Látogatók

Sziasztok!

Örülök, hogy itt vagytok!
Remélem, kedvet tudok csinálni nektek az olvasáshoz, filmekhez, a színházhoz, és a koreai popkultúrához, s hogy tetszeni fognak a bejegyzéseim. Fontos számomra, hogy ti, akik az oldalon jártok, ne csak egy arctalan tömeg legyetek. Az oldal tényleg naplószerű, már olyan tekintetben véve, hogy tényleg az őszinte benyomásaimat írom le. Örülnék, hogy ha ti is részt vennétek benne, írnátok egy kommentet vagy e-mailt bármikor, ha egy téma felkeltette az érdeklődéseteket, ha egyetértesz velem, ha nem értesz egyet velem, ha tetszik az oldal, ha nem tetszik, ha észrevételed van, kérdésed, ötleted, kívánságod, hogy miről legyen még szó, plusz a ti ajánlásaitokra is kíváncsi vagyok. Erre nem azért van szükség, hogy növelje a statisztikai adatokat, hanem hogy élettel telivé váljon a blog, s hogy alapvetően egy kommunikatív közösséget alkothassunk, akiket a könyvek hoznak össze. Ha kritizálni akarsz, azt is megteheted, csak arra kérlek, legyen valami használható alapja, hogy javíthassak ott, ahol kell. Az utálkozókkal nagyon nem tudok mit csinálni. A maximum, amire képes vagyok, hogy felhőtlen időtöltést kívánok!

2017. október 21., szombat

Mi van a Felhőben? - Sarah J. Maas: A tűz örököse (Üvegrón 3.)

Zöld borító (kedvenc színem), már sokkal, de sokkal részletesebb világkép, új szereplők és cselekményszálak –úgy érzem, hogy az Üvegtrón és az Éjkorona a Tűz örökösében teljesedett ki!!! És ezzel a kedvencemmé lépett elő! De hogy is nézett ez ki?
Mivel úgy érzem, elég sokat gépeltem már az Üvegtrónról, és csak ismételni tudnám magam, ezért a harmadik rész véleményezése egy kicsit rendhagyó lesz: belenézünk a fejembe! Mondjuk ez elég morbidul hangzik (főleg azok után, hogy tegnap volt szerencsém megnézni A galaxis őrzőit, ahol egy részben szó szerint valaminek az agyát bányásszák, te jó ég! :O), de ezt fogjuk csinálni. Hét napba telt, amíg kiolvastam A tűz örökösét, és ezalatt szinte állandóan, néha minden egyes fejezet után lecsaptam egy időre a könyvet, és elkezdtem magam elé motyogni. Elég hangosan, szóval szerintem mindenki hallotta, aki épp a közelembe keveredett. Inkább nem is akarom tudni, hogy az ő fejükön mi futhatott át ilyenkor velem kapcsolatban… :D
Tehát leírtam ezeket a motyogásokat, amik néhol értelmesek, néhol keszekuszák, de így, ahogy vannak, ebben a sorrendben, az olvasással párhuzamosan futottak át a fejemen, míg végül eljutottam addig a pontig, hogy imádom A tűz örökösét! *.*  Nagyjából úgy kell elképzelni ezt a posztot, mint a könyv olvasása alatti gondolataim visszhangját.
műfaj: romantikus, fantasy, ifjúsági
kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
oldalszám: 664
értékelés a moly.hu-n: 95%
az én értékelésem: 5* csillag
borító: zöld, bár ezt gondolom, látjátok :D *.*
karakter, akit imádtam: Aedion, Celaena, Rowan, Sorscha
karakter, akinek csak azért nem akarom kitekerni a nyakát, mert akkor nem lesz következő rész: a király, Maeve
kedvenc jelenet: számtalan, de főleg a V-VII. napon olvasottak
I. nap
Oké. Celaenán az első részben meglepődtem, a másodikban megszerettem – a harmadikban megutálom? Mert nagyon úgy indította ezt a könyvet, hogy legszívesebben ráordítanék volna, hogy szedje már össze magát! Akár még – kizárólag a nyomatékosítás kedvéért – az is előfordulhat, hogy a pofonvágást választom az észhez térítés eszközeként, de mivel még élni szeretnék, azt hiszem, ezt inkább gyorsan el is felejtem, de… Mi lett veled, Celaena?
II. nap
(Aedion felbukkanásakor) Most akkor… ez itt ki? És miért? És végül mi lett Rolanddal? Mert mintha egy kicsit hasonlíta… de nem, ilyen nincs!
Ez most az első rész újrajátszása? Még egy próba? Még egy kiképző? Még egy herceg? Egy kiképző, aki herceg… Chaol + Dorian = Rowan! Húha. Tetszik...
:D
III. nap
A duplájára emelkedett a cselekményszálak, s ezáltal az izgalmak száma is. Eleinte csak kapkodtam a fejem, hogy már megint ki ez az új szereplő, mit csinált ez itt, menjen innen… Szóval volt egy kis káosz. Viszont most már alig várom, hogy összeérjenek a szálak! Egyszerűen nem tudom letenni!
Nem! Nem akarom kiolvasni! A 4. rész nincs meg a könyvtárban, nem fogom tudni folytatni, most mi lesz, a további részek még ki se jöttek magyarul, hogy a Rém vinné el, most mégis mi a fenét csináljak???
IV. nap
(Befejeztem az első részt) Amúgy… miért volt odaírva, hogy Az orgyilkos és a kalózok fejedelme?
15 oldallal később
Á, értem!
V. nap
Ők most flörtölnek??
Miért van az, hogy akárhányszor feltűnik egy új hímnemű ember… vagy tündér…. szóval ja, miért szeretnek egymásba? És ez nekem miért tetszik, mikor más könyvekben idegesíteni szokott!
Egyébként az is érdekes, hogy adott egy 660 oldalas könyv, mégis jóformán minden az utolsó 200 oldalon történik.
Az Üvegtrón végére azt mondtam, filmszerű. Akkor erre itt nincs megfelelő szó. Látom a képet, hallom a zenét, de érzek szagokat is. Az egész több mint vizuális, nemcsak érzékelem, de szinte át is élem!
Ahogy haladok előre, egyre jobb! Ezek a valgok egyébként kínosan emlékeztetnek engem a dementorokra…
forrás

VI. nap
Hát, én most sírok, nevetek, kikészülök, szétesek, és csak amolyan nemes egyszerűséggel nem találok szavakat!
VII. nap
Neneneneneneneneneeeee! Ennek nem lehet így vége! Itt és most? De…de… de ne már! De ennyi? De…
***
Hát, igen. Valahogy így nézett ki a szürkeállományomon belül ez a könyv. Nagyon szerettem, nagyon élveztem, nagyon tetszett, ez a rész egyszerűen egy ilyen nagyon-nagyon! J Aztán, mint később kiderült, megvan az a bizonyos következő rész is a könyvtárunkban, és elégedetten konstatáltam, hogy ez bizony megvan 800 oldal, tehát az biztos, hogy el leszek még látva egy ideig kellő mennyiségű Celaenával!
Olvassatok Üvegtrónt!
 „Rowan közelebb lépett, szemfogai előtűntek.
- Íme az első lecke, lányka: ne beszélj állatságokat! Semmi kedvem most ilyesmivel foglalkozni, és talán én vagyok az egyedüli, aki fütyül rá, hogy milyen bosszús, gonosz és borzalmas vagy valójában.
- Nem hinném, hogy különösebben látni akarod, hogy milyen bosszús, gonosz és borzalmas vagyok igazából.”
„- Mostanában hálás vagyok azért, hogy halandó lehetek, és csak egyszer kell kibírnom ezt az életet.”
„És ő sem fogja erre kérni, mert megértette, hogy amikor Rowant nézi, akkor csak a tükörképét látja benne. Nem csoda, hogy korábban ki nem állhatta a tündért.”
„Celaena nézte a sebhelyes bőrkeményedéses tenyeret, aztán a tetovált arcot, amit átjárt valami zord remény. Valaki talán, valaki talán megértette, milyen az, amikor a lelked mélye sérült, valaki, aki szintén csak lépésről lépésre tud felkapaszkodni a szakadékból. Hogy talán soha nem jutnak ki belőle, talán soha nem lesznek újra épek, de…
- Együtt – mondta, és elfogadta a feléje nyújtott kezet. És valahol, a lelke mélyén, felizzott egy darabka parázs.”
„Csak most Sorcha miatt értette meg azt, amiről beszélt.
- Nem tudod kiválogatni belőle, hogy mi szeress benne, és mit ne – rájött, hogy sajnálja Chaolt. A szíve fájt a barátjáért, azért, amire Chaol is biztosan rájött az elmúlt hónapokban. – Mint ahogy belőlem sem tudod kiválogatni, hogy mit fogadsz el bennem, és mit nem.
- Nem…
- De. Ami történt, megtörtént, Chaol. És nincs már visszaút, függetlenül attól, hogy mennyire meg akarod változtatni a dolgokat. Tetszik, vagy nem tetszik, de szereped volt abban, hogy idáig jutottunk. TE indítottad el az úton, aminek során kiderült, hogy ki ő valójában, akárhogy is dönt most.”
„- Legalább h a pokolba mész – szólt Rowan, közben a lány érezte a mellkasának a remegését. -, akkor együtt leszünk.”


2017. október 18., szerda

Sarah J. Maas: Éjkorona (Üvegtrón 2.)

„Hogyha Terrasen egyszer újra talpra áll, akkor valódi fenyegetést jelenthet Adarlannak.” Lázadjunk, vagy ne lázadjunk?
műfaj: fantasy, romantikus, ifjúsági
kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
oldalszám: 494
értékelés a moly.hu-n: 95%
az én értékelésem: 4,5 csillag
borító: ez is szép, de a teljes sorozatot nézve ez tetszik a legkevésbé
karakter, akit imádtam: Chaol, Celaena
kedvenc jelenet: -
Annak ellenére, hogy alapvetően a pörgős, lendületes, elsöprő történetek híve vagyok, még mindig nagyon tetszik az Üvegtrón nyugodt, sehova se rohanós tempója, amibe könnyen bele lehet merülni (igazából egy olyan könyv, hogy elkezded olvasni, és csak sodródsz és sodródsz, majd órákkal később feleszmélsz, hogy hoppá! :D), mégis, bár lassabb a cselekmény, mindig elvarázsol és folyamatosan feszültségben tart. Először csak egy kicsit, majd ahogy haladsz tovább, úgy egyre jobban, míg a végére olyan mértékben felgyülemlik benned, hogy robban! Ha össze kéne hasonlítanom az Éjkoronát az első kötettel, azt mondanám, jobban tetszett, bár még mindig vonakodtam az 5 csillagtól, viszont már valamennyivel egyértelműbben meg tudom fogalmazni, mi is hiányzik még ahhoz a plusz fél ponthoz.



Az első rész értékelése: Sarah J. Maas: Üvegtrón (Üvegtrón1.)
A harmadik rész értékelése: Sarah J. Maas: A tűz örököse (Üvegrón 3.)
Celaena személyisége bennem az első részt olvasva vetett fel némi kérdést, azonban az Éjkoronában teljesen a szívemhez nőtt! Miért, Felhő, változott valami? Szerintem semmi. :D De most kétségtelenül jobban szeretem!
Ami viszont továbbra sem tetszik, az a fantasy világ, pontosabban annak a vázlatossága. Egész jól körvonalazódik, de még nem kidolgozott, ami olyan szempontból előnyös, hogy az olvasó sose marad megválaszolatlan kérdések nélkül, viszont a bővebb információk hiánya miatt, nem is lehetünk teljes egészében a világ részei, kicsit végig olyan érzésem volt, mintha kirekesztettek volna valahonnan, mert nem tudok semmit, amivel a szereplők viszont jobbára tisztában vannak. Tehát több infót! Engem érdekel, mi van a rémjelekkel, miért botlik mindenki mindenhol titkos ajtókba, mi Celaena feladata, mire valók azok a fekete gyűrűk, lesznek majd tündérek a könyvben, Celaena az a bizonyos trónörökös??? Tele vagyok kérdésekkel, és mindeközben a sztori csak ballag, bandukol, ami annak ellenére, hogy egy nagyon sajátos hangulatot ad a könyvnek (ezt jó értelemben mondom – talán a tempó miatt, de az egésznek egy ilyen ködös, rejtélyes atmoszférája van, ami nagyon tetszik), néhol az őrületbe kergetett, ugyanis épp meg akartam halni a kíváncsiságtól! Annyi bújtatott lehetőség rejlik még ebben a sorozatban, hogy nem is merek spekulálni, hogy vajon melyik valósul végül meg, melyik nem, mert szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy valami újat fogok kapni az Üvegtóntól… csak hát erre várni kell… Én pedig nem épp a türelmemről vagyok híres, főleg akkor nem, amikor valamiért be vagyok lelkesedve! J
Még valami: Celaena, Chaol, Dorian… Nem is tudom, nektek nem ismerős valahonnan ez a felállás?  Mert engem nagyon is emlékeztet Tessára, Willre és Jemre… de ez csak egy futó megjegyzés, egy se nem hideg, se nem meleg észrevétel.
Jaj, fogalmam sincs, mi lesz még itt, mindenesetre egy hajszálnyira vagyok attól, hogy én is Üvegtrón-rajongóvá váljak, de hogy a harmadik részt (amit egyébként mindjárt befejezek, csak elkéstem egy icuripicurit a második könyv értékelésével :/) már az első oldaltól kezdve nem lehetett kivenni  kezemből, az biztos! J Hamarosan róla is írok! ^.^
„Chaol szeme villámlott.
- Csak a gyávák ejtenek úgy foglyul egy férfit, ahogy ti!
- Gyávaság? Vagy inkább pragmatizmus?
(…)
- Nem inkább átkozott idiotizmus? – kérdezte Chaol. – Nem hiszem, hogy tudjátok, kivel van dolgotok.
- Ha tényleg ilyen jó lennél – vágott vissza a férfi gúnyosan -, akkor már nem egy testőrkapitány lennél.
Chaol halkan, köhécselve felnevetett.
- Nem magamról beszéltem.
- Ő csak egy lány.
Bár megfájdult a gyomra arra a gondolatra, hogy a lány idejön ezekhez az emberekhez, bár folyamatosan azon járt az agya, miként juthat ki innen ő és Celaena élve, vigyorogva válaszolt.
- Akkor készüljetek, mert tényleg meglepetés vár rátok.”

„- Abbahagyni! Már agy is elég ellenségünk van! Odakint még rosszabb dolgok vannak, amelyekkel meg kell birkóznunk!
Celaena lassan feléje fordult. Arca össze volt kenve vérrel, szemében lángok lobogtak.
 - Nem, nincsenek – mondta. – Mert most itt vagyok.”

2017. október 14., szombat

Fejest ugrunk az örvénybe! - Michael Punke: A visszatérő

Ez volt az első Hard selection-ös könyvem, de végig csak az járt a fejemben, még, még, még, MÉG! Amikor csak tehettem, olvastam. Ülve, fekve, állva, menet közben, állandóan. És igen, eltelt a nap, s azon kaptam magam, hogy semmi „hasznosat” nem végeztem aznap, csak a történetbe merülve faltam az oldalakat.
műfaj: kalandregény
kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
oldalszám: 304
értékelés a moly.hu-n: 80%
az én értékelésem: 4 csillag
borító: fogjuk rá, elmegy, nekem igazán a hátoldala tetszik
karakter, akit imádtam: Glass
karakter, akinek szívesen adnék egy nagy medveölelést: Fitzgerald
kedvenc jelenet: -
1823-ban ​a Rocky Mountain Fur Company prémvadászai a határvidék brutális életét élik. Hódokat csapdáznak, és nap mint nap szembe kell nézniük az őket fenyegető indián törzsekkel és a többi ellenséggel a prérin: a könyörtelen tájjal és annak teremtményeivel. Hugh Glass a társaság egyik legjobb embere, jól ismeri a határvidéket és profi nyomolvasó. Amikor azonban az egyik cserkelésen szemtől szembe kerül egy grizzlyvel, az rettenetesen szétmarcangolja, és senki sem számol azzal, hogy Glass túléli a támadást. 
A társaság kapitánya két embert hátrahagy, hogy ápolják Glasst, mielőtt meghal, és gondoskodjanak arról, hogy a férfi tisztességesen el legyen temetve. Amikor a két férfi ehelyett magára hagyja, és elveszik mindenét, amivel megvédhetné magát, köztük értékes fegyverét és baltáját, Glasst már csak egy vágy hajtja előre a túlélés érdekében: a bosszú. 
Glass sokkoló keménységgel és eltökéltséggel, mászva vág neki a több mint háromszáz mérföldes útnak a fel nem térképezett amerikai határvidéken, legyűrve emberi és nem emberi ragadozókat, az éhhalál fenyegetését és a rettenetes sebeivel járó agóniát. Michael Punke kísértetiesen szikár és megragadó prózája, A Visszatérő figyelemre méltó történet a szorongatottságról, az emberi akarat végső határairól, és arról, hogy meddig vagyunk képesek elmenni a bosszú útján.
Igaz történet alapján. Ez máris adott egy plusz löketet az egyébként is vad történethez. Akit bővebben érdekel, miről van szó, annak ajánlatos elolvasnia a Történelmi jegyzetek rész is, de szigorúan csakis a könyv befejezése után! A történet igazi végét ott fogjátok megtalálni.
A borítóbelsőn ezt olvashatjuk:
Hard Selection
Kinek ajánljuk?
> könyvrajongó férfiaknak
> erős lelkű nőknek
> fiatal vagy fiatalos felnőtteknek
> neked, Kedves Olvasó,
·       ha lebilincsel egy színes, zord, új világ
·       ha kíváncsi vagy a dolgok másik oldalára is
·       ha igényled az eleven karaktereket
·       ha élvezed, hogy szárnyal a képzeleted
·       ha ínyencként vágysz kesernyésre, fanyarra, egyedi ízre
·       ha bírod – mert kemény

Kinek NEM ajánljuk?
> gyerekeknek
> annak, akit bánt a durva beszéd
·       akit megriaszt a nyers valóság
·       aki szereti, ha rózsaszín
·       aki nem értékeli az érdes humort
·       aki nem kíváncsi vétkesekre, bizonytalanokra, esendőkre
·       aki fél a sötéttől

Ha bírod, élmény!
Szívdobogtató, torokszorító, sodró.
De vigyázz… mert ez ÜT!

Engem egyébként már ezzel megvett magának, mikor még ki sem nyitottam a könyvet. J
Kiemelném itt a zord világot, a nyers valóságot és az elven karaktereket. Szerintem tökéletes arányban voltak egymással a leíró és az akciójelenetek, kellő hangsúlyt kapott a természet, a történelmi egyezések és a szereplők belső hangulata is. Ha egy szóban kéne jellemeznem ezt a kb. 300 oldalas regényt, azt mondanám, őszinte. Vannak itt olyan sebek, érzelmek, motivációk, amikről talán nem mindennap beszél az ember, és amikhez ez a könyv néha nem is fűz bővebb magyarázatot, de a helyzet az, hogy az olvasó sem érzi szükségesnek a felesleges bizonygatást, mert az indoklás mindig benne van a szituációban. Igen, nekünk, embereknek vannak hibáink, nem ártana gondolkodnunk és segítenünk egymáson, viszont igen, végül is első az életben maradás és a túlélés.
A szereplők érdekesek voltak, Glass pedig az általam ismert legnagyobb mázlista, ám a szerencséje mit sem ért volna a találékonysága nélkül. De rajta kívül még sokakat megismerünk, minden egyes karakter egyedi és a maga nemében különleges. Tetszett, hogy mindenkinek van valami gyarlósága, senki sem volt tökéletes, sőt, az összes személyiség nagy ívben kerülte az olyan általános embertípusokat, amikkel szinte minden könyvben találkozunk.
Nem lett kedvenc, nem is fogom újraolvasni, de tagadhatatlanul magával ragadott a hangulata, szóval azt hiszem, itt az idő, hogy mélyrehatóbb tanulmányozásnak vessük alá a Könyvmolyképző Kiadó ezen oldalát. J
Filmen is!
„Ha felmerült az igény rá, akkor segítő kezet nyújtottak a barátaiknak, a partnereknek, az idegeneknek. Amikor így tettek, mindannyian tudták, hogy egy napon a saját túlélésük is a másik kinyújtott kezétől függhet.”
„Mégis úgy gondolta, nem hoz szerencsét, ha egy helyben áll. A következő reggelen tovább fog mászni. Ha a szerencséje nem találja meg őt, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy ő találja meg a szerencsét.”
„- Én mondom meg az embereknek, hogy mikor lőjenek, mister. Én sosem tettem különbséget a rík és a mendenek között. Amúgy meg most együtt készülődnek. Egy nagy tolvaj törsz az egész. Inkább lelövöm, akit nem kéne, mint hogy megbízzak abban, akiben nem kéne.”

„… egyetlen golyó túlságosan megfoghatatlannak tűnt ahhoz, hogy kifejezze a dühét…”

2017. október 7., szombat

James Dashner: Halálparancs (Útvesztő 0,5)

Hogy miért gondoltam azt annak idején, hogy nem érdemes elolvasni az Útvesztő előzménykötetét? A VESZETT tudja! Talán elkaptam a Kitörést, de akkor viszont véghezvittem a lehetetlent – kigyógyultam belőle!
műfaj: disztópia, fantasy, sci-fi
oldalszám: 390
kiadja: Cartaphilus
értékelés a moly.hu-n: 81%
az én értékelésem: 5* csillag, de még milyen!
borító: az általam ismert legjobb disztópia sorozatához méltó J
karakter, akit imádtam: Mark, Alec
karakter, akiknek fognák rá a nem nemesebbik felére a Transz-port: úgy kb. mindenki más az irányításban
kedvenc jelenet: nincs, az egész könyv egy nagy KEDVENC!
Mielőtt megalakult a VESZETT, mielőtt létrejött a Tisztás, mielőtt Thomas belépett az Útvesztőbe, napkitörések sora érte a Földet, és szörnyű ragállyal fertőzte meg az emberiséget. A bolygó lakóinak nagy része odaveszett. Aki megbetegedett, annak lassanként elborult az elméje, és előbb-utóbb tomboló véglénnyé vált. 
Mark és Trina a túlélők kis csoportjához tartozik. Miután elmenekültek a New Yorkra lesújtó szökőár pusztítása elől, nap mint nap az életben maradásért küzdenek, az élelmükért, a nyugalmukért. A természet lassan mintha már az újjáéledés jeleit mutatná a napkitörések után, amikor egy napon különös légi jármű – egy Berg – jelenik meg településük fölött. A Bergről a Kitörés vírusával fertőzött lövedékekkel kezdik lőni a csoportot. 
A túlélőknek ismét menekülniük kell. Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Lehetséges, hogy a titokzatos ellenség célja az egész emberiség kiirtása? Vajon ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből a borzalomból?
Mikor a Halálkúrát befejeztem, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok! Az Útvesztő világa engem teljesen elnyelt, s mikor egyszer csak arra ébredtem, hogy ennyi, ez volt az utolsó oldal, először el sem akartam hinni. Imádtam a trilógiát, máig nem olvastam olyan disztópiát, ami verte volna James Dashner művét. Mikor megjelent a Halálparancs, teljes eksztázisba esve próbáltam anyagi függésben tartóim lelkére beszélni, sikertelenül persze L, aztán egy idő után lecsendesült bennem a rajongói vihar. Különben, is én teljesnek éreztem magamban a trilógiát, úgy, ahogy van, egyébként is, kinek kell még ennél is több bonyoda…
Na, és ha legközelebb ilyet találnék mondani, valaki azonnal vessen be egy könyvesboltba, lehetőleg az új Útvesztő-könyv elé!
Hogy én mennyire örülök, hogy végül mégsem hagytam ki! Minden megvolt benne, amit vártam, filmszerű volt és horrorisztikus, úgy játszott az idegeimmel, mint egy VESZETTes az emberéletekkel… oké, ez erős volt. És különben se spoilerezzek itt. Bár, ha már szóba jött, én érdemesebbnek tartom a trilógiával kezdeni, s csak utána olvasni az előzménykötetet.
