Amy Ewing: A fehér rózsa (The Jewel-trilógia 2.)

Elvesztette az a kicsi csillagot az az ötös, de az az a szám attól még önmaga marad! Még mindig ötvöződik benne az első rész kritikájában említett két sorozat hangulata, mégis, egy egészen más arculatot mutatott itt ez a kötet, nagyon kellett ez is a trilógia teljességéhez.

műfaj: YA, fantasy, disztópia, romantikus, ifjúsági

kiadja: Maxim

oldalszám: 304

értékelés a moly.hu-n: 87%

az én értékelésem: 5 csillag

karakter, akit imádtam: Raven, Violet, Lucian, Garnet

karakter, akit utáltam: a Hercegnő, a Választófejedelem – nagyjából mindenki, aki rangját tekintve az Ékkőbe tartozik, Ash családja

kedvenc jelenet: nincs

Violet Lasting rabságban és elnyomásban él a Tó Hercegnőjének palotájában, míg fény nem derül viszonyára Ashsel, a királyi hölgyek kísérőjével. A szerelmeseknek így menekülniük kell. Egy pillanatra sem érezhetik magukat biztonságba, hiszen nem tudhatják, ki barát, ki ellenség. Útjuk során azonban egyre világosabbá válik, hogy az Ékkő zsarnoksága egy felkelés felé sodorja a Magányos várost. Rá kell bízniuk magukat a Fekete Kulcsra, egy titkos társaságra, aminek eltökélt célja a királyi családok uralmának megdöntése. Ash, Violet és legjobb barátnője, Raven mindentől távol, egy erdei tanyán, a Fehér Rózsában találnak menedékre. Itt él Sil, aki régen maga is az Ékkő rabja volt. Ő veszi pártfogásába a fiatalokat, és nemcsak arra döbbenti rá Violetet, hogy hatalmas erő birtokában van, hanem arról is meggyőzi, hogy az ő feladata lesz, hogy vezesse a lázadókat.

So… Az első 10 oldal után jobban utálom a Hercegnőt, mint az egész első rész alatt bármikor is! Hogy tehette… azt, amit tett?!?

Mindig sokkal kritikusabb vagyok a második részekkel kapcsolatban, látni akarom, megugorja-e az első kötet szintjét. Ebben az esetben, itt, ennél a trilógiánál az első rész, Az Ékkő nekem egy hangyalábujjnyommal jobban tetszett, a második részben sokkal kevesebb a fordulat, de nem is a pörgős cselekményen volt a hangsúly.

A könyv 1. fele: Hosszú menekülés az Ékkőből
A regény első felében a karaktereink fel alá rohangálnak, bujkálnak, elhagyják egymást, majd megint biztonságba kerülnek. Utuk egészen a Farmig tart, amin kívül már csak egy kör, a Láp található. A cselekmény e periódusában éreztem azt, hogy nem annyira ötletgazdag ez a szöktetés, nem láttam benne fantáziát, de mégsem volt unalmas ezeket a részeket olvasni. Azáltal, hogy igazából beutazzák a köröket, lehetősége volt az írónőnek arra, hogy közelebb hozzon minket a Magányos Város felépítéséhez és életéhez, itt érződik igazán a kontraszt az Ékkőn kívüli világ arculata és a palota negyed luxusa közt, megtudjuk, hol mik a legnagyobb problémák. Plusz, ami még ennél is jobb – nagyon szeretem a karaktereket, és most szinte mindenki múltjáról és hátteréről megtudunk valami újat. Ashet például teljesen átértékeltem magamban! Ebben a kötetben sokkal élettel telibb lesz a fellépése, sokkal jobban megértem őt, és elvetem az ötleteimet Garnettel és Violettel kapcsolatban – hm, jöhet a Garnet-Raven páros :D.

A könyv 2. fele: „Pont, mint Azaela…”
Hogy ki az az Azaela? Pár dologról már hallottunk vele kapcsolatban Az Ékkőben, de nagyon meglepődtem azon, ami A Fehér Rózsában kiderült róla. Eszméletlen, hogy még így visszamenőleg is mennyire tudja emelni az első rész fényét! Ezen kívül: a regény ennek a felében szintén mélyebben beleássuk magunkat valamibe, méghozzá a helyettesek által birtokolt mágia eredetére, és felhasználási módjára, az értelmére derül fény. Úgy értem, hogy még mire lehet használni! Őszintén szólva, a babanövesztés és személyre szabás, egy gyerek szerkesztése elég undi, ennél sokkal, de sokkal klasszabb dolgokra is jó az a képesség! Érdekes ez a típusú mágia, nem feltétlenül eredeti, de megvan az a sajátos határa, hogy képes a helyettesekből harcos amazonokat képezni. Én bízom bennetek, lányok, le a királyi családokkal!!

***

Összességében nagyon tetszett, eszméletlen volt, érdemes elolvasni, kissé olyan átmeneti jellegű, szóval nagyon izgatott vagyok annak kapcsán, mit hoznak majd ki az új információk kapcsán az utolsó kötetből. :D Addig is, most találtam egy remek interjút Amy Ewinggel az Egy könyvfüggő vallomásai nevű blogon, mindenképp olvassátok el! J

Örömmel jelentem, hogy sikeresen elvégeztük az apasági tesztet, s többek által is igazolt a rokoni kapcsolat. Íme a spoileres lelet kibővítése:

A szeme olyan, mint a Párválasztóé…várjunk, mi???

Két újabb hasonló vonás: közös öröklés a vonat. Mintha minden disztópiában lenne egy vonat. Mivel ment Katniss és Peeta a Kapitóliumba? Vonattal. Hogy jutott el America a Párválasztóra? Vonattal. Hogy járok suliba? Vonattal. Hogy jön ez ide? Néha a suliban is olyan, mint egy antiutópiában.

A másik észrevétel: csakúgy, mint az Éhezők Viadalában, itt is óriási szerephez jutnak a kishúgok. De azt már nem árulhatom el, hogyan. Legyen elég annyi, hogy a vége ezúttal is ütős!

***

„Különös, mi mindent meg tudunk tenni, ha senki sem törődik velünk. Hány helyre eljutunk. Hány embert tudunk manipulálni!”

„Nem azért menekültem el az egyik börtönből, hogy egy másikba vessenek.”

„- Mindent érzel, igaz? - kérdezi Sil.
- Olyan sok minden van - ámulok el. - Hogy lehet, hogy nem... Hogy tudsz egyáltalán... normálisan élni?
Szárazon felnevet. - Nem élek normálisan.”

„Megmutatjuk a város minden lakójának, hogy a helyettesek nem csak ostoba lányok, akiket adnak-vesznek, és akikkel úgy bánnak, mint a házi kedvencekkel vagy a bútorokkal.
Olyan ellenfelek vagyunk, akikkel számolni kell.”

#7Blogprojekt - III. Tavaszi válogatás

Zárjuk a Blogprojektet, illetve a többiek már tegnap meghozták az utolsó bejegyzést, nekem viszont sikerült elkésnem egy napot. Tehát így húsvéthétfőn kitartást a lányoknak a sok spricceléssel. Bevallom, nekem egy kicsit nyűg ez az egész, és valahogy a hagyománytiszteletem elveszik a kedvetlenség köde mögött.

De kanyarodjunk vissza az utolsó naphoz.

A zárónap témája olyan könyvek, amik szerintünk kitűnőek, ha egy tavaszi esős délutánba kell színt vinniük, vagy olyan, ami melegséggel tölt el, szóval olyan olvasmányélményeinkről lesz szó, amiknek sikerült bódító rózsaszín ködbe vonni a fejünket.

Tera Lynn Childs: Forgive My Fins – Hableányok kíméljenek

Nem olyan rég olvastam a könyvet, molyon 3 csillagot adtam rá. Igazság szerint nem tetszett annyira, mégis beválogattam ide, mert a borító gyönyörű, alapvetően a történet és a szereplők meg ez a víz alatti világ nagyon aranyos, a könyv rövid, egy délután alatt végig lehet rajta szaladni. Leszámítva azt, hogy főszereplőnk éppen érettségizni készül, és mégis úgy viselkedik, mint egy óvodás, és azt, hogy nem lett tiszta, hogyan is lehet zuhanyozni a víz alatt, ez egy egyszerű, gyorsan átfutható YA, amire – ahogy már párszor írtam – per pillanat nem igazán van igényem. Ennek ellenére, aki valami unaloműzőt keres, annak bátran tudom ajánlani a regényt.

„- És ha nem jó a méret? – kérdezem, miközben belegyömöszölöm a cuccot a táskámba. Újabb arrogáns mosoly.– Kedvesem – duruzsolja Quince –, ma jó tíz percig az ölemben ültél. Nem lesz gond a mérettel."

Neil Gaiman: Csillagpor

Neil Gaimannak kétségtelenül van egyfajta bicskanyitogató stílusa, és emiatt a pimasz egyenesség miatt imádom a könyveit. Elsőként a Csillagport olvastam tőle. Egy szóban? Tündérmese. Bővebben? Egy steampunk hangulatú varázslatos világban játszódó, jellemző mesei elemekkel megtoldott kalandregény, ami segít abban, hogy újra gyerekek legyünk. A lényeg: hess olvasni!

„– Mi is az az ópium? 

– Valami köhögés elleni szer – válaszolt Tristran. – Mint az eukaliptusz.– Nem kifejezetten romantikus – vélte Victoria Forester."

Ööö, mondjuk tény, hogy bár meseszerű, gyerekek kezébe úgy 10 év alatt nem biztos, hogy adnám…

„– Ha nem csókol meg, hozzám jön feleségül?"

„Aztán egy éjjel megérkezett a Halál, s titkait Viharvára nyolcvankettedik urának fülébe suttogta, aki ősz fejével rábólintott, és nem szólt többet."

Kemény Zsófi: Én még sosem

Ha jól emlékszem tavaly került a kezembe ez a könyv, és azonnal belopta magát a szívembe. Nagyon érik már az újraolvasás! ;) Emlegettem már az első és a második napon is. Humoros, klassz, és az a fordulat a végén az egyik kedvencem!!

„Másnap reggelre aztán reggel lett."

„– Kérsz egy hópelyhet? Benne van a világ – na ezt szántam valójában tesztnek. – Nem, kösz. – Nem? 
Rossz válasz, unalmas. – Pont azért, mert benne van a világ, és ha most adsz nekem egy világot, akkor több dolog történik egyszerre. Egyrészt ezt ellőtted már, és soha többet nem tudsz nekem világot adni. Nem tudod emelni a tétet. Másrészt viszonoznom illene, de nem tudnék nagyobbat adni, harmadrészt, ha odaadtad a világot, akkor úgy érzed, hogy már minden lehetségest odaadtál,és hiába adok bármit, nem lesz elég, és kompenzálni fogod,hogy láttalak odaadni egy világot magamnak, és az nyilván gyengeség, és az önérzeted miatt bennem fogod keresni a hibát, és meg is fogod találni, és akkor megutálsz. Szóval nem. Még nem kell a hó."

Egyébként, ha rákerestek Kemény Zsófira a YouTube-on, eszméletlenül jó slam poetry-előadásokat láthattok tőle. J Ennek a műfajnak a könyvben is nagy szerepe van.

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Először: az első rész fényévekkel jobb! Másodszor: de az a nagy harci helyzet, hogy az egy all time és anytime könyv, úgyhogy mivel minden, de tényleg minden bejegyzésemben megemlíthetném, így most őt egy kicsit hátrébb toljuk a rivaldafényből. Fenéket! Tessék elolvasni, a világ egyik legeslegjobb könyve!

A második rész olvasható az első nélkül is de minek?, önmagában is nagyon jól megállja a helyét, 2016-ban ezzel „olvastam át” magam az új évbe. Nagyon könnyed, egyedi, és édes regény, és tényleg érdemes elolvasni. Azt imádom ebben a sorozatban, hogy ott van St. Clair, ott van Cricet, és mindkét srác egy önálló személyiség, nem is tipikus rosszfiú, de nem is az a tipikus én-most-akkor-meghúzom-itt-magam-a-sarokban ember. Ők az aurea mediocritas – minden lány álma!

„Hazug vagyok, hamis vagyok, és… nem vagyok különleges. Nincs bennem semmi különleges. Buta kis fruska vagyok, aki az ágyán bőg. Miért kanyarodik vissza mindig ehhez a mozzanathoz az életem?"

„- Szánalmas látványt nyújtok levetkőzve - folytatja. - Ami azt illeti, felöltözve is. Vagy félig felöltözve. Fél pár zokniban. Csak sapkában. Sapka nélkül. Tudod, bármikor leállíthatsz. Nyugodtan szólhatsz, hogy fogjam be. - Fogd be, Cricket! - mondom."

Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses - Tüskék és rózsák udvara

A regény 80%-a a Tavasz udvarában játszódik – hogy lehetne épp ezt a gyöngyszemet kihagyni?? Bár véleményem szerint eddig nem sikerült felülmúlnia az Üvegtrónt, de épp a második részt olvasom, ami még ennél az első résznél is jobb (Rhysand párti vagyok, mit lehet tenni? :D)! Eszméletlen új világot, lényeket és varázslatot alakított megint az írónő. Ha léteznek olyan törvények és szabályok, mint hatás-ellenhatás és tömegmegmaradás törvénye, akkor most én is fogalmazok egyet: A Sarah J. Maas könyvek oldalszáma egyenesen arányos a regény élvezhetőségével. Minél hosszabb, annál jobb!

„Én nem bántam volna egy örökké tartó enyhe tavaszt"

– Mi az a véraláfutás? – Nem kerülgette a forró kását.
A villámmal Tamlinre böktem.
– Őt kérdezd. Ő csinálta.
Lucien Tamlinre nézett, aztán vissza rám.
– Miért van Feyre nyakán egy tőled származó véraláfutás? – kérdezte. Láthatóan mulattatta a helyzet.”

„– Szóval – mondta elgyötörten – most itt vagyunk, és halhatatlan világunk sorsa egy analfabéta emberlény kezében van. – Kellemetlenül felnevetett, fejét kezébe temette, és lehunyta a szemét. – Micsoda felfordulás!"

***

Ismételten köszönöm, hogy velünk tartottatok, csekkoljátok le a többiek tavaszi válogatását is! J

Molybirodalom

Könyves boldogság

Egy könyvmoly élményei

Adri könyvmoly

Az Éhezők viadala és a Párválasztó szerelemgyereke - Amy Ewing: Az Ékkő (The Jewel-trilógia 1.)

Tavaszi kezdőszett book tag/  9. Hosszabb nappalok, rövidebb éjszakák – egy könyv, ami sokáig ébren tartott, így pillanatok alatt reggel lett.

Bocsi, Üvegtrón, de átvették a helyed!

műfaj: YA, fantasy, disztópia, romantikus, ifjúsági

kiadja: Maxim

oldalszám: 368

értékelés a moly.hu-n: 86%

az én értékelésem: 5* csillag

karakter, akit imádtam: Raven, Violet, Lucian, Garnet

karakter, akit utáltam: a Hercegnő, a Választófejedelem – nagyjából mindenki, aki rangját tekintve az Ékkőbe tartozik

kedvenc jelenet: az utolsó 5 mondat!!!

Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot. 
Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.

Már az olvasás elején azt gondoltam, hogy jé, ez kicsit olyan, mintha az Éhezők Viadala és a Párválasztó kombinálása. De erről majd még később beszélünk.

Az Ékkő egy színes, új világba kalauzol bennünket, de ez a szivárvány, mint minden disztópiában, csalárd természetű, és a vad csillogás még vadabb sötét titkokat takar. Ebben a világban a szerencsés génkészlet okozhatja a legnagyobb szerencsétlenséget, a helyettesek (mint Violet is) akaratlanul is az uralkodói kör összeesküvéseinek célpontjaivá válnak, lelkileg törik meg őket, és szimplán csak fegyverek abban a harcban, amiben az elit konkrétan darabokra akarja szaggatni egymást.

Ma 00:10-kor, amikor letettem a könyvet, szóhoz sem jutottam, ami mondjuk nem volt feltűnő, mert már mindenki az igazak álmát aludta, úgyhogy senki sem zavart meg magányos tátogásomban. Azt hiszem, emberek, találtam egy csoportot, aki bőven megüti azt a kegyetlenségi (és értelmetlenségi) mércét, mint a VESZETT. Embertelen az a lelki terror és testi fenyítés, ami itt van, arról nem is beszélve, hogy pszichésen hogy a viharba lehet azt feldolgozni, hogy „arra születtél”, hogy egy másik nő gyerekét szüld meg?

Mivel hasonló történetet még nem is olvastam (a fent említett két sorozattal való hasonlóságra mindjárt kitérünk), az elejétől kezdve fogalmam sem volt, mire számítsak a következő oldalon, el sem tudtam képzelni, mi lesz a következő lépés, ármány, fordulat. Kiszámíthatatlanok, nemcsak az események, de a karakterek is – az olvasó a legkegyetlenebb iránt is képes egy minimális empátiára. Nem túl hosszú ideig, de azért képes.

Na, és akkor ott a könyv vége!  Rövid ugyan, de kiütéses győzelemmel mindent visz, amit csak vinni lehet! Csak így néztem ma hajnalban, hogy mi, merre, mikor, hogyan??? Eszméletlen ez a befejezés, nem is lephetett volna meg jobban, és alig várom, hogy kezdjem a második részt, mert rengeteg kérdésem lett az utolsó öt mondat miatt! J Az nem is kérdés viszont, hogy új kedvencet avathattam.

Nézzétek meg a gyönyörű book trailert is! 

Az Éhezők Viadala és a Párválasztó szerelemgyereke

Ahogy írtam, Az Ékkő nagyon hasonlít erre a két sorozatra, mind hangulatában, mind pedig egyes momentumokban. Ez nem jelenti azt, hogy egy koppintást olvasunk, mert az a helyzet, hogy egyedibb már nem is lehetne ez a regény – illetve, ha Amy Ewing valóban tudatosan vett át elemeket Suzan Collinstól és Kiera Casstól, akkor ez bocsánatos bűn, mert ez minden idők egyik legmesteribb elegyítése! Apropó, ez a kitárgyalás innentől kezdve egészen a poszt végéig csak úgy tobzódni fogy a spoilerekbe, szóval aki nem ismeri akár az Éhezők Viadala, akár a Párválasztó, akár Az ékkő cselekményét, attól most elköszönünk, és egyazon lendülettel el is küldjük olvasni. Utána szeretettel várunk vissza. J

1. A Kapitólium hogyan nyilvánította ki hatalmi státuszát? Évente megrendezte az Éhezők Viadalát, ahol a kiválasztottaknak kegyetlen próbákat kellett kiállniuk. Az Ékkőben hasonló szerepet tölt be az évente megrendezett aukció, ahol a helyetteseket úrnők vásárolják meg – a kegyetlenkedés része pedig ugyanúgy megvan. Míg a Kapitólium hatalmi titulusának kifejezőeszközei a kiválasztottak voltak, itt az egyes uralkodócsaládoké a helyettesek.

2. Katniss attól lett különleges a kiválasztottak között is, hogy nem állandóan a saját túlélése vezérelte, az Arénában és a viadal alatt többször is bebizonyította, hogy mennyire intelligens, mély érzésű és bátor. Bátorság kellett ahhoz, hogy Prim helyett önként jelentkezett a Viadalba, hogy meggyászolta Rutát, és hogy számtalanszor túljárt a játékmesterek eszén. Violet személyisége sokban hasonlít Katnisséhoz. Dahlia meggyászolása és az, hogy Ravennek adta a szabadságot jelentő szérumot (amivel konkrétan aláírja a saját halálos ítéletét), arra vall, hogy ismét egy erős lelkű és tiszta szívű, bátor hősnőhöz van szerencsénk.

3. Aspen és America – tiltott kastélybeli szerelem a kiválasztott és egy beosztott között. Violet és Ash – tiltott kastélybeli szerelem a helyettes (egy szobabútor) és a kísérő (egy másik szobabútor) között.

4. Paloták, bálok, mesés ruhaköltemények – a környezet, attól eltekintve, hogy nem egy tárgyi tulajdonként tekintetnek a kiválasztottakra, egy és ugyanaz.

5. Körzetek: 12 körzetet találunk az Éhezők Viadalában, 8 kaszt van a Párválasztóban. Minden körzetnek és kasztnak megvan a feladata, és abból társadalmi helyzetből, amibe beleszülettél, csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudsz feljebb lépni. Az Ékkőben 5 körzet van: a Láp (ami a megélhetési helyzetét tekintve egyenrangú a 12. körzettel, vagy a hatosokkal), a Farm, a Füst, a Bank, és az Ékkő. Itt is minden körzetben megvan, kinek mi a feladata.

6. A Párválasztón ugyan nem volt kötelező a részvétel, míg Az Ékkőben az első menstruáció után kötelező elvégezni a vizsgálatot, ami során kiderül, alkalmas-e a lány helyettesnek. Akárhogy is, mindkét esetben a lányok feljebb lépnek a ranglistán/jobbak lesznek az életkörülményeik, mint eddig, hogy segítsék a családjukat. Az Éhezők Viadala nyertesének hozzátartozói is különféle plusszokban részesültek.

7. Peeta egy ponton a Kapitólium markába kerül. Asht a könyv végén szintén elfogják és tömlöcbe vetik.

Mindezek szerintem nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Az Ékkőt olvasva úrrá legyen rajtunk egyfajta déja vu benyomás, hogy mintha már ez megtörtént volna valahol. Mindenesetre az biztos, hogy Az Éhezők Viadala brutalitása és a Párválasztó (ami egyébként egy elég lájtos példány a disztópiák között) luxusa egy olyan lenyűgöző keveréket alkot, ami egyszerűen letehetetlenné teszi Amy Ewing regényét.

Spekulációk

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog folytatódni Violet Lasting története. Kiváltképp az érdekel, hogy hogy lehet az, hogy ilyen aránytalanul a nők irányítanak mindent? Ennek van valami múltbéli oka, vagy csak azért érződik így, mert csak ezt az egy szemszöget látjuk, és ha így van, milyen lehet a másik? Első helyen áll az a kérdés is, hogy mi okozhatta a társadalom ilyen szintű átalakulását? Általában minden disztópiában találunk többé-kevésbé kidolgozott indoklásokat arra nézve, mi volt a kiváltó oka az új társadalmi berendezkedésnek (vírus, természeti katasztrófa, háború, félresikerült génkísérlet, csak hogy a legnépszerűbbeket említsük). Itt ezt az indoklást egyelőre nem kaptuk meg, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. Ha jól értettem, a várost egy fal veszi körül, ami kint tartja az óceánt, és megakadályozza, hogy Violet hazájából legyen a következő Atlantisz. De hogy jutottunk el idáig?

A Magányos Város hivatalos térképe

„- Ha rád nézek, megint embernek érzem magam. Ha rád nézek, teljes egész vagyok. Nem ismersz olyan jól, Violet, de hidd el, ha azt mondom, összetört voltam, mielőtt megismertelek. Képtelen vagyok visszakerülni abba az állapotba.”

Még egy elméletem van a romantikus szálra. Az az Ash-Violet kapcsolat valamiért úgy érzem, nem fog sokáig tartani, ha Garnet is belép a képbe. Komolyan ébreszthet szerelmet pusztán a közös sors? Feltétlenül szerelmet jelent ez? Nem csak az az érzés teszi őket függővé, hogy megbízhatnak valakiben, valakiben, aki egy cipőben jár velük, valakiben, aki tudja, min mennek keresztül? Talán igen, mindenesetre én nem hiszem, hogy ez a pár a trilógia végéig így fog maradni. Ha megfigyeljük Garnet személyisége határozottan tisztábban körvonalazódik ki, hiába volt kevesebbet szerepeltetve, míg Ash számomra kicsit sémakarakternek érződik, megbízható, fülig szerelmes, hűséges, olyan, akitől mindig tudtam, mire számítsak, míg Garnet állandóan váratlan volt, és mindvégig gyanúsan a mellékszereplő státuszban tartották. Mikor a könyvben először tűnt fel a Hercegnő fia, át is futott a fejemen, hogy mekkora botrány lenne, ha a helyettes és Garnet összejönnének, egyszerűen ez túl magas labda ahhoz, hogy ne csapják le! Hát, meglátjuk, mennyire válik be ez a sejtésem…

***

„Egy g-dúr szvit prelűdjét játszom; ez volt az egyik első darab, amit tanultam. A hangjegyek könnyedén lebegnek, egymásra buknak, mint a sima köveken átcsorgó víz, a fekvésben biztos ujjaim ügyesen mozognak. Eltűnik körülöttem a szoba, és csodálatos felszabadultságot érzek; a lényem megváltozik, amikor játszom. Én vagyok a zene, a húrok és a testem úgy rezonál, mit a csellóé. Eggyé válunk, és olyan helyen vagyunk, ahol senki sem érhet hozzám, ahol nincs Ékkő, se helyettesek. Egy olyan helyen, ahol csak a zene van. Gyorsul a tempó és a hangmagasság, ahogy a tétel végéhez közeledek, a hangok egyre magasabbra kapaszkodnak, amíg hosszan végig nem húzom a vonót az utolsó akkordnál, ami egy csillámlón és tökéletesen levegőben lebegő kvint.”

„- A remény értékes dolog, nem? – mondja csendesen. – És mégsem méltányoljuk, amíg el nem veszítjük.”

„- Könnyebb lenne elfelejteni téged is, és az elmúlt hetinket – mondja nekem. – Könnyebb lenne, ha gyűlölni tudnálak. De a szomorú igazság az, hogy nagy valószínűséggel életem végéig szeretni foglak.”

 „- Ki tudlak vinni innen – sutogja.
A szavak ott lebegnek közöttünk a levegőben. – A palotából? – súgom vissza.
- Az Ékkőből – válaszolja.”

#7Blogprojekt - II. Tavaszi kezdőszett book tag

Na, hello, hello. A mai első napirendi pont: mindenki nézze meg a Fekete Párducot! Mert valami atomjó! Igen, most voltam moziban. A második: immár hetedjére jelentem be a Blogprojekt második napját. Ez a hetedik-második nap. Annyian vannak, mint a gonoszok. :D

Na, Felhő, ne bomolj. Gyerünk!

Szóval ezúttal ismét egy, a Blogprojekt berkeiben világot látott book taggel készültünk, amit most én írtam. Próbáltam a tavasz köré építeni a szempontokat, és igen, számomra is rejtély, miért hagytam ki a csoki tojást… Egal. Vágjunk bele! J

1. Virágágyás – a leggyönyörűbb borító

Az előző nap már mind összegyűjtöttük a szerintünk tavaszi hangulatot sugárzó borítókat, de számomra az all time favorit a…. éééééés nagyon jó lenne, ha ezt így ki bírnám jelenteni, na de nem bírom, most hirtelen 4 is eszembe jutott. De legyen az, amit akár naponta többször is leveszek a polcról, csak úgy, hogy gyönyörködhessek benne – Kiera Cass: Az Igazi. Az egész sorozat csodaszép, de ez a kötet egyértelműen viszi a pálmát, annyira fehér, és harmadik rész, és szép, és awww!

2. Sonka – a legvastagabb könyv, amit olvastál

A maga fizikai valójában ez minimum 3 kötet, de egyként szokták emlegetni, molyon is úgy van fent…. szóval a Gyűrűk Ura. Érdekes volt, de nagyon hosszú, majdnem két hónapig tartott kiolvasni, és mellett csak elvétve olvastam néha mást. De valljuk be: 1700 oldal alatt azért kialakul egyfajta érzelmi kötődés.

3. Pillangó – a legrövidebb könyv, amit olvastál

Cassandra Clare és Maureen Johnson tollából A Whitechapel réme, ami mindössze 70 oldal, de milyen jó 70 oldal! Nagyon tetszett ez a történet. A sorozatból még csak az első 4 részt sikerült elolvasnom, de azok közül ez a legjobb és a leghumorosabb. ÉS persze feltűnik ott egy ibolyakék szemű, fekete fürtös Herondale-fiú is… J

4. Olvadás – egy könyv, ami melegséggel tölt el

Okváth Anna: Más állapotok. Szerethetőbb karaktereket keresve se találnék, a sztori egyszerre bohókás, de amilyen szertelen, annyira szívbemarkoló. De a vége még mindig idegesít….

5. Zivatar – egy könyv, amin sírtál

Fogalmam sincs, hogy, de Amy Ewin: Az Ékkő című könyve elején, mikor Violet hazamegy a családjához, akkor sírtam. Nem sírtam a Csillagainkban a hibán, se a Veled minden hely ragyogón, semmin, de mikor Violet megöleli a húgát, ott eltört a mécses. Talán azért, mert nekem is van húgom, akiért bármire képes lennék.

6. Húsvéti nyuszi – egy önzetlen karakter

Jem Carstairs? Róla aztán igazán nem mondható el, hogy nem tökéletes! Hiába billen nálam – de csak egy hajszálnyival – Will felé, Jemet nem lehet nem szeretni, egyszerűen egy földre szállt angyal, olyan, aki semmit nem tagadna meg a parabataiától, még ha az a valami Tessa is.

7. Tojásvadászat – könyv, amire véletlenül bukkantál rá

Örök kedvencemet, Az Útvesztőt egy Tescoban leltem meg, úgy, hogy amúgy egyáltalán nem akartam könyvet venni. De elég volt elolvasnom az első fejezetet, hogy meghozzam a döntést: márpedig ő jön velünk haza! És így rátaláltam a máig kedvenc disztópia-sorozatomra. (Még mindig nem tudom magam túltenni a Lázkódon!!)

8. Ébredés – egy könyv, ami kihozott egy olvasói válságból

Január 14-étől egészen március fogalmam-sincs-hanyadikáig tartott a legutolsó alig-olvasós időszakom, amikor totálisan szét voltam esve, de minden területen, és minden elképzelhető módon. Akármilyen könyvbe kezdtem bele, egyszerűen nem kötött le. Próbálkoztam Harry Potter-újraolvasással is, ami átmenetileg megoldásnak számított, de még mindig nem volt teljes a siker, és se a YA, se a romantikus műfaj nem segített. Végül az Éjangyal 2, Az árnyékvilág peremén törte meg azt a bizonyos jeget, a Lázkód pedig valóságos globális felmelegedést okozott. Mind a kettő akciódús, fordulatos, sötét és mindenki összeesküszik mindenki ellen… egyáltalán nem románc vagy YA. Perfekt!

9. Hosszabb nappalok, rövidebb éjszakák – egy könyv, ami sokáig ébren tartott, így pillanatok alatt reggel lett.

Sarah J. Maas: Üvegtrón. Azok az átolvasott éjszakák…

10. Locsolkodás kölnivel – egy könyv, ami kezdettől fogva bűzlött

Debora Geary: Modern boszorkány. Én tényleg szerettem volna szeretni, de minket egyszerűen nem egymásnak teremtettek. Bár úgy tűnik, éppen elveszi ezt a pozíciót egy másik Dream válogatás-beli könyv, Az elfek öröksége, amit pont most olvasok. Azt hittem, egy könyv, amiben benne van az a két szó, hogy elf illetve sárkány, az nem lehet unalmas. Hát… de.
(+ a Köd és harag udvarával is nagyban haladok – a 30. oldalon sikerült kitalálnom, ki lesz az áruló)

11. Locsolkodás slaggal – egy könyv, ahol nem sejtettél semmit… és aztán nagyot szólt!

Útvesztő, Éhezők Viadala, Párválasztó… De ami a legeslegnagyobb sokk volt számomra, az Kemény Zsófi: Én még sosem című regénye. Semmit sem sejtettem… illetve de, sejtettem én sok mindent, csak nagyon nem azt, ami aztán történt!! Nagyon jó könyv, ajánlom! ;)

***

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok. Ha van kedvetek, nyugodtan töltsétek ki te is, forrásként hivatkozva a Blogprojektre. További résztvevők:

Molybirodalom

Könyves boldogság

Egy könyvmoly élményei

Adri könyvmoly

#7Blogprojekt - I. Tavaszi borítók

Sziasztok, ismét blogprojektezünk! Az idei projektnek két érdekessége is van: a témát soha még ilyen későn nem találtuk ki, szóval szinte senki sem tudott előre dolgozni; másfelől a csapat két taggal egészült ki, akik most csöppentek bele a folyamatokba. A poszt végén az ő elérhetőségeiket is természetesen megtaláljátok. J

Első napra lájtos témával készültünk – tavaszi borítók, illetve borítók, amik a tavasz hangulatát idézik. Szóval most nektek sem lesz más dolgotok, mint kényelmesen hátradőlni, és csak gyönyörködni a könyvekben. J

 Nekem a tavaszról alapvetően 3 szín ugrik be: a rózsaszín, a lila, és a zöld. Íme...

(És igen, ne tessék meglepődni, hogy ezek 90%-a KMK-s könyv. A blog 90%-a is erről a kiadóról szól, és a gondolataim 90%-át is a KMK standjai kötik le, amikhez majd megteszem a szent zarándoklatomat áprilisban a Könyveszten. J)

Plusz: tavaszi napfény, csillogás, és keserédes hangulat.

***

A projekt további résztvevőiről se feledkezetek meg! J

Molybirodalom

Könyves boldogság

Egy könyvmoly élményei

Adri könyvmoly

James Dashner: Lázkód (Útvesztő 0,6)

Mi a (…) volt ez, hogy a Siratók szúrják meg! Úristen!!!

műfaj: disztópia

oldalszám: 368

kiadja: Cartaphilus

értékelés a moly.hu-n: 95%

az én értékelésem: 5* csillag, wááá!

borító: klórgáz-színű *.*

karakter, akit imádtam: Newt, Minho

karakter, akit annyira, de annyira megkergettetnék egy Siratóval, csak egyszer, please : dr. Paige, meg úgy kb. mindenkit a VESZETTNÉL

kedvenc jelenet: túúúúúl sok!

Bekövetkezett ​a világvége. Az erdőket tűz pusztította el, a folyók és a tavak kiszáradtak, a tengerek szinte semmivé lettek. 
Aztán jött a gyilkos kór: láz söpört végig a világon. Az emberek egymás ellen fordultak, tombolt az erőszak, melynek családok milliói estek áldozatul. 
Majd megjelent a VESZETT, melynek tagjai válaszokat kerestek. És találtak egy fiút, aki tökéletesen megfelelt a céljaiknak. A fiú, Thomas, pedig épített egy Útvesztőt. 
Thomas nem tudta, mennyi titok, mennyi hazugság veszi körül. Nem tudta, barátai és a VESZETT alkalmazottai közül kiben bízhat meg, és kik azok, akik alantas szándékkal megtévesztik, eszközként használják. Akik igaz barátai, azok a végsőkig hűségesek lesznek hozzá, még akkor is, amikor már emlékük sem marad róla. Amikor majd együtt kutatják az Útvesztő titkát a Tisztáson. Azét az Útvesztőét, melyet csakis Thomas rombolhat le. 
James Dashner, a világszerte immár filmváltozatban is óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat utóbb a rajongók nagy örömére ötkötetesre bővült. Az Útvesztő és folytatásai, a Tűzpróba és a Halálkúra írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy rubrikák töltögetése helyett történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon.

Hát, édes gyermekeim… Mi. A. Franc?! Egyszerűen elképesztő volt, letehetetlen, és fenomenális, kész idegek játéka – röviden: most sem csalódtam James Dashnerben! Pörgős volt, izgalmas, bár helyenként meg tudtam volna fojtani… igazából mindenkit, minimum kétszer! Hát, igen, ebben a kötetben mi is megtapasztalhatjuk a VESZETT híres agymosását. Ilyen szempontból remekül fel vannak építve az előzménykötetek, hisz a Halálparancsban megismerjük az Útvesztőn, Perzseltföldön és a VESZETTen kívüli világot, olyan főszereplők szemszögéből, akik nem kiválasztottak, aki nem tanulmányoznak semmit, és akiket nem tanulmányoznak. Testközelből láthatjuk az egész katasztrófasorozatot, a napkitörésektől a természeti katasztrófákon át a Kitörés elterjedéséig. A Lázkódban újfent visszatérünk Thomas és Teresa történetéhez. Tíz év telik el az első oldaltól az utolsóig. A cselekmény onnan indul, hogy Thomas a VESZETThez kerül, elveszik a nevét, stb. stb. és tart egészen odáig, amikor is leküldik az Útvesztőbe. Aztán kezdődik az első rész.

Nagyon tetszett, hogy ezalatt a tíz év alatt sok olyan szereplővel találkozunk, akiknek még később a váztrilógiában is kisebb-nagyobb szerepük lesz, jó volt látni, hogy már az Útvesztő és a Memóriatolvaj előtt is milyen bensőséges barátságok alakultak ki az alanyok között. És itt mindenkinek felhívnám rá a figyelmét, hogy amennyiben még nem olvasta a trilógiát, nem biztos, hogy az előzménykönyvekkel kezdeni a legjobb választás. Higgyetek nekem, sokkal jobb és sokkal jobban fáj, ha már tudod a szereplők jövőjét.

„Thomast büszkeség töltötte el, valahányszor belépett az Útvesztőbe, és ilyenkor eltöprengett azon, vajon beküldik-e őt is ide valaha. Őrülten kíváncsi volt, vajon milyen lesz az élet bent, és ahogy teltek a napok, egyre türelmetlenebbül várta, hogy elkezdődjenek a próbák. Ráfért az életükre egy kis változás.”

Ezek azok a részek, ahol mindenki előtt (ugyebár Murphy-törvénye, hogy az ilyen jeleneteket mindig akkor kell olvasnom, mikor szemtanúi is vannak a kiakadásomnak, persze) kezdtem el beszélgetni fojtott, de kicsit sem nyugodt hangon a mi drága Thomasunk fejével. Ember, most nem a kedvenc sorozatod újabb évadát várod! A barátaidat meghalnak odabent!!

Amúgy ez egy nagyon kiakasztó könyv. Olyan, hogy kedved lenne felpofozni! Hát, komolyan nem látják, hogy ez a duma csak a VESZETT agymosása?? Hogy az a manipulatív mindenki csak kihasználja őket? És azok ott a VESZETTben komolyan elhiszik, hogy amit csinálnak, az a nagyobb jó érdekében történik? Hogy ezek a beteg, kegyetlen, elvetemült próbák mind az emberiség javát szolgálják??? Ha valakinek ilyen perverziói vannak, akkor otthon, négy fal között, bezárkózva a sötétben SE! És még mindig ki vagyok akadva azon, hogy kiknek is köszönhetjük a Kitörést… hiába tudom már évek óta a harmadik részből, egyszerűen sokkolt az a dolog!

És a vége! Valaki magyarázza el, nem is, nyugtasson meg, hogy nem az történt a végén, amiről gondolom, hogy történt?? Két opció van: Teresa ezek szerint vagy úgy került az Útvesztőbe, hogy neki is elvették az emlékeit, és akkor a jelentését a könyv végén még úgy írta, hogy bízott a VESZETTben… vagy ő nem esett át a Memóriatolvaj műtéten, és akkor később úgymond józanul játszotta ott a hülyét a labirintusban?? Mert ha erről van szó, akkor most nagyon utálom, sokkalsokkal jobban, mint a Tűzpróbában! Teresa valóban mindvégig áruló lett volna?

Röviden? Lehidaltam, és úgy maradtam, ez a nagy harci helyzet. Kész vagyok ettől a könyvtől, és egyszerűen nem tudom, mit kezdjek magammal, nem tudok szabadulni a hatása alól!! Ez a sorozat számomra az örök kedvenc, minden disztópiát söpör, kezdve az Éhezők Viadalától a Párválasztóig!

„- De hát pont erről beszélek – folytatta Thomas. – Azért, mert nekünk túl hamar kellet felnőnünk, megérdemelnénk, hogy úgy kezeljenek bennünket, mint a felnőtteket. És nem mint a kisbabákat, nem mint a ketrecben tartott egereket, és nem mint az idiótákat. Mi itt mindannyian ugyanazt akarjuk. Miért ne kezelhetnének minket partnerként, és nem pedig… kísérleti alanyokként?”

„Thomas nem érezte jól magát. Egyáltalán nem érezte jól magát. Felállt. Gondolatai megkergülve száguldoztak, miközben a megfelelő szavakat kereste. Tisztában volt azzal, hogy úgyis azt fogják tenni, amit dr. Paige elvár tőlük. Most már túl messzire mentek ahhoz, hogy legyen visszaút. Barátai voltak odakint az Útvesztőben, ott volt Chuck, akire gondolnia kellett, ott volt az egész világ, amelyre gondolnia kellett.
El fogja végezni. A Tisztogatást. Meg kell tenni. És neki most valami nagyon okosat és mélyenszántót kell mondani, valami frappánsat, ami majd összekovácsolja, és elindítja őket ezen a szörnyűséges úton.
- Szívás.”

„- Valami újság odakint? – kérdezte Newt, jól érzékelhető szarkazmussal. – Csak nem bújt elő egy francos Sirató, hogy lesmároljon?
Minho a kőfalnak dőlve zihált a futás után.
- Hogy jöttél rá? De mondtam neki, hogy talán majd máskor, tudod, nem igazán volt az esetem.”

„Teresa odament hozzá, és közel hajolva a fülébe súgta.
- Ez rettentően fontos. Ez a legfontosabb dolog most az egész világon.
- Ja – lehelte Thomas. – Mert a VESZETT jó.”

@#+?*/!