Where Your Eyes Linger

Bár nem sok koreai BL-t (BL= boys love) láttam még eddig, egy valami feltűnt. Egyszer se láttam olyan koreai BL-t, ami azt venné alapkonfliktusául, hogy két fiú szereti egymást. De hát erről szól a műfaj, nem? Ha nem a homoszexualitás áll a sorozat fókuszában, akkor mi? Bevallom, nekem ez nagyon-nagyon tetszik. Az, hogy nem a két fiú közti szerelem problémái állnak a középpontban, egyrészt lehet amiatt, hogy ezek a filmek, sorozatok egyáltalán nem problémaként kezelik ezt a helyzetet, így részletesebben kidolgozott történetet se írnak e köré a szál köré. És igen, nekem ez tetszik, mert merik tágítani a műfaj határait, nem ragadnak le ott, hogy a nézőknek jó lesz bármi, csak smároljon az a két gyerek. És szerintem az, hogy se a közönséget, se a saját alkotásukat nem nézik le ennyire a filmkészítők, egy nagy előre lépés. Igen, ez egy BL-film lesz, de nem csak BL-film. És ez az attitűd nagyon sok más ilyen sorozatból hiányzik. Ha azt vitatjuk velük kapcsolatban, hogy jó BL-alkotások-e vagy sem, akkor egyértelműen igent kell mondanunk. De ha azt, hogy jó filmek-e vagy sem, ott már vannak problémák. És nem, én se vagyok olyan, aki mindenben a mély gondolati tartalmat keresi és kevesebbel nem elégszik meg. Engem is le lehet kötni azzal, ha Korn és Knock (Together With Me) épp szereti egymást. De hogy minden mást áttekerek, az biztos (igen, kimondtam, bocsánat, ne öljetek meg!). Akárhogy is, amikor rátaláltam a Where Your Eyes Linger-re, úgy éreztem, az első perctől fogva működik köztünk a kémia a filmmel, a filmmel, ami megint tesz rá, hogy épp két férfi főszereplő szerelmi életét kell megoldania.

10/10

SNITT

Merthogy szerelem az van itt, de van még mellé egy sor másik dolog is, ami joggal von el épp annyi figyelmet a két főszereplő viszonyáról, amennyit szükséges.

„KG: This is the only place where I can act impudent with you.

TJ: This is something I’ve never heard before.”

TAE JOO: Inkább az a fajta, aki azt szereti a szerelemben, hogy őt szeretik, azért csajozik és jár fűvel-fával, azért űz sportot más barátnőinek lenyúlásából, mert élvezi a figyelmet. Minden mozdulatával azt igyekszik sugallani, hogy szabad, legyőzhetetlen, de! Ha Tae Joo valóban az lenne, akinek mutatja magát, (1) valószínűleg utálnám, (2) esténként nem sírna az anyukája után, nem esne pánikba, ha Kang Gook felveti, hogy a továbbiakban semmi szükség arra, hogy mellette maradjon, nem félne attól, hogy magára hagyják. Az apja, aki nem akarja látni, csak kontrolálni a gyerekét, szeszélyeitől függő fiú ha másban nem is, a futó kapcsolataiban keresi mániákusan azt a figyelmet és szeretetet, amit a családjától nem kap meg, legalább ezekben a kapcsolatokban igyekszik felvenni a tempót diktáló fél szerepét, mert (akaratlanul is az apja mintáját követve) abban látja a biztonságot, ha ő irányíthat. Az ő fő belső konfliktusa nem az, hogy beleszeret a testőrébe, hanem az, hogy képes-e feladni azt a gyenge, de állandó biztonságtudatot, ami az irányító pozíciójával jár, és nyitni az olyan egyenrangú kapcsolatok és a talán ideiglenes, de erős védettség felé, amelyekben még sohasem volt része.

Han Gi Chan pedig annyira illik ehhez a szerephez, Tae Joo karakteréhez hűen kissé túltolt reakciókkal, de nagyon jól fejezi ki a legapróbb érzelemváltozásokat. Végül pedig: akinek esetlge az a benyomása támadt Tae Joo-ról, hogy olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek, az nem téved. Tae Joo egy gyerek, aki játszik, méghozzá egy olyan játékkal, amit nem képes megérteni, mert még sosem tapasztalta meg ő maga. Ez a játék pedig nem más, mint Kang Gook érzelmei.

A kémia a két főszereplő között csillagos ötös, és ehhez elég egy visszatérő elem. Meg kell hagyni, ez a füles dolog nagyon édes, és arra is remek eszköz, hogy érzékeltesse a két fiú közötti kapcsolatváltozás lassú, észrevétlen voltát. Az, hogy Tae Joo pontosan tudta, milyen reakciót várjon Kang Gooktól, világossá teszi, hogy ez a fajta játék nem először fordul elő köztük. És valahol itt a lényeg. Ez a játék csak az egyikőjük számára játék, míg a másiknak minden alkalom felér egy hátba döféssel.

„Even though I was always by Tae Joo’s side, Tae Joo was always above me.”

KANG GOOK: Kang Gook a Tae Joo mellé kirendelt testőr, aki hátteréről alig tudunk meg valamit, és tulajdonképpen arról se, hogy miért lenne Tae Joo-nak védelemre szüksége. (Annyira szerintem nem is lényeg, a történet szempontjából szerintem ez is csak egy újabb lépés Tae Joo apja részéről, hogy a lehető legkevesebb ráfordítással a lehető legnagyobb kontrollt gyakorolja a fia felett.) Kang Gook-nak nincs hová mennie, így nagyon veszítenivalója se. Míg Tae Joo-nál azt követhetjük nyomon, hogyan tudatosul benne a másik iránt érzett szerelem, addig Kang Gook-nak azt a kísérletét látjuk, hogyan próbál kiszeretni Tae Joo-ból, és megtalálni a saját önállóságát.

Szóval ez van. Mindkét fiatal csak úgy él bele az életbe, az egyiknek a szellemi/érzelmi, a másiknak az anyagi helyzete nem teszi lehetővé azt, hogy ambícióik legyenek, így voltaképp mind a kettejük életének értelmét a másik teszi ki.

Ez a sorozat döbbenetesen rövid, mindössze nyolcvan perc tízperces epizódokkal, ami akár probléma is lehetett volna. Nem az, hogy nyolcvan perces, ha belegondolunk, ez egy rövidebb egyestés film hossza, ez teljesen oké. Hanem az, hogy annak ellenére, hogy az időtartama egy filmmé, sorozatként adták ki. Fel lehet-e darabolni egy rövid történetet még rövidebb részekre úgy, hogy azok önállóan is egy-egy egységet képviseljenek? Található-e egyáltalán ennyi egység ennyi idő alatt?

Probléma lett? Nem. És ez annak köszönhető, hogy a sorozat készítői tényleg minden adott lehetőséget kihasználtak arra, hogy közvetítsenek valami pluszt. Jelen esetben a címek, főleg az első négy epizód címének a kihasználása tetszett. A címeknek itt nem csupán összegző szerepe volt, de a történet szerves részét képezték, gördülékenyebbé tették a cselekményszálak vezetését, és sikeresen bontották kisebb, emészthetőbb egységekre a történet egészét, gondolok itt pl. ilyenekre, hogy

1. Bad Habit – Tae Joo kapcsolatszédelgése + Kang Gook-kal űzött játéka

2. A Relationship of Equals – egyenlőtlen kapcsolat

3. The Moment I Wanted To Run Away – Kang Gook kísérlete arra, hogy megszabaduljon nem is igazán a Tae Joo-hoz fűződő érzelmeitől, hanem magától a fiútól

4. The Shadow Started to Have Personality – Tae Joo ráeszmélése arra, hogy nem csak azok az érzelmek számítanak, amiket ő kap másoktól, de az is, amiket ő ad másoknak,

és ezeket a gondolatokat és bonyodalmakat aztán a sorozat második fele a következő négy részben kibontja, tovább írja, megoldja.

„Mindig egymás mellett, de mindig fölötte”… Az, hogy a valamilyen formában a másiknak alárendelt fél és a feljebbvaló beleszeret egymásba, ez a lehető leginkább lerágott csont a romantikus könyvek, filmek és sorozatok alapanyagai közt. Emiatt részletesebb kifejtés nélkül pusztán, mint alapszituáció nagyon kevés hatást fejt ki a nézőközönségre, aki már ezer meg egy ilyet látott. Pedig belegondolva bonyolult dolog ez. Mitől függ, hogy az életünk valamely területén felettünk álló valaki nemcsak bizonyos tetteinket határozza meg, de érzelmi fölényt is szerez? És most hirtelen számtalan példa és ellenpélda eszembe jutott arra, amivel bizonyítani és cáfolni lehetne az ilyenfajta kapcsolatok létezését, ahol pusztán az eltérő pozíció érzelmi változásokat indíthat el, de ha ebbe most belemegyünk, megint írok egy olyan bejegyzést, aminek semmi köze az alaptémájához. ’:D Szóval ettől most tekintsünk el, és spoilerek nélkül fogadja el mindenki, hogy a Where Your Eyes Lingerben ez az alapszituáció kivezet valahová és szépen ki van dolgozva. Tovább.

Van a lány, (akinek az anyjával amúgy ki lehetett volna kergetni a világból, és nem azért, mert shipper. Legyen. Csak csendben!) aki annyira semmilyen, hogy a nevére sem emlékszem, és annyira se érdekel, hogy utánakeressek. Miért direkt ez a személytelenség? Azért, mert a lány csak egy eszköz Kang Gook számára ahhoz, hogy végre legyen egy indoka távolságot tartani Tae Joo-tól. Tae Joo hangosan is kimondva játékká alacsonyítja le a kapcsolatuk szignatúrájává vált füles dolgot, sőt, másokon is alkalmazza, sőt, arra bíztatja Kang Gook-ot, hogy randizzon… És végül Kang Gook nem bírja tovább, kap az alkalmon és „elmenekül”. Az ok, hogy legyen az életének legalább egy szelete, ami nem a másik fiú körül forog - teljesen mindegy neki, ki vagy mi az, csak találjon egyet. És ha a karakternek mindegy, akkor a nézőnek is az.

„TJ: But you shouldn’t neglect me just because of you’re dating.

KG: I would like to do that though.”

És továbbra se az a baja Kang Gooknak, hogy Tae Joo egy srác, nem az zavarja össze és okoz fájdalmat neki, hogy azonos a nemük, hanem az, hogy se a kapcsolatuk, és úgy tűnik, az érzéseik se egyenrangúak. És hiába a szerelmi vallomás, Kang Gook nem képes hinni neki, és teljesen megértem, miért nem képes bízni benne, hogy miért ad saját magyarázatot Tae Joo érzéseire. Hisz ha valaki nem képes felismerni, mások szívében milyen károkat idéz elő, ismerheti-e elég jól a saját szívét ahhoz, hogy különbséget tegyen a saját érzései közt?

Kang Gook Tae Joo számára szinte nem is egy testőr, hiszen ha az lenne, nem keveredne állandóan szánt szándékkal bajba pont azokban az időpontokban, amikor a másik fiú nem tudja őt megvédeni, nem is egy árnyék, mert az unalmas, hanem egy játék, amit nagyon élvez.

„KG: If I leave, what do you think whose loss is gonna that be? (…) I can live without you but you can’t.”

És egyszer csak ez a játék elszökik. Először nem szó szerint, de mikor Kang Gook arra kéri Tae Joo-t, hogy szakítsanak meg minden testi kontaktust, kilép a játék szerepkörből. Mikor elkezd találkozni a lánnyal, megszűnik árnyéknak lenni, aki mindenhová követi Tae Joo-t. És amikor Tae Joo eltűnik, testőrként is kudarcot vall. Így végül, mind az időbeni ugrás előtt és után, amikor egyenrangúként újra találkoznak, Tae Joo már csak Tae Joo és Kang Gook már csak Kang Gook.

És akkor a kérdés: utáljuk-e Tae Joo-t? Nem. Egyrészt ahogy haladunk előre, mind egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Tae Joo mennyire védtelen, sérülékeny, sőt, sérült, és hogy mennyire egyedül van. Még akkor is, ha Kang Gook ott van mellette. Ahogy Kang Gook nem képes bízni Tae Joo-ban a dolgok végén, úgy a dolgok elején valószínűleg Tae Joo se volt képes bízni Kang Gook-ban. Elvégre ő valaki, aki az apja rendelt mellé. Valaki, akivel ő nem is lehet egyenrangú, ami kétértelmű, mert bár látszólag ő áll a testőre fölött, ez a testőr egyben az apja kontrolljának megtestesülése is.

A két srácban teljesen ellentétes irányú folyamatok játszódnak le. Ahogy Tae Joo kezd egyre jobban bízni Kang Gook-ban, úgy Kang Gook egyre jobban elveszti a bizalmát Tae Joo-ban. Ahogy Tae Joo egyre inkább magára talál, úgy Kang Gook egyre inkább elveszik. Egyetlen közös vonal van ezen a képzeletbeli skálán, menet közben mindkét fiú beleszeret a másikba.

„I have a bodyguard, A shadow-like being that shouldn’t go away even for a moment. A shadow, that isn’t supposed to have a self.”

De Kang Gook végül becsapja a kocsiajtót és hagyja Tae Joo-t elmenni. Azt a Tae Joo-t, akit nem utálunk, mert aki szép lassan elkezdi felismerni a tettei következményét, míg végül belátja, nem fontosabb az, hogy őt szeressék annál, hogy ő is szerethessen valakit. Megtalálni a bátorságot ahhoz, hogy újra merjen szeretni és kötődni valakihez - ez egy olyan valaki számára, akit mindenki, akit szeretett elhagyott (anya) vagy elárult (apa), irtózatosan nehéz. És aki végül nemcsak az állandó biztonságtudatról, ami az irányító pozíciójával jár, hanem a frissen megtalált egyenrangú kapcsolatok biztosította érzésekről is önként lemond, hogy megvédje azt, aki fontos számára. A végén ő lesz az, aki áldozatot hoz.

És a legeslegvége. Tae joo és Kang Gook végül együtt „menekül el”, de ez a kifejezés eredeti értelmével szemben nem egy gyáva lépés. Ja, hogy a kedves apuka nem fogadja el őket? Ilyen korlátoltságot csak akkor látunk, ha véletlenszerűen szóba állunk bárkivel az utcán. Nem, szomorú, de nem lehet mindenkit meggyőzni, ahogy nem lehet úgy élni se, hogy mások elvárásai és véleményei szabják meg az életünket. Magunkat elfogadni a legbátrabb tett a világon. És elfogadni a tényt, hogy ez nem mindenkinek tetszik, és ennek ellenére is önmagunknak maradni, ha lehet, még bátrabb.

------

Ez lenne a Where Your Eyes Linger. Egy BL-mimsorozat, ami nem tart akkora távolságot a nézőktől, hogy a társadalom csak egy rétegének a problémáival foglalkozik, de ami olyan emberi drámákkal is, ami minden emberi kapcsolat részét képezheti, és amit végig nézni talán nem túl drámai, de megélni annál inkább, és ez tökéletesen átjött.

Alap? Semmi új, amit még nem láttunk? Végül is… De minden egyszerű, agyonhasznált elemet tökéletesen vitelez ki, és ez a lényeg. A BL- készítők, ahogy írtam, elég gyakran indulnak ki abból, hogy majd elviszi az a hátán a filmet, hogy két férfi csókolózik, és a színészek, a forgatókönyv, a rendezés nyugodtan mehet a mellékesbe, úgyse azért nézik, úgyse tűnnek fel majd senkinek a hibák. És igen, vannak, tényleg csak ennyi és ekkora elvárásokkal kezdenek bele egy BL-sorozatba, és ez nézők részéről nem is baj. De mint filmkészítő, nem biztos, hogy jót tesz az ember szakmai reputációjának, ha ennyire lazán megelégszik a félmunkával, na. Nem bűn, ha egy BL-film nem csak jó BL, de jó film is…

Azt már beláttam, hogy miért kellett ennyire rövidnek lennie ennek a sorozatnak. Ha ezt a történetet, amit így ilyen formában bemutattak tovább húzták volna, elég nagy eséllyel vontatottá vált volna az egész. És valamilyen szinten végül is az is jól jött ki, hogy egy hónapig tartott (!), míg végre leadták ezt a nyolcvan percet, így ahelyett, hogy csak felvillant volna egy vagy két hétre a Rakuten Viki On Air sávján, több idő volt arra, hogy még többen felfedezzék maguknak, márpedig szerintem ez egy olyan sorozat, ami megérdemli, hogy odafigyeljenek rá.

Nekem tetszett. Igen, lehetett volna még tovább csavarni, és igen, akkor lehetett volna hosszabb. De szerintem mind az a potenciál, amit kihagytak belőle, mind pedig a rövidsége előnyére vált. A forgatókönyvvel, a párbeszédekkel és a karakterekkel én nem tudom, mit csinálnak a koreaiak, de eddig sose okoztak csalódást és ez most sem volt másképp. És a zenéket is érdemes lecsekkolni. Ha még nem láttál filmet ilyen témában, ezzel kezdeni egy tökéletes választás, és szinte biztos, hogy megszeretteti veled ezt a műfajt. Magamat legalábbis sikerült meggyőznöm arról, hogy megéri újranézni, so... Én azt, hiszem, megyek és újranézem :)

„TJ: Didn’t you hear about an angry kiss?

PH: …Angry kiss? What is that? Angry… Is it a bird?”  :D