Hasonlóan a vázsorozathoz James Dashner most is képes volt a (lehetőségekhez képesti) nyugodtságból egy csapásra minden figyelmeztetés nélkül káoszt generálni. A 25. oldal környékén járhattam, onnantól kezdve elvesztem, a könyv a kezemhez tapadt, világ KI, időérzék KI, Halálparancs BE! Szabályos elvonási tüneteket produkáltam, ha csak öt percre is elszakítottak a történettől. Kár, hogy pont a suliban olvastam… L
forrás
Sokan azért nem szeretnek ilyen, az alapkönyvhöz kapcsolódó, de már más cselekményvonalat követő könyvet olvasni, mert hogy „az már nem ugyanaz”. Nálam nem volt ilyen probléma, illetve ilyen volt, a Halálparancs tényleg sok mindenben más, mint a trilógia, csak nem problémaként éltem meg. Nekem különösen tetszett, hogy Mark és a többiek nem holmi kiválasztottak, csak egyszerű emberek, akik ugyanúgy a túlélésért küzdenek, mint bárki más, és akikben az egyetlen különleges az, hogy voltak elég pimaszok ahhoz, hogy megpróbálják kideríteni, mi folyik itt. Tetszett, hogy nem is hasonlítottak az Útvesztő szereplőire. Külön piros pont azért, hogy nem csak a természeti katasztrófák következményeivel szembesülünk, mint szinte minden más disztópiában, hanem maguk a katasztrófák is megjelennek a maguk nyers valójában, semmiről sem másodkézből, nem a látottak, hanem a tapasztaltak alapján kapunk képet, és ez James Dashnernél azt jelenti, hogy nem csak azért nem alszunk éjjelente, mert képtelenek vagyunk elszakadni a könyvétől…
Az egyetlen dolog, amire kicsit kritikusabban vagyok csak képes tekinteni, hogy a regény egy periódusában szerintem túl sok volt a bunyó, kevesebb a fordulat, volt egy rész, ahol fejezeteken keresztül csak egyik verekedésből sodródtunk a másikba. De ezt leszámítva tökéletes. Egyszerűen imádtam! És ha megkérdezné valaki, jobb-e a trilógia a Halálparancsnál, valószínűleg vívódva azt felelném, hogy igen, de semmiképpen sem ajánlom az előzménykönyv kihagyását!
„A pata partján bukkant rá Trinára, az egyik olyan csendes helyen, ahova félre szokott húzódni valamelyik könyvével. A könyvekre útjuk során tettek szert, egy régi könyvtárból mentették ki őket. Ez a lány úgy imádott olvasni, mintha hirtelen be akarná hozni a sok-sok hónapnyi kihagyást, amikor szó szerint az életükért futottak, és csak hébe-hóba jutott idő egy-egy könyvre. A digitális könyv már a múlté, legalábbis Mark biztos volt benne, hogy mind megsemmisült, mikor a számítógépek és a szerverek megsültek. Tirna hagyományos, papírra nyomtatott könyvet olvasott.”
„Ha a szomszédodban lakik valaki, akkor az a fizika törvényei szerint a haverod lesz – ha lány, ha fiú, ha földönkívüli.”
„- Szüksége volt rám. Tudom, mert amikor nagyon rosszul lett, bementem hozzá, és a karomban tartottam. Magamhoz öleltem, és megcsókoltam a homlokát. Mint egy kisbabának. Mint az én babámnak. Életemben nem voltam olyan boldog, mint amikor őt foghattam, és végignéztem, amint a karom közt hal meg.”
„- Van valami rémisztő abban, hogy mindegyik ajtó nyitva áll – suttogta Mark. – Ráadásul olyan sötét van mindegyik helyiségben…
- Mire akarsz kilyukadni?  - kérdezte Alec. – Mi van, meg akarsz fordulni, és hazahúzni?
- Nem. Csak mondom, hogy te mész be előre.”

„- Hé, mi a baj? – kérdezte Mark.
Alec tett megint egy lépést előre, nehézkesen.
- Beteg vagyok, Mark. Tényleg nagyon beteg vagyok. Meg kell halnom. Meg kell halnom, de nem akarok értelmetlenül meghalni.”

2017. október 4., szerda

Sarah J. Maas: Üvegtrón (Üvegtrón 1.)

Az Üvegtrón… Tipikusan az a könyv, amitől minden visszhangzott, amire ránéztem, és rémlett, hogy ismerős, amiről tudtam, hogy egyszer talán elolvasom, de egyébként nem izgatott túlságosan. Aztán az első Blogprojekt idején, mikor Beatrice posztját olvastam, hirtelen kedvet kaptam hozzá, és a lányok is jó szívvel ajánlották, így a következő könyvtári látogatásom alkalmával, már célegyenesen Sarah J. Maas könyve felé vettem az irányt. És hogy mit történt utána… J
műfaj: fantasy, romantikus,ifjúsági
oldalszám: 544
kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
borító: gyönyörű!!!
értékelés a moly.hu-n: 90%
az én értékelésem: 4,5 csillag
karakter, akit imádtam: Chaol, Nehemia
karakter, akire a Rém vicsorogjon: Káin
kedvenc jelenet: Káin és Celaena összecsapása!
Az ​ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.
Elöljáróban annyit, hogy rengeteg mindenre számítottam a regénnyel kapcsolatban, csak erre nem. Az első pár fejezetben még nagyon borzongós, nagyon kihívó, nagyon vad! Egyszóval imádtam! Aztán ahelyett, hogy a cselekmény még inkább beindult volna, néha ötven oldalakon át az volt az érzésem, hogy tulajdonképpen nem történik semmi. Unatkozni nem unatkoztam, viszont mind a fő, mind a mellékes cselekményszálak elég lassan vánszorogtak el egyről a kettőre, ennél azért egy kicsit lendületesebb eseményfuttatásra számítottam. A próbatételek kaphattak volna nagyobb hangsúlyt – annak ellenére, hogy ez áll a történet középpontjában, a legtöbb részét nemes egyszerűséggel ugrottuk, maga az egész nem volt akkora durranás, amire először számítottam. Mindenesetre az a több mint 500 oldal így sem maradt üresen, a szereplők sokat olvastak, táncoltak, évődtek és beszélgettek egymással, így elég részletesen megismerhettük őket, bár a történet nagyon elhúzott a szerelmi szál felé, ami súlyosan kiszorította a fantasyt és az akciót.
Viszont ez a szerelmi háromszög kifejezetten tetszett! Remekül be volt mutatva, ahogy a rámenős, de érzékeny Dorian és a harcias, de melegszívű Chaol ugyanabban a pillanatban mennyire máshogy látják Celaenát, hogy mindkettejüket más és más fogja meg és nyűgözi le a lányban. Nem tudom, hogy annál az egy jelenetnél, ahol számomra ez különösen érezhetővé vált, direkt lett-e így megírva, vagy csak véletlen volt, mindenesetre akkor és ott nagyon jól jött ki!
Celaenáról amúgy nem igazán tudnám így a könyv alapján elképzelni, hogy orgyilkos. Nem ilyennek képzeltem. Persze mindenkinek több oldala van és Celaena „jobbik énje” tökéletesen meg is mutatkozott, hogy igen, ő ilyen lett volna, ha… Én viszont (a könyv elejének kivételével) hiányoltam egy kicsit több vadságot a részéről. Valamiért nem igazán ragadott meg a főhősnő, sőt, néhol kicsit az idegeimre is ment, mégis szerettem. Ez így most érthető?? :D Mindenesetre annyi biztos, hogy míg Dorian állandóan kacsintgat, Celaena állandóan hány. Különböző izomrángásuk alapján kifejezetten passzolnak egymáshoz.
Két dolog van, amibe egyszerűen zéró hibát sem találni, az pedig a borító, és a végső összecsapás. Mindkettő olyan, hogy szóhoz se jutok, csak ámulok rajtuk, hogy úristen, valami ennyire jó nem lehet. A borítóra csak rá kell nézni, és már érthető miről beszélek. Az a bizonyos jelenet pedig annyira filmszerűre sikeredett, hogy a szavak egyszerűen átalakultak és képként úsztak el a szemem előtt! Nekem még ennyire vizuális élményem könyvnek köszönhetően kevés akadt, és ez a bizonyos egy garantáltan ott van a vezető szériában!
Összességében nagyon élveztem a könyvet (volt egy nap – természetesen a hét közepén, nem ám szombaton vagy vasárnap –, amikor csak úgy hajnalban kipattant a szemem, és szinte gépiesen nyúltam az Üvegtón után, hogy aztán majdnem napfelkeltéig olvassak), nagyon könnyen bele tudtam merülni, s bár tényleg nem volt annyira fordulatokban gazdag, mint ahogy én azt reméltem, mindig belelkesedtem, ha akadt egy kis időm olvasni. Pörgősebbre, izgalmasabbra számítottam, de az, amit helyette kaptam, inkább volt romantikus, lassú, helyenként rejtélyes és mély. Ám hiába éreztem, hogy néha a dolgok nem igazán kívánkoznak semerre se haladni, a sztori egyedi volt, a világ is tetszett, és rögtön két szuper pasiba is beleszerethettem! Alig várom, hogy lássam mi sül még ki ebből az Éjkoronában, mert még rengeteg kérdésemre nem kaptam választ, s bevallom, hiányzik az egésznek ez a fajta sajátos hangulata. Még nem vagyok fan, de még lehetek! J
„- Miért van itt? – kérdezte újra a lány. A herceg csábító mosolyt villantott rá.
- Abban maradtunk, hogy ma éjjel találkozunk, talán ne emlékszel?
- Azt hittem, hogy tréfálkozik!
- Adarlan koronahercege vagyok – mordult fel az ifjú, és leült a tűzhely mellett álló székre. – Sohasem tréfálkozom.
- Szabad egyáltalán itt lennie?
- Mi az, hogy szabad-e? Mondom, herceg vagyok. Azt teszem, amit akarok.
- Ez igaz. Csakhogy én meg Adarlan orgyilkosa vagyok.”
„- Nem vagyok valami furcsa ritkaság, amit csak úgy meg lehet bámulni – lépett közelebb az orgyilkos. – Ne tévesszen össze valami vásári mutatványossal. Eszem ágában sincs eltűrni, hogy velem pótolja az életéből hiányzó kalandot és izgalmat! Biztos vagyok benne, csakis emiatt döntött úgy, hogy én legyek a bajnoka.”
„Bár remekül mozgott a sötétben, annyira azért nem volt ostoba, hogy megbízzon benne.”
„- Szeretem a zenét. Amikor felcsendül a muzsika, én… Teljesen elveszek benne. Érti, hogy miről beszélek? Egyszerre leszek üres és mégis teli. Érzem, ahogy körülöttem elsüllyed a egész világ. Amikor játszom, akkor… Kivételesen nem elpusztítok valamit. Hanem létrehozok.”

„- Függetlenül attól, ami történni fog – szólalt meg halkan -, köszönetet akarok mondani neked.
Chaol félrehajtotta a fejét.
- Mit köszönsz meg.
Az orgyilkos érezte, hogy könnybe lábad a szeme. Ennek kizárólag az erős szél lehetett az oka. Pislogott néhányat.
- Azt, hogy értelmet adtál a szabadságnak.”


A második rész értékelése: Sarah J. Maas: Éjkorona (Üvegtrón 2.)

2017. október 1., vasárnap

Blogprojekt#2 - III. Kedvenc könyv Kerstin Giertől

Blogprojekt, 2. felvonás, 3. szín! Egy híres író, a pálya kezdete… jöhet a pálya csúcsa! Mármint egy személytől függő változatban. A harmadik napon mind a hatan az adott alkotó által írt kedvenc könyvünket mutatjuk be, amivel volt egy kis gondom, hiszen nagyon régen olvastam már azokat. Igen, azokat, mert ráadásul holtverseny is van! De legyen, mondjuk a Silber, mert imádom a démonidézős történeteket… persze, ameddig bele nem kerülök egybe… Mivel tényleg elég régen olvastam, így elöljáróban véleményként csak ennyit tudok mondani: IMÁDTAM! Erre világosan emlékszek. J


Fülszöveg
Ez ​vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
„Egy lányregény, amit akár 35 évesen is élvezhetünk. És akinél túl gyorsan elrepült ez a négyszáz oldal, annak üzenem: két további kötet van előkészületben.” – Karin Wehrheim, SWRI
„Vicces, izgalmas és romantikus… mi mást akarhat egy nő?!” – Anja S.
Idézetek
„Az otthon ott van, ahol a könyveid vannak.”
„Henry szokásához híven egy könyvespolcnak támaszkodott, és karba tette a kezét. Úgy tűnt, Jasper anyukája nagyon kedveli a pasztellszínű szerelmes regényeket, és eléggé zavart, hogy közvetlenül Henry feje mellett olyan címeket lehetett olvasni, mint „Csókolj meg, lázadó!” és „Engedd, hogy erős karjaidban haljak meg!”. Úgy gondoltam, legjobb, ha oda sem nézek.”
„Most komolyan, ha valaha egyszer ilyen cicababa leszek, aki egy pasas miatt megszabadul az agyától, és az iskolai füzeteibe már csak szívecskéket firkál, akkor inkább lőjenek le! 
– Emlékeztetni foglak rá.
– Komolyan mondom! Annyira örülök, Livvy, hogy mi immunisak vagyunk a fiúkra.
– Talán nem egészen immunisak, de legalábbis nehezen kapunk lángra – ismertem el. Kénytelen-kelletlen. Ha valaki, hozzánk hasonlóan, minden évben máshová költözik, óvatosnak kell lennie a szerelemmel, különben búcsúzáskor összetörik a szíve. Kinek volt arra szüksége? – De anyának talán igaza van, és majd egyszer, ha eljön az igazi…
– Akkor majd szépen megvárja, amíg leérettségizem!”
„– Olivia? – kérdezte. – Legalább tíz Oliviát ismerek. A barátnőm macskáját is Oliviának hívják.
– Te viszont az első Persephone vagy, akivel találkoztam. – Mivel ez egy olyan név, amit még egy macskának sem adna az ember.”
„– Igazán nagyon aranyos – mondtam. 
– Te is nagyon aranyos vagy – mondta Henry az arcomat fürkészve.”
„- … Kérlek, mondd, hogy ezt az egészet csak képzelem! 
– Sokkal jobbat mondok: ezt az egészet csak álmodod!”
„– Kérlek, mondd, hogy nem tudsz gitározni! – csúszott ki a számon. 
Henry felvonta a szemöldökét.
– Mert…?
– Mert… – Mert a pokolba is, ez már túl sok a jóból! Én megelégedtem volna azzal is, hogy szép szeme van, és viktoriánus verseket tud idézni fejből, és hogy mindig melegséget érzek a gyomrom tájékán, valahányszor elmosolyodik… De talán rettenetesen rosszul játszik, gondoltam, akkor legalább lenne valami, amit bénának találnék benne. Kihívóan néztem rá.
– Akkor most tudsz játszani, vagy csak úgy teszel?
Megpengette a húrokat, és fölényes mosolyt villantott rám.
– Ez itt egy álom, Liv, és ha akarnám, úgy gitározhatnék, mint Carlos Santana. Vagy mint Paul Galbraith, attól függ, melyik tetszik neked jobban.”
„– Liz még nem tért magához döbbenetéből, hogy Jasper Grant megjegyezte a nevét, nem igaz? 
– De igen, főleg, hogy rosszul jegyezted meg – feleltem, és kiszabadítottam magam a szorításából.”
„Egy pillanatra behunytam a szemem. Lehet, hogy totálisan túlreagáltam a dolgot, és pániktól vezérelve követtem egy szerelmespárt, akik csak kettesben akartak lenni. 
Igen, pontosan. Éjjel a temetőben. Egy kriptában. Mert itt olyan kellemes.”

***

És akkor én itt most befejezem! Megyek újraolvasni! ^.^
A Blogprojektben, mint tudjátok, nem vagyok egyedül, kukkantsatok be a többiekhez is! J