Sziasztok!
Én be sem merem vallani, mikor
volt utoljára bármiféle aktivitás az oldalon. Akit érdekel, meg lehet nézni, el
lehet borzadni, nyugodtan, én is azt tettem. Ezt követően a múlt hónapban aztán
feltúrtam a mappáimat, böngésztem az ötletek között, mi a megvalósítható, mi
nem, stb… és én abban a biztos tudatban töltöttem fel azt az ominózus előző
bejegyzést (ami egy éve készült), hogy most akkor innentől kezdve gőzerővel
írunk, és dolgozunk, és ötleteket valósítunk meg, és majd minden jó lesz… És
aztán nem. Valahogy nem, nem úgy működik ez az egész dolog velem meg az írással,
ahogy én azt szeretném.
Ennek egy egyszerű oka van:
lustaság.
Illetve ez így
visszatekintve mégsem olyan egyszerű. Lényegében az előző tanév teljesen
kiszipolyozott, rengeteg dolgom volt, elég nagy százalékát elértem annak, amit
akartam (a fennmaradó hányados részét képezi többek között ez blog), és ha
menet közben volt is szabadidőm, az írás helyett rendszerint elcsábultam olyan
relaxációs módok felé, amelyek lényegesen kevesebb agyi kapacitást és
koncentrációt igényelnek, mint a fogalmazás. Ezeknek a verziói voltak az „ülök
a sarokban és nézek magam elé”, és „ülök a sarokban és nem magam elé nézek,
hanem a nagy semmibe”-féle szituációk. A céljukat igazából elérték, sikerült
kikapcsolni az agyamat. Ja, ilyen agyatlan zombi-állapotban szoktam ücsörögni
sarkokban… Szeretnék bemutatkozni, kérem szépen, ez vagyok én, Felhő, olyan
kritikaíró-szerűség, elméletileg számtalan világra zúdítandó értelmes
gondolattal! :)
Tehát a nagy harci helyzet
ez volt: le voltam szívva. Olvasni olvastam, az érdeklődési köröm nagyon
kitágult, mondanivalóm lett volna, mint égen a csillag, volt, hogy elég jó
jegyzeteim és kritikakezdeményeim is születtek, de nem jutottak el a kész
verzióig, mert néha egyetlen mondat leírását, vagy már magát a megfogalmazását megerőltetőnek
találtam. Őszintén szólva, a június 18-tól a hónap végéig terjedő intervallumra
nem is igazán emlékszek, szerintem az érettségik után a napok túlnyomó
százalékát átaludtam. És most nyáron is tanulnom kell elég erősen, illetve nem
kell, tulajdonképpen senki se kényszerít, de tudom, hogyha mindezt év közben
csinálnám, beleőrülnék. Szóval most tanulok. (És a slussz poén, hogy épp az
előbb jött szembe vele az év első sulikezdő hirdetése.)
Persze tudom, lesz ez még
sokkal rosszabb. Jön majd még az egyetem is, a munka is, sőt, valószínűleg a
kettő egyszerre. Szóval ideje lenne összeszednem magam, nem elkeseredni a
kudarcokon, meríteni a sikerekből, és szépen lassan továbblépni dolgokon, arra
koncentrálva, amit fejleszteni szeretnék. A figyelem és az érzések mind-mind
pszichés energia, és mint minden erőforrást, hajlamosak vagyunk pazarolni.
Hiába termelődik állandóan újra, ha állandóan a negatívumokra koncentrálunk, a
semmire használjuk fel. A semmibe való befektetés pedig jelen tudásom szerint még
sehol nem képezi a kedvező beruházás szinonimáját, szóval a téma itt le is van
zárva. A semmi egyenlő 0-val. A jó hír az, hogyha ezt tűzöd ki célul, lényegében
már abban a pillanatban el is érted. A rossz hír, hogy egy idő után unatkozni
fogsz.
Én egy ideje stagnálok ezen
a nullás mérföldkövön, de azt hiszem, nagyon régóta itt lenne az ideje szintet
lépni. Még mindig jobb, ha az egyes mezőn álldogálok, mint ha az előzőn. Persze
egy idő után a sikerhajhász és fejlődésorientált főemlős létemhez hívem
valószínűleg azt is meg fogom unni, és továbblépek a kettesre, majd a hármasra,
stb. Az elmúlt egy évben arra jöttem rá, hogy sose a világon múlik az, mennyire
tudunk előrehaladni. Legalábbis nem mindig. A motivációk és a lehetőségek
úton-útfélen ott hevernek előttünk, sőt, gyakran ki se tudjuk kerülni őket,
hanem frontálisan beléjük ütközünk. Ezután már csak rajtunk múlik, ott
maradunk-e a „baleset” helyszínén és foglalkozunk vele, vagy megyünk tovább,
mint aki se lát, se hall… Tehát lényegében mégiscsak arról van szó, hogy a
blogolás szempontjából nagyon lusta voltam az idén.
Viszont egy valami van,
amire úgy kritikaírás szempontjából büszke vagyok. A tanév közben ismét
megrendezésre került a NAGY KÖNYVES BEAVATÁS (ingyen reklám) nevű országos olvasásnépszerűsítő verseny. Megéri lecsekkolni, nagyon jó,
kreatív, csapatépítő, stb. minden olyat fel lehet ide sorolni, amivel általában
jellemezni szoktat egy ilyen eseményt. Én csak annyit mondok, hogy persze, ki
lehet hagyni. De minek? Ha kihagyod, nem tudod, mit hagysz ki.
Én két éve versenyzek
különböző csapatfelállásban, először az ötödik helyig és a kreatív különdíjig
jutottunk, idén viszont bajnokként végeztük. Szóval írtam én kritikákat, de az
mind ehhez a versenyhez készült, ráadásul nem egyedül, hanem a csapattársaim
segítségével dolgoztam velük. Így egyértelmű, hogy ezeket az írásokat az ő
engedélyük nélkül nem posztolhatom ki, mivel nem az én egyedüli szellemi
termékem. Meg hát hé! Ha lelőnénk a bajnokok titkát…
Egy tippet azért adok:
mindig azt írd, amit valójában érzed. Ja, és kettő: úgy oldd meg a feladatot,
ahogyan szeretnéd – még akkor is, ha a feladat ellenkezőjét akarod csinálni. Ha
ezt akarod, csináld ezt. Nekünk kettőből egyszer bejött. :)
Egy kérdés maradt
tisztázatlan: mik a tervek a jövőre nézve? Hát, rövidtávon azt tervezem, hogy kitalálom,
hogyan fogom meginni ezt a maradék egy bögre fűízű teát, aminek nagyon rossz
utóíze van, de elvileg ettől nagyon jobb lesz ez nekem. Majd. Később. Egyelőre
még az utóízen kívül semmi már hatást nem érzékelek. Középtáv viszonylatában
arra készülök, hogy a fenti ötletet valamiféleképpen megvalósítom, és megiszom
a teát. Hosszútávon pedig lehet, hogy rendszertelenül, lehet, hogy csak
könyvekről, lehet, hogy nem csak azokról, tulajdonképpen bármi lehet, de egy
biztos: folytatni fogom a blogot. Jó kis dolog ez, amit szerek csinálni. Új dizájnt már igen, ki tudja, ezúttal talán még új bejegyzéseket is kap...
Legyen szép nyaratok! :)
FELHŐ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése