A tea szörnyű volt. Na,
vágjunk bele!
A Jurassic World 1 egy nagyon jó film. Az egyik kedvencem, mert nem
alacsonyítható le szimpla zabálós filmre, habár kétségtelenül az, magasan
kiemelkedik a kategóriából. Szóval mikor lehetőségem volt megnézni a
folytatását, nem mondhattam nemet.
(A FILM SNITTEN)
értékelés: 6/10
A történet fonalát 3 évvel
az első film után vesszük újra fel, amikor is kiderül, hogy a Nublar-sziget
nemcsak az emberek, de a dinoszauruszok számára is tartogat egy katasztrófát:
ha kitör a vulkán – márpedig minden jel szerint ki fog – az őslények
elszenvedik második kihalásukat is. Az egész világot foglalkoztató kérdés: mi
lesz a dínók végső sorsa?
A film nagyon jól kezdődött.
Bemutatásra került a kialakult helyzettel szembeni nézőpontok. Olyan veszélyeztetett
állatok-e a dinoszauruszok, mint a többi élőlény, mik a jogaik, hogyan járjunk
el velük kapcsolatban, megmentsük-e őket, ne mentsük meg őket, indítsuk újra a
parkot máshol, mi legyen? Nagyon erős indítás volt, de a folytatásról sajnos
ezt nem tudom elmondani.
A véleményem nagyon vegyes,
ami szerintem a csapongó stílusomból is meglátszik (most szokok vissza az írásra). Egyrészt tetszett a
látvány. A dínók mozgása kifejezetten fejlődött, sikerült az összes szereplő
fajnak elkapni és kiteljesíteni egy-egy jellemző vonását, egyedi karaktereket
adva így nekik. A vulkánkitörés is nagyon jól nézett ki, alapjában véve
elmondható, hogy az első filmhez képes, ami ilyen téren egyébként szintén nem
mutatott hibát, rengeteget javult az animáció. Nagy kár, hogy semmit sem láttam
belőle.
Sötét volt. De így mindig.
Hallottam a hangokat, meg persze láttam, hogy történik valami… De aztán emberek
kerülnek oda, ahová korábban nem láttam őket bemenni, nyomogatnak valamit,
amitől még sötétebb lesz, és valahol jön a dínó is...
Szerintem a filmnézés
élményének erőssége a látványvilág lett volna, mert a történet nagyon semmi
újat nem hozott, az első perctől kezdve az utolsó képkockáig kiszámítható volt.
Hogy ki fog elárulni kit, nyilvánvaló volt, az, hogy a románc a két főszereplő
között újból (harmadjára is) egyenesbe jön, szintén nem volt váratlan. Bár
tekintve, hogy Kék és Owen között több kémia van, mint Claire és Owen között,
én azért mindig meghökkenek, hogy ezek ketten hogy találnak minduntalan vissza
egymáshoz. A másik sokk akkor ért, amikor Claire magas sarkú helyett túrabakancsot
húzott a dzsungeltúrához. Ez igencsak nagy fordulat volt az első film után.
Szóval a sztori elég nagy
csalódás, viszont a vizuális effektek, az animáció nagyot dobhatott volna a
dolgokon, magán a filmnézés élményén, ha történetesen látszik is, mi zajlik a képernyőn.
Ami különösen tetszett, az
az új dínó. Nagyon jól mutatták be az intelligenciáját, több olyan jelenet is volt,
ahol tisztán látszott annak a folyamatnak a gyorsasága, ahogy az Indoraptor
kitapasztalja a környezetét, levonja a vele kapcsolatos következtetéseit, és
alkalmazkodik hozzá, esetenként meg is változtatva a körülményeket. (Konkrétan
hívta a liftet és beszállt!) Az a helyzet, hogy ő tényleg hibátlan lett volna,
egy engedelmes, empatikus (!), de utasítható, és bevethető dinoszaurusz, az
lehetett volna, aminek készült. Ha a tervezés folyamatának nem áll az útjába az
emberi kapzsiság. És itt jön az a rész, hogy miért érdemes megnézni a filmet.
Anno az ókori görögök a
gőgöt, azaz a hübriszt tartották minden bűn közül a legsúlyosabbnak. Az ókori
görögök tudtak valamit. Itt mindenki türelmetlen, mindenki vagy pénzt akar,
vagy fogakat, és persze mind meg is kapják a helyi szervek igazságszolgáltatását,
azaz a film random pillanataiban mindegyiküket bekapja egy-egy dinoszaurusz.
