#7Blogprojekt - II. Tavaszi kezdőszett book tag

Na, hello, hello. A mai első napirendi pont: mindenki nézze meg a Fekete Párducot! Mert valami atomjó! Igen, most voltam moziban. A második: immár hetedjére jelentem be a Blogprojekt második napját. Ez a hetedik-második nap. Annyian vannak, mint a gonoszok. :D

Na, Felhő, ne bomolj. Gyerünk!

Szóval ezúttal ismét egy, a Blogprojekt berkeiben világot látott book taggel készültünk, amit most én írtam. Próbáltam a tavasz köré építeni a szempontokat, és igen, számomra is rejtély, miért hagytam ki a csoki tojást… Egal. Vágjunk bele! J

1. Virágágyás – a leggyönyörűbb borító

Az előző nap már mind összegyűjtöttük a szerintünk tavaszi hangulatot sugárzó borítókat, de számomra az all time favorit a…. éééééés nagyon jó lenne, ha ezt így ki bírnám jelenteni, na de nem bírom, most hirtelen 4 is eszembe jutott. De legyen az, amit akár naponta többször is leveszek a polcról, csak úgy, hogy gyönyörködhessek benne – Kiera Cass: Az Igazi. Az egész sorozat csodaszép, de ez a kötet egyértelműen viszi a pálmát, annyira fehér, és harmadik rész, és szép, és awww!

2. Sonka – a legvastagabb könyv, amit olvastál

A maga fizikai valójában ez minimum 3 kötet, de egyként szokták emlegetni, molyon is úgy van fent…. szóval a Gyűrűk Ura. Érdekes volt, de nagyon hosszú, majdnem két hónapig tartott kiolvasni, és mellett csak elvétve olvastam néha mást. De valljuk be: 1700 oldal alatt azért kialakul egyfajta érzelmi kötődés.

3. Pillangó – a legrövidebb könyv, amit olvastál

Cassandra Clare és Maureen Johnson tollából A Whitechapel réme, ami mindössze 70 oldal, de milyen jó 70 oldal! Nagyon tetszett ez a történet. A sorozatból még csak az első 4 részt sikerült elolvasnom, de azok közül ez a legjobb és a leghumorosabb. ÉS persze feltűnik ott egy ibolyakék szemű, fekete fürtös Herondale-fiú is… J

4. Olvadás – egy könyv, ami melegséggel tölt el

Okváth Anna: Más állapotok. Szerethetőbb karaktereket keresve se találnék, a sztori egyszerre bohókás, de amilyen szertelen, annyira szívbemarkoló. De a vége még mindig idegesít….

5. Zivatar – egy könyv, amin sírtál

Fogalmam sincs, hogy, de Amy Ewin: Az Ékkő című könyve elején, mikor Violet hazamegy a családjához, akkor sírtam. Nem sírtam a Csillagainkban a hibán, se a Veled minden hely ragyogón, semmin, de mikor Violet megöleli a húgát, ott eltört a mécses. Talán azért, mert nekem is van húgom, akiért bármire képes lennék.

6. Húsvéti nyuszi – egy önzetlen karakter

Jem Carstairs? Róla aztán igazán nem mondható el, hogy nem tökéletes! Hiába billen nálam – de csak egy hajszálnyival – Will felé, Jemet nem lehet nem szeretni, egyszerűen egy földre szállt angyal, olyan, aki semmit nem tagadna meg a parabataiától, még ha az a valami Tessa is.

7. Tojásvadászat – könyv, amire véletlenül bukkantál rá

Örök kedvencemet, Az Útvesztőt egy Tescoban leltem meg, úgy, hogy amúgy egyáltalán nem akartam könyvet venni. De elég volt elolvasnom az első fejezetet, hogy meghozzam a döntést: márpedig ő jön velünk haza! És így rátaláltam a máig kedvenc disztópia-sorozatomra. (Még mindig nem tudom magam túltenni a Lázkódon!!)

8. Ébredés – egy könyv, ami kihozott egy olvasói válságból

Január 14-étől egészen március fogalmam-sincs-hanyadikáig tartott a legutolsó alig-olvasós időszakom, amikor totálisan szét voltam esve, de minden területen, és minden elképzelhető módon. Akármilyen könyvbe kezdtem bele, egyszerűen nem kötött le. Próbálkoztam Harry Potter-újraolvasással is, ami átmenetileg megoldásnak számított, de még mindig nem volt teljes a siker, és se a YA, se a romantikus műfaj nem segített. Végül az Éjangyal 2, Az árnyékvilág peremén törte meg azt a bizonyos jeget, a Lázkód pedig valóságos globális felmelegedést okozott. Mind a kettő akciódús, fordulatos, sötét és mindenki összeesküszik mindenki ellen… egyáltalán nem románc vagy YA. Perfekt!

9. Hosszabb nappalok, rövidebb éjszakák – egy könyv, ami sokáig ébren tartott, így pillanatok alatt reggel lett.

Sarah J. Maas: Üvegtrón. Azok az átolvasott éjszakák…

10. Locsolkodás kölnivel – egy könyv, ami kezdettől fogva bűzlött

Debora Geary: Modern boszorkány. Én tényleg szerettem volna szeretni, de minket egyszerűen nem egymásnak teremtettek. Bár úgy tűnik, éppen elveszi ezt a pozíciót egy másik Dream válogatás-beli könyv, Az elfek öröksége, amit pont most olvasok. Azt hittem, egy könyv, amiben benne van az a két szó, hogy elf illetve sárkány, az nem lehet unalmas. Hát… de.
(+ a Köd és harag udvarával is nagyban haladok – a 30. oldalon sikerült kitalálnom, ki lesz az áruló)

11. Locsolkodás slaggal – egy könyv, ahol nem sejtettél semmit… és aztán nagyot szólt!

Útvesztő, Éhezők Viadala, Párválasztó… De ami a legeslegnagyobb sokk volt számomra, az Kemény Zsófi: Én még sosem című regénye. Semmit sem sejtettem… illetve de, sejtettem én sok mindent, csak nagyon nem azt, ami aztán történt!! Nagyon jó könyv, ajánlom! ;)

***

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok. Ha van kedvetek, nyugodtan töltsétek ki te is, forrásként hivatkozva a Blogprojektre. További résztvevők:

Molybirodalom

Könyves boldogság

Egy könyvmoly élményei

Adri könyvmoly

#7Blogprojekt - I. Tavaszi borítók

Sziasztok, ismét blogprojektezünk! Az idei projektnek két érdekessége is van: a témát soha még ilyen későn nem találtuk ki, szóval szinte senki sem tudott előre dolgozni; másfelől a csapat két taggal egészült ki, akik most csöppentek bele a folyamatokba. A poszt végén az ő elérhetőségeiket is természetesen megtaláljátok. J

Első napra lájtos témával készültünk – tavaszi borítók, illetve borítók, amik a tavasz hangulatát idézik. Szóval most nektek sem lesz más dolgotok, mint kényelmesen hátradőlni, és csak gyönyörködni a könyvekben. J

 Nekem a tavaszról alapvetően 3 szín ugrik be: a rózsaszín, a lila, és a zöld. Íme...

(És igen, ne tessék meglepődni, hogy ezek 90%-a KMK-s könyv. A blog 90%-a is erről a kiadóról szól, és a gondolataim 90%-át is a KMK standjai kötik le, amikhez majd megteszem a szent zarándoklatomat áprilisban a Könyveszten. J)

Plusz: tavaszi napfény, csillogás, és keserédes hangulat.

***

A projekt további résztvevőiről se feledkezetek meg! J

Molybirodalom

Könyves boldogság

Egy könyvmoly élményei

Adri könyvmoly

James Dashner: Lázkód (Útvesztő 0,6)

Mi a (…) volt ez, hogy a Siratók szúrják meg! Úristen!!!

műfaj: disztópia

oldalszám: 368

kiadja: Cartaphilus

értékelés a moly.hu-n: 95%

az én értékelésem: 5* csillag, wááá!

borító: klórgáz-színű *.*

karakter, akit imádtam: Newt, Minho

karakter, akit annyira, de annyira megkergettetnék egy Siratóval, csak egyszer, please : dr. Paige, meg úgy kb. mindenkit a VESZETTNÉL

kedvenc jelenet: túúúúúl sok!

Bekövetkezett ​a világvége. Az erdőket tűz pusztította el, a folyók és a tavak kiszáradtak, a tengerek szinte semmivé lettek. 
Aztán jött a gyilkos kór: láz söpört végig a világon. Az emberek egymás ellen fordultak, tombolt az erőszak, melynek családok milliói estek áldozatul. 
Majd megjelent a VESZETT, melynek tagjai válaszokat kerestek. És találtak egy fiút, aki tökéletesen megfelelt a céljaiknak. A fiú, Thomas, pedig épített egy Útvesztőt. 
Thomas nem tudta, mennyi titok, mennyi hazugság veszi körül. Nem tudta, barátai és a VESZETT alkalmazottai közül kiben bízhat meg, és kik azok, akik alantas szándékkal megtévesztik, eszközként használják. Akik igaz barátai, azok a végsőkig hűségesek lesznek hozzá, még akkor is, amikor már emlékük sem marad róla. Amikor majd együtt kutatják az Útvesztő titkát a Tisztáson. Azét az Útvesztőét, melyet csakis Thomas rombolhat le. 
James Dashner, a világszerte immár filmváltozatban is óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat utóbb a rajongók nagy örömére ötkötetesre bővült. Az Útvesztő és folytatásai, a Tűzpróba és a Halálkúra írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy rubrikák töltögetése helyett történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon.

Hát, édes gyermekeim… Mi. A. Franc?! Egyszerűen elképesztő volt, letehetetlen, és fenomenális, kész idegek játéka – röviden: most sem csalódtam James Dashnerben! Pörgős volt, izgalmas, bár helyenként meg tudtam volna fojtani… igazából mindenkit, minimum kétszer! Hát, igen, ebben a kötetben mi is megtapasztalhatjuk a VESZETT híres agymosását. Ilyen szempontból remekül fel vannak építve az előzménykötetek, hisz a Halálparancsban megismerjük az Útvesztőn, Perzseltföldön és a VESZETTen kívüli világot, olyan főszereplők szemszögéből, akik nem kiválasztottak, aki nem tanulmányoznak semmit, és akiket nem tanulmányoznak. Testközelből láthatjuk az egész katasztrófasorozatot, a napkitörésektől a természeti katasztrófákon át a Kitörés elterjedéséig. A Lázkódban újfent visszatérünk Thomas és Teresa történetéhez. Tíz év telik el az első oldaltól az utolsóig. A cselekmény onnan indul, hogy Thomas a VESZETThez kerül, elveszik a nevét, stb. stb. és tart egészen odáig, amikor is leküldik az Útvesztőbe. Aztán kezdődik az első rész.

Nagyon tetszett, hogy ezalatt a tíz év alatt sok olyan szereplővel találkozunk, akiknek még később a váztrilógiában is kisebb-nagyobb szerepük lesz, jó volt látni, hogy már az Útvesztő és a Memóriatolvaj előtt is milyen bensőséges barátságok alakultak ki az alanyok között. És itt mindenkinek felhívnám rá a figyelmét, hogy amennyiben még nem olvasta a trilógiát, nem biztos, hogy az előzménykönyvekkel kezdeni a legjobb választás. Higgyetek nekem, sokkal jobb és sokkal jobban fáj, ha már tudod a szereplők jövőjét.

„Thomast büszkeség töltötte el, valahányszor belépett az Útvesztőbe, és ilyenkor eltöprengett azon, vajon beküldik-e őt is ide valaha. Őrülten kíváncsi volt, vajon milyen lesz az élet bent, és ahogy teltek a napok, egyre türelmetlenebbül várta, hogy elkezdődjenek a próbák. Ráfért az életükre egy kis változás.”

Ezek azok a részek, ahol mindenki előtt (ugyebár Murphy-törvénye, hogy az ilyen jeleneteket mindig akkor kell olvasnom, mikor szemtanúi is vannak a kiakadásomnak, persze) kezdtem el beszélgetni fojtott, de kicsit sem nyugodt hangon a mi drága Thomasunk fejével. Ember, most nem a kedvenc sorozatod újabb évadát várod! A barátaidat meghalnak odabent!!

Amúgy ez egy nagyon kiakasztó könyv. Olyan, hogy kedved lenne felpofozni! Hát, komolyan nem látják, hogy ez a duma csak a VESZETT agymosása?? Hogy az a manipulatív mindenki csak kihasználja őket? És azok ott a VESZETTben komolyan elhiszik, hogy amit csinálnak, az a nagyobb jó érdekében történik? Hogy ezek a beteg, kegyetlen, elvetemült próbák mind az emberiség javát szolgálják??? Ha valakinek ilyen perverziói vannak, akkor otthon, négy fal között, bezárkózva a sötétben SE! És még mindig ki vagyok akadva azon, hogy kiknek is köszönhetjük a Kitörést… hiába tudom már évek óta a harmadik részből, egyszerűen sokkolt az a dolog!

És a vége! Valaki magyarázza el, nem is, nyugtasson meg, hogy nem az történt a végén, amiről gondolom, hogy történt?? Két opció van: Teresa ezek szerint vagy úgy került az Útvesztőbe, hogy neki is elvették az emlékeit, és akkor a jelentését a könyv végén még úgy írta, hogy bízott a VESZETTben… vagy ő nem esett át a Memóriatolvaj műtéten, és akkor később úgymond józanul játszotta ott a hülyét a labirintusban?? Mert ha erről van szó, akkor most nagyon utálom, sokkalsokkal jobban, mint a Tűzpróbában! Teresa valóban mindvégig áruló lett volna?

Röviden? Lehidaltam, és úgy maradtam, ez a nagy harci helyzet. Kész vagyok ettől a könyvtől, és egyszerűen nem tudom, mit kezdjek magammal, nem tudok szabadulni a hatása alól!! Ez a sorozat számomra az örök kedvenc, minden disztópiát söpör, kezdve az Éhezők Viadalától a Párválasztóig!

„- De hát pont erről beszélek – folytatta Thomas. – Azért, mert nekünk túl hamar kellet felnőnünk, megérdemelnénk, hogy úgy kezeljenek bennünket, mint a felnőtteket. És nem mint a kisbabákat, nem mint a ketrecben tartott egereket, és nem mint az idiótákat. Mi itt mindannyian ugyanazt akarjuk. Miért ne kezelhetnének minket partnerként, és nem pedig… kísérleti alanyokként?”

„Thomas nem érezte jól magát. Egyáltalán nem érezte jól magát. Felállt. Gondolatai megkergülve száguldoztak, miközben a megfelelő szavakat kereste. Tisztában volt azzal, hogy úgyis azt fogják tenni, amit dr. Paige elvár tőlük. Most már túl messzire mentek ahhoz, hogy legyen visszaút. Barátai voltak odakint az Útvesztőben, ott volt Chuck, akire gondolnia kellett, ott volt az egész világ, amelyre gondolnia kellett.
El fogja végezni. A Tisztogatást. Meg kell tenni. És neki most valami nagyon okosat és mélyenszántót kell mondani, valami frappánsat, ami majd összekovácsolja, és elindítja őket ezen a szörnyűséges úton.
- Szívás.”

„- Valami újság odakint? – kérdezte Newt, jól érzékelhető szarkazmussal. – Csak nem bújt elő egy francos Sirató, hogy lesmároljon?
Minho a kőfalnak dőlve zihált a futás után.
- Hogy jöttél rá? De mondtam neki, hogy talán majd máskor, tudod, nem igazán volt az esetem.”

„Teresa odament hozzá, és közel hajolva a fülébe súgta.
- Ez rettentően fontos. Ez a legfontosabb dolog most az egész világon.
- Ja – lehelte Thomas. – Mert a VESZETT jó.”

@#+?*/!

Colleen Hoover: Point of Retreat - Visszavonuló (Szívcsapás 2.)

…Hogy lehet az, hogy végigszenvedtem ezt a könyvet, hogy vagy halálra untam, vagy felképeltem volna a főszereplőket – és mégis 5 csillagot adok rá?? Van valami ebben a nőben…

műfaj: ifjúsági, romantikus, new adult, YA

kiadja: Könyvmolyképző Kiadó

oldalszám: 276

értékelés a moly.hu-n: 89%

az én értékelésem: 5 csillag

karakter, akit imádtam: Will, Gavin, Kiersten

kedvenc jelenet: a vége - egyértelműen

A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak. 
A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”. 
Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életükre, de megmaradt szeretteik életére is végzetes hatással lehet…

Tehát, hogy is van ez? Hogy lehetett az, hogy könyvutálatból megint szerelem lett? Hogy képes valaki ilyet írni, hogy ilyen éles váltás legyen benne? Hogy tud ennyire szétszakítani, aztán megint összerakni?

Ennek az olvasásnak három nagy szakasza volt.

1. Szenvedés – Ezt a szakaszt olvastam végig csigatempóban, egyszerűen annyira nem haladtam vele. Nyilván nem lehetnek még boldogok, amíg meg nem halnak. Nyilván. Különben nem lenne könyv. De ami itt volt, amit ezek ketten (de főleg Lake) itt lenyomtak, az hiszti. Mi lett volna, ha… Mi lett volna, ha nem… Konkrétan olyan dolgok miatt veszekedtek és mentek szét amik MEG. SEM. TÖRTÉNTEK.
Lake-t legszívesebben komolyan felpofoztam volna, hogy hahó, térj már észhez! Itt van Will, az igaz szerelmed, egy olyan tökéletes pasi, aki képtelen fájdalmat okozni, még a nyomulós, hűtlen, kiállhatatlan exének sem… értem én, hogy homlokon csókolta, amiért kijár minimum pár nap mosolyszünet… de ez durván túlzás volt.

2. NA NE! – Innentől jött az, hogy le se bírtam tenni a könyvet. Mert amikor már minden szép és jó lenne… akkor a felélesztett szerelem berobbanását csomagban kapják egy kamionnal. Ehhez a részhez nem fűznék kommentárt. Nagyon izgultam.

3. Imádoooom! – Hát, igen. E miatt a rész miatt vagyok képtelen öt csillagnál kevesebbet adni neki. Mert miután megoldották minden valós és (szerintem) képzelt problémáikat, egyszerűen annyira édes és szívbemarkoló volt a befejezés, hogy ott helyben elolvadtam. Minek kellett ide konfliktus? Ha Colleen Hoover csak bonyodalmak nélküli „unalmas” romantikus novellákat írna, azokat is elolvasnám!!
Szeretem Willt, szeretem Lake-t, szeretem Kelt, szeretem Cauldert, szeretem Gavint, szeretem Eddie-t, szeretem Kierstent, szeretem Sherryt, Juliát, Will nagyszüleit – ezt a sorozatot! Olyan volt ez a második rész is, mint az első. Egyszerre akartam rajta sírni és nevetni.

Szóval Will és Layken Cooper! Nehogy szét merjetek menni nekem a harmadik részben!!!

„- Szerintem felhagyhatnál már az önsajnálattal. Úgy viselkedsz, mint valami hülye liba, pedig nem is te vagy terhes. Belegondoltál már abba, vajon Eddie hogy érezheti magát? Bocs, ha ezzel kiábrándítalak, de a fiúk csak hiszik, hogy ebben a helyzetben ugyanakkora teher nehezedik rájuk, mint a lányokra. Te már megtetted a magadét azzal, hogy felcsináltad. Most már csak annyi a dolgod, hogy befogd a szád, és kitarts mellette, bárhogy dönt is.” (Kiersten)

#6Blogprojekt - III. FILM - Interjú a vámpírral (1994)

Sziasztok! Az utolsó naphoz érkeztünk a februári Blogprojektünkben, illetve már tegnap ott voltunk, csak most kések L. Sorry. Viszont! A harmadik nap témája az egymásnak választott filmek voltak, én Beatricének ajánlottam egy karácsonyi vígjátékot, az ő posztját ITT megleshetitek! Azt a filmet egyébként mindenkinek nemtől és kortól függetlenül ajánlom, szóval akinek van kedve, nyugodtan nézze meg. Csakúgy, mint azt a klasszikust, amit én kaptam Vhraitól, és amitől megvallom, egy kicsit tartottam, mert a mi ízlésünk, ahogy eddig megfigyeltem, csak nagyon ritkán fedi egymást.

INTERJÚ A VÁMPÍRRAL (1994)

Tom Cruise, Brad Pitt és számos ifjú tehetség főszereplésével készült Anne Rice bestseller regényéből a film, amely „egyike az év legjobbjainak” (Caryn James, The New York Times). 

A vámpír Lestat (Tom Cruise – Esőember, Tágra zárt szemek) gonosz, ám mégis karizmatikus egyénisége rabul ejti Louist (Brad Pitt – Hetedik, Szenvedélyek viharában), aki ezért az elátkozottak sorsát, a halhatatlanságot választja. Élete ezután kegyetlen szenvedéssé válik, hiszen szembesülnie kell a ténnyel: ahhoz, hogy éljen, ölnie kell. Egy emberélet is számtalan lehetőséget biztosít az éjszaka gonosz gyermekei számára; az örökkévalóság pedig hihetetlen távlatokat nyit előttük. 
Neil Jordan (A síró játék) kiváló filmje, olyan epizódszereplőkkel, mint Stephen Rea, Antonio Banderas, Christian Slater vagy Kristen Dunst, elég hátborzongató élményt biztosít egy életre… sőt még azon is túl. [további adatok]

Nézzétek el nekem, de zenészként megint csak a zenével kezdem, ami már az első képkockától kezdve vitte a pálmát, az egész film alatt remek hangulatfestő volt, a zenekar, a kórus és az orgona számomra most egy új verhetetlen kombináció! Például az átváltozásnál – óriási, ahogy a zene a szívdobbanásokat idézi, majd egyszer csak megszűnik benne ez az árnyalat, és az ismerős dübörgést felváltja a csend. Szóval ez a komponálás, amit egyébként Elliot Goldenthalnak köszönhetünk, már kész idegek játéka volt!

Magára az egész filmre csak, annyit tudok mondani, hogy nagyot üt. Elképesztő! Hatásos! Egy új nagybetűs KATARZIS az életemben! Száz százalék, hogy újranézem még párszor, és a könyvet is megkaparintom valahonnan, mert ez tényleg valami eszméletlen volt! A kedvenc jelenetem az a párbeszéd, ami Armand és Louis között zajlik le azon a galériaszerű folyosón, méghozzá azért, mert Louis szerintem akkor éri el azt a pontot, amikor teljesen önállóvá válik, amikor már nem irányíthatja senki. Addig gyűlölte magát amiatt, hogy megölte Lestatet, hiába kívánta a halálát, hiába akart ő is megszabadulni tőle, de függött tőle. S mind tudjuk, milyen valaminek vagy valakinek a függőjévé vállni, tudjuk, hogy káros és rossz, mégis, kevesen vagyunk, akik felhőtlen örömet éreznek, mikor sikerül leszokniuk a dohányzásról vagy a csokiról. És valahogy ez a függeni valakitől Louis egész karakterében végig ott van. Először függött a családjától, aztán az elvesztésük felett érzett fájdalmától, majd Lestattól, Claudiától, és Armandtól. A benne lévő szeretet, tisztelet és emberség állandóan kivetült valakire, de maga Louis mindig elveszett ezekben a kapcsolatokban, mindig alárendelt volt – és irányítható. Lestat nemcsak arra vette rá, hogy fordítson hátat a halandóságnak, de meggyőzte a gyilkolás mellett is, Claudia, akármennyire is csak egy tündéri kislánynak néz ki, zsinóron rángatta Louis-t. Kettejük kapcsolata ugyan kicsit más, köztük igazi szeretet (talán több is?) volt, de mi sem bizonyítja jobban Louis alárendeltségét, minthogy minden fenntartása és elve ellenére vámpírrá változtatja azt a nőt? Claudia és őközte a fő feszültség okozójaként aztán feltűnt a színen Armand, akiben Louis máris az új „tanítóját” kezdi látni, aki majd olyan dolgokat is elárul neki, amiket Lestat elhallgatott. Egyszerűen ez a főszereplő állandóan talált magának valakit, akit az első pillanattól kezdve csodálhatott, akire felnézhetett, de akitől elég rendesen tartott is. Mintha szüksége lett volna arra, hogy irányítsák, hogy utat mutassanak neki a mából a holnapba. Még ha az az út minden kockakövében gonosz is. Na de! Abban az ominózus jelenetben azt mondja, nem! Akkor nem csak Armandnak fordít hátat, de önmaga egy részének is, felvállalja az emberségét vámpír volta ellenére, a magány és a szenvedés útját választja, hogy ő maga ne okozzon szenvedést, és ne tegyen magányossá másokat. Ám a végén bevallja az újságírónak, hogy legbelül mégis üres. Az a végtelen szeretet, amivel egykor a családja iránt, majd Claudia… és igen, amivel kicsit Lestat iránt is viseltetett, ugyan nem fogyott ki belőle, de nincs már senkije, akivel megoszthatná.

És itt jön egy újabb annyira zseniális fordulat, hogy el se hiszem! A riporter teljesen kiakad, hogy nem lehet így, ezzel az ürességgel vége, és konkrétan önként ajánlkozik társnak Louis mellé, hogy kirángassa ebből a gödörből. Amihez azért elég nagy bátorság kell, és bár ő nem egy kulcskarakter a fő eseményekben, mégis, rengeteget elárul róla ez az egyetlen cselekedet, hogy ő is kész odadobni az emberi életét – de ő nem maga miatt, nem azért, mert felejtésre, szépségre vagy erőre vágyik. Hanem Louis miatt.

Maga a film legeslegvége… hát, ne feledkezünk meg arról, hogy ez még mindig egy horror, amiknek kell az ilyen befejezés. Ez a védjegyük.

Összességében nagyon, nagyon, de nagyon imádtam! Oké, voltak benne nem annyira szép jelenetek, és az is oké, hogy alapvetően horrorellenes vagyok, hisz mi értelme annak, ha a frászt hozzuk magunkra? De olyan szélsőséges érzéseket, olyan bonyolult lélektant és olyan mesterien mutatott be, ami egyszerűen levett a lábamról!

***

Ezt a projektet sem egyedül viszem, lessétek meg a többiek írásait is! ;)
GYŰJTŐHELY

Libellum

Molybirodalom 

Könyves boldogság 

Howler from a Muggle

#6Blogprojekt - II. KÖNYV - Debora Geary: Modern boszorkány (Modern boszorkány 1.)

6. Blogprojekt, 2. nap. Amikor is arról a KÖNYVRŐL írunk, amit az előzetes ajánlások alapján el kellett olvasnunk. Azt hiszem, ez mindenkinek egy kicsit hazai pálya a tegnapi zenés nap után. J Nekem Beatrice adta fel a leckét a Modern boszorkánnyal, amiről tudtam, hogy neki egy óriási kedvenc.

műfaj: romantikus, fantasy

kiadja: Maxim

oldalszám: 364

értékelés a moly.hu-n: 74%

az én értékelésem: 3 csillag

borító: nagyon szép!

kedvenc jelenet: a bolygó „megbüfiztetése”

Mi jut eszébe mindenkinek a boszorkányokról? Seprűnyél, nagy üst és varázsfőzetek. Ám a modern boszorkányok nem ilyenek. Otthonosan mozognak a modern technológia világában, és előszeretettel használják azt. 
Jamie és Nell testvérek, mindketten boszorkányok. Egy programot készítenek, amelynek segítségével boszorkánytársadalmat építhetnek ki a világhálón. A program egy varázslat hatására érzékeli az átlagemberekre nem jellemző energiákat, és a weboldalra irányítja a talált boszorkányt. Egy nap Lauren, a 28 esztendős ingatlanügynök böngészés közben a chatszobában találja magát, ahol három nő megpróbálja meggyőzni, hogy ő boszorkány. A nő teljesen átlagos életet él Chicagóban, így elég cinikusan áll a beszélgetéshez, nem hisz a többieknek. A programban van a hiba, vagy ő egy edzetlen boszorkány, ami veszélyes lehet önmagára és a környezetére nézve is? A többi boszorkány dolga, hogy kiderítse az igazságot.

Hát. Mivel a borítóra ránézni már maga egy gyönyörűség, ráadásul az én TBR listámon is ott volt már egy ideje, így lelkesen vetettem bele magam az olvasásba, de aztán… Most tegeződnek vagy magázódnak? Ki ez a sok ember? Miért olyan egyformák? Most ezek ketten komolyan azért kezdtek járni, mert (…), mikor anélkül eszükbe sem jutott volna? Mégis hányszor tervezik még kielemezni ugyanazt!?

Fantasy-nak egyáltalán nem tetszett, bemutatott ugyan egy természetfeletti réteget, de csak felszínesen. Minden világnak két oldala van, a miénknek is és a varázslaténak is. Itt ez utóbbiból csakis csak a vegytiszta rózsaszínt láttuk, zéró rizikó, vagy ha valamiről azt is írta, hogy „figyelem, ez most itt kockázatos lesz, tessék szépen izgulni”, akkor sem éreztem azt, hogy az egekbe szökött volna az adrenalin szintem.

Van az a rész, mikor Laurent először szippantja magával a bevonó bűbáj. Lehet, hogy kukacoskodás, sőt, de nekem mégis meglehetősen fura volt, hogy neten keresztül ismeretlenek árulta el például a foglalkozását, minden olyan szintű gyanakvás nélkül, amivel egy potencionális bűnözőre néznénk, az egészet valami hülyülésnek fogta fel. Szóval ilyen szempontból erősen megbukott a valóság-fantázia kontrasztjának a bemutatása, mert a való életben 10 év felett senki sem lenne ennyire meggondolatlan (illletve… nem, feltételezzük csak a jót az emberek ítélőképességéről, úgy még bele is illünk ennek a könyvnek a szivárvány-feelingjébe). Nekem Laurennel ellentétben még a későbbiekben is kész szektahangulatom lett volna.

Viszont! Ennek a kicsit naiv könyvnek simán el tudnám képzelni a filmváltozatát, mert számomra minden tekintetben olyan volt, mint egy átlag mai amerikai családi vígjáték – egyszer nézhető (/olvasható) helyenként unalmas, helyenként viszont meg annyira bájos sztori, ami bárki szívét meglágyítaná. Az a bizonyos bolygóbüfiztetés, illetve a végén a kanapé különösen aranyos volt, és mindent összevetve a könyv pozitívumai szerintem mind a családi kapcsolatok leírásában voltak, kicsit vájkált az újrakezdés és az újrakezdéstől való félelem, a hovatartozás, a család és a szeretet utáni vágy és a sorssal való megbékélés kérdéseiben is. És bár fantasy-téren elég sok hiányossággal rendelkezik szerintem ez a regény, a másik oldaláról megközelítve egészen magával ragadó volt, ez volt az első olyan könyv, aminek a végén egy olyan már-már gyanúsan tökéletes, minden klappolós happy endet olvastam, amikor mindenki boldog, mint még soha! Hogy folytatom-e a sorozatot? Fogalmam sincs, de ha esetleg mégis tennék egy kísérletet a második résszel, az biztos, hogy nem a közeljövőben lesz, mert alapvetően nem ez az én stílusom. Nagyon cuki meg nagyon baba történet volt, de ez az a dolog, amitől, ha töményben kapom, könnyen a falra tudok mászni. Akinek viszont jól szituálnak a romantikus, szívolvasztó történetek, annak tényleg nagyon ajánlom!

„Nell: (…) Mesélj magadról! Talán tudsz olyan apró-cseprő képességedről, amelyről nem is gondoltad volna, hogy boszorkányság.
Lauren: Egész ügyesen értékesítek ingatlanpkat, és förtelmes spagettimártást tudok kotyvasztani. Azt hiszem, nagyjából eddig terjednek a különleges képességeim.”

„- Fehérjéből épül fel az agyadban mindaz a kis vagyület, ami boldoggá tesz. A szerotoninszinted lezuhant, ettől egyesek depresszióssá válnak. A jelek szerint te csak nyűgösködsz, ami a körben végzett munka meglehetősen gyakori mellékhatása.
- Ez a vízöntőkori hókuszpókusz? – nevetett fel Lauren.
- Nem – rázta a fejét Sophie. -, ez a biokémikus diplomám.”

***

Ebben a körben az én ajánlásom Vhrainak ment, az ő bejegyzését ITT olvashatjátok. A mostani projekt különösen izgalmas, és persze a többiek is kitesznek magukért. Lessétek meg az ő véleményüket is!

Libellum

Molybirodalom 

Könyves boldogság 

Howler from a Muggle