiktív helyszínekről.

Elsőként összegyűjtöttük a kedvenc városainkat, és a könyveket, amik vagy ott játszódnak, vagy az adott város fontos szerepet tölt benne be.

1. Eger

Én hazai csajszi vagyok, és szerelmes Egerbe. Sokszor jártunk már ott, és egyszerűen imádom a sétálóutcák hangulatát, a vár és a minaret látképét, a bazilikát, és azt, hogy eltalálok a mini Lírába. :P  És lehet, hogy hülyeség, de még mintha az emberek is kedvesebbek lennének. Nézőpont kérdése.

Csak egy könyvet tudok hozzá kapcsolni: az Egri csillagokat. És talán amiatt, hogy kötelező volt, vagy mert még túl fiatal voltam hozzá, de anno tizenkét évesen nekem maga volt a pokol. Minden más kötelezővel kiegyeztem, de ezzel az eggyel valahogy nem voltam képes, s csak a filmnek köszönhettem, hogy felfogtam belőle valamit, amit a régies nyelvezettől nem igazán sikerült. Viszont ahogy körvonalazódott előttem a sztori, egyre jobban tetszett, és a filmet azóta is megnéztem párszor, viszont a könyvet nem olvastam ki. :/ Talán majd egyszer.

Egyébként ez érdekes. A legtöbben úgy utálják a kötelezőket, hogy ki se nyitották őket. Egyszerűen ez az emberi természet, parancsra nem tud szeretni egy könyvet, talán még akkor sem, ha épp tetszik vagy egyébként tetszene is neki. És erre szerintem nem az a megoldás, hogy cseréljük le a kötelező olvasmányokat, mert hiába nyomnának a kezünkbe egy Harry Pottert vagy egy Útvesztőt, akkor rájuk néznénk ferde szemmel.

Nálunk osztályon belül volt is probléma ebből még év elején, hogy az osztály túlnyomó része semmit sem olvasott el nyáron a kötelezőkből. (Mellesleg megjegyezném, nem is volt egyértelmű, hogy el kéne olvasni, mert a listán csak annyi szerepelt, hogy év elején ezekkel kezdünk, legyenek ott a polcon.) Így az irodalomtanárunk azt találta ki megoldás gyanánt utolsó órán, hogy mindenki írja fel egy papírra azoknak a könyveknek a címét, amiket a tanév folyamán olvasott. A legtöbben röhögve benyögték, hogy kész, anélkül, hogy bármit is írtak volna a lapra, mi meg a barátnőimmel veszettül körmöltünk, hogy minden idejében ráférjen. Az összegyűjtött könyvcímekből pedig elvileg majd jövő év elején közösen kiválasztunk párat, amit mindenkinek el kell majd olvasnia. Hát, meglátjuk, hogy fog működni….

2. Budapest

Nem, nem élnék Budapesten, már csak azért sem, mert egy topográfiai analfabéta vagyok, és képes vagyok egy három utcából álló faluban eltévedni. Viszont imádom! És megint csak a hangulat miatt. Ha egy városnak lehet saját személyisége, akkor Budapest egy szenvedélyes, örökmozgó, kultúrafüggő partiarc.  Eskü, már az élmény, ha csak átautózol rajta. És elképzelhető, hogyha ténylegesen odaköltöznék, már elvesztené a különlegességét, és természetesen számtalannyi hátránya van a nagyvárosi életnek. Szóval nekem egyelőre bőven elég, ha párszor csak átutazok rajta. :)

Első könyv, amit ide tudok kötni, A Pál utcai fiúk. Emlékszem, mikor anya meglátta a kezembe, nem volt biztos benne, hogy ezt kéne olvasnom a lehangoló és tragikus befejezés miatt. Emlékszem, hogy mire megkaptuk, mint kötelező olvasmányt, akkorra én már vagy ötször kiolvastam, annyira tetszett. Igen, síros, igen, borzalmas, igen, szörnyű, hogy a gyerekek mire képesek és hogy mivé képes válni egy játék. És azt hiszem, pont ezek miatt szerettem.

Szinte minden híresebb gimis regénynek Budapest a színtere, gondoljunk csak a műfajteremtő SzJG-re (meg amúgy az összes Leiner Laura-könyvre), a Hűvösvölgyi Sulira, a Sulijegyzetekre, a D.A.C.-ra, stb. Elképesztő, mekkora kultusza lett itthon ennek a műfajnak, és milyen gyorsan jelentek meg újabb ás újabb könyvek a témában. És szerintem illik is egymáshoz Budapest és a tiniélet mint körüljárható, szétboncolható és darabokra szehető téma.

Viszont! A másik személyes kedvencem a Rémálom-trilógia Böszörményi Gyulától. Az itt megjelenített főváros egy steampunk hangulatú helység, ahol a démonok és emberek egyfajta szimbiózisban élnek együtt. A démonok egyébként talán a legegyszerűbb és legkötetlenebbül értelmezhető fantasy alapanyag, és az én szememben a Rémálom-trilógia démonfelfogása máig a legzseniálisabb elképzelés! A démonok révén szembeállítja egymással az egyén és a társadalom akaratát, boncolgatja, melyik a fontosabb, melyik nyomásnak kell engednünk. A démonok segítségével úgy ír a kiközösítésről, a velünk szemben támasztott elvárásokról, és a beilleszkedés sötét titkairól, hogy a mélyre hatoló társadalomkritika mellett egyben egy élvezhető, humoros, izgalmas ifjúsági fantasy regényként is tökéletesen megállja a helyét. Sokoldalú könyv, akár csak a fővárosunk. :)

***

Belőlem ennyi elég is volt. Írjátok meg kommentben, nektek melyik a kedvenc akár hazai, akár külföldi városotok, valamint itt lent a többeknél is találhattok ilyen posztokat. Holnap újra övünk. Sziasztok! :)

Molybirodalom

Könyves boldogság

Egy könyvmoly élményei

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Nem igazán olvasok mostanában olyan könyveket, amikről össze tudnék hozni egy blogbejegyzést. Részben azért, mert ezek önállóan értékelhetetlen sorozatrészek (Darren Shan: Démonvilág), amiről bármit is írnék, úgy meg lesz kavarva a vége, hogy át kell gondolnom az életemet; részben pedig azért, mert egyes regényekről egyszerűen nincs mást mondanom, mint amit molyon leírtam. Viszont elegem van abból, hogy az utolsó két poszt (Raziel, A burok), aminek megírásakor méltóztattam leülni a hátsó felemre és összedobni valamit, elképesztően negatívak, sőt, egyébként annyira ki is égettek, hogy minden kedvem elment a pozitív értékelések írásától. MOSTANÁIG!

műfaj: romantikus, ifjúsági, lélektani, LMBTQ

kiadja: Könyvmolyképző

oldalszám: 304

értékelés a moly.hu-n: 84%

az én értékelésem: 5* csillag

karakter, akit imádtam: Dávid

karakter, akit utáltam: Bálint

kedvenc jelenet: Lavina volt. Megállíthatatlan. Bűn lenne jelenetekre osztani.

Hiszel ​magadban? 
Petra a pénztelen, vidéki lány elit gimnáziumba kerül, ahol mindenki gazdag és menő, így aztán hazudik, hogy ne lógjon ki, hiába figyelmezteti Dávid. 
Petrát a lányok befogadják, barátokat szerez, egy fiú is tetszik neki, de kiderül az igazság. És ettől kezdve pokollá válik az élete. 
Túl lehet-e élni a bosszút, az iskolai megalázásokat? 
Dávidnak is van egy kínos titka, a lányok nem izgatják, de a szívét nagyon is megdobogtatja Áron, a jóképű padtársa, aki pontosan tudja ezt, és gonoszkodva ki is használja. 
A két barát szerelemmel, árulással és szenvedéllyel teli útja döbbenetes eseménybe torkoll.
Van egy pont, amikor már nincs tovább. 
Van egy pont, ahol a szerelem már fáj. 
A regény a 2013. évi Aranymosás Public Star könyve.

Olyan régóta pislogok a Rácz-Stefán-könyvek felé, hogy el sem tudom mondani, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy el is olvassam őket. De! Tegnap délig egy zenei táborban voltam, ahol hiába szocializálódtuk szét magunkat és próbáltunk egy csomót, számtalanszor ültünk össze mi könyvmolyok, hogy közösen olvassunk egy kicsit – vagy egy kicsit többet. Lényeg a lényeg, nem volt elég olvasnivaló, úgyhogy elkezdtünk könyveket cserélgetni stb., és egyszer csak megint ott volt az egyik könyv az írótól a szemem előtt, és úgy gondoltam, miért ne?

És. Te. Jó. Ég.

Az alapkoncepció az, hogy Petra, a vidéki, szegény sorból érkezett lány ösztöndíjat kap a Szép Remények magángimnáziumában, ahová a magyarországi elit gyermekei járnak. A lány a gimnáziumban kezdettől fogva egy ugrási lehetőséget látott, amivel elkerülheti, hogy a jövőben ő is gyármunkásként végezze. A másik történetszál Dávid iskolakezdése, aki szintén a Szép Reményekben kezdi meg tanulmányait. Csakhogy már a gólyatáborban felfigyel egy srácra, Áronba, aki villámgyorsa leleplezi Dávid vonzódását, és zaklatni kezdi őt.

Én bevallom őszintén, nem arra számítottam, ami ezután következet. Nagyon nem. Pedig már a prológusból sejthettem volna, hogy nem lesz szép vége, de valahogy elhitette velem a könyv, hogy még lehet remény! Azt vártam, hogy a gondok szép lassan, vagy akár egy csapásra megoldódnak, és egy aranyos összeborulós, „mindenki szeret mindenkit”-lezárást fogunk kapni, amivel én tökéletesen ki is egyeztem volna. Hát, nem igazán, ezt a könyvet bizony körüllengi az élet orrfacsaró bűze.

Az iskolai zaklatás, a társadalmi körülmények kihasználása, a hatalom szava, és a „pénz beszél, kutya ugat”-effektus már alapból egy olyan erős kompozíció, egy annyira erős és időtálló alap, amire szerintem bárhol, bármikor lehet könyvet vagy filmet építeni, és csak a ma született bárányok tagadnák ezeknek a problémáknak és ellentéteknek létezését. Hiába mindennaposak, hiába tesznek tönkre világszerte több millió életet, még mindig a tabuk közé soroljuk. Korábban molyon a Simon és a homo sapiens lobbi értékelésemben már leírtam, hogy a tabutémák nem azért lettek tabuk, mert nem szabad, hanem azért, mert nem beszélünk róluk. Mert kínos, mert úgyse érdekel senkit, blablabla, és ezért találom zseniálisnak, hogy a szórakoztatóiparban évszázadok óta megtalálhatjuk azt a mondanivalót, azokat a témákat, amik iskolai vagy családi keretek között max. a falra hányt borsó hatékonyságának szintjét ütnék meg. S mindez ebben a regényben úgy van megírva, hogy esélytelen, hogy letedd, meg kell tudnod a végét, be kell habzsolnod, és igen, meg kell kapnod minden pofont tőle!

Na, de vissza a könyvhöz. Petra kétségbeesetten próbálja titkolni anyagi hátterét, hogy ne legyen cikizések és kiközösítések áldozata, így hazudni kényszerül mindenkinek. Titka persze lelepleződik, és ezzel elindul egy óriási lavina.

És tudjátok, mi a legidegesítőbb, a legborzalmasabb, a legfájdalmasabb és a legzseniálisabb rész az egészben? Hogy nincs senki, akit hibáztathatnál, mert mindenki a körülmények áldozatai.

Innentől spoilerveszély, mert kitárgyaljuk a karaktereket!

Kezdjük a kemény maggal, akik megkeserítik a kevésbé népszerű társaik életét.

Barbara (bocsánat a kifejezésért, de) az apuci pénzén felnövő plázapicsák ünnepelt királynője, akiben az egyetlen hajtóerőként látszólag csak a pénz, a hírnév és a népszerűség dolgozik. Látszólag. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akkor pedig egy a gyászban összetört lányt látunk, aki elvesztette azt, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretett. Az álarc, amit a suliban visel, és a jövöbeli tervei közte szereplő színészet számára egy menekülőút, aminek segítségével más emberek szerepébe bújhat, megfeledkezve önmagáról. A Petrával kötött barátságban lehetőséget lát arra, hogy ténylegesen rálépjen erre a menekülőútra, és hogy visszakapja a halott barátnőjét. Mikor Petra hazugságára fény derül, a lány úgy érzi, Petra megalázta az elvesztett barátnő emlékét, és ez bosszúért kiált.

Zoli családi élete az anyja és kuncsaftjai után történő takarításban, és zárt ajtók mögül kiszűrődő zajok figyelmen kívül hagyásában merül ki. Az anyja kénytelen árusítani a testét azért, hogy eltartsa a fiát, és a megalázásokat drogozással és alkohollal igyekszik elfeledni. Zoli egyrészt persze szereti az édesanyját, másrészt viszont, mivel évek óta ez a példa áll előtte, ő is hasonlóképpen kezeli a lányokat, mint azok az ügyfelek az anyját, akiket gyűlöl és megvet. A fiúnak azonnal megtetszik Petra a gólyatáborban, s mikor Petra az ország szégyenévé válik, és elterjed róla az, hogy már mindenkinek megvolt az iskolában, sértve érzi az érzéseit, a büszkeségét. Ha Petra valóban hajlandó mindenre és mindenkivel, miért épp őt hagyja ki? Petrában számára visszatükröződik az az életforma, ami tönkretette az anyját, és emiatt elárulva érzi magát, és szinte sértőnek találja Petra tartózkodását a szakmára nézve. Ez elég bonyolult, mindenesetre Zoli nem nőgyűlölő, csak világéletében egy rossz példa volt előtte a férfi-női alárendeltségről és szerepmegoszlásáról.

Bálint minden hibáját és baklövését megúszta az apja pénztárcája és az anyja befolyása útján, de otthon, négy fal között ő és az anyja a családon belüli erőszak áldozata. Így a lehető legrosszabb értelemben, de igazi túlélővé válik, az őt ért testi fenyítések sem elegek arra, hogy megakadályozzák abban, hogy felbosszantsa azt, akit a legjobban gyűlöl. Ezzel a kiskoráig visszamenően eltorzult személyiséggel az ő gondolkodása teljesen más, a jó és a rossz közötti választóvonal számára láthatatlan.

A három fiatalnak bőven van a rovásán, és nagy szerepet játszanak abban, hogy a végső tragédia bekövetkezzen. De összességében csak lelkileg megtört és magára hagyott fiatalok, akik beleroppannának a szüleik nem odafigyelésébe, tehetetlenségébe, vagy bántalmazásába, és azokba az elvárásokba, amiket a társadalom támaszt az elit felé. Fiatalok, akik lázadnak a rájuk ruházott szerepek ellen, akik a körülmények ugyanolyan áldozatai, akiknek a személyisége és világlátása abnormális és deformálódott.

Bántásaik kereszttüzében áll Petra, akiről már írtam, hogy ki akar szakadni a szegénységből. Nem elég, hogy az anyja a kezdettől fogva demotiválja a lehetőségeit illetően, miután kiderül a hazugsága, majd napvilágot lát a videó, az egész iskola számkivetettként kezeli, s ahol lehet, belérúgnak. Tegyük hozzá, hogy Petra természetesen hozott pár elég rossz és buta döntést, de nem hülye, mindezek egy elkeseredetten megfelelni próbáló tinédzser hibás próbálkozásai, aki nem akarja úgy végezni, mint a családja, s nem akarja úgy végezni, mint a „lúzerek”.  A por, amit a rossz döntései kavartak, viszont alaptalanul nagy, Petra esélyt sem kap, hogy megvédje magát, mert a pénz, úgy látszik, mindenek felett áll. Míg ő Magyarország és a Szép Remények szégyeneként fut be a köztudatba, addig Bálint, mint az ünnepelt szexisten, aki megfektette a tinilányt.
Petra várhatóan belerokkan az őt érő atrocitásokba és megaláztatásokba, sehonnan nem kap támogatást, és drasztikus lépésre szánja el magát. Az iskolai lövöldözése, majd végül az öngyilkossága alatt már nem volt önmaga. Az egykori jó tanuló, álmokkal teli, elfogadásra vágyó lányból csak egy őrült, elkeseredett, az önbecsülését és a mentális egészségét teljes egészében elvesztő lány lesz, akiben már csak a bosszú dolgozik.

Spoiler vége

Tehát mindenki hibás, és senki se hibás. A különféle szituációk egymásból következnek, minden szereplő motivációja érthető, bántottak és bántalmazóké egyaránt. A regény arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire nem lehet elintézni ezt az egészet annyival, hogy majd megunják, vagy hogy „szeresd felebarátodat”. Petra helyzetén keresztül vizsgálja és vonja kritika alá a nemekkel kapcsolatos előítéleteket és a pénz irányító szerepét. A könyv lapjain életek és személyiségek feszülnek egymásnak, akiket tönkretett az oda nem figyelés, az anyagi helyzet, és a megfelelési kényszer.

Ez a könyv késztet a reménykedésre, utasít, hogy gondolkodj rajta, és kér, hogy légy jobb ember. Kötelezővé tenném, mert ugyan kívánom, hogy soha senkinek ne kelljen átélnie mindazt, amit Petra, Barbara, Zoli és Bálint átélt, de átéreznie tudni kéne mindenkinek. Ajánlom, ha fiatal vagy, ajánlom, ha idősebb. Felejthetetlen!

„Mert ezt is megússza majd, hiszen ez a gazdagok privilégiuma."

„Reménnyel telve aludtam el, a vággyal, hogy tényleg meghalok, de a sors minden reggel pofon csapott. Életben voltam, fizikai szempontból egészségesen, a lelkem viszont darabjaira volt szabdalva."

Dávid történetéről nem akarok sok mindent mondani. Ő az egyetlen karakter, aki körül egy ideig minden rendben van – és a bizonyíték arra, hogy hiába szeretnél és tudnál is segíteni, van, hogy még ez sem elég. :’(

„– Miért kell mindig piszkálnod? Nem lehetnénk csak barátok? Vagy ha azok nem is, nem tudnál simán békén hagyni? 
– Egyik opcióra sem vagyok képes – szólt halkan Áron. A falat bámulta. – Nem csak te gyűlölsz engem, hanem én is téged. 
– Miért? – kérdezte meglepve Dávid. – Mit ártottam én neked? 
– Megváltoztattál – mondta Áron.”

„– Ez a baj veletek, európaiakkal. Mindent csak megfontoltok, ahelyett, hogy élnétek. Tényleg ott akarsz maradni? Abban az elmaradott országban? 
– Nem nevezném annak – felelte Dávid. – Az emberek pedig mindenütt emberek. A jók és a rosszak ugyanolyanok, akármelyik földrészen éljenek is.”

„Nem kell kézen fogva járkálnunk, de mutasd meg a világnak azt, hogy tudod, létezem. Szerintem nem kérek sokat."

„– Petra, ugye jól vagy? – tette fel Dávid élete leghülyébb kérdését. – Látom, igen. Figyu, miért nem iszunk meg egy kólát? Ha hiszed, ha nem, szomjas vagyok. – Azelőtt vagy azután, hogy lecsuktak? – Fogalmam sincs, a cellában jó a kiszolgálás? – kérdezte Dávid, amivel még egy mosolyt csalt az arcomra."

Egyéb érdekességek

Ki a sapkás srác? -> http://racz-stefan-tibor.hu/2015/04/20/kiderult-hogy-ki-a-sapkas-srac-a-fogadj-el-boritojan/

Kiegészítő novella -> http://racz-stefan-tibor.hu/2015/06/09/konyvheti-meglepetes-exkluziv-fogadj-el-kiegeszito-novella/

Hogyan NE használjuk fel a jó ötleteinket? - Stephenie Meyer: A burok

Stephenie Meyer neve senki előtt nem ismeretlen az Alkonyat jelensége óta, ami szerintem az eddigi legvitatottabb és ellentmondásos véleményeket kiváltó könyv- és filmszéria a young adult berkein belül. Viszont ezzel együtt Stephenie Meyer az Alkonyatnak köszönhetően stabilan beszorult egy skatulyába, ami szerint – nagyon leegyszerűsítve – paranormális romantikus könyveket ír. Ám, ha megnézzük az Bella Swan-Edward Cullen katasztrófát jelenséget követő műveit, elmondható róluk, hogy igenis kikacsintgatnak a más és komolyabb, drasztikusabb  témák felé is. Szóval én azt érzem, hogy Stephenie Meyer ki akar törni a munkásságát jellemző sztereotípiákból, ami igen dicséretes, na de sikerül-e neki?

műfaj: disztópia, sci-fi, romantikus

kiadja: Agave Könyvek

oldalszám: 544

értékelés a moly.hu-n: 90%

az én értékelésem: 3, 5 csillag

karakter, akit imádtam: Vanda, Ian

A ​Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. 
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni. 

Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen. 
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

A burok első és legfontosabb témája a lélek dualizmusa, és maga téma szerintem megérdemelt volna egy kicsit thrillerszerűbb vonalat. Melanie testében két lélek lakozik, egyrészről ő maga, másrészről pedig a testét megszálló főszereplő, Vándor. Nyilvánvaló, hogy a kettejük kapcsolata nem egyenrangú, az egyikük csupán alárendeltje a társának, de mégis kénytelenek együtt létezni, és egymást megtűrni maguk mellett, mert mást nem igazán tehetnek. Viszont ha valami vagy valaki megszállásáról beszélünk, általában félelmet érzünk, mert a megszállás kontrollvesztést jelent. Valaki rád kényszeríti a hatalmát, az akaratát, miközben te magad elveszted az irányítást az életed felett. És mindez egy magasabb fokon játszódik le, ha mindez szó szerint önmagadban játszódik le. Másvalakivel együtt élni a fejedben nem csupán félelmet, de zsigeri rettegést eredményez. Én önmagam vagyok-e még? Ez melyikünk döntése volt? Ezt én akarom így, vagy ő? És ez a bizonytalanság és tehetetlenség teszi ezt a szituációt rendkívül ijesztővé, és hajszolja akár őrületbe az egyént. Aha… hát, Stephenie Meyernél ez kicsit másképp néz ki.

Néhány jelentéktelen szóváltáson kívül semmi konfliktus nem áll fenn Melanie és Vándor között, olyan gyorsan jutnak kompromisszumra, hogy esély sincs a fenti lélektani folyamatok bemutatására, sőt, még maga a téma se lett igazán megvillantva. A könyv első harmadáról tudni kell, hogy komoly kitartás kell ahhoz, hogy el ne aludj rajta, de én eskü bevállaltam volna még kétszer ilyen hosszú eseménytelenséget, ha ez a szál rendesen ki lett volna bontva. Viszont így ez egy elfojtott gondolatmenet lett, amiből eszméletlen dolgokat ki lehetett volna hozni. De hiába nyúlt ezúttal az írónő keményebb alapanyagokhoz, ha a kezdettől fogva puhává gyűri őket. Olyan, mintha vett volna egy kétélű hosszúkardot, ami már attól darabokra szaggat, ha csak ránézel, aztán fabrikál belőle egy gumibotot, ami ugyan csíp egy kicsit, ha megcsapnak vele, de csak megdörzsölöd az ütés helyét, s szinte olyan, mintha meg sem történt volna. Mintha Stephenie Meyer szándékosan szeretné megkímélni az olvasóit, hogy ne fájjon annyira. Lehet, hogy mazochista vagyok, de egy ilyen erős téma ne legyen elbagatellizálva, az vágjon oda rendesen!

A másik komoly problémám vele, hogy számtalan elpocsékolt történetszálat vonultat fel a könyv. Néha-néha megvillant valami izgalmasat, valami mondanivalót, egyáltalán – valamit, és aztán önmaga elfojtja az egészet. Egyes helyeken a regény halál komolyan magát gyilkolja szét, és magától veszi el a lehetőségeket. Ember-alien konfliktus? Hát kit érdekel, csorgassuk a nyálunkat továbbra is a szerelmi trapézre, jó lesz az. (És hiába szól szinte csak erről A burok, erről mi nem fogunk beszélgetni, mert ma még nincs bennem kávé, és ehhez nincs elég energiám. Egy szóban összefoglalva: olyan, mint egy szerelmi háromszög, csak itt az egyikünk skizofrén.) Nagyon sok mindent áldoz A burok a romantika oltárán, ez tény, és közben lógva és befejezetlenül hagy olyan elemeket, amiket ha kibontana, egy olyan epikus posztapokaliptikus sci-fi románc kerekedne belőle, amilyet még nem látott a világ. Így? Így felejthető.

Viszont az a 3,5 csillag nem véletlenül van ott, nem tévedt el, nem, az célegyenesen odavándorolt a könyvhöz, mert bármily hihetetlen, de a regénynek van megmentő aspektusa. Mégpedig a főszereplője.

Bár Vándor, vagy későbbi nevén Vanda szerepe van jobban kidomborítva, a regénynek igazából két főszereplője van. Illetve lett volna, ha az egyiknek nem az az egyetlen tulajdonsága, hogy szerelmes Jaredbe. Így viszont tényleg csak Vanda marad. Első látásra én azt mondtam volna, hogy Melanie, a megszállt helyzete és küzdelme sokkal érdekesebb és bemutatásra érdemesebb folyamat, ám meglepően azt tapasztaltam, hogy Melanie-val semmit nem lehetett volna kezdeni. Szerintem Vanda a könyv igazi hőse. Mivel ő egy lélek, ezért természeténél fogva becsületes, békés, és jó, és ezzel a földi viszonyokhoz képest – valljuk be – kissé életképtelen kombinációval kell nem legyőznie, de megértenie egy sokkal erőszakosabb és gyanakvó világot, ahol a bizalom nem születési előjog, és meglátnia annak összetettségét. Vanda karaktere nemcsak egy erős hősnő képe, de egyben üzenetet is hordoz: amit nem ismersz, nem pusztíthatsz el. A faja viszont pontosan ezt csinálja, hiába a jó cél, hiába az erőszak eltörlésére irányul minden, a cél valóban szentesíti az eszközt?

Szóval Vanda személye minden lyukból kihúzta a könyvet, bár még továbbra is maradtak bennem kétségek. Tényleg elég annyi egy szerelem kialakulásához, hogy levetítenek neked egy dokumentumfilmet a pasiról? Tényleg szerette Vanda Jaredet, vagy azt valóban csak Melanie ültette a fejébe? Mi célja volt Jeb személyi diktatúrájával a menedékben? Egyáltalán: mi lesz a könyv vége??? Mert nincs befejezve. Nagyon, hű, de nagyon nincsen! A regény háromnegyede csak úgy lóg a levegőben, mikor elérünk az utolsó oldal végére, és semmi, semmi nincsen megoldva és befejezve, kivéve – na vajon? - …. a romantikus szálat.

BUMM, szerelmi háromszög... :/

És Stephenie Meyer itt bukott óriási nagyot! Mert hiába a más téma, hiába a keményebb alapanyag, hiába a fajok közti világméretű konfliktus, ha az egész megy az enyészetbe, és mindenki a szerelemmel törődik. Tudom, jó dolog az, én is így vagyok vele, sosem árt, ha van egy nem is kötelezően szerelmi, de egy lélektani vonala a könyvnek, de itt az a helyzet, hogy a történetnek csak az van. Szóval bármennyire is jó fele tapogatózik az írónő, ez a skatulyatörő keményfedeles féltégla méretű sci-fi vállalkozás nem nevezhető maradéktalanul sikeresnek, de nem volt eredménytelen sem. Én azt mondom, ha gondolkodtatok már a regényen, akkor csak hajrá, csalódni nem fogtok (legalábbis nem nagyot), ha viszont a történetből nem a szerelmi trapéz érdekel, hanem bármi más, akkor ne kezdj bele, mert azt nem találod meg.