Egyszerű, vad, hirtelen, és hatásosnak kéne lennie. Az első filmnek az egyik
legnagyobb ütőkártyái voltak az ilyen jelenetek, azt az érzést hagyva a
nézőben, hogy nézd, mit hozott létre az emberiség, és nézd, hogyan nő túl
rajta! Itt semmi ilyen nem volt, inkább azt éreztem, „jaj, már megint??” … Ami nagyon
jó. Bármennyire is untam, vagy nem
látszódott semmi, stb., ez a második rész egyáltalán nem felesleges, mert segít
tisztábban látni a problémát: sosem az lesz a baj, hogy még túl keveset tudunk,
hanem az, hogy már az ismeretlent is kihasználnánk. A Jurassic World a felszínes néző számára semmiben sem különbözik az
egyéb hasonló témát feldolgozó filmektől. Az egyikben van egy nagy, sokfogú
valami, ami embert eszik, de nem főszereplőket, a másikban szintén van egy
nagy, sokfogú valami, ami embert eszik, de soha nem főszereplőket, és a Jurassic World-ben is van egy nagy,
sokfogú valami, ami embert eszik, de a főszereplőket békén hagyja, minden
passzol, egyetlen egy különbséggel. A legtöbb ilyen filmben az ember végül
valahogy, valamikor, valamennyi áldozat árán, de felülkerekedik. Az ember
mindent legyőz - ez egy nagyon irrealisztikus üzenet. Ezzel szemben a Jurassic World- széria teljesen mást
mond, legalábbis eddig. A Jurassic World
teremtményei az ember teremtményei, mégis, az ember az egyetlen, ami képtelen
elpusztítani őket. Nem győzhetünk egy olyan valami felett, amit
legyőzhetetlenre terveztünk. Nem győzhetünk önmagunk felett, ha az alapokon
semmit sem változtatunk.
„Hányszor kell még
elmagyarázni?! Mi okozzuk a saját kihalásunkat.” Nem tanulunk a
hibáinkból. A Bukott birodalom
helyenként, márpedig elég sűrű helyenként pontos másolata az első filmnek, de
nem véletlenül. Az emberiség újra és újra olyan hibákba esik, amikből
tanulhatna, ha akarna, de nem akar. Pedig közel a nyolcmilliárdhoz úgy
gondolom, túl sokan vagyunk a tehetetlenséghez.
Egyszerűen, ha akarnánk bármin vagy bármit is változtatni, megtehetnénk.
Szóval: miért nem tesszük?
Összegezve, számomra maga a
filmnézés élménye nem volt pozitív. Zavart a kiszámíthatóság, zavart, hogy nem
láttam semmit, zavartak az ismétlődések. Viszont örülök, hogy megnéztem. Nagyon
sokat halogattam ezt a filmet, mert tetszett az első rész lezárása. Az a
mondanivaló, amivel befejeződött a film, kerek egész volt, és nagyon féltem, mi
lesz a második filmben, mi lesz, ha az ember győzelmével, ami egy könnyen
megírható és jó pénzt hozó befejezés, lerombolják az első film üzenetét.
Szerencsére nem így történt, és a Bukott
birodalom csak erősítette az első értékeit, még ha nem is a legjobb
módszerekkel. Az első részben a hibák sorozata, a hiányos tudás, és az emberi
nagyravágyás volt a fő probléma. Itt már csak az emberi nagyravágyás. Csak mi.
A dínók újból kihaltak volna a vulkán miatt, ha nem avatkozunk közbe. Az
Indoraptor tényleg csak a harcmezőn lett volna veszélyes, ha Eli Mills-t nem
vakítja el 28 millió dollár. Mindez elkerülhető lett volna, ha nem avatkozunk
közbe. „Ezeknek a dínóknak nem a védelmünk kell. Hanem hogy ott se legyünk.”
„Elszabadult a genetika ereje…” – ezek mind nagyon jól eltalált kifejezések, amik érzékeltetik azt, hogy mennyire
sok minden múlhat rajtunk, de egyben érzékeltetik azt is, hogy mennyivel több
minden függ a passzivitásunktól. Mert az esetek többségében korántsem vagyunk
annyira hasznosak és jelentősek, mint ahogy azt gondoljuk.
Végül, de nem utolsó sorban
pedig természetesen felmerül a kérdés: melyik birodalom is bukott el? Hát,
üdvözlünk mindenkit a Jurassic World-ben. Újranézni nem fogom, de
ezután más szemmel nézem az elsőt. És nagyon kíváncsi vagyok a harmadikra.
„Ezek a lények már előttünk itt voltak, és
ha nem vigyázunk, ők lesznek itt utánunk.